Címlap

85. kérdés: Mi módon nyílik meg és zárul be a mennyország a keresztyén egyházi fegyelem által?

Felelet:
Oly módon, hogy Krisztus parancsolatából azok, kik jóllehet névleg keresztyének, de nem keresztyén tant és életet folytatnak, miután egynéhányszor atyafiságosan intést kaptak, de tévelygéseikkel és bűneikkel fel nem hagynak, az egyháznak vagy azoknak, akiket az Anyaszentegyház arra rendelt, bejelentetnek. És ha intésükre sem térnek meg, akkor azok a szent sákramentumoktól való eltiltás által kirekesztik őket a keresztyén gyülekezetből, és így Isten maga is kizárja őket Krisztus országából. De viszont, ha igazi megjobbulást ígérnek és azt megbizonyítják, mint Krisztusnak és az egyháznak tagjai ismét visszafogadtatnak.

Ide kapcsolódik az úrvacsorától való eltiltás és az eklézsiakövetés kérdése. Mit jelent ez? Az olyanokat, akik nyilvánvaló bűnökben vannak, először a lelkipásztor négyszemközt meginti, azután ezt megismétli két presbiterrel, s ha az illető azután sem tér meg, akkor presbitériumi határozattal eltiltják az úrvacsoravételtől, egészen addig, míg csak meg nem bánja bűneit. Aki a bűnét valóban megbánta és fogadalmat tesz, hogy azt elhagyja, a presbitérium feloldozza a tiltás alól. Az úrvacsorától valakit eltiltani tehát csak presbitériumi határozattal lehet. A presbitérium bizonyos esetekben az egyházból ki is tehet valakit. Ilyenkor minden jogát megvonják, adományait nem fogadják el, és csak akkor veszik vissza, ha eklézsiát követett.
A presbitériumnak olyan érettnek kell lennie, hogy lelkileg meg tudja ítélni: kit tiltson el az úrvacsorától, és kit oldozzon fel az eltiltás alól. Egyszer valaki egy falusi bál alkalmával agyon akarta ütni az apját. A lelkipásztor beszélt vele, az illető nem volt hajlandó az apjától bocsánatot kérni, mert a felesége biztatta az apja ellen. A lelkipásztor ismét beszélt vele, két presbiterrel ment el hozzá, végül közölték, hogy eltiltják az úrvacsorától, és ezt kihirdetik a templomban is. Késő éjszaka lett, mire megbánta bűnét, és a presbitérium előtt fogadalmat tett arra, hogy megváltozik. Még azon éjszaka elment, az édesapjától bocsánatot kért, és kibékült vele.
Az eklézsiakövetést és az úrvacsorától való eltiltást nagyon komolyan kell venni még akkor is, ha egy városi gyülekezetben vagyunk, és nem ismeri mindenki a bűneinket. Isten akkor is ismeri, előtte kell magunkat megvizsgálnunk. Bűnös voltom nem azt jelenti, hogy nem vehetek úrvacsorát, de meg kell bánnom a bűneimet, és kérnem kell Istent, hogy segítsen elhagyni azokat. Őszinte és igaz lélekkel vehetek csak úrvacsorát, és őszintén és igazán meg kell bocsátanom annak, aki ellenem vétkezett, és bocsánatot kell kérnem attól, aki ellen hibát követtem el.
Az úrvacsoravétel kérdéséhez kapcsolódik a reverzális kérdése is. Vannak egyházak, amelyek vegyes házasság esetén reverzálist kérnek a másik féltől. Ha pl. egy református ifjú vagy lány egy katolikussal köt házasságot, akkor aláíratják vele azt, hogy minden gyermeke katolikus lesz. Ez a reverzális. Aki reverzálist ad, az nem vehet úrvacsorát, mert a konfirmációi fogadalmát megszegte, hiszen konfirmációkor fogadalmat teszünk Isten előtt, hogy a református anyaszentegyháznak hűséges tagjai maradunk. Aki gyermekeit más vallásra adja, az nem tartja fontosnak a saját hitét, nem hűséges tagja az egyháznak, és így megtagadta konfirmációi fogadalmát. Mi nem mondjuk, hogy a más vallásúak elkárhoznak. De tudjuk, hogyan harcoltak őseink azért, hogy megszabaduljunk sok középkori babonától, és csak abban higgyünk, amit az Úr Jézus tanított. A mi őseink, a reformátorok reánk a Szentíráson alapuló tiszta hitet hagyták. Ezért ahhoz nekünk hűségesnek kell maradnunk az utódainkban is. Beszéltünk arról, hogy egy hegyre sok úton fel lehet menni, mert mindegyik a hegyre visz. De vannak jó utak és rossz utak. Fel kell mennünk a hegyre Istenhez, be kell jutnunk az örökéletbe, az üdvösségbe, de ha a gyermekeinkre nem azt az utat hagyjuk, amit mi a legjobbnak találunk, hanem egyszerűen lemondunk róluk, és azt mondjuk, hogy menjenek egy másik kerülő, rosszabb úton és nem törődünk velük, akkor szeretjük-e igazán a gyermekeinket?
Mások hitét mi sem vehetjük el erőszakkal. A Tízparancsolatban meg van írva, hogy ne kívánd azt, ami a felebarátodé. Nem kívánhatjuk el erőszakkal a jövendő társunknak a hitét sem, gyermekének a hitét sem, de ő sem kívánhatja a miénket. Meg kell becsülni egymás hitét, de nem szabad feladni a magunkét. Ezért a régi erdélyi törvény szerint a vegyes házasságban a fiúk követik az apjuk, a lányok az anyjuk vallását. Természetesen, ha saját magától át akar térni a mi hitünkre a másik fél, akkor azt szeretettel és örömmel fogadjuk, de kényszergetni soha nem szabad. Nem szabad betörni erőszakkal, kényszerítéssel a családok belső életébe, mert az úgysem hitből történik, de nem szabad engedni azt sem, hogy a mi hitünkre rátörjenek.
Ide kapcsolódik az a kérdés, hogy milyen házasság a jó házasság. Abban az életkorban vagytok, amikor már udvaroltok is vagy udvarolnak nektek. Lehet, hogy aki most tetszik neked, az társad lesz egy életen át. Vajon milyen társat válassz magadnak? Csodák lehetnek, de minden emberi számítás szerint boldogabb az a házasság, ahol mind a két fél egyformán gondolkozik, egy nyelven beszél, egy kultúrában nőtt fel, egy egyházhoz tartozik. A vegyes házasságban, ha jön a vasárnap, és vágysz a templomba, egyedül kell menned, mert a társad és esetleg a gyermekeid is más vallásúak, s azok másik templomba mennek. Akkor vagy hűtlen leszel a saját templomodhoz, és mész a másik templomba, vagy egyedül a saját templomodba, vagy nagyon nagy erőfeszítésedbe kerül, míg rábeszéled őket, hogy legyen egy szép vasárnapod, és jöjjenek el ők is a te templomodba. Itt már kétfelé szakad a család. Nem tudtok együtt úrvacsorát venni, nem tudtok együtt szép egyházi életet élni. Nem is beszélek arról, amikor más nyelvűek, más kultúrában nőttek fel a házastársak. Lehet, hogy nem is a templomba akarnak menni, csak megnézni egy futballmeccset. Az egyik az egyik csapatnak drukkol, a másik a másik csapatnak, és már ott van az ellentét lehetősége az életben. Nektek már öntudatosan készülnötök kell a szép házasságra, és a szép házasság első logikus követelménye, hogy olyan társatok legyen, akinek a nyelve, a kultúrája, a vallása, az életfelfogása a tietekkel megegyezik. Lehet, hogy hazulról ti ezt nem tudjátok, de mi az életben nagyon sokat látjuk, milyen nagy baj az, ha az egyik hisz, a másik nem hisz, az egyik a templomba menne, a másik kikacagja, kigúnyolja, az egyik szép életet akar élni, a másik részeges, otromba, csúnya beszédű. Kétfelé szakad az ember lelke az ilyen családban. Nektek öntudatosan kell készülnötök arra, hogy szép családi életet építsetek fel magatoknak. Erre való részben az IKE, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Ifjúsági Egyesületi Konferenciák, amikor elmélyítjük a hitünket, és olyanokkal ismerkedünk meg, akik a mi hitünkön vannak, velünk egyformán gondolkoznak, és az ember ebből a környezetből választhat magának társat. Milyen szomorú dolog az, amikor azt mondják majd a katolikus társadnak, hogy ha nem ott esküszik és te nem adsz reverzálist, akkor nem gyónhat, és nem áldozhat. Neked pedig azt mondja a mi törvényünk, hogy ha megtagadod hitedet a gyermekeidben, nem vehetsz úrvacsorát. Ezek kibékíthetetlen kérdések. Azonban azt is tudnotok kell, hogy sok nyugati országban ez megszűnt, és már nem kérik a katolikusok a reverzálist, mert tulajdonképpen ezt feloldották, de a katolikus egyház elmaradt papjai elmaradt vidékeken még mindig erőszakolják. Ezért mindezekkel előre számoljatok. Ha valaki ortodoxszal köt házasságot, akkor az ortodox egyház az egész családot hivatalból beírja ortodoxnak, legtöbbször anélkül, hogy megkérdeznék, vagy tisztáznák a házastárssal. Automatikusan a házasság által mindenki ortodox lesz. Ugyanígy van bizonyos szektáknál is, csak akkor fogadnak el házastársnak, ha te is átállsz a hitükre. Aki ezt teszi, az elárulja egyházunkat. Nekünk a hitünk drága, másnak a hitét tiszteljük, becsüljük, de a magunkét nem szabad feladni, mert akkor a hitünk árulóivá válunk.