Címlap

87. kérdés: Nem üdvözülhetnek-e tehát azok, akik háládatlan és bűnben megátalkodott életükből Istenhez meg nem térnek?

Felelet:
Semmiképpen nem, mert mint az Írás mondja: sem a szemérmetlenek, sem a bálványimádók, sem a paráznák, sem a lopók, sem a fösvények, sem a szitkozódók, sem a ragadozók és az ezekhez hasonlók Isten országát örökségül nem bírhatják.

Mi a megtérés? Ez régi magyar kifejezés, úgy is mondhatnánk, hogy megfordulás. Valaki megy egy úton, és egyszer csak rájön arra, hogy az az út nem jó. Valaki elindul Kolozsvárról Marosvásárhelyre, s egyszerre rádöbben, hogy nem keletre megy, hanem valahova délnek vagy északnak. Eltévesztette az utat, ez az út nem fog jó helyre vinni, és akkor megfordul, megtér, és visszamegy azon az úton, amin jött, és a jó irányba indul. Ez a megtérés. Képzeljétek el, hogy én most megyek innen az ajtótól a szekrényig (be kell mutatni valóságosan, ahogy megyünk), s akkor megfordulok, mert rájövök, hogy rossz irányba mentem, nem itt van a kulcs, amit keresek, és elindulok a másik irányba, amerre megfordultam. Ha most én megfordultam az úton, akkor már rögtön a célnál vagyok? Nem. A cél még messze van, csak az irányom változott meg, és a célhoz mindig közelebb fogok érkezni. Előzőleg, mikor rossz irányba mentem, a jó céltól mind távolabbra jutottam, most még messze vagyok, de a jó cél felé igyekszem. Éppen így van a megtérésnél is. Rajzoljuk le:
Amikor megtérek, ez nem azt jelenti, hogy már tökéletes vagyok, hogy már a célnál vagyok, hanem hogy megváltozott az életirányom, hogy most már más irányba megyek, harcolok a bűneimmel, Isten dicsőségét akarom keresni, de azért tudnom kell, hogy én még mindig bűnös vagyok, még mindig messze vagyok a céltól. Isten nekem megbocsátott Jézus Krisztusért, és úgy néz, mintha nem vétkeztem volna, de én magamról kell hogy tudjam: bűnös vagyok. A Sátánnak az a legnagyobb kísértése, hogy amikor megtérek Istenhez, elhiteti velem, hogy én most már tökéletes lettem. A Sátán mindent elkövet, hogy ne térjünk Istenhez, de ha mégis hozzá térünk, utánunk nyúl, beképzeltté, dölyfössé, képmutatóvá tesz. Ez az utolsó próbálkozása. Rábír, beszéljek arról, hogy milyen jó vagyok én, hogy megtértem. Lenézet velem másokat, hogy úgy gondoljam, mások rosszabbak és méltatlanabbak, mint én.
Az igazán megtért embernek annyira fájnak a bűnei, és annyi szeretet és mások iránti segítési vágy van benne, hogy nincs ideje másokat lenézni és magát másoknál különbnek tartani, hanem igyekszik mindig jót tenni és szeretettel szolgálni másoknak. Az igazán Istenhez tért ember nem azt hangoztatja, hogy ő megtért, nem ő mondja ezt el saját magáról, hanem úgy él, hogy a körülötte élő emberek mondják: Ez csakugyan Isten gyermeke, ebben az emberben csodálatosan sok szeretet van, ez az ember mindenkivel jót tesz, jár a templomba, és a szemében jóság és öröm van. Érdemes azon az úton menni, amin ez az ember jár.