Címlap

98. kérdés: Szabad-e tehát a templomokban a képeket megtűrni, hogy azok az avatatlan népnek könyvek gyanánt szolgáljanak?

Felelet:
Semmiképpen nem, mert ne legyünk bölcsebbek Istennél, aki az ő Anyaszentegyházát nem a néma bálványképekkel, hanem az ő szent Igéjének prédikálásával akarja tanítani.

A második parancsolat így szól: Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben vagy amelyek alant a földön vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják. Isten tehát tiltja azt, hogy mi magunknak faragott képet, azaz bálványt csináljunk vagy valami hasonlót ahhoz. Ide tartozik a szentképek fogalma is, ne imádjuk és ne tiszteljük azokat, mert ha azokat imádjuk és tiszteljük, akkor már kicseréltük Istent azokkal. A szobroknak és képeknek az imádásába egy lélektani dolog is belejátszik. Van, aki azt mondja, hogy míg azok előtt imádkozik, Isten előtt imádkozik. De közben felnéz reájuk, azoknak a képe vésődik a lelkébe, és öntudatlanul azonosítja azt a szobrot vagy képet vagy Istennel, vagy pedig azzal, akit ábrázol, és így ahhoz az anyaghoz vagy archoz és pont ahhoz a szoborhoz kötődik. Egy nagyon intelligens ember egyszer (orvos volt) beszélt a Csíksomlyói Szűz Máriáról. Tudjuk, hogy Csíksomlyón van egy Szűz Mária-szobor, amely a katolikusok hite szerint csodatévő. Amikor ez az orvos arról beszélt, hogyan szabadult meg a háborúban a haláltól, akkor nem azt mondta, hogy engem megsegített Isten, hanem megsegített engem a Somlyói Mária. Mikor ezt mondta, akkor már nem is Szűz Máriára gondolt, hanem a Somlyói Máriára, a szoborra, ami ott van Csíksomlyón, ahhoz kötődött. Ha egy képre nézünk és kép előtt imádkozunk, akkor látjuk a szemét, az arcát, hozzá kapcsolódunk, és lassan már nem is ahhoz imádkozunk, akit a kép jelent, hanem magához a képhez. Ennek a kísértése mindig fennáll. És ha nem állna fenn, akkor is Istent cserélnénk ki vele, mert hiszen Istent kiábrázolni nem lehet, nem tudjuk, hogy Isten hogy néz ki, milyen lehet Isten. A középkorban lerajzolták öreg szakállas embernek, de tudjuk, hogy Isten egészen más ennél, Isten nem olyan testben jár, mint amilyen testben mi járunk. Ésaiás 40,18–26. versében így olvassuk: „És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Őróla? A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst láncot reá. Aki szegény ily áldozatra, oly fát választ, amely meg nem rothad, okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, amely nem ingadoz. Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentumait? Ki ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti, mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort lakásra. Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld bíráit hiábavalókká változtatja... Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék?” Istenről nem lehet földi képet készíteni, Istent nem lehet lefesteni, kifaragni, Isten egészen más, mint mi emberek. Az ő imádását nem szabad kicserélnünk a szobrok és képek előtt való imádkozással vagy azok imádásával. A Zsoltárok könyve 135,13. versétől olvassuk: „Uram! Örökkévaló a te neved, nemzedékről nemzedékre emlegetnek téged. Mert bírája az Úr az ő népének, és könyörületes az ő szolgái iránt. A pogányok bálványai ezüst és arany, emberi kezek alkotásai. Szájok van, de nem beszélnek, szemeik vannak, de nem látnak. Füleik vannak, de nem hallanak, és lehelet sincsen szájokban. Hasonlók lesznek hozzájuk alkotóik is, és mindazok, akik bíznak bennök. Izrael háznépe: áldjátok az Urat! Áronnak háznépe: áldjátok az Urat!”
A katolikus egyház tanítása szerint a középkorban azért festették le a szenteket, hogy ezáltal tanítsák az embereket, most azonban mindenki tud írni és olvasni, és abban az időben is mindenkinek volt füle a hallásra, és prédikáció által is mindenkit taníthattak.
Vajon a református egyház a művészetek ellensége? Nem, mert a Tízparancsolat nem azt mondja, egyáltalán nem szabad képeket és szobrokat készíteni, hanem azt mondja, nem szabad Istent kiábrázolni emberi képben, és nem szabad képeket és szobrokat készíteni avégből, hogy azt imádják és tiszteljék. Ha valakinek a lakásában szép képek és szobrok vannak, az egyáltalán nem Isten-ellenes, hiszen Isten teremtett világát mutatja és a művészet szépségét. Csak akkor válik bűnné, ha azt imádat tárgyává teszik. Ezért nincsenek a mi templomainkban szobrok s képek, mert betartjuk a Tízparancsolatot, és elkerüljük azt, hogy ezek imádat tárgyává legyenek.
A második parancsolat azonban egy olyan mondattal fejeződik be, amelyik nem csak a második parancsolatra érvényes, hanem általában jó megszívlelnünk, és sokat kell rá gondolnunk, mert meghatározhatja egész életünket. Én, az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. Isten arra figyelmeztet itt, hogy nem a saját magunk számlájára vétkezünk, hanem harmad-negyedíziglen büntetést hozhatunk az utódainkra, gyermekeinkre, unokáinkra, dédunokáinkra a saját bűneink miatt. Vajon hogy van ez? Gondoljatok például a vérbajra vagy az AIDS-re. Aki vérbajt szed fel, mert nem hallgat Isten parancsára, hogy ne paráználkodjál, és mindenkivel összefekszik, az nem csak saját magát betegítheti meg, hanem az utódai is betegek lesznek. Aki részeges életet él, és részegen nemzi a gyermekeit, annak a gyermekei csökkent értékűek lesznek vagy szellemi fogyatékosok.
Vajon nem lelketlen-e az Isten, hogy ilyen keményen büntet? Nem, mert megmondja előre: vigyázz, ez következik a bűnödből, kerülnöd kell ezt a bűnt, nehogy ilyen legyen a gyermeked vagy az unokád. Említettük, hogy a Tízparancsolat olyan, mint az útjelző tábla: vigyázz, így kell közlekedned! Ha nem nézi a sofőr az útjelző táblát, akkor utólag hibáztathatja-e az útépítőt vagy az útjelző tábla felrakóit? Nem hibáztathatja. Ott volt az útjelző tábla, elkerülhette volna a bajt, de a saját maga makacssága miatt nem kerülte el. Éppen így vagyunk a bűnökkel is. Ezért figyelmeztet Isten előre, hogy megbünteti az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedíziglen. De e mellett a kemény büntetés mellett ott van az irgalma is: De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják. Az is igaz, hogy valakinek a szép tiszta élete, hite, szeretete áthat a gyermekére, unokájára, dédunokájára is. Egy édesapának, egy nagyapának a szép példája befolyásolhatja a család életét nemzedékeken keresztül, és az utódok is boldogok lesznek, mert emlékeznek rá, hogy szép példát kaptak tőle, és úgy próbálnak élni, ahogyan ő élt.
Mindezeken felül még van egy másik reménységünk is. Emlékeztek az első kérdésre: Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Hogy akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok. Jézus igazán szerette az Atyát, betartotta a parancsolatait, és Őérette ezeríziglen irgalmasságot cselekszik Isten, ezer nemzedéken át. Azóta nem telt el ezer nemzedék, és az ezeríziglenben mi is benne vagyunk az Ő kegyelméből.