Címlap

105. kérdés: Mit követel Isten a hatodik parancsolatban?

Felelet:
Hogy felebarátomat sem gondolatommal, sem beszédemmel, sem magaviseletemmel, annál kevésbé cselekedetemmel vagy magam, vagy mások által bosszúsággal ne illessem, ne gyűlöljem, meg ne sértsem, vagy meg ne öljem; sőt minden bosszúvágyat magamból kiirtsak; magam rontására ne törjek, önmagamat könnyelműen veszedelembe ne ejtsem. A közhatalom kezében pedig azért van fegyver, hogy a vérontást megelőzze.

A hatodik parancsolat: Ne ölj. Az életet az Isten adta, s csak Ő veheti el. Ezért Isten parancsa ellen vétkezik az, aki megöli embertársát. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert ölni nemcsak fegyverrel vagy késsel lehet: szóval is. Tönkre lehet tenni veszekedéssel, hamissággal is embertársunk életét úgy, hogy végül öngyilkos lesz, és akkor tulajdonképpen én öltem meg, mert én sodortam öngyilkosságba. Meg lehet valakinek ölni a becsületét egy hamis váddal, a boldogságát egy pletykával. Képzeljünk el egy fiatal házaspárt, akik szeretik egymást. Valaki elkezdi terjeszteni róluk, hogy a feleség megcsalja a férjét, a férj elhiszi, bánatában elkezd részegeskedni, egyszer részegen felbiztatva jön haza, és megöli féltékenységében a feleségét. Ki az igazi gyilkos? A férj? Nem, hanem az, aki elindította a pletykát. Ezért jól vigyázzunk a beszédünkre, hogy mit indítunk el, mi lesz belőle, bánat, fájdalom, gyűlölet, halál vagy pedig életszeretet, jóság és öröm.
Isten előtt nem csak az számít, amit elkövettem, hanem az is számít, amit a szívemben érzek. Máté evangéliuma 5,21. versétől olvassuk az igét: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.”
A hatodik parancsolattal kapcsolatosan felvetődik a katonaság kérdése is. A közhatalom kezében pedig azért van fegyver, hogy a vérontást megelőzze, mondja a Káté. Vajon a rendőrök, amikor rendet tartanak és fegyvert viselnek, vétkeznek-e? Vajon szabad-e a keresztyén embernek fegyvert viselnie?
A háború rettenetes dolog. Az emberek kivetkőznek emberségükből, elállatiasodnak, szadisták lesznek. Ártatlanok szenvednek, emberek milliói pusztulnak el. Minden erőnkkel harcolnunk kell és imádkoznunk azért, hogy ne legyen sohasem háború. De az életben vannak kényszerhelyzetek. A török világban, amikor a törökök rátörtek a magyarokra, felégették a falvakat, elvitték rabságba a gyermekeket, akkor a férfiaknak mi volt a kötelességük? Az, hogy azt mondják: nem fogunk fegyvert és elszaladjanak, vagy az, hogy megvédjék a kisgyermeküket, hogy ne tegye egész életére rabszolgává a török? Ha egy rablógyilkos betör a házatokba, és elkezdi gyilkolni a szüleidet, a testvéredet, akkor neked mi a kötelességed? Az, hogy azt mondd: jaj, én keresztyén ember vagyok, és nem szabad senkinek sem rosszat tennem, és félrevonulsz, nem csinálsz semmit, vagy elmenekülsz? Nem, akkor az a kötelességed, hogy odamenj, és leüssed a betörőt, és megmentsed édesanyádat vagy a feleségedet, a gyermekeidet és testvéreidet, hogy ne tudják megölni őket. Mert ha nem véded meg őket, akkor a halálukért te is felelős vagy. Az élet sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt kívülről gondolnánk.
Ezért írja a Káté, hogy a közhatalom kezében pedig azért van fegyver, hogy a vérontást megelőzze. Nem azért, hogy elkövesse a vérontást, hanem, hogy megelőzze. Ha sokan nem is szeretik a rendőröket, akkor is a rendőrségnek fontos feladata van: megelőzni a rablógyilkosságokat, a lopásokat. Nagy szerepe van a hadseregnek is, de csak akkor, ha nem megtámadtatnak vele egy másik országot, hanem ha igazán önvédelemből védi az övéit. Ezért nem lehet kimondani azt, hogy fegyvert viselni bűn, és keresztyén ember nem viselhet fegyvert. Látjuk az Ószövetségből, hogy amikor a különböző pogány királyok Lótot fogságba vitték, Ábrahám összegyűjtötte a vitézeit, utánuk ment, megszabadította Lótot, a fogságba elhurcolt asszonyokat és gyermekeket, és jól tette, mert ez volt a kötelessége. Az Úr Jézus tanítványai is fegyvert viseltek, Péternél kard volt, amivel levágta a főpap szolgájának a fülét. Igaz, az Úr Jézus azt mondta neki: Tedd el a kardodat, Péter, mert aki fegyvert fog, fegyver által vész el. Ezzel egy nagy igazságot és figyelmeztetést is mondott, de mégis megengedte, hogy Péter karddal járjon. Az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk a cézáreai pogány századosról, Kornéliuszról, aki magához hívatta Pétert, és megkeresztelkedett ő és az egész házanépe, de nem olvassuk azt, hogy lemondott volna a katonáskodásról. Amikor Keresztelő Jánoshoz kijöttek az emberek megkeresztelkedni a bűnöknek bocsánatára, akkor kijöttek hozzá a vitézek is. Ezt olvassuk a Lukács evangéliuma 3,14. versében: „És megkérdék őt a vitézek mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.” Nem mondta, hogy hagyjátok ott a katonaságot. Mikor Jézus meggyógyította a százados beteg szolgáját Kapernaumban, látva a százados hitét, azt mondta: „Bizony mondom néktek, hogy Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.” De nem mondta a századosnak, hogy azonnal hagyja ott a katonaságot (Mt 8,5–13).
Látjuk tehát, hogy a Szentírás nem tiltja a katonáskodást, Jézus sem tiltotta. Azonban, ha valaki fegyvert fog, akkor tudja meg, Isten előtt felelős azért, hogyan bánik azzal a fegyverrel, támad-e, vagy véd ártatlanokat, mert Isten aszerint fogja megítélni, amint cselekedett.