Címlap

121. kérdés: Miért teszi hozzá ezt is: „aki a menyekben vagy”?

Felelet:
Hogy Istennek mennyei felségéről semmiféle földi dolgot ne gondoljunk, továbbá, hogy minden lelki és testi szükségünk kielégítését az ő mindenhatóságától várjuk.

Isten hatalmas Úr, a semmiből teremtette a csillagmilliárdokat, az életet a földön, a látható és láthatatlan világot. De Isten irgalmas, szerető édesatya is. Az atya a régi magyar nyelvben azt jelentette, hogy édesapa. Mikor hozzá imádkozunk, mintha azt mondanánk: édesapánk. Persze egy jó édesapára gondolunk, mert sajnos vannak rossz apák is, részegesek, szeretetlenek, önzők; ilyenek is vannak. De mi gondoljunk egy jó, szerető édesapára, aki fegyelmet tart, de szereti a gyermekeit.
Ide tartozik az Isten nevének a kérdése is. Jehova tanúi azt mondják, nem szabad Istent másképpen szólítani, mint Jehovának. Legjobban az Úr Jézus, Isten fia tudta, hogyan kell megszólítanunk Istent. És ő ezt mondta: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.” Ez nem azt jelenti, hogy nincs a földön is Isten, hanem azt, hogy nem olyan, mint egy földi ember, hanem mindenható Isten, és azért előtte mindig tisztelettel és szeretettel kell megállnunk, tudva azt, hogy Ő nekünk mindent megadhat, amire szükségünk van. Ezért ha közületek valaki olyan helyzetbe kerülne, hogy senkitől semmi szeretetet és megértést nem kapna, akkor se felejtse el, hogy Istenhez lehet imádkozni, mert Ő szeret bennünket. Neki mindent el lehet mondani, s nála meghallgatást és megértést lehet találni. Az Úr Jézus példázatban is elmondta nekünk, milyen a Mennyei Atya. Hallgassuk meg a Lukács evangéliuma 15,11–24-ig terjedő verseit. „Monda pedig: Egy embernek vala két fia. És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont. Nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék, és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. Akkor elmenvén, hozzászegődék annak a vidéknek egyik polgárához, és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek, és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam: tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy. És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, megesék rajta a szíve, és odafutván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam. Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá, és húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott: elveszett, és megtaláltatott.” Már beszéltünk a tékozló fiúról. Itt még csak azt kell elmondani, hogy Jézus hogyan írja le a Mennyei Atyát. Amikor bűnbánattal hazatér a fiú, már távolról meglátja őt az édesapja, mert mindig figyelte, tudta, hogy vissza fog jönni hozzá. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve, elébe futott, átölelte, és megcsókolta. Isten ilyen szeretettel vár mindig bennünket, még akkor is, ha sok mindent eltékozoltunk a mennyei javakból és a saját lelkünkből is, nála mindig otthont és szeretetet találunk, mert Ő a Mennyei édes Atya. Ezért szólítjuk Mi Atyánknak az imádságban.