Balla Tibor

A gyülekezet belső magjának biblikus küldetése
(Egyház, gyülekezet, közösség)

A gyülekezet lelki belső magja a testvérek közössége. Ahhoz, hogy a témánk lényegét megragadhassuk, szólni kell a három összefüggő fogalomról: egyház, gyülekezet, közösség.
Az egyház két részből áll: az egyik része itt van a földön, mely szakadatlan harcban áll a világ, a test és a Sátán erőivel szemben. A másik része a mennyben van, ezért a hívő lelkeknek mindig „kettős állampolgársága” van. Pál azt tanítja, hogy a hívők az új és mennyei Jeruzsálemnek a tagjai. Számomra az egyház lényegét a Heidelbergi Káté 54. kérdésére adott felelete bontotta ki felejthetetlenül. „Hiszem, hogy Isten fia, a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szent Lelke és igéje által, az igaz hit egységében magának az örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megtartja: hiszem, hogy annak élő tagja vagyok, és örökké maradok.”
„Az egyház a Krisztus és a Krisztus titka az egyház.” (Dr. Bötösi János). A Szentírásban „Isten gyülekezete” az igazi elnevezés. Az Ószövetségben az egyház Izrael egész közösségét jelentette. Az Újtestamentumban az ecclesia a Krisztus hívők közösségét jelenti. Ismeretes a látható és láthatatlan egyház fogalma is. A tulajdonképpeni láthatatlan egyház Melanchton szerint az, „amely az igazi hívőket foglalja magába. A látható egyház pedig az, amelyben a hitetlenek is ott vannak, sőt tisztséget is viselnek.” A látható egyházban elrejtve ott van a láthatatlan egyház, melynek tagjait csak az Úr ismeri. Jó lenne egyszer ezt már komolyan venni. Az egyháznak a Jézus a fundamentuma.
A gyülekezet az egyház helyhez kötött része, egy látható szervezet, ilyen volt az antiochiai, korinthusi, római gyülekezet. Ezek a gyülekezetek már az Ókorban is kapcsolatban voltak egymással, sőt gyakorolták a testvéri közösséget is, mert ismerték az „egy test” létezését. Voltak vezetőik, tanítóik, prófétáik.
A jelenlegi népegyházi kereteinkben a gyülekezetben együtt élnek a felébredt, élő hiű, bizonyságtevő testvérek és azok, akik még nem születtek újjá, akik még nem tagjai a szentek közösségének.
A gyülekezet belső magja: a közösség.
Isten az embert a Vele való belső lelki közösségre teremtette. A bűneset mindent elrontott. A jó kapcsolat megszakadt. Ezt a megrontott kapcsolatot állítja helyre az ÚR Jézus Krisztus, aki azért jött erre a földre, hogy megkeresse és megtartsa, aki elveszett. Ő a fej, mi a tagjai vagyunk.
A lelki közösség ismertetőjegyei:
1. Közösség a Úrral
„Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre” (1Kor 1.9). A lelki élet a megtéréssel, újjászületéssel kezdődik. Ekkor jön létre a Szentlélek munkája nyomán az élő kapcsolat az Úrral. Ekkor kezdődik el az új életvitel, egy új időszámítás, egy új értékrend kialakítása következik be az életemben. A döntő változás az, hogy megszólal az ige. Vevőkészülékemen üzeneteteket fog fel. Az átadott szívnek megkezdődik a megtisztítása. Ettől kezdve csak egy vágy szorongat: minél többet megismerni Krisztusból és az Ige és imádság által szoros kapcsolatban maradni az Úrral. Közösségünk az Úrral azt jelenti, hogy én az Övé vagyok és Ő az enyém. Testvérem, milyen a személyes kapcsolatod az élő Úr Jézussal?
2. Igeközösség
„ És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk” (Jn. 1.14).
a hívő ember lelki tápláléka az Ige. Aki nem táplálkozik, az nem is él. A rendszeres lelki táplálkozásra szükségünk van. Már atyáink a reggeli igeolvasást ajánlották. Ma már tudjuk, hogy nem csak hallgatni, olvasni kell az Igét, hanem szívünkben meg kell forgatni, sőt egy-egy igeverset ajánlott kívülről is megtanulni. Tudakozzátok az Írásokat – ez mindig haszonnal jár. Jó dolog a Bibliaolvasó Kalauz szerint a testvérekkel együtt tanulmányozni az Igét.
„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és a léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid. 4.12).
Új életben járni azt jelenti, hogy az Igének nemcsak hallgatója, hanem befogadója vagyok, hagyom, hogy az Ige végezze bennem az átalakító munkáját, hogy növekedhessem a hitben, az Isten ismeretében. Boldog idő az, amelyet az Igével foglalkozva tölthetek el.
3. Imaközösség
„Szüntelen imádkozzatok” (1Tesssz 5.17).
Az imádkozás a hívő ember lélegzetvétele, a szívnek Istennel való beszélgetése. Aki nem imádkozik rendszeresen, az lelkileg nem is él, lelkileg halott. Előttem olyan csodálatos, hogy a zsoltáros hogyan tudta az Úrral való kapcsolatát az imádkozás által megélni. Milyen elmélyült bűnbánat érződik ki imádságából, máskor hogyan szárnyal, boldogan dicséri az Urat.
Az imádkozás, ha néha csak egy rövid fohász, akkor is az Úrral való közösség gyakorlása.
(„Annának csak az ajka mozgott, szava nem volt hallható, pedig a szívében könyörgés volt” (1Sám 1.13).
Boldog órák, inkább csak percek, melyeket az Úrral való „beszélgetéssel” tölthetünk. A gyülekezet belső magja imaközösségben él. A belső szobában otthon minden reggel az imatémák lehetnek ezek: a család, a rokonság, az imaközösség tagjai, benne a lelkipásztor, a gyülekezet, az egyházunk és annak vezetői, a tevékenysége, a misszió, az evangelizáció, könyörgés népünkért, hogy szakítani tudjon istentelen múltjával, jelenével, megtérve kezdjen új életet. Itt csak néhány imatémát említettem. A valóságban ennél sokkal több van. Nem is kell minden nap mindent elmesélni, hanem azokat az aktuális imatémákat kell sorba venni, amelyek az adott napra kiemelt jelentőségűvé lettek.
Az egyéni imádságaink mellett szükséges, hogy a családunk tagjai is legalább esténként együtt imádkozzanak.
A gyülekezet lelki magjának, a közösségnek vannak heti imaórái. Itt kell a gyülekezet minden tevékenységét az Úr elé vinni. Ezeken is vannak állandó imatémák, de kell legyenek kiemelten fontos kitartó tusakodások is. Ilyen az ébredés ügye. A gyülekezet építésének kérdései. A presbiterek szolgálatai. A lelki munkások együttműködése a lelkipásztorral. Az imádkozásban is fontos az önfegyelem, imádkozzunk közös alkalmakon röviden, ne ismételjük egymást. Valaki azt mondta, hogy a „hívők imádságai a világmindenséget teremtő, fenntartó és kormányzó Isten karjait mozgatják”. Zörgessetek buzgón Isten ajtaján. A zörgetőnek megnyittatik. Sajnos kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Imádságaink gyakran sablonosak, erőtlenek. Tudjuk pedig, hogy az imádkozás alapfeltétele a hit. A mindenkori lelkiállapotunk lemérhető az imádkozásunkon. A szüntelenül való imádkozás nem jellemző ránk, pedig ez isteni parancs. Meg kell hogy újuljunk az imádkozásban ahhoz, hogy az Úr lelki ébredést adjon egyházunkban. Jó tudni, hogy Isten fülei állandóan nyitva vannak. Bármikor, bárhol lehet bűnbánat és alázat útján könyörögni. Reggel a csendességem után én az autóbuszon, vagy a metrón is szoktam imádkozni az aznapi találkozásokért, megbeszélések áldásaiért.
Vannak-e meghallgatott imádságaid?
4. Közösségünk egymással.
„Amint halottuk és láttuk, hirdetjük nektek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (Jn 1,3).
Ha létrejön a lelki közösségem az Úrral, akkor egyidejűleg létrejön a közösségem az övéivel, a gyülekezet belső magjával is. Ezt a kapcsolatot többféleképpen szemlélteti a Szentírás. Egyszer úgy, ahogy a szőlőtő kapcsolatban van a szőlővesszővel. Máskor úgy, hogy a test tagjai milyen kapcsolatban vannak egymással. A hívő presbiter krisztusközpontú ember. Életének Ura, támasza Krisztus. „Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi a színei…” (395. dicséret).
Ahogy a fejben van az idegközpont, és onnan érkeznek a parancsok a test tagjaihoz, úgy a közösségünk vezérlő Ura, forrása Krisztus. Krisztus az egyházának a fundamentuma, lelki közösség ott van, ahol a test tagjai Krisztussal élő közösségben vannak.
„A test tagjai egymással is a Fő által vannak közösségben. Itt nem az a döntő, hogy valaki szimpatikus-e, vagy nem, hanem az, hogy Krisztusban testvérek vagyunk-e?” (Molnár Miklós)
„Mivel a keresztyén közösség (koinonia) kizárólag Krisztuson alapszik, ezért pneumatikus és nem pszichikus valóság. Ezáltal különbözik minden más közösségtől. Pneumatikusnak azt nevezi a Szentírás, amit kizárólag a Szentlélek teremt, amit Jézus mint megváltó ad a szívünkbe. Pszichikusnak azt nevezi a Biblia, amely a mi emberi lelkünk természet szerinti ösztöneinkből és képességeinkből fakad. Minden pneumatikus valóság alapja: Istennek világos, kijelentett Igéje. Minden pszichikus valóság alapja az ember lélek homályos, áttekinthetetlen ösztöne és kívánsága” (Bonhoffer)
Sokszor felvetődhet a kérdés bennünk arról, hogy hol a helyem a közösségben, ahová Isten helyezett el? Minden presbiternek tudnia kell, hogy Isten állította arra a helyre, ahol hitének mértéke, felkészültsége, lelki ajándékai szerint szolgálnia kell. A testvéri közösségnek nevelő, formáló hatása van. Mint malomkövek között a búza lisztté lesz, így a közösség gyakorlása is formálja, alakítja a hívő életünket. A közösségben a Szentlélek ereje dolgozik. Vannak presbiter testvéreink, akik nem igénylik ezt az életformát, pedig ez az életvitel az Isten akaratával egyezik. A lelki közösség az új hívők fészke és otthona. A közösség látja el az újszülöttnél a dajka szerepét. Tanulnunk kell egymástól. Meg kell becsülni a másik testvér ajándékait. Az értékek átértékelése történik a közösségben az a nagyobb, aki többet szolgál; az első az, aki utolsó tud lenni; az a megbecsült, aki nem magát – pozícióját – akarja megtartani, hanem másokért él. Jézus adott erre is példát: „Én közöttetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Lk 22,27).
A lelki közösségben nincs hierarchia, mindeni testvér. Nincs alá és fölé rendeltetési viszony. A lelki közösségben minden tagra szükség van. Ott minden tag osztozik az egész test sorsában. Egy egészen egyszerű hasonlattal élve: ha belenyilallik a fogamba a fájdalom, akkor nem azt mondom, hogy ez csak a fogam dolga, a testem többi tagjának ehhez semmi köze. Hanem mozgásba jön az egész test: a kéz felkapja a telefonkagylót, a száj megkérdezi, hogy mikor van a fogászaton rendelés, a láb sietve visz orvoshoz, vagyis az egész test azon van, ohgy annak a kis fognak a baja megszűnjék.
Az együvé tartozás, az együttműködés a gyakorlatban a terhek egyenlő eloszlása és hordozása. A megosztott terhek fél terhek. A teherhordozásban segíteni csak az tud, aki maga is segítségre szorul. Adni is csak az tud, aki maga is kapott már valamit.
A gyülekezet belső magjának biblikus küldetése: a szolgálat.
5. A szolgáló közösség.
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket (Mt 28,19)
Ez az Ige a mindenkori presbitereknek is az Úr Jézus Krisztus missziós parancsa. Ezt nem lehet vitatni, ennek csak engedelmeskedni lehet, sőt szükséges. A Krisztus-test küldetése a szolgálat.
„Nem azért jött az embernek Fia, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20,28).
Nem önmagáért van az egyház, a gyülekezet, a presbitérium, de a presbiter sem. A presbiter küldetése: az Úrnak való feltétlen engedelmesség, a gyülekezet építése, a közösség gyakorlása. Ilyen volt az első keresztyén gyülekezetek élete.
„Ki-ki kötelességének ismerje, hogy az Istentől nyert ajándékokat készségesen és örömmel a többi tagok javára és idvességére fordítsa” (II. Helvét Hitvallás 22).
A gyülekezet lelki magjának eredete Krisztusig vezethető vissza. Az egyház a gyülekezetekben élt a múltban, a jelenben és hiszem, hogy lelki közösségként élni fog a jövőben is. Van tehát perspektíva.
Minden azon dől el, hogy felismerjük-e egyéni és közösségi helyzetünket, rendezzük-e végre az egyházban közös dolgainkat. Szolgálatunk középpontjába kerül-e a lelkek megnyerése Krisztusnak? A gyülekezeteink nem maradhatnak statikus állapotban. Mozgásba kell lendülni. A szolgálatok irányítója a közösség. Ez a lelki háttér, ahol helyesen értékelik a múltat, meghatározzák a jelen feladatait és megfogalmazzák a jövő célkitűzéseit. Van stratégiája az Isten népének. Sajnos egysége jelenleg nincsen. Az egyház minden baja erre vezethető vissza. Közösségeink sem tökéletesek. A magunk fáradtságát, erőtlenségét is a közösségben éljük meg.
„Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn magva megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de látok egy másik törvényt az én tagjaimban… Óh, én nyomorult ember!” (Róm 7,21-24).
Be kell látnunk, hogy tökéletes hívő ember és tökéletes közösség nincs, amíg testben járunk. A lelki közösség mégis jellé válhat, mert a Szentlélek hozza létre, az tartja össze, vigasztalja, tanítja, buzdítja és készíti fel a jobb szolgálatokra.
Mi a presbiter küldetése: Elfogadni Istennek Jézus Krisztusban megjelent szeretetét, és az örömhírt továbbadni másoknak. Ha nem a testvér szemében lévő szálkákkal, hanem a magunk gerendáival foglalkozunk, az vezet alázatra, az vezet ki a kátyúból.
Összefoglalva az elmondottakat, még egyszer felvetem a legfontosabb kérdést: Hol a helyem a közösségben?
A közösségben testvérként van a helyem. Csak úgy lehetsz áldott éltű testvér, ha szüntelen Jézussal jársz, akiben és aki által Istennek gyermeke vagy. Ezt nagyon fontos világosan látni.
A helyem a vigyázásban van. Ennek meg kell nyilvánulnia abban is, hogy vigyáznunk kell a gyülekezet kicsinyeire, de egyidejűleg vigyáznunk kell egymásra is. Ez a felelősségünk egymásért szintén lényeges, mert ilyen felemelő látvány, ha a testvérek vállaikat összeteszik és ebben erejük is megmutatkozik.
A helyem a gyülekezet építésében van. Ma már közismert tény, hogy ahol nincs tudatos gyülekezetépítés, ott a gyülekezet leépül. Ez különösen az idős pásztorok esetében lehet veszélyes. Az 1Thessz 5,14-ben írja Pál apostol: „Építse egyik a másikat”.
A helyem a küldetésem teljesítésében a szolgálatok hűséges végzésében van. „Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjon (1Pt 4,10).
A helyem mindenképpen a szeretet gyakorlásában van. „Egymást tiszta szívvel buzgón szeressétek.” (1Pt 1,2). Az igazi szeretet soha nem kér, csak ad.
És végül a helyem a teherhordozásban van. „ Egymás terhét hordozzátok” (Gal 6,2). Nem kicicomázott parádés lovakra, hanem nagy terheket is hordozni tudó igáslovakra van szüksége egyházunknak.
A Szentháromság Isten segítsen minket ilyen küldetésünk teljesítésében és hűséges szolgálatainkban.
Szolgatársaim, szívem mélyén ez az én imádságom:
„Uram, légy irgalmas nékem, bűnösnek.
Itt vagyok Uram, küldj el engem.
Adj Uram lelki ébredést, ha nem jól kérjük, akkor is:
Istené legyen a dicsőség. Ámen.”