Címlap

5.4 Az időskorban élő keresztyének gondjai

Az emberi öregedés interdisciplináris koncepciója

Az öregedés a legáltalánosabb életjelenségek közé tartozik a szaporodással együtt. Úgy is mondhatjuk, hogy ami él és ameddig él, addig öregszik. Az öregedés az élet második felében vagy harmadik harmadában válik különösen szembetűnővé, mérhetővé és meghatározhatóvá, bár alaposabb megfigyelések az öregedési folyamat kezdetét jóval korábbra teszik. Az öregedés orvosi jelentőségéről azért lehet beszélni, mert az öregedés ugyan egy biológiai élettani folyamat, mégis az öregedés során megnövekszik a betegségek előfordulásának kockázata, ami miatt sokan az öregedést az öregkori megbetegedések felhalmozódásával magyarázzák és azonosítják.
Az élettani vagy egészséges öregedés biológiai elváltozásainak megkülönböztető jellemzői a következők:
• univerzalitás: a faj minden egyedében jelentkezik;
• progresszivitás: fokozatosan előrehaladó változások;
• endogén, azaz veleszületett belső okokra visszavezethető folyamat;
• a szervezet teljesítőképességének csökkenését eredményezi.
Az öregedéssel foglalkozó tudományról, a gerontológiáról röviden
A gerontológia az öregedéssel foglalkozó tudomány (görög: gerosz = öregkor, logosz = tudomány), mely az öregedés orvos-biológiai, pszichológiai és szociális vonatkozásaival egyaránt foglalkozik. A geriátria a gerontológia orvosi területe, mely az időskorúak megbetegedéseivel, a pszichológiai gerontológia az időskor lelki változásaival, a szociális gerontológia pedig az időskorúak társadalmi helyzetével foglalkozik.
Az öregedés biológiájának tanulmányozása azon folyamatok és elváltozások vizsgálatával foglalkozik, amelyek az élettani vagy egészséges öregedéshez vezetnek, s amelyek az életkor előrehaladásával minden élőlényben szükségszerűen bekövetkeznek. Kutatásuk ma már nemcsak az egyes szervek, vagy a szervezet vonatkozásában, de sejt, illetve molekuláris szinten is folyik.
A gerontológiában több, de legalább háromféle életkort különböztetünk meg: kronológiai kort, azaz az egyén naptári életkorát, pszichológiai életkort, mely azt fejezi ki, hogy az egyén milyen korúnak érzi magát, és a biológiai életkort, mely ún. biomarkerek - funkcionális és morfológiai vizsgálati paraméterek – segítségével az adott szervezet egészségi állapotát, biológiai státusát jellemzi. Ennek meghatározásával naptári, vagy pszichológiai életkoránál fiatalabbnak vagy idősebbnek minősíthetünk valakit az azonos korú egészséges emberek többségére jellemző biológiai mutatók alapján. A laza kapcsolat ellenére a biológiai életkor nyilvánvaló összefüggésben van a kronológiai és pszichológiai életkorral.
Az emberi életkor felső határa 115 – 120 évben határozható meg. Az öregkor alsó határa hagyományosan a 60. életévre tehető. Ma általánosan a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) korbeosztása szerint középkorúak az emberek 45-59. évig, öregedők 60-74. évig, öregek 75-90. évig, a 90. év felettieket aggastyánoknak tekintik.
E korbeosztás megváltozásával már a közeljövőben számolni kell, amennyiben tovább növekszik az emberek átlagos élettartama.
Öregségen a már kialakult öregkori állapotot értjük, az öregséghez vezető folyamatot pedig öregedésnek nevezzük.
Az öregkor biológiai változásain azokat a változásokat értjük, amelyek az életkor előrehaladásával betegség nélkül is jelentkeznek.

Az emberi szervezet megváltozása az öregedés során
Az öregedés genetikai meghatározottsága csupán közvetve bizonyítható, mégis valószínű. Az élővilág fajonként ugyan eltérő, de fajon belül meglehetősen hasonló az öregedési üteme, maximális és átlagos élettartama alapján joggal feltételezhető, hogy az öregedést gének irányítják, melyek a faj élettartamán belül az egyed öregedésének ütemét is meghatározzák. Arra vonatkozóan eltér egymástól a kutatók véleménye, hogy egy genetikai program megvalósulása vagy a tárolt információ meghatározott ütemű károsodása jelentené-e az öregedés lényegét.
A genetikailag meghatározott program feltehetően az elérhető maximális élettartamot determinálja mind a faj, mind az egyed számára. Az viszont a környezeti hatásokon, az életmódot, fizikai aktivitást, táplálkozást, társadalmi és természeti környezetet is magában foglaló tényezőkön múlik, hogy e programból mennyi valósul meg. Egy neves amerikai kutató, igen szellemesen ezt így fejezte ki: A genetika prognosztizál, a környezet realizál.
A szervezet és különösen az érzékszervek teljesítményének és teljesítőképességének csökkenése az életkor függvényében nagyszámú páciensen végzett megfigyelések alapján igazoltnak tekinthető.
Amennyiben az öregedést (korosodást, idősödést) mint az életkorral együtt járó változások összességét kívánjuk meghatározni, úgy ez a folyamat a fogamzáskor már elkezdődik, a működőképesség fokozatos csökkenése viszont csak a nemi érettség elérése után figyelhető meg.
Az elvégzett vizsgálatok a fizikai erőnek, teljesítőképességnek és ezzel együtt az izom tömegének, a szív indexnek és a szív perctérfogatának, a légző kapacitásnak, a vese vérátáramlásának, az idegingerület terjedési sebességének csökkenését mutatják az évtizedek múlásával.
A társadalmi, munkahelyi, családi vagy egyéni elvárások, amennyiben nem igazodnak a fentiekhez és nem veszik figyelembe a teljesítőképesség és terhelhetőség csökkenését, időszakos vagy tartós túlterheléshez, egyéni és közösségi konfliktusokhoz, a szervezet kimerüléséhez, kóros elváltozások és betegségek idő előtti kifejlődéséhez vezetnek.
A szív, a tüdő, a vese stb. teljesítőképességének a kor előrehaladtával tapasztalható csökkenése önmagában nem betegség, így gyógykezelést sem igényel, de az idős ember táplálkozásának, életmódjának, mindennapi életvitelének igazodni kell korához.
Az egészséges öregedés is hajlamosít bizonyos betegségekre (érelmeszesedés, szív-, agy- és érrendszeri betegségek, bizonyos daganatféleségek, stb.), s ezek korai felismerésének és kezelésének elhanyagolása nemcsak az adott szerv és szervrendszer károsodásához, de a kompenzáló mechanizmusok túlterhelése és kimerülése miatt az egész szervezet öregedési folyamatának felgyorsulásához, korai és kóros öregedéshez vezet.

Ahol a Földön legtovább élnek az emberek (a 2001. évi Wilcox jelentés legfontosabb megállapításai)
Stig Bengmark fiatal svéd táplálkozáskutatótól származik az alábbi megállapítás: Az emberi egészség megőrzése, fenntartása leginkább három tényezőn múlik: lelki harmónia, adekvát fizikai aktivitás és adekvát – azaz az életkörülményeknek, az életkornak megfelelő – táplálkozás.
Wilcox B., Wilcox D. és Suzuki M. munkája, „Az Okinawa Program” a világ egyik legérdekesebb helyére, az Okinawa szigetcsoport lakóinak világába kalauzol el bennünket
Itt él a legtöbb százéves, illetve 100 évesnél idősebb ember a világon, azonos lakosságszámra vonatkoztatva. A százévesek aránya az elmúlt 28 évben 23-szorosára nőtt. Míg Japánban 8,97 100 évesnél idősebb ember jut 100.000 lakosra, ez az arány Okinawan 28,06, ami több, mint háromszorosa az országos átlagnak.
Japánban 1947-1955 között megközelítőleg 13 évvel nőtt a születéskor várható átlagos élettartam (férfiaknál 50,06 – 63,60, nőknél 53,96 – 67,75). Ez a „nagy ugrás” a táplálék fehérje-tartalmának növekedésével és az egészségügyi ellátás korszerűbbé válásával magyarázható. Elemzők szerint az okinawai „csoda” egyetlen tényezővel nem magyarázható meg. A kedvező genetikai adottságok mellett életszemléletük, táplálkozásuk, közösségi tudatuk éppúgy hozzájárul irigylésre méltó egészségükhöz, mint nyugodt természetük, vallásos hitük, a karate és a tánc szinte egész életüket betöltő szeretete és gyakorlása.
Az okinawai közmondás szerint a táplálkozás tartja fenn az életet és ez a legjobb orvosság is. Az okinawai idősek étrendje a nemzetközileg kiválónak minősített amerikai (USA) étrendnél is „egészségesebbnek” tekinthető. Az idegsejtek membránjának működését javító, a vérnyomást és a vér koleszterin szintjét csökkentő omega-3 zsírsavakban gazdag halolajjal egészítik ki ételeiket, előnyben részesítik a friss hal (tonhal, makréla) és lazac fogyasztását, halfogyasztásuk a táplálék 11 %-át teszi ki. Ez az amerikai étrendben kevesebb, mint 1 %.

Az amerikai táplálkozásban a húsfélék (mindenekelőtt baromfi), a tojás és a tejtermékek fogyasztása 52 %-át teszi ki az étrendnek, Okinawán ez 5 %. Az okinawai étrend 84 %-a növényi eredetű és antioxidánsokban rendkívül gazdag zöldségekből, teljes őrlésű gabonából, hüvelyesekből, flavonoidokban gazdag szójából és gyümölcsökből tevődik össze. A húsokat megfőzik (eltávolítva a zsír nagy részét), a megégett részeket szintén eltávolítják, a tálalásnál az 1/3 – 2/3 arányt érvényesítik (1/3 hús + 2/3 zöldség).
Vallási meggyőződésükre, mely buddhista és sintoista alapokon nyugszik, a harmóniára és együttműködésre törekvés a jellemző. Nincs még egy olyan modern vallás korunkban, melyben a nők ennyire fontos szerepet töltenének be, A társadalom jó közérzete és megelégedettsége az asszonyok bölcsességével és lelki békéjével magyarázható, akik a vallási gyakorlatok rendszeres résztvevői.
Az okinawai idősek többsége a fizikai aktivitás valamilyen formáját (okinawai tánc, harcművészet, tai chi vagy kertészkedés) gyakorolja. Ezek fizikai és szellemi koncentrációt egyaránt jelentenek, illetve a kettőt összekapcsolják. Az okinawai tánc például meditatív jellegű és a régi Kyukyu Királyság mítoszát és történeteit jeleníti meg, a karate a test és lélek harmóniáját tükrözi, különös súlyt helyezve a légzési technikára.

Amiről Debrecen legidősebb polgárai vallanak (az Egészségügyi Tudományos Tanács támogatásával 2004 – 2007 között készített tudományos felmérés eredményeiből)
A 90 évesnél idősebbek száma Debrecen lakosságának 0,4 %-át teszi ki. Ezen korcsoport több mint egyharmadának, 312 személynek a vizsgálatára került sor. A kérdőíves felmérés életkörülményeikre, értékrendjükre, közösségi kapcsolataikra, mentális és hangulati állapotukra vonatkozott, ezen kívül részletes orvosi és laboratóriumi vizsgálatok is történtek. Az eredményeket a legmodernebb statisztikai módszerekkel dolgoztuk fel. Kontrollként 60-74, illetve 75-89 év közötti önként jelentkező egészséges idős embereket vizsgáltunk. A három korcsoportban, a kor előrehaladtával, a vér koleszterin és triglicerid szintjének - ami az érelmeszesedés előrehaladását jelzi – fokozatos csökkenését, a védőhatást kifejtő HDL-koleszterin szintjének fokozatos emelkedését lehetett tapasztalni.
A 90 évesnél idősebbek tehát egy szelektálódott, kiválasztódott kisebbséget képeznek a társadalomban, akiknek érrendszere és immunvédekezése mindig jól működött, de ép maradt még aggastyánkorban is. Betegségeik voltak, de ezeket részben legyőzte szervezetük, részben jóindulatúnak és kezelhetőnek bizonyultak.
Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázzák hosszú életüket, a legtöbben a következő három választ adták: mindenben mértéket tartottam, szerettem dolgozni és mindig bíztam a gondviselésben. Életvezetésükre az autonómiára, az önállóságra való törekvés jellemző. Szellemi teljesítményük mennél jobb, annál szorosabb a kapcsolatuk családjukhoz, környezetükhöz, annál kevésbé hajlamosak a depresszióra.
Mit kezdjünk az életünkkel nyugdíjasként?
A fizikai dolgozók többsége – főleg a mezőgazdaságban – nyugalomba vonulását követően is megtalálja az alkalmat arra, hogy annyit dolgozzon, amennyi még jólesik. A szellemi munkást viszont, aki az ötvenes éveiben jár teljesítménye csúcsán, általában megviseli, szomorúvá teszi a megbecsült státuszából való kiesés, nem tud mit kezdeni szabadidejével. Magányosnak érzi magát egykori munkatársai nélkül, elveszettnek érzi társadalmi megbecsülését. Az lenne kívánatos, hogy a nyugdíjazottaknak kevesebb munkaidőben továbbra is kínáljanak munkalehetőséget. Támogatás nélkül sok szellemi érték elvész, sok nagy tudású ember kényszerül szellemi öngyilkosságra, vagy legalábbis tétlenségre. A kisiparos, önálló vállalkozó nem hagyja abba szakmai munkáját, csak mérsékli tevékenységét. A szellemi munka csökkenése és a leépülés veszélye a nyugdíjazást követően a közalkalmazottakat és köztisztviselőket érinti, akik odahaza nem gyakorolhatják munkájukat. Jó lenne, ha ezek félmunkaidővel előző munkahelyükön, vagy átképezve magukat rokon szakmában tovább dolgoznának. Megnőtt szabadidejükben viszont olvasniuk kellene, akár szakfolyóiratokat, szakkönyveket, szépirodalmat, idegen nyelvismeretük megőrzésére is. Ezek elhanyagolása esetén, kiesve abból a szellemi közegből, melyben életük nagyrészét eltöltötték, a felejtés következtében lassan nehézzé válik a megértés, a korábban szerzett elméleti tudás alkalmazása, elmarad az ötletesség, a teremtő fantázia.
A fenti megállapítások bizonyos mértékig inkább a férfiakat érintik. A nők, még nagyvárosi vagy lakótelepi környezetben is, ha van családjuk, gyermekeik, unokájuk, könnyebben tudják változatosan, tartalommal kitölteni napjaikat nyugdíjas éveik alatt is.
Ursula Lehr, a neves német psychologus és szociálpolitikus, amikor a nyugdíjaskor kezdetén szellemi, lelki és testi megújulásról ír, napi és heti időbeosztást javasol. Ebben a rendszeres étkezés, a házimunka és a napi bevásárlás, mint kötelező tennivaló mellett az igazi felfrissülést jelentő aktív és alkotó szellemi és közéleti tevékenységek, valamint sportolási lehetőségek egyénre szabott kiválasztását, közösségi igénybevételét ajánlja.

Az élet koronája az ígéretek beteljesedése (amit a teológia mond az öregségről)
A gerontológia tudománya szerint minden személynek egyszerre háromféle, kronológiai, biológiai és pszichológiai életkora van.
A teológiai közgondolkodás hajlamos volt arra, hogy a lelkigondozói munka során csak a harmadikkal törődjön. A biológiai életkor az orvostudomány, a kronológiai életkor a társadalom dolga.
Hangzottak eszméltető figyelmeztetések az egyházi lelkigondozás felé, s az egyházak nem is zárkóztak el a távlatok felismerése elől. Már címénél fogva is említést érdemel a művek sorából Rössler Der „ganze” Mensch című műve. Ettől kezdve nyomul be a lelkigondozás terén az „egész ember” kifejezés. Ez az antropológiai meghatározás utat nyitott egy olyan emberszemléletre, mely az embert több dimenziójú egységnek látja. Világossá vált, hogy bár az egyházi lelkigondozás elsősorban az ember szellemi, lelki életét érinti, mégis a hatása kiterjed a „testi létre” is.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nemcsak az egyházi, teológiai emberlátás volt hajlamos az egyoldalúságra, valamilyenfajta „csőlátásra”. A természettudományos oldalról hasonló egyoldalúság volt tapasztalható ezen a területen. „Ez különösen világossá válik az öregség példáján, amely tisztán természettudományos szemszögből csak valami negatívum, hiányállapot. A fizikai, s gyakran pszichikus és szellemi erők gyengülése, a kopási, elhasználódási jelenségek, meszesedések, stb. azok a kísértetek, amelyeket az orvos-és természettudomány számunkra kilátásba helyez. Ne becsüljük le az ilyen kilátások szuggesztív erejét, főként, ha azokat tudományos tekintéllyel hangoztatják. Természetesen mindez létezik, de van más is, korántsem elvétve csupán: öregkori csúcsteljesítmények, betegségek bámulatos legyőzése, magas korban is eleven életöröm. Ha az öregséget egyoldalúan a természettudományok felől nézzük, akkor kiderül, milyen szegényesek is előrejelzéseik, bennük ugyanis szó sincs a változási lehetőségekről, élménygazdagságról és a transzcendentálás képességéről” (Riemann).
A gerontológusok egyöntetű megállapítása szerint az emberek nagy része felkészületlenül érkezik az öregség kapujába, és rajtaütésszerűen érik a biológiai jelzések, társadalmi problémák és a lelki konfliktusok.
Az idős embert többnyire három dolog foglalkoztatja: egészségi állapota, azaz betegségei, anyagi helyzete, mely többnyire lassan és fokozatosan romlik, s az elmagányosodás, mely a leggondosabb családi- és közösségi támogatás dacára is fokozódik.
Ezen, egyre szomorúbb és sötétebb jövőképpel szemben a teológia valami egészen mást hirdet. Az említett három dolog közül a harmadikat, az öregedés szellemi és lelki aspektusát, az elmagányosodást célozza meg. Az elszigetelődés, a megcsontosodás állapotával szemben az újjászületés ígéretét, sőt parancsát fogalmazza meg. Az idős embertől, akire már hónapok óta senki nem nyitotta rá az ajtót, megkérdezi: te, testvérem, kire nyitottad rá az ajtót, törődsz-e mással magadon kívül, segítségére vagy-e szomszédaidnak, családodnak, tudsz-e együtt örülni másokkal? Mert valaki, s ez Jézus Krisztus, nem feledkezett el rólad öregségedben sem. Sőt, igaz örömökben gazdag éveket és beteljesedést kínál neked földi pályád befejezése előtt. Az öröklétből jöttél, s oda is térsz vissza majd az Ő kegyelméből.
„Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta, mindmáig hirdetem csodáidat. Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek” (Zsolt 71, 17-18).
A szeretetben és bizalomban megszegényedett időskor a legszomorúbb dolgok közé tartozik a világon, a szeretetben és hitben meggazdagodott és bővelkedő időskor az élet koronája, az ígéretek beteljesedése.
Ez az, ami átformálja családunkhoz, de a tágabb közösséghez fűződő kapcsolatainkat is. „Az öregek koronája az unokák és a fiak ékessége az atyák” (Péter 17, 6).
Általában elmondható, hogy az elmagányosodásból származó depresszió megszűnése vagy megelőzése az idős ember anyagi helyzetére és egészségi állapotára is jótékonyan hat.

Nemcsak fiatalok, de idősek nélkül sincs gyülekezeti élet
Másokkal együtt magam is örvendetesnek tartom a gyülekezetben a fiatalok (s ezek között is a fiatal felnőttkorban megkeresztelkedettek, konfirmáltak) arányának növekedését. A hitet nem lehet sem időzíteni, sem megparancsolni, sem kikényszeríteni, sem megvásárolni, sem örökíteni.
Egy vallástanár egyszer azt mondta, hogy a hit olyan, mint a szerelem. Megérinti az embert, s attól kezdve másképp látom a világot, s ezen belül saját magamat is. Isten ajándéka, de hogy kit, milyen élethelyzet, személyes élmény, vagy emberi kapcsolat vezet el a Jézus Krisztusba vetett hit elnyeréséhez, ez szinte kiszámíthatatlan. Aki alázattal keresi és kéri, s van benne elegendő türelem és bizalom, az biztosan elnyeri. Az is igaz, hogy nem azé lesz, aki birtokolni akarja, se nem azé, aki fut érte, hiszen ennek eldöntése a könyörülő Istené.
Mindig nagy hatással volt rám idős emberek sok-sok megpróbáltatás, küzdelem, sőt csalódás után is megmaradt, megőrzött, sőt megszilárdult hite. Ezek az emberek többnyire egyszerű szavakkal, röviden és hitelesen tesznek vallomást a Megváltóról, aki hosszú évtizedeken keresztül vezette, megőrizte őket, akiben nem csalódtak, s akinek szeretete, kifogyhatatlan forrásként, képessé tette őket is a szeretetre.
Ezeknek az embereknek, férfiaknak és asszonyoknak az életében az a csodálatos, hogy inkább vállalják a próbatételt, az egyenlőtlen küzdelmet is, de hitüket nem adják fel. Bámulatos őszinteséggel szólnak hibáikról, botlásaikról, de arról a csodálatos kegyelemről és megbocsátó szeretetről is, mellyel ezeken Isten átsegítette őket. „Tudom, kinek hittem” mondja egy könyvnek a címe. Ők már valóban tudják, kinek hittek. Ehhez egy hosszú élet tanulságaira van szükség. Van egy megállapítás, miszerint különösen mai körülmények között nem is annyira a szülők, hanem a nagyszülők nevelik a gyermekeket. S a nagyszülői korosztályra, bizony, nemcsak a családban, hanem a gyülekezetben is nagy szükség van. Megfontoltságuk, bölcsességük, emlékeik nélkülözhetetlen kincsei a gyülekezeti közösségnek.
Egy gyülekezet, amely csupa fiatalokból áll, könnyen eltévedhet, kétségbeeshet a nehézségek láttán, így egymással versengő csoportokra szakadhat szét. Ennek ellentmondani látszik az a pozitív tapasztalat, hogy a gyülekezeti munka megszervezését az utóbbi években túlnyomórészt fiatalokra bízzák. A fiatalok hitének ereje, következetessége, lendülete és őszintesége hihetetlen erőforrás a gyülekezeti munkában.
Jézus, amikor környezete legbölcsebb, s hozzá képest idős főemberével, Nikodémussal találkozik, s meghallgatja felvetéseit, röviden a következőket tanácsolja neki: Szükséges nektek újonnan születnetek! - Mi módon lehetséges ez? – Víz és lélek által.
S az Írás arról tudósít, hogy az újjászületés bekövetkezett (víz és lélek által). E két szélső korosztály ellentétpárja és összekapcsolódása a gyülekezeti élet megújulásának is kulcsmozzanata. A közép korosztály, melynek vállaira a legnagyobb terhet rakja a társadalom, szakmai tudásával segíti őket. Tehát mindenkinek van tennivalója.
A hindu bölcsesség a három nagy korcsoportnak a következőket ajánlja: a gyerekek játsszanak, a felnőttek dolgozzanak, az idősek imádkozzanak.
Egyházunk protestáns hagyományaiból kiindulva a következőképpen árnyalnám a munkamegosztást: a gyermeki bölcsesség már korán képessé tehet őszinte imádkozásra, engedjük időnként játszani a felnőtteket is, s végül az időseket is hagyjuk, legalább részmunkaidőben, dolgozni a gyülekezetben.

Megtárgyalható kérdések:
1. Generációk kapcsolata a gyülekezetben
2. Egészségmegőrzés, egészségfejlesztés gyülekezeti keretek között
3. Önkéntes szociális munka és szeretetszolgálat idősek bevonásával
4. Idősotthon, nyugdíjas-klub vagy otthoni idősellátás
Ajánlott irodalom:
1. Hézser Gábor: A pasztorálpszichológia gyakorlati kézikönyve
(Kálvin Kiadó, Bp. 1994.))
2. Fábián Gergely-Imre Sándor: Őszülő társadalmak
(Eü. Szoc. Munka Könyvtára, Nyíregyháza, 2006.)
3. Imre Sándor: A Klinikai Gerontológia Alapjai
(Medicina Kiadó Bp. 2007.)