TARISKA ZOLTÁN

(vasárnap a gyülekezetben, "az igeszerűen eltöltött időről",
vasárnapi laikus szolgálatok vasárnapi rétegalkalmak és
ezek kapcsolata az éves missziói tervvel)

A TEREMTÉS munkáját Isten a 7. nappal tette teljessé. Megáldotta és megszentelte ezt a napot. A szabbat (szombat) szó jelentése: nyugalom. Csak rész szerint tudjuk összeszedni, mi minden volt benne ebben a napban. Benne volt a teljesség: kész a teremtés munkája. Tel¬jessé vált az az isteni rend, mely az egész teremtést fenntartja, működteti. A Péld. 8 beszél Isten teremtésbeli öröméről, mely minden teremtési nap végén meg¬szólal (látta Isten, hogy jó), de amely a 7. napra különösen is jellemző. Isten nyugo¬dalma örök öröm, ezért beszél az Isten népének örök öröméről a próféta (És 35, 10). Tel¬jessé vált Isten szeretete, mert ő a szeretet (1 Ján 4, 16). Teljesség, rend, öröm, sze¬retet - csak néhány, a legfonto¬sabbak közül -, mely¬ben Isten dicsősége felragyog.

Nem véletlen hát, hogy amikor Isten az ószövetségi választott nép vele való kap¬csolatának rendjét, a 10 parancsolatot adja, az Istennel való nyugodalomnapi kapcsolat külön parancsolatban kerül megfogalma¬zásra. Isten és Izrael között a körülmetélés az egyik szövetségi jel, a másik pedig a nyugodalomnap megtartása.

A bűneset miatt sem a teremtésben adott isteni nyugodalom tartalma, sem a szövet¬ségkötésben adott nyugodalomnap nem érte el célját. Csak még jobban kiütközött az, hogy "törvényednek eleget bűnös em¬ber nem tehet" (458. ének). Az Isten nélkül élő és az életét Isten nélkül megva¬lósító ember a nyugodalomnapot is a maga képére és gondolatai szerint alakította át. Ezzel igen messze került az Isten szerinti nyugodalomnap rendjétől és tartalmától.
Nem véletlen az, hogy amikor Jézus Krisztus, aki örökké áldandó Isten (Róma 9,5) itt járt a földön, állandóan konflik¬tusba keveredett népe vallásos vezetőivel a szombatnap, a nyugodalomnap megtartása miatt. Jézus szerint ui. "a szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért" (Mark 2,27). Jézus Krisztus "a szombatnak is ura" (Máté 12,8), hiszen pont az eredeti isteni tartalommal tölti meg azt.

Az Újszövetség neve azonban nem a szombaton ünnepli az isteni nyugodalom napját. Miért a hét első napja nekünk az Úr napja, és miért nem a szombat? Az Izrael¬lel kötött szövetség egyik jele a szombat. Jézus Krisztusban Isten új, kegyelmi szö¬vetséget kötött az újszövetség népével, a megváltot¬takkal. Ennek alapja Jézus Krisztus kereszt¬halála és feltáma¬dása. A feltámadás napja a hét első napja. Ekkor jöttek össze az első tanítványok még Jézus mennybemenetele előtt (János 20,26), de ekkor tartották az
e¬lső keresztyének is összejövetelüket pl. Troászban (Ap. Csel 20,7). Ezért nekünk Jé¬zus Krisztus feltámadásának, isteni győzel¬mének napja a nyugodalom napja.

Térjünk hát rá a címben megadott témára: Az Úr napja megszentelése.

Először is világo¬san ki kell monda¬nunk, hogy az Úr napja azoknak az embe¬reknek, akik nem kaptak aján¬dék¬¬ba Istentől üd¬vö¬zítő hitet, vagy nem fognak kapni, nem jelent semmit. Ne¬kik Isten sem jelent semmit. Így rajtuk nincs mit számon kér¬nünk. Csak egyet tehetünk feléjük: élettel és mentő szeretettel tele bizonyságot te¬szünk a Jézus Krisztusban nyert élet örömteli csodájáró1, hívogatjuk őket Jézus Krisz¬tushoz. Ilyen módon tehát nem lehet egy földi országra sem teljes Úr napi munka¬szünetet erőltetni.

Az Úr napja azoknak jelent sokat akik Isten Igéje és Szentlelke által újjászületett emberek. Isten népének van igazi szom¬batja, azaz nyugodalomnapja (Zsid 4,9 kk). Mit jelent ez nekünk? Erre a választ vilá¬gosan megadja nekünk a Heidelbergi Káté 103. kérdés -felelete:

Mit kíván Isten a negyedik parancsolatban?
Először azt, hogy az igehirdetés szolgálata és az iskolák fenntartassanak; és én, külö¬nösen ünnepnapokon az Isten gyüle¬keze¬tébe szorgalmasan eljárjak, hogy ott Isten igéjét hallgassam, a szent sákramen¬tu¬mokkal éljek, az Urat nyilváno¬san segít¬ségül hívjam és keresztyénhez illően ala¬mizsnálkodjam. Továbbá, hogy életem min¬den napján szűnjek meg a magam go¬nosz cselekedeteitől, engedve, hogy ben¬nem az Úr munkálkodjék az Ő Szent¬lelke által, és így az örökkévaló szombatot már e földi életben megkezd¬jem.

Tehát az Úr napjának szíve a megváltott ember számára a gyülekezeti istentisztelet. Jézus Krisztus azt az ígéretet adta nekünk: "ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Máté 18,20).
A gyülekezeti istentisztelet bekapcsolódás a mennyei istentiszteletbe, hiszen a men¬nyei istentiszteletnek a töredékes kiábrá¬zolása a földi istentisztelet. De ugyanazok a jellemzői, mint a teremtés utáni 7. nap¬nak: Isten jelenléte által teljesség, rend, öröm, szeretet. Természete¬sen igaz ez abban az értelemben is, hogy a Szentlélek által megszólaló Jézus Krisztus rámutat életünkben arra, ami ettől eltér, abban bűnbánatra hív, kegyelmét kínálja, hogy helyreállhasson bennünk az a lelki valóság, ami a mennyben örök valóság. Az isten¬tiszteletre a lelki élet "karbantartása" és a hitben, Isten megismerésében való növeke¬dés miatt nekünk van nélkülözhe¬tetlenül szükségünk.

A gyülekezeti istentisztelet a Krisztus-test összejövetele. Az újonnan születettek egy test tagjai (lKor 12, 12.kk.). A közösség megélésének élményére is nekünk van szük¬ségünk, hiszen csak így lehetséges az egymás hite által való épülés (Róma 1,12). Magános hívő, aki elpartizánkodik az életben, nincs, életképtelen.

Tarthatatlan az a gyakorlat, melyet a kom¬munizmus erőltetett rá az egyházra, ti. min¬dent a lelkipásztor csinál egymaga. Ez ellent mond az egyetemes papság bibliai tanításá¬nak. Az Úrnapi istentiszteleten is meg kell tennünk mindent azért, hogy ez a bibliátlan gyakorlat megszűnjön. Pécelen a presbiterek egymás után sorban be vannak osztva és vasárnapról vasárnapra köszöntik a gyüleke¬zetet egy bibliai igével, áldást kí¬ván¬nak az igehall¬gatóknak és az ige továbbadói¬nak, majd isten¬tisztelet végen el¬kö¬¬szön¬nek egy bib¬li¬ai igével és erőt, győzelmet kíván¬nak az élet isten¬tisztelet¬éhez és an¬nak harcaihoz.

Hasznos a gyüle¬kezet ifjúságát bevonni a lekció felolvasá¬sába.
Ismerek olyan gyülekezetet is, aho1 a hitre jutók kiállnak az Úr asztalához, és bizony¬ságot tesznek Jézus Krisztus bennük végzett megváltói munkájáról.
A gyülekezeti istentiszteleten Istentől lelki táplálékot, erőt, világosságot és feladatot kapunk. Éppen ezért a gyülekezeti isten¬tisztelet bennünket beállít a misszióba, mint tanítványokat. Ezt világosan meg¬mondta Jézus Krisztus a missziói parancs¬ban (Máté 28,18-20).
Ám azt is világosan 1átnunk kel1, hogy le1kileg csecsemő marad, vagy beteg az a hitre jutott szemé1y, aki a gyü1ekezeti istentiszteletre mindig azzal a vággyal megy, hogy ott kapjon. Az ószövetségi isten¬tiszteletből azt minden¬képpen megta¬nulhat¬juk, hogy oda senki sem mehetett üres kézzel, hiszen Isten népének tagja¬ként ő már Istentől megajándé¬kozott éle¬tet é1. Még a legsze¬g鬬nyebbek is vittek egy pár gerlicét.
Mennyivel másabbak lennének az isten¬tiszteleti közösségeink, ha oda a megvál¬tottak vinnék a bizonyságté¬telüket Isten cselekedeteiről, vinnék a krisztusi befo¬gadó lelkületet az ismeretle¬neknek, vin¬nék a figyelmességüket a csüggedtek, erőtle¬nek, gyászolók, megke¬sere¬det¬tek stb. felé, és megszólíta¬nák őket a temp¬lomból kijövet, hívogatva Krisztus¬hoz, bátorítva őket. Panaszaink, általános em¬beri kérdé¬seink - hogy vagy? és sokszor meg sem várjuk a választ, már mondjuk a magunkét, - helyett sokkal inkább a Krisz¬tusról vallást tevő ajkak dicséretét kellene hallania tőlünk minden istentiszteletre érkezőnek, s nem csak az énekben, hanem a személyes beszé1¬geté¬sekben is.
Van¬nak-e minden gyü¬¬le¬kezet¬ben olyan gondnokok, presbite¬rek, vagy csak olyan hitben é1ő asszonyok, akik negyed órával előbb ott vannak a templom ajtóban, és kedves krisztusi sze¬retettel köszöntik az Úrnapi istentiszteletre érkezőket, bekísérik az Úr asztalához a kereszteltető családot (magukban imád¬kozva értük, hogy Isten szava szólítsa meg őket is)? Adunk-e nyitott énekeskönyvet azoknak, akik nem tartoznak a minden vasárnap templomban levők közé? Isten¬tisztelet után odame¬gyünk-e ahhoz a gyü¬1e¬kezeti taghoz, aki betegség, műtét, kórházi kezelés, gyászeset után jött Isten¬hez, és biztatjuk-e, esetleg hazakí¬sérve? Megkér¬dezzük-e: ki mit tud a hiányzók¬ról? Esetleg otthon felhívjuk az ilyen atyánkfiát telefo¬non, érdeklődve szeretet¬tel távolléte okáról?

Hiszen az istentisztelet nem annyi, ami a templomban történik. Annak előzménye van a mennyben és Isten gyermekeinek életében, de csak az az igazi istentisztelet, amelyiknek folytatása van a templomajtón kívül az életünkben.
Több olyan gyülekezetet ismerek, ahol az istentisztelet előtt imaközösségben kérik Isten áldását az istentisztelet résztvevőinek, kereszte1tető, temetés után eljövő csa1ádnak, lábadozóknak, megkeseredet¬teknek, mege¬rőt¬len¬edetteknek, ifjaknak, időseknek, háza¬soknak, gyermekeknek, konfirmandusoknak stb. De olyan gyüleke¬zeteket is ismerek, ahol istentisz¬telet után sokan nem mennek haza, hanem összejön¬nek a gyülekezeti házban -esetleg tea, sütemény mellett -, és az ige¬hirdetés által fe1vetett kérdéseiket felteszik pásztoruk¬nak, majd közös imádság után mennek csak otthonaikba. Az ilyen gyülekezetek¬ben nem üres a templom.

Téves az az elgondolás, hogy az Úrnapját akkor szenteli meg valaki, ha nem csinál semmit, csak részt vesz a délelőtti isten¬tiszteleten. Ez ellentmond a Bibliának. Hiszen emlékezzünk csak, mit mond Jakab apostol az istentiszteletről? "Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket a nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól" (Jakab 1,27). A templomi istentiszteleten való részvételünk akkor nem hiábavaló, ha az az élet istentiszteletével folytatódik. Sajnos, ma sokan önkényesen használják az Úrnapja többi részét. Pedig azt Isten akarja tartalommal, feladattal, örömmel megtöl¬teni.
Haszon ebben a tekintetben az Úrnapja délutánján a gyülekezet különböző rétegei számára szervezett alkalom. Lehet tartani beszélgetős presbiteri órát, férfiórát, női órát, házaspári órát, családi délutánt, mun¬katársi órát, imaórát, bibliaiskolát, és ezt a felsorolást ki lehet meg egészíteni további¬akkal.
Igen hasznosnak tartom azt, ha a lelki¬pásztor vezetésével a hitben járók meg¬szervezik a látogató csoportot a gyüleke¬zetben. Ebben a lelkipásztor járjon elől. Magam is ezt teszem.

Hollandiában pl. minden presbiternek van kb. 20..25 családja, akiket abban az évben ő látogat rendszeresen. Minden fontos dolguk ismert ez előtt a presbiter előtt, szükség esetén tud segíteni vagy további segítséget kérni a gyülekezet tagjaitól a család számára. Tehát ebben a lelkipásztor közvetlen mun¬katársai a presbiterek legyenek, de termé¬szetesen lehet szélesí¬teni a kört a hitben járó férfi-, asszony- és lánytestvérekkel is. Az egyre jobban el¬személytelenedő világban az egyházi tradíciók felbomlásának vagyunk szemta¬núi. Mindenki rohan és időhiányban szen¬ved. A legtöbb családban Úrnapján már nem látogatják meg az idős szülőket, csa¬ládtagokat, hanem vagy a hobbijának él ki-ki, vagy leülnek a TV elé, amely további közösségromboló hatást fejt ki. Ezért tartom nagyon fontosnak a látogató szol¬gálat megszervezését. A mostani és a korábbi gyülekezetünkben negyedévente a hitre jutott fiataloknak szerveztem egy-egy látogató szombatot. Kettesével kapták meg egy idős, gyászoló vagy beteg, erőtlen, megfáradt címét, fénymásolatban egy áhítatot vittek, amit a beszélgetés, fizikai segítés után felolvastak és imádkoztak. A látogatók olyan örömmel jöttek vissza ilyen szombat estéken, hogy a lábuk szinte nem érte a földet. Közös beszámoló és imádság után ők mentek haza végtelen örömmel és a hitükben meggazda¬gítva Jézus Krisztustól.

A szekták hiánybetegségeinkre mutatnak rá. Jehova tanúitól ne tanuljuk el a Biblia önkényes használatát, az erőszakosságukat sem, de ahogyan a látogatást komolyan veszik, azzal arra mutatnak rá, hogy az igazi egyház ezt a feladatát nem veszi komolyan és nem végzi Krisztus akarata és szeretete szerint. Sokszor oda állnak a temetők bejáratához és megszólítják a gyászolókat, akik ezt nagyon jó néven veszik - nem tudva, milyen veszély lesel¬kedik rájuk. Pécelen amikor özvegyek és egyedül élők szeretetvendégségét szervez¬tünk, kb. 80 magános jött el. Volt köztük olyan, aki azt mondta: Nagytiszte¬letű Úr! 5 éve özve¬gyültem meg, és azóta senki nem szólt komolyan hozzám. Nagyon köszönöm ezt a lehetőséget.
Tehát istentisztelet az özvegyek megláto¬gatása.

Nekem személyesen az a meglátásom, hogy az anyaszentegyházról kap téves képet az, ahol elmegy az egyházfenntartói járulék beszedője, kiállítja a nyugtát és beszedi a pénzt és ezzel el van rendezve az egyháztag¬ság. Az anyaszentegyház a Krisztus teste, éppen ezért ott azt éljük meg, hogy Krisztus a fej, megajándékoz minket. Ennek az aján¬déknak a hitben élőkön keresztül el kell jutnia a nem hitben élő, megkeresztelt, meg¬konfirmált és kikonfirmált névleges gyüleke¬zeti tagok¬hoz. Ha ez nem történik meg, akkor az életünk nem adja tovább Isten áldá¬sát, hanem elnyeli azt. Isten kiválasztása pedig arra nézve történik, hogy a tőle kapott áldást rajtunk keresztül akarja továbbadni. Ez történt Ábrahámmal -"megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei" (1Műz 12,3), de ez történt Pál apostollal is -"azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azok¬nak, akik hinni fognak" (1Tim 1,16), és ez történik velünk, mint Isten népé¬vel ma is.

Még egy területéről szólni szeretnek az istentiszteletnek. A Bib¬lia szerint a legki¬sebb gyülekezet a család. Isten itt hatá¬rozottan azt mondja a családfőnek: "Amiket hallottunk és tudunk, és amiket atyáink beszéltek nekünk, nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktó1, a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicsére¬tét, hatalmát és csodáit, amelyeket cseleke¬dett, hogy megtudja azt a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek, és felkeljenek és hirdessék azokat fiaiknak, hogy Istenbe vessék re¬ménységüket és el ne felejt¬kezzenek Isten dol¬gairól..." (Zsoltárok 78,3-7).
Ha családban van naponta közös biblia¬olva¬sás, néhány szóban megbeszélik a hallott bibliai szakaszt, saját életük dolgait Isten szava alapján értelmezik, majd biza¬lommal közösen imádkozva Isten elé teszik életüket, lelki -testi örömeiket, szükségei¬ket, megköszönik, amit Istentől kaptak, együtt tudnak énekelni, és ez zárja a napot, ott a családnak van egy olyan belső harmóniája, ami a teremtés 7. napjá¬nak tartalmából itt a földön, Isten jelenléte által lesz valóság. Mennyivel másabb ilyen családban felnőni, mint olyanban, ahol sokszor már a mese sem igazi, csak egy TV-s műmese, amit sokszor nem a tisztál¬kodás és nyugodt ágyba fekvés követ, hanem az RTL klub filmje, ahol csöpög a vér, állandóan lőnek, a kigyúrt alakú em¬berek mindenkit legyőző figurája a példa¬kép. Az ilyen családokban ne csodálkoz¬zunk azon, hogy nincs közösség. Mert igazi közösségteremtő ereje ma is Jézus Krisztus jelenlétének van.
Ezért különösen Úrnapja az, amikor a család apraja -nagyja összegyűjthető a családi áhítatra. A gimnazista, egyetemista vagy főiskolás gyermeknek talán vissza kell mennie kollégiumba. De milyen fon¬tos az, hogy elindulás előtt lelki közösség¬ben lehet Jézus Krisztussal és sze¬retteivel. Valódi erőforrást jelent ez, az ige lelki táplálék s Jézus Krisztus elkíséri a követ¬kező hétre. Boldo¬gok az ilyen csalá¬dok.

Összefoglalás
Az élő gyülekezet élő hitben járó csalá¬dokból áll. Az istentisztelet a mennyei istentiszteletbe való bekapcsolódás, ami¬nek előzménye van a személyes csendes¬¬ségben, és következménye van az élet isten¬tisz¬teletének megélésében. Ez a sze¬mélyes kegyesség azonban akkor áldásos, ha a Krisztus-test közösségében éli meg ki-ki ezt, építve a közösséget.
Az istentisztelet nem korlátozódhat az Úrnapi délelőtti templomi összejövetelre. Ennek is sokkal közvetlenebbnek kell lennie, legyen helye benne a gyülekezet tagjai közül egy-egy bizonyságtételnek. De folytatódnia kell az istentiszteletnek délu¬tán: a gyülekezet valamilyen alkalma, látogatás, családi áhítat mind áldás - csa¬tornák, ahol tovább adhatjuk mindazt, amit feltámadott Urunktól kaptunk.
A régi egyházi tradíciók a világ mai fel¬gyorsult változásai közt rohamosan bomla¬nak. Aki ezt nem látja, az vak lelkileg. Aki pedig nem teszi meg Istentől kapott fela¬datát azért, hogy az anyaszent¬egyház épüljön, az Isten ítéletével fog találkozni mind személyes, mind családi, mind gyü¬lekezet életében.
"...arra hivattatok el, hogy áldást örökölje¬tek." (1Péter 3,9)

Tariska Zoltán lelkipásztor Pécel

Felhaszná1t irodalom:
1.) Bibliával a kezünkben 5: Ígéret és tila¬lom holland hittankönyv
2.) Cseri Kálmán: A tíz parancsolat Harmat 1994
3.) Cseri Kálmán: A Törvény betöltése ... Pasaréti Református Egyházközség 1998
4.) Dr. Fekete Péter: Krisztus vagy szombat¬nap kiadó -évszám nélkül
5.) Molnár Miklós: "Mely igen jó az Úr¬istent dicsérni" .A református istentisz¬telet alkotóelemei Kálvin Kiadó 2001
6.) Papp Vilmos: Az egyetemes papság Kálvin Kiadó 1997
7.) Missziói gyülekezet -tanítványság és szolgálat -a mai Magyarországon