Loment Péter

Probléma felvetése

Mielőtt a királyok korának tárgyalásába kezdenék, ezt az időben és térben távoli kort hozzuk egy kicsit közelebb. Az elmúlt héten, szerdán, április 21-én, mutatta be a TV2 „Az Ómega Kód” c. filmet. A film alapötletét a „Biblia Kódja” c. könyv adta, mely néhány éve jelent meg, majd a nagy siker után, kiadták a második kötetét is. Talán nem mindenki látta a filmet, ezért röviden hadd foglaljam össze. A főszereplő egy bölcsészdoktor, aki mitológiát tanított az egyik egyetemen, abban hitt, azt vallotta, hogy az ember eljuthat saját akaratából és erejéből egy magasabb rendű életminőségbe. A főszereplő ezt azonosította a keresztyén ember megváltás-fogalmával. Itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy ez ellen a felfogás ellen küzd a Szentírás. A Biblia tagadja, hogy lenne ilyen, ún. Önmegváltás. Ez a fajta gondolkodásmód, hogy semmi sem lehetetlen, csak erősen akarni kell, ez az amerikai emberekre jellemző tipikusan. Ezt tapasztaltam is, és egyik amerikai ismerősöm is megerősített benne.
A filmben szerepel egy zsidó rabbi, aki rátalál a Biblia titkos kódjára, aminek segítségével megismerhetjük az Írásokban elrejtett titkos kijelentéseket, próféciákat, a jelen kor (20–21. század) fontosabb embereinek neveit és velük kapcsolatos eseményeket. Ezt a kódot igyekeznek a filmben megszerezni, hogy ennek birtokában irányíthassanak csoportokat, országokat, politikát, stb. a kóddal természetesen számítógépek bajlódnak, hogy ráhúzzák a héber bibliai szövegre. A filmben az egyik prófécia kb. így hangzott: „Elpusztul Izrael háza, leromboltatik Izmael háza.” A másik kulcsfigurája a filmnek rögtön értelmezi is: fel kell robbantani egy zsidó szent helyet, zsinagógát, majd fel kell robbantani az arabok szent házát, a Sziklamecsetet is. Meg is történik.
Nem mondom tovább a történetet, hogy ne kanyarodjunk messze a királyok korától, inkább, egy–két észrevételt hadd mondjak el, melyek visszavezetnek bennünket a királyok korába.

– Ilyen, az említetthez hasonló szóösszefüggésben a héber „ház” szó sosem jelent épületet, hanem mindig egy népcsoportot, egy nemzetséget, nagycsaládot jelöl, aki a „folyón túlról” jött.
– A próféciáknak nevezett prófétai megnyilvánulások, kijelentések nem úgy működnek, hogy valaki olvassa a Bibliát, talál egy még beteljesítetlen próféciát, majd azt mondja: „Hát még ez sem történt meg? Micsoda hanyagság!” Ezután felveszi a telefont, szól az emberének, hogy „Fel kéne robbantani már azt a mecsetet és zsinagógát, mert képzeld, már 2500 éve erről beszélt egy próféta, de valahogy mindig kimaradt a szórásból. Tedd meg a kedvemért.” Ezután fogja a ceruzáját, és kipipálja az elintézésre váró próféciák listáján a mecset és a zsinagóga lerombolását.
– Az emberek a Biblia leírása szerint normálisan élték életüket, hol teljesítették Isten akaratát, hol pedig nem. Így volt a királyok korában is. Voltak kemény kezű uralkodók, vagy gyengék, voltak istenfélők vagy bálványimádók. Történtek puccsok és államcsínyek, sőt a trónjáról letett királlyal néha kegyetlenkedtek is, holttestét meggyalázták. Majd később az eseményeket rögzítő írástudó azt látta, hogy beteljesedik egyik–másik prófécia, szóról–szóra, vagy csak a lényegét tekintve. Erre szép példa Áháb király és felesége Jezabel uralkodása és halála.
– Ez alól egyetlen kivétel van, Jézus Krisztus, aki az evangéliumok szerint tudta, hogy az Ószövetségben mi van róla megírva. Ő tudatosan cselekedett mindenben úgy, hogy Isten akaratának megfeleljen. Tudatosan vállalta a mártírhalált a kereszten. De motivációja nem az volt, hogy holmi papirusz tekercsnek, mint determináló tárgynak, eszmék gyűjteményének megfeleljen, hanem mindenben Isten akaratát kereste.
– Végül még egy gondolat az Ómega Kód című filmről, vagy a Biblia kódja könyvről. Azt állítja, hogy a héber szöveget veszi alapul, és abból számítja ki bizonyos matematikai összefüggések alapján az üzenetet (pl. minden 7., 14., 21., stb. betű összeolvasása adja ki a próféciát). Kérdésem az, hogy melyik héber szöveget veszi alapul? Mert sajnos nem csak egy van, hanem egy adott bibliai könyvnek több héber szövegváltozata is fennmaradt. Ezen felül számos, esetenként több száz, azonos tartalmú szövegrészletet találtak. Elég talán csak az 1948–ban felfedezett qumráni barlangokban felfedezett kéziratokra gondolni. Ott több Ézsaiás tekercset is találtak. Mivel annak idején mindent kézzel másoltak, természetesen hibák is estek a másolások alatt. Az sem volt mindegy, hogy az írnok mennyire hiteles szövegről készítette másolatát. A hagyományozás folyamata olyan, mint egy függőágy, amely egy pontból indul ki, és egy pontba érkezik: 1. esemény, prófécia megtörténte, 2. szájhagyomány, 3. a szájhagyomány elterjedése Izrael területére és külföldre, a szórvány zsidóság közösségeibe. 4. előbb–utóbb mindenütt akadtak írástudók, akik leírták a hallott szöveget, 5. később a leírt szövegeket a tanházakban, a Jeruzsálemi templomban összegyűjtötték, 6. mindeközben állandóan kézzel másolni kellett a használódó tekercseket, – ez a folyamat nagyjából a Kr.e. 10–7. sz. során zajlott le. 7. Ezután következett a nagy trauma, a Babiloni fogság (587), aminek következtében megszűnt a centralizált kultusz, a hivatalos jeruzsálemi történetírás. Az Új Babiloni Birodalomba hurcolt zsidók talán nem is vihették magukkal a tekercseket, és csak az emlékezet segített nekik, hogy újra leírhassák a tekercsek tartalmát. A zsidók egy része pedig Egyiptomba menekül, magukkal víve Jeremiás prófétát. Egyiptomban így alakul ki az elephantinei zsidó kolónia. 8. A hagyományozásnak ez a hányatott folyamata még a könyvnyomtatás korában is tartott, mert egészen a modern korig csak a kézzel másolt Tórát használhatták a liturgiai felolvasásokon. 9. Egy pontba érkezett el a héber szöveg, de ez korántsem biztos, hogy a korrekt forma. 10. Ehhez azt is hozzá kell venni, hogy az Ószövetség egy jelentős része nem héberül, hanem arámul íródott, maradt fenn. Továbbá több néhány mondatos arám szövegrészlet tarkítja a Bibliát. Sőt, az is elképzelhető, mert vannak rá nyelvészeti bizonyítékok, hogy bizonyos szövegek úgy lehetnek meg héberül, hogy visszafordították ógörög nyelvből, mert az eredeti héber változat elveszett. Cáfolatként talán most ennyi is elég.

Történetírás Izraelben

Foglaljuk össze, mi jellemző az ókori héber történetszemléletre és történetírásra. Izrael nem volt különleges nép abban, hogy az istenhit keresztül–kasul átszőtte az emberek mindennapi életét. Sőt, még ez meglehetősen visszafogottan is jelentkezett, ha azt nézzük, hogy csak egyetlen Isten, Jahve imádata, tisztelete volt elfogadható és kötelező más népekkel szemben.
Különlegessége mégis ez volt, a monoteizmus. Az élet mindent területe, múltja, jelene és jövője Istennel van összefüggésben. Izrael ezért állandóan hitének megvallására kényszerül. Hitét úgy tudja megvallani, hogy felsorolja a múlt meghatározó eseményeit, és mindezeket úgy láttatja, mint Isten üdvözítő, jutalmazó, vagy büntető tetteinek sorozatát. Semmi sem történhet Isten tudta és akarata nélkül. Ezért még a negatív események, még a háborúval fenyegető pogány népek is Isten választott eszközei Izrael népének nevelésében, irányításában.
Isten nem engedi, hogy befolyásolják az események. Ő munkálója, de nem része a történelemnek, mert a fölött áll.
Fontos megemlíteni, hogy a Szentírás szemben áll a mítoszokkal. A mítosz a történelmet megelőző, ismeretlen, időtlen, azaz kezdethez nem köthető korról beszél, amely nem része még a történelemnek, de amelyből kifejlődik a jelen. Izrael szerint a történelem kezdete nem homályos, mert teljesen Isten kontrollálta azt. Isten ismeri annak kezdetét, de ismeri annak jövőbeli végét is, melyekről az embernek nincs tudomása.
A történelem nem istenek harca, melyben az egyik isten, pl. a hegyekben az erősebb, míg a másik a síkságon. Az izraeli történetírásban a múlt és a jelen összefüggésbe kerül: a próféta a jelenben úgy tesz bizonyságot Istenről, mint aki már a múltban is nagy tetteket hajtott végre. Jellemző hivatkozás az Egyiptomból való szabadulás és a pusztai vándorlás, aminek során számtalan esetben megtapasztalták Isten segítségét.
Izrael számára létfontosságú az Istennel folytatott állandó párbeszéd. Ez gyakran perbeszéddé változik, amikor Isten a próféták által vádolja a hűtlenné vált népet. A próféták meg akarják értetni a néppel, hogy milyen jogon és alapon szól bele Isten az életükbe. Erre a házasság képét használják gyakorta. A házasság jelzi Isten és a nép között fennálló szövetséget. Ezt a nép gyakran megszegte, a képpel élve házasságtörő lett. Isten újból és újból kész megbocsátani, ha a bűnbánatot látja. Hóseás könyve a legjobb példa erre, mely a Kr.e. 8. sz. közepe táján keletkezett, és erről nyíltan beszél. Hóseásnak egy prostituáltat kell feleségül venni, és elviselni, hogy felesége állandóan kilép, félrelép a házasságból.
További fontos jellemzője az izraeli gondolkodásmódnak, hogy a történelmet nem körforgásnak képzeli el, hanem olyannak, amely egy lineáris pályán halad. Van kezdete és célja, melyet el fog érni. „A történelem célirányossága az Ószövetségben a kezdet és a vég, az ígéret és beteljesedés kettősségében jelenik meg, amelyben isteni üdvözítő terv valósul meg.” - mondja Rózsa Huba. Ez a jellegzetesség a prófétáknál válik világossá és jól érthetővé, akik hangsúlyozzák a történelem célbaérését. A célbaérés az ember, a nép cselekvésétől függően lehet üdvösség vagy ítélet.
Izraelt érdekli a múlt, de azért, hogy Istennek múltbeli szabadító, üdvösséget adó tettei erősítsék hitét és jelenbeli elkötelezettségét Isten iránt, aki „kihozta őket Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.” (2Móz 20,2)
A királyok könyvét olvasva is jellegzetesen izraeli történetírással találkozunk. Királyok, hadvezérek vagy próféták tetteit örökítették meg. Nem törekedtek arra, hogy a rendelkezésre álló forrásokat szelektálják a történeti hitelesség alapján. Monda jellegű leírásokkal is találkozunk. Ezeknek nem célja az események tárgyilagos rögzítése, sokkal inkább az oktatás, a buzdítás és a hitvallás. A leírást árnyalja és színezi az, hogy a hagyományozó felváltva vagy az északi Izraelről, királyáról, háborúiról jegyez fel eseményeket, vagy pedig a honfitársairól, a déli Júdáról. Ugyanis az általunk ismert bibliai történetírás a déli országrészben összpontosult. A Királyok könyve a többi történeti könyvvel (Mózes 5. könyve, Józsué, Bírák, 1–2 Sámuel) együtt Jósiás király idejében (Kr.e. 640–609) állt össze egy írástudói iskola szerkesztésében. Jósiás király templomrenoválást hajtott végre, aminek során megtalálták Mózes 5. könyvét, a Deuteronomiumot. Jósiás király és az írástudói iskola ennek szellemében hajtotta végre a híres vallási reformját. Innen kapta a nevét ez a történeti könyvekből álló gyűjtemény, és nevezzük Deuteronomista Történeti Műnek.
A történetíró, írástudó pap lévén, vallási hűség és hűtlenség alapján vonja meg egy kor mérlegét, alkot véleményt királyokról, emberekről, tettekről. Ez természetesen nem esik mindig egybe a politikai vagy gazdasági eredményekkel.

A királyok korának jellemzői

Salamon király halála után nyilvánvaló volt, hogy a birodalmat nem lehet sokáig fenntartani, hiszen túl nagyok voltak az adóterhek a népen. Roboám politikai karrierjét elrontotta azzal, hogy azt gondolta, nagy hatalom van kezében. Sajnos a trónra kerülését követően nem volt elég ideje hatalma megszilárdítására. Rossz belpolitikája következményeként a nép tekintélyes része, az északi 10 törzs Jeroboám vezetésével önálló királyságot alapított, és Sikembe tette királyi székhelyét. Királyságát vallásilag is függetlenítette Jeruzsálemtől, amikor Bételben és Dánban kultuszhelyeket létesített. Az északi országrész megnevezésére a Kr.e. 922–től kezdődően az Izrael nevet használjuk. A déli országot csupán két törzs alkotta: Júda és Benjámin. Az elnevezése: Júda.
A helyzetet a Szentírás a következőképpen értékeli. Egyrészt az 1Kir 11,26kk szerint Ahijjá próféta jövendölése teljesedett be Jeroboám trónralépésével. Ugyanakkor a Deuteronomista szerkesztő mélységesen elítéli a kultusz decentralizálását, a borjúszobrok készítését. Összességében levonhatjuk a következtetést: nem azt rója fel I. Jeroboámnak a szentíró, hogy felkelést vezetett, megosztotta az országot, hanem hogy az igaz istenhitet pogány jelképekkel, szokásokkal elegyítette, és tagadta Jeruzsálemnek kizárólagos kultuszi szerepét.
Az egységes királyság megszűnte után két nagyobb korszakot lehet megkülönböztetni:

1. Júda és Izrael története Izrael megsemmisüléséig, ami Kr.e. 722–ben történt az Asszír birodalom hódításával, a főváros, Samária elestével.

2. Júda története Jeruzsálem elfoglalásáig (Kr.e. 587)

Első korszak: Júda és Izrael története Izrael megsemmisüléséig

Az ország hivatalos kettészakadását követően fellángoltak a korábban is meglevő törzsi feszültségek, és amikor nem külső ellenség betörését, fosztogatását kellett visszaverni, akkor egymással háborúzott a héber nép 12 törzse. Állandó fenyegetettséget jelentett Egyiptom Délről, Damaszkusz és a szövetséges arám államok Észak felől, valamint Filisztea a Földközi–tenger felől.
Az első korszakot két próféta neve fémjelzi: Illés és Elizeus, akik nem hagytak hátra írásokat. Mindketten rendkívül határozottan szólnak az igazi kultusz és istenhit mellett vállalva a királyok halálos fenyegetését is. Az utókor értékelése szerint Asszíria 722–ben azért törhetett be az északi országrészbe, és azért hódíthatta meg, mert ők nem a jeruzsálemi hivatalos kultuszt követték, hanem pogány istentiszteleti kultuszt folytattak. A pusztulás oka a vallási és erkölcsi eltévelyedés.
Kr.e. 722–ben az asszír hadsereg uralma alá vonja Izraelt. Kegyetlen hódító politikájuk révén a meghódított területek őslakosságát deportálták, helyükre máshonnan telepítettek be népcsoportokat. Modern kifejezéssel élve lakosságcserét hajtottak végre annak érdekében, hogy etnikailag vegyes tartományokat létrehozva a birodalom elleni lázadásokat elkerüljék. Ezzel állandó viszályt és ellenségeskedést szítottak az őslakosság és a betelepítettek között. Samária területén is ilyen keverék népet hoztak létre, ami még 700 évvel később, Jézus korában is probléma volt.
Az Izrael megsemmisülését megelőző korszaknak nagy író prófétái, Ámósz és Hóseás az északi országrészben; Ézsaiás és Mikeás a déli országrészben működött a 790–től 722–ig terjedő időszakban.
Ámósz próféta II. Jeroboám izraeli király uralkodása idején prófétált. Próféciái először Izrael szomszédai ellen szóltak. A könyve nagy részében pedig Izrael, vagyis saját népe ellen emeli fel szavát. A nyilvánvaló társadalmi bűnök és igazságtalanságok miatt büntetés éri a népet. A büntetés hódító népek támadásain keresztül jelentkezik majd. Mindezt el lehet kerülni, ha Isten akaratát fontosnak tartják, törvényei szerint cselekszenek. A prófécia befejezése mégsem teljesen pesszimista, sőt egy boldog jövendő ígéretével zárul.
Hóseás próféta szintén az északi országrészben hirdette Isten igéjét közel egy időben Ámósszal. Hóseás próféta szolgálatában az a különleges, hogy saját életével kell példát és tükröt állítani a nép elé. Egy prostituált nőt kell feleségül venni, aki kicsapongó életével példázza a választott nép (a 12 törzs együtt is, de itt különösen az északi 10) hűtlenségét az őt kiválasztó Isten iránt.
Három gyermeke születik, akiket „Jezréel”–nek, „Nincs irgalom”–nak és „Nem népem”–nek kell elneveznie (ezek a nevek a héberben egyetlen szóból állnak, nem döcögnek ennyire). A gyermekek nevei világosan jelzik azt, hogy Isten milyen büntetéssel sújtja népét, amíg az vissza nem fordul hozzá, azaz meg nem tér.
A prófécia erre a jelképes cselekedetre épül fel, ez alapján lehet megérteni.
Ézsaiás (tudományos elnevezéssel: Proto–Ézsaiás) ugyancsak ebben az időben, a Kr.e. 8. sz. második felében működött, de a déli országrészben. Könyvéből (Ézsaiás 1–39. fejezet) kiderül, hogy a királyi udvar prófétája lehetett. Rendkívül művelt volt. Világosan átlátta nemcsak az emberek helyzetét, hanem a kül– és belpolitikai események ok okozati összefüggéseit is. Helyzetéből adódóan nem kizárólagosan a Júdában tapasztalható istentelen élet ellen szólt, hanem tisztábwan volt az északi országrészt fenyegető közelgő isteni büntetéssel is. Ézsaiás próféta szolgálata összeköt két korszakot: tanúja volt Izrael bukásának, ugyanakkor tanúja volt Júda ugyanolyan fenyegetett helyzetének is. Világosan látta, hogy az istentelen és erkölcstelen életvitel juttatta Izraelt a megsemmisülésig, és ugyanilyen világosan látta, hogy Júda sem él jobban, erkölcsösebben és istenfélőbben, ezért Júdára is hasonló bukás vár, ha nem tér meg Istenhez, azaz nem változtat gyökeresen életvitelén.

A prófétai könyv második felében, a 33–35. fejezetekben szól az üdvösség ígéretéről.
Mikeás próféta tevékenysége az Asszír hódítást (722 Samária eleste) közvetlenül megelőző évekre tehető (725). Büntetés és üdvösség meghirdetése felváltva olvasható. Mind Izrael, mind Júda szembesül elkövetett vétkeivel és azok következményeivel, és mind a két országrésznek lehetősége van a megtérésre, a büntetés elkerülésére.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Királyok és a Krónikák könyveiben felsorolt, példákkal is illusztrált istentelen tettek és magatartási formák, ahogy mind a királyok, mind az alattvalók éltek, mint egy tükörben megjelennek a próféták irataiban is. A történelmi könyvekben, ha általánosságban akarjuk megfogalmazni a leírtakat, a bel– és külpolitikai hangsúly az erősebb, míg a vallási, tanbeli és hitbeli vonás nem annyira domborodik ki. Ezzel szemben a prófétai könyvekben minden negatív külső és belső hatás, esemény oka az Istentől való elfordulás, és a pogány vallási kultuszok átvétele. Még a szociális, erkölcsi bűnök is vallási eltévelyedésre vezethetők vissza.
Második korszak: Júda története Jeruzsálem elfoglalásáig (Kr.e. 587)

Samária Kr.e. 722–ben elesik a III. Tiglat–Pilézer vezette asszír csapatok ostroma miatt. Ezzel az északi országrész önállósága és államisága megszűnik. Izrael területéről a zsidókat elhurcolják, helyükre idegen népeket telepítenek erőszakosan. Ezzel gyakorlatilag Júda határos lett Asszíriával. A déli országrésznek ettől fogva számolnia kellett azzal, hogy csak idő kérdése, és a hódító asszírok megtámadják.
Júda történelmének következő állandó fenyegetettséggel terhes korszakában az első jelentősebb uralkodó Ezékiás király. Ezékiás uralkodását a vallási hűség és istenfélelem emeli ki elődei és utódai közül. Két évtized látszólagos nyugalom után Kr.e. 701–ben az új asszír király Szanhérib is terjeszkedni próbál, és ostrom alá veszi Jeruzsálemet. A 2Kir 18–19. részek írják le ezt az eseményt. A leírásból kiderül, hogy az asszír hódítók gyalázzák a zsidók Istenét, Ezékiás a néppel és a katonáival együtt Istenben hisznek, hogy az Ő segítségével még a túlerő támadását is vissza tudják verni, nem esik el Jeruzsálem.

Ézsaiás próféta árnyaltabban mutatja be a helyzetet, amikor úgy beszél Asszíriáról, mint amely nem közömbös Istennek, hanem Isten megítéli még a pogányok istentelenségét is. Sőt, ha nem lehetett mentség Samária istentelenségére, akkor nem lehet mentség Júda istentelenségére sem.

Másképpen megvilágítva a problémát: A választott nép azt gondolta, hogy azért mert ők a választottak, ezért nem lehetnek pogányok hódításainak áldozatai, hogy Isten minden pogányt mindig megbüntet. A zsidók azt gondolták, hogy ők sok mindent megengedhetnek maguknak. Azaz a kiválasztottság kiváltságokkal és előjogokkal ruházza fel a zsidó népet, Izraelt és Júdát, a többi néppel szemben. Mi ezzel szemben a valóság? Isten kiválasztotta a zsidókat, de nem azért, hogy kiváltságosak legyenek, hanem hogy a pogányoknak (értsd: nem zsidóknak) legyen lehetőségük Istent megismerni a zsidók hitvallásán keresztül, eljuthassanak az ő hitvallásuk által a hitre és az üdvösségre. Isten ugyanazzal a mértékkel méri mind a választott népet, mind a pogányokat, a nem zsidókat. Erről beszél Ézsaiás próféta is.
Több negatívan értékelt király után került fiatalon, nyolc évesen Júda trónjára Jósiás 640–ben, és 31 éven át uralkodott. A Királyok könyve leírásából értesülünk arról, hogy elkezdte az akkorra már műemléki korban lévő Jeruzsálemi Templom felújítását. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal áldaná a nevét, ha most élne Jósiás, hiszen közpénzekből finanszírozta ezt a hatalmas munkát, sőt a felújítást egy régészeti feltárással is kezdte. A feltárás eredményeként napvilágra került egy rég elfeledett törvénykönyv. Ez nagy vonalakban azonos a Deuteronomiummal / Mózes 5. könyvével.

Jósiás miután megismerte a törvénykönyv tartalmát, felismeri, hogy Samária eleste óta a helyzet nem változott. A hódítások nem fejeződtek be, csupán a nagyhatalmak mással vannak elfoglalva, és pillanatnyilag megelégszenek a vazallus államok adófizetésével. Felismerte azt is, hogy a megmaradás feltétele elsősorban nem a jó külpolitika, hanem Isten akaratának teljesítése. Ezért ún. vallási reformot hajtott végre, ami sajnos, a következményeket ismerve, csak a felszínen ment végbe. Jósiás befejezetlen életművet, szolgálatot hagyott maga után, amikor a harctéren 609–ben elesett. Az utána következő királyok nem folytatták a vallási reformot, hanem csupán kétségbeesetten kapkodtak a hódító hadsereg közeledését látva. Jósiás fia, Jojákim és unokája, Jojákin hibát hibára halmozott, aminek következtében az Új Babiloni Birodalom három hullámban meghódította Júdát. A hódítással együtt Babilonba deportálta a nép vezetőit, a vagyonosabb embereket és a kézműveseket, hogy elejét vegye egy felkelésnek, szabadságharcnak.
Júda történelmének legnagyobb traumáját megelőző években kezdett prófétálni Jeremiás. Egészen pontosan már Jósiás király idejében fellépett, és négy király uralmán keresztül megérte 587–ben Jeruzsálem elestét. Júda megszállását követően a káldeus hódítók helytartót neveznek ki a tartomány kormányzására, aki rövidesen gyilkosság áldozata lett. Mivel a Jeruzsálemben lévők egy része félt a megtorlástól, Egyiptomba menekültek, ahova magukkal hurcolták Jeremiást is.
Jeremiás próféta tehát tanúja volt egy potenciális megújulási folyamatnak, majd az erkölcsi, hitbeli romlás folytatódásának. Próféciájában, hasonlóan a többi prófétához, feltárja a tényeket. A választott nép hosszú idő óta Istentől elfordult, parancsolatai ellen cselekszik. Ezért a hódító hadsereg közeledésének, fenyegetésének az a mélyebb jelentése, célja, hogy a zsidó nép felismerje bűneit, és megváltozzon, vagyis megtérésre jusson. Csak két lehetséges alternatíva van: megtérés és megmaradás, vagy az ország és sok ember pusztulása. Tulajdonképpen ugyanez volt a helyzet a bírák korában is, csak akkor kisebb léptékű volt a hódító hadsereg pusztítása.
Jeremiás próféta, Hóseáshoz hasonlóan, az igehirdetését komplex módon végzi. Minden szemléltető eszközt alkalmaz, és rendkívül interaktívan mondja az Isten által rábízott üzenetet. A próféciáinak gyűjteményében számos ún. jelképes cselekedetet találunk. A próféta szinte eljátszotta, különböző eszközök használatával szemléltette a szöveges üzenetet, hogy ezzel is kézzelfoghatóvá tegye azt.

Összefoglalás

A Szentírás sajátos jellegénél fogva nem tekinthető történelemkönyvnek. Jóllehet a zsidó történelem több ezer évét feldolgozza, mégsem szabad elvárni tőle a mi értelmezésünk szerinti történelmi hűséget. A célja nem ez. Sokkal jobban hasonlít esettanulmányok gyűjteményére, melyekből az utókornak tanulnia kell. Minden történet, prófécia, történeti leírás, genealógia, stb. azért szerepel benne, hogy hitre és üdvösségre jussunk általa.
Ezt kívánom mindnyájunknak.

Bibliográfia

Biblia, Kálvin János Kiadó, Budapest, 1998
Bright, John, Izráel története, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1990
Jagersma, H., Izráel története az ószövetségi korban, vol. 1., Budapest, 1991
Rózsa Huba, Az Ószövetség keletkezése, vol. I., Budapest, Szent István Társulat, 1995
Rózsa Huba, Az Ószövetség keletkezése, vol. II., Budapest, Szent István Társulat, 1996
Melléklet: Időrendi táblázatok

1. Az ország kettészakadásától a nyolcadik század közepéi
1. Mi jellemzi az ószövetségi történetírást? (a történelem eseményei mögött Isten áll. A királyság, a nép jóléte az Isten iránti engedelmességtől függ.)
2. Miért vált ki Jeroboám vezetésével az északi 10 törzs a királyságból? (Roboám rossz magatartása, adóterhek növelése, a vezetésben az „ifjak”-ra hallgatott)
3. A királyság korának mi volt a legnagyobb vallási kísértése? (Baál, Asera, idegen kultuszok követése)
4. Hol prófétált Ámósz? (Bétel,északi ország szentélye) Milyen konkrét társadalmi bűnöket említ meg? (szociális bűnök felsorolása)
5. Mi volt Hóseás próféta feleségének a „hivatása”, mit jelképezett ez? Mik voltak gyermekeinek a nevei, mire változtak, és mi volt ezzel a próféta üzenete?
6. Mi volt Ézsaiás gyermekeinek a neve? (8,3 hamar a zsákmányra, gyorsan a prédára; és a maradék megtér) Mi miatt marad el Isten szabadítása a nép életében (jog és igazság)?
a. Melyek a híres ádventi textusok? Immánuel 7. rész; 9. rész A nép, mely sötétségben jár… mert egy gyermek adatik; 11. rész vesszőszál hajt ki Isai …;
b. 28. rész sarokkő
c. 32. rész Messiási korszak
7. Milyen intézkedéseket tett Jósiás király? Hogyan érintette ez a déli királyság életét?
8. Mely bibliai könyvek tudósítanak a királyok koráról az ország kettészakadásától a babiloni fogságig?
9. A megnevezett könyvek milyen forrásokra hivatkoznak?
10. Miben hasonlít és miben különbözik a Királyok két könyve és a Krónikák két könyve?
11. Szükségszerű volt-e az ország kettészakadása?
12. Miért készíttette I. Jeroboám két aranyborjút, hogyan jelenik meg prófétai megítélésük Izráel története során?
13. Mely királyok idején volt jó kapcsolat Izráel és Júda között, milyen következményekkel járt?
14. Mikor, miért, hogyan következett be Izráel pusztulása?
15. Miért nem tudta Asszíria elfoglalni Jeruzsálemet?
16. Mi a hasonlóság és a különbség az ezékiási és jósiási reform között?
17. Kik voltak e korszak prófétái, és kinek-kinek mi volt a sajátos üzenete?

1. ApCsel 4,12 „…és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”
2. 1Kir 21,19 és 1Kir 22,.38
Így beszélj hozzá: Ezt mondja az ÚR: Öltél, és még birtokot is szereztél? Azután így beszélj hozzá: Ezt mondja az ÚR: Ahol a kutyák felnyalták Nábót vérét, ugyanott nyalják fel a kutyák a te véredet is! è A harci kocsit Samária tavában mosták le, a kutyák nyalták a vérét, és parázna nők mosakodtak ott, az ÚR igéje szerint, ahogyan megmondta.
1Kir 21,23 és 2Kir 9,30
Jezábelről pedig így szól az ÚR: A kutyák eszik meg Jezábelt Jezréel falánál! è Azután Jéhú megérkezett Jezréelbe. Amikor Jezábel ezt meghallotta, kifestette a szemét, feldíszítette a fejét, és kinézett az ablakon. Amikor Jéhú bement a kapun, Jezábel ezt kérdezte: Vajon jó vége lett-e Zimrinek, aki meggyilkolta urát?! Ő pedig fölnézve az ablakra így szólt: Ki tart velem, kicsoda? Akkor kitekintett két-három udvari ember. Ő megparancsolta: Dobjátok le! Le is dobták, úgyhogy vére a falra meg a lovakra fröccsent, és eltaposták. Jéhú pedig bement, és miután evett és ivott, ezt mondta: Nézzetek utána ennek az átkozottnak, és temessétek el, mert mégiscsak királyleány volt! De amikor odamentek, hogy eltemessék, nem találtak belőle mást, csak a koponyáját, a lábait és a két kezefejét. Visszatértek, és jelentették neki, mire ő ezt mondta: Az ÚR igéje ez, amelyet kijelentett szolgája, a tisbei Illés által: A kutyák eszik meg Jezábel testét a jezréeli birtokon. És olyan lesz Jezábel holtteste a jezréeli birtokon, mint a trágya a mezőn; nem mondják meg róla, hogy ez volt Jezábel.
3. Rózsa Huba, Az Ószövetség keletkezése, vol. I., Budapest, Szent István Társulat, 1995, 359kk
4. Jer 25,1–14 Babilónia Isten büntető eszköze
5. 1Kir 20,23–25 Arám királyának ezt mondták a szolgái: Ezeknek az Istene a hegyek Istene, azért voltak erősebbek nálunk. De ha a síkságon ütközünk meg velük, biztosan mi leszünk az erősebbek. Tégy azért a következőképpen: Távolítsd el mindegyik királyt, és helytartókat nevezz ki a helyükre! Azután szervezz magadnak olyan haderőt, amilyent elvesztettél, továbbá ugyanannyi lovat és harci kocsit, mint amennyi volt! Azután ütközzünk meg velük a síkságon, és biztosan mi leszünk az erősebbek. Benhadad hallgatott a szavukra, és úgy tett.
6. Rózsa Huba, Az Ószövetség keletkezése, 362
7. Huba, Az Ószövetség keletkezése, 370, Omri és fia Áháb uralkodása gazdasági és külpolitikai fellendülést hozott Izrael életében. Megítélésük azonban erősen negatív mert bálványimádó, kegyetlen emberek voltak (1Kir 16,15–22,52)
8. Párhuzamos kifejezésként használatos a Samária elnevezés is, mely egyben jelzi az ország fővárosát is Omri (876–869) uralkodásától kezdve. Az Izrael nevet változatlanul használják a héber népre, ha csak nem akarják kifejezetten a déli országrészben lakókat megnevezni.
9. A hellenista korban ezt a területet Júdea néven nevezik.

10. Író próféták azok, akiknek könyvük fennmaradt.
11. Ám 2,6–8 „Így szól az ÚR: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Izráelnek, mert eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt. Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják fejükre, és elutasítják a nyomorultak ügyét. Apa és fia ugyanahhoz a nőhöz jár, így gyalázzák meg szent nevemet. Zálogba vett ruhán nyújtózkodnak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában.”
12. Hós 1,2–8 Amikor az ÚR szólni kezdett Hóseáshoz, ezt mondta Hóseásnak az ÚR: Menj, végy feleségül egy parázna nőt, és legyenek gyermekeid a paráznától, mert rútul paráználkodik ez az ország, hátat fordít az Úrnak. Ő elment, és elvette Gómert, Diblaim leányát; az teherbe esett, és fiút szült neki. Akkor ezt mondta neki az ÚR: Nevezd el Jezréelnek, mert már csak egy kis idő, és megbüntetem Jéhú házát a jezréeli vérontás miatt, és véget vetek Izráel háza királyságának. Azon a napon összetöröm Izráel íját a jezréeli völgyben. Gómer újból teherbe esett, és leányt szült. Akkor ezt mondta Hóseásnak az ÚR: Nevezd őt így: „Nincs irgalom”. Mert nem leszek többé irgalmas Izráel házához, és nem bocsátok meg nekik. Júda házához azonban irgalmas leszek, és megsegítem őket, mint Uruk, Istenük. De nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal segítem őket. Miután elválasztotta „Nincs irgalom” nevű leányát, újból teherbe esett, és fiút szült. Az ÚR pedig ezt mondta: Nevezd őt így: „Nem népem”. Mert nem vagytok az én népem, én sem vagyok a tietek.
13. Az Ézs 1,2–9 Izrael ellen szól, a 3,1–26 Jeruzsálemről és Júdáról.
14. Érintettem, hogy Ézsaiást tudományosan Proto–Ézsaiásnak nevezik. Ennek az oka a következő: Az Ézsaiás könyve névvel illetett prófétai iratcsoportot keletkezési idejét tekintve 3 részre lehet felosztani. Ézsaiás 1–39. fejezetét a 8. században élt Ézsaiás próféta írta. A 40–55. fejezeteket a babiloni fogság idején élt névtelen próféta írta a 6. szd. közepe táján, a harmadik elkülöníthető egységet (56–66. fej.) pedig a babiloni fogság után írták. Az ókorban szokás volt, hogy egy szerző nem nevezte meg magát, hanem egy korábbi szerző munkájához csatolta írását.
15. 2Kir. 18,3–8 Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett őse, Dávid. Ő szüntette meg az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, kivágatta a szent fákat, és darabokra törette a rézkígyót, amelyet Mózes készített; mert Izráel fiai mindaddig annak tömjéneztek, és Nehustánnak nevezték. Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr parancsolt Mózesnek. Ezért vele volt az Úr, és minden vállalkozása eredményes volt. Fellázadt Asszíria királya ellen, és nem szolgálta őt. Leverte a filiszteusokat egészen Gázáig és környékéig, őrtornyaikat és erődített városaikat egyaránt.
16. 1Móz 12,3b Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.;
17. Ézs 49,6b A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.
Ézs 10,10–11 Ahogyan elérte kezem a bálványok országait, bár több bálványszobruk volt, mint Jeruzsálemnek és Samáriának, ahogyan elbántam Samáriával és bálványaival, úgy fogok elbánni Jeruzsálemmel és bálványaival.
18. H. Jagersma, Izráel története az ószövetségi korban, vol. 1., Budapest, 1991, 133
19. A meggidói csatában Nékó fáraó egyiptomi hadseregével szemben maradt alul a júdai sereg.
20. Jer. 13,1–11 Ezt mondta nekem az ÚR: Menj, vegyél magadnak egy lenvászon övet, és kösd a derekadra! De vízbe ne érjen! Meg is vettem az övet az ÚR parancsa szerint, és a derekamra kötöttem. Másodszor így szólt hozzám az ÚR igéje: Fogd az övet, amelyet vettél, és a derekadon van! Indulj, menj el az Eufráteszhez, és rejtsd el ott egy kőszikla hasadékban!
Elmentem tehát, és elrejtettem az Eufrátesznél, ahogyan az ÚR parancsolta nekem.
Hosszú idő múlva ezt mondta nekem az ÚR: Indulj, menj el az Eufráteszhez, és vedd elő az övet, amelyről azt parancsoltam, hogy rejtsd el ott! Elmentem az Eufráteszhez, megkerestem és elővettem az övet arról a helyről, ahol elrejtettem. És íme, az öv tönkrement, egészen hasznavehetetlen volt. Ekkor így szólt hozzám az ÚR igéje: Ezt mondja az ÚR: Így teszem tönkre Júda kevélységét és a nagy Jeruzsálem kevélységét! Ez a gonosz nép nem akar hallgatni az én beszédemre, megátalkodott szívük szerint élnek, és más isteneket követnek, azokat tisztelik és imádják. De olyan lesz ez a nép, mint ez az öv: egészen hasznavehetetlen. Mert ahogyan az ember derekára csatolja az övet, úgy csatoltam magamhoz Izráel és Júda egész házát - így szól az ÚR -, hogy az én népem legyenek, hírnevem, dicséretem és tiszteletem növelésére. De ők nem hallgattak rám.
2. Kb. a nyolcadik század közepétől a hatodik század közepéig