Bölcskei Gusztáv (Tiszántúl)

I. Móz. 37,12-15

Ha megkérdez bennünket a gyermekünk vagy unokánk, mi is történt 2009. május 22-én Debrecenben, miért gyűltek össze a Kárpát-medence minden szegletéből, mit keresnek ott, én azt válaszolnám, amit ez a mezőn bolyongó fiatalember felelt arra a kérdésre, mit keres ott: a testvéreimet. Ezért vagyunk együtt, mert rájöttünk, hogy egymás nélkül nem kicsik vagy nagyok vagyunk, hanem csonkák. Azért jöttünk, hogy elhirdessük: Nem akarunk csonka családban élni. A magyar református családoknak együtt kell követnie Krisztust, mert Ő a jövő.

A bibliai történetben Józsefet, az egyedül járó álmodozót látjuk, akit apja küld legeltető testvérei után. Nem sejti még az álmodozó, hogy mi vár rá, ha meg is találja őket. A realista, sértődött testvérek kegyetlenül megleckéztetik, kitaszítják maguk közül. A kút mélyére, majd rabszolgaságba kerül. Úgy tűnik, ők az erősebbek, ők vannak felül, József pedig alulra kerül.

Majd sok év után, amikor nagyot változik a csillagok állása, újra találkoznak. Ők a testvérek. Csakhogy ekkor már József magasodik föléjük. Már-már emberfeletti hatalommal nézhet le rájuk, az éhező, szegény kiszolgáltatottakra. A növekedő ember József, eléri a növekedés határait. Felette már csak az istenként rettegett fáraó áll egész Egyiptom birodalmában. S ekkor József újra ki tudja mondani az emberi együvé-tartozás elemi szavait: a testvéretek vagyok. Ha nem ezt mondaná, saját emberségét tagadná meg, s elvitatná az emberség jogát testvéreitől is.
Testvéreimet keresem – ez a legelemibb, legemberibb motivációja annak, ami ma köztünk történik. Európának ebben a szögletében, ahol sokszor csúfoltatott meg emberek, nemzedékek, népek és nemzetiségek embersége. Ahol oly sokszor hitték el, hogy jobb lesz egyikünknek a másik kárára.

Ezért több nekünk Európa, hogy megelégedjünk azzal, hogy piacot keresünk. Nagyobb terjeszkedési lehetőségeket, több fogyasztót, egységes jogrendet, nagyobb biztonságot. Ha nem testvéreinket keressük, vagy elvitatjuk egymástól múltunk, nyelvünk, kultúránk, hitünk jogát, akkor semmi újat nem tudunk kitalálni, akkor csak a régi nótát fújjuk tovább – legfeljebb más hangszerelésben. A hit emberei nem lehetnek mások, csak álmodozó realisták, akik szent makacssággal hiszik, hogy érdemes keresni testvéreiket. Mert ebben az értelemben is igaz, hogy nem jó az embernek egyedül lenni.

Testvéreimet keresem, ennél többet nem mondhatunk, de ennél kevesebbel sem elégedhetünk meg. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a legszentebb, legigazabb, legemberibb szavakkal is vissza lehet élni. Hányszor történt meg, hogy testvért mondtunk, de valójában ellenséget, idegent, vetélytársat gondoltunk. Közös jövőnk akkor lesz emberséges, ha nagyon vigyázunk ezekre a határszavakra, hogy hitünk, emberségünk határain belül maradjunk.

Annak a Krisztusnak a követségében járhatunk, aki maga is testvéreit kereste ebben a világban. S amikor az keresztre szegezve kivetette ebből a világból, mint aki számára nincs hely, akkor úgy válaszolt, hogy feltámadása után mellénk szegődött az úton. Ez a világ reménysége, ez a mi reménységünk is.

Mi történt május 22.-én Debrecenben? A magyar reformátusságot ábrázoló kép, melyet közel kilenc évtizede kiszakítottak keretéből, újra keretet kapott. A keret nélküli kép mindig sérülékenyebb, a szélei foszladoznak, töredeznek. A keret nem díszítő tartozéka a képnek, hanem védi, óvja, s tartást ad neki.
Áldjuk Istent elfogadott alkotmányunk keretéért, amelyik segít összetartani és kiábrázolni Krisztusban megnyert egységünket. Ámen