11.1. Az igehirdetés szolgálatának központi helye és alkalma a templomi igehirdetés és végső fokon minden más igehirdetői szolgálat tulajdonképpen útkészítés a templom felé. A katekézisre (majd a pásztorációra és az egyházfegyelemre is) ezért úgy tekintünk, mint akadály-lebontó szolgálatra és mint útkészítésre. Jézus Krisztus szabaddá akarja tenni a hozzá vezető utat a gyermekek számára, ezért megdorgálja tanítványait, akik ezt akadályozzák. Az egyháznak nincs más feladata, mint Istenhez engedni a gyermekeket, mint megéreztetni velük, hogy Isten akarja őket s ez a gyülekezeti istentiszteleten történik meg. A közösség kiábrázolása akkor teljes, amikor a megkeresztelt egyháztag a másik sákramentumban is részesül, ezért a katekézis az első úrvacsorázás felé vezeti a gyermeket. Az eddig elmondottakból következik, hogy mindabban, amit a katekétika tudománya előad, ma különösen két kérdést kell meglátni és tisztázni:

a) A teológiának és a katekétának fel kell fedezniük azokat a mindenkor létező akadályokat, amelyek a gyermek útjában állnak, hogy betagolódjék az istentiszteleti közösségbe, és ezeket a tanítás (igehirdetés) és nevelés eszközeivel el kell hárítania.

(1) Az akadályok lehetnek magukban a gyermekekben. Sokszor láthatunk a vallásórán fáradt vagy unott gyermekarcokat s ebben bizony nem a katekumenus a hibás. Ilyenkor a lelkipásztornak gondolkoznia kell, hogy miképpen tehetné érdekesebbé, vonzóbbá a tanítást. Ha elnyűttnek, sápadtnak látja őket, nem árt megszakítani az órát és beiktatni 5-10 perces mozgásos játékot, elénekeltetni velük egy kánont, a tanított anyagból csoportos-versenyszerűen kikérdezni őket, esetleg vetítéssel élénkíteni. Annak, hogy a gyermekek elmaradnak a vallásóráról, nagyon sokszor az az oka, hogy nem találják elég vonzónak, érdekesnek, ami ott történik, a vallásóra túlságosan hasonlít az iskolai kötelező órához.

(2) A család is hibás abban, ha a gyermek nem jár vallásórára. Úgy is, hogy a szülők maguk nem járnak templomba, s úgy is, hogy gyermekeik számára más elfoglaltságot, szórakozást ajánlanak. Nem elég csupán azt tennünk, hogy családlátogatáskor a szülőkkel beszélgetünk erről. Rá kell bízni a gyermekeket a nagyszülőkre, testvérekre is, de főleg, kell magukkal a gyermekekkel beszélgetnünk erről.

(3) Nagyon sokszor külső gátló körülményekkel kell számolnunk, amelyekkel szemben alig hozhatunk fel ellenérveket. Ilyenek a család hétvégi kirándulása, a gyermek valamilyen sportkör tagja, a tévé abban az órában sorozatfilmet vetít, stb. Ilyenkor csak azt ajánlhatjuk, hogy a lelkipásztor legyen leleményes, iktasson be más alkalmakat is, de semmiképpen se szüntesse meg a már gyakorlatban levő vallásórákat.

(4) Végül, az akadályok lehetnek magában a katekétában is. Az, amit így szoktunk mondani, hogy pedagógus véna, a Róm 12,6-7-ben mint a tanítás kegyelmi ajándéka áll előttünk, s ebből nem minden lelkipásztor kapott egyenlő mértékben. Ezt a katekétának tudnia kell magáról. De hogy a katekézis munkáját mégis elvégezhesse, ezért tanulnia kell, képeznie magát, szemléltető anyagot gyűjteni és imádkoznia kell.

b) Az akadályok felfedezése és elhárítása mellett, a katekétának tudatosítania kell magában, hogy a katekézis az egyháznak jövőre néző szolgálata. László Dezső azt mondja, hogy az egyházi munkák közül a katekézisnek van a legkevesebb aktualitása. Persze, ő sem azt akarja mondani, hogy a vallástanítást nem lehet, vagy nem kell aktualizálni, hiszen az már világos, hogy az aktualizálással válik a katekézis igehirdetéssé, csupán annyit hangsúlyoz, hogy a tanítás és annak aktualizálása sokszor nem termi meg azonnali gyümölcsét, hanem csak majd akkor, amikor a gyermek az úrvacsorázó gyülekezet tagjává válik. Az, amit Pál olyan fontosnak tart és több levelében hangsúlyoz, a gyülekezet építése és növekedése, olyan cél, amelyet főleg a katekézis szolgálatával lehet elérni. Nemcsak szimbolikusan, de valóságosan is szabad értenünk ezt az Igét: "Hogy többé ne legyünk gyermekek... hanem növekedjünk abban, aki a Fej, Krisztusban" (Ef 4,14-15). Ugyanebben a levélben beszél arról, hogy a gyülekezet minden tagjának együtt kell építtetnie Isten hajlékává a Lélek által (2,22) s ez vonatkoztatható a 1. évtizedekben elhanyagoltuk a katekézist és ez az egyik oka mai istentiszteleteink elnéptelenedésének, hanem a jövőre néző felelősséggel kell itt és most vállalnunk a holnapi gyülekezet érdekében ezt a szolgálatot.

11.3. A tágabb értelemben vett katekézis alkalmai (formái) a következők:

a) Vallásórát tartunk a 7-14 éves gyermekeknek. A katekétika tudománya részletesen foglalkozik az elvi kérdésekkel, az anyag és a módszer követelményeivel, itt csupán egyes szervezési és gyakorlati kérdésekre nézünk. A gyermekeket koruk szerint (osztályok) osztjuk be csoportokba. Tekintettel a személyességre, a számonkérésre (kapcsolóismétlés) és a fegyelmezésre, a legmegfelelőbb, ha 10-20-as csoportokat alakítunk ki. Az itt következő számok természetesen csak tájékoztatóak, nem normatívak. 500 lelkes gyülekezetnél már külön vehetjük a 7-10 éveseket (I-IV osztály) és a 11-14 éveseket (V-VII), 1000 léleknél három csoportban katekizálhatunk: 7 8 (I II. oszt.), 9-10 (III-IV. oszt.) és 11-14 (V-VII. oszt.) évesek. Nagyobb gyülekezetekben a csoportokat már külön osztályok szerint is vehetjük. Ilyen rendszerint csak városi gyülekezeteknél történik, ahol a három nagy kérdés könnyebben megoldható: a szolgatársak, a hely és az idő. Az énekvezér a lelkipásztor elsőrendű munkatársa, segítsége a katekézisben kánonbeli kötelessége. Az énekvezérnek azonban nem az a feladata, hogy a lelkipásztort mentesítse ettől a munkától; azaz egy csoportot sem szabad teljesen rábízni. De abban segíthet és segítenie is kell, hogy a vallásóra előtt és után egy félóráig éneket tanítson, aranymondásokat kérdezzen ki, ünnepélyeket készítsen elő. Kívánatos, hogy minden egyházközségnek, még a kisebbeknek is legyen legalább két helyisége (templom és iroda) a katekézisre. Erről a presbitériumnak gondoskodnia kell. Az időre nézve figyelembe kell vennünk a magunk elfoglaltságát (gyülekezeti istentisztelet, szórvány), de a gyermekek szempontjait is, hogy ti. az iskolai oktatással ne ütközzék, hogy ne tartsuk túl későn, hogy a gyermekeknek sötétben kelljen hazamenniük, s arra is, hogy az órák legtöbb 50 percesek legyenek. Az időhöz tartozik a vakációs vallásórák kérdése. A gyülekezeti katekézisnek az iskolai vallástanítással szemben megvan az az előnye, hogy a lelkipásztornak nem kell és nem is szabad ragaszkodnia az iskolai tanév beosztásához. Ezért mind a kis- mind a nagyvakációban tartunk vallásórát. Ilyenkor a gyermekek hézagosabban járnak órákra, ezért összevonhatunk csoportokat és az anyagot is módosíthatjuk. Elvileg ez azt jelenti, hogy minden gyermeknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy 52-szer jöjjön vallásórára. Gyakorlatilag azonban azt figyelhetjük meg, hogy évenként van négy öt alkalom, amikor valamilyen külső akadály miatt (a lelkipásztor betegsége, szabadsága, nagyobb gyülekezeti ünnepélyek) a vallásóra elmarad. Azt is megtehetjük, hogy a nagyvakációban nem vallásórát tartunk, hanem a csoportoknak közösen gyermek istentiszteletet.
A vallástanítás anyagánál tapasztalható zűrzavarban némileg segítség a központilag kiadott anyagbeosztás. Ezt úgy, ahogyan kézhez kapja a katekéta, nem mindig lehet használni, csupán arra jó, hogy ennek alapján elkészítse a maga körülményeihez képest az anyag beosztását. Ez természetesen attól függ, hogy hány csoportban végezzük a vallástanítást. Anélkül, hogy ne látnók világosan, hogy a csoportoktól függően hogyan alakul az anyag, elképzelhetetlen a vallástanítás és ez meglátszik különösen a konfirmációi oktatáskor.

b) Az utolsó évtizedek gyakorlata azt mutatja, hogy a konfirmációi oktatás milyensége attól függ, hogy miképpen tudtuk (lehetett) a vallástanítást végezni az előző években. A konfirmáció elvi és módszeri kérdésein túl, a következőkre kell figyelnünk. Az előkészítés időtartama két év. Ez azt jelenti, hogy két évfolyam jár kátéórára, de csak az idősebbek konfirmálnak (a II. évesek). Ilyen esetekben az első csoportnál a hangsúly a bibliai anyagon van, de egy pár kátékérdést (kb. 30 at) már akkor meg kell tanítani. A konfirmációi előkészítés anyaga a H.K., amelynek minden kérdését meg kell magyarázni s kb. 70 kérdés feleletet szó szerint is meg kell tanítani. Ismeretes, hogy a káté kérdései közül egypár bibliai tanítás kimaradt, így a Szentírásról és a kegyelmi kiválasztásról szóló. Ezekről külön-anyagot kell előkészíteni és beiktatni a H.K. testébe, lehetőleg ott, ahol a meglevő kérdéssel tartalmilag érintkeznek. Addig, amíg központilag is erre nézve útmutató jelenik meg, a következő anyagokat ajánljuk: A konfirmációról általában, A református istentisztelet, Gyülekezetünk élete és szolgálata, Az egyházközség és a templom története. Ha pedig a vallástanítás során ez nem történt meg, most (lehetőleg az I. évfolyamon) egy kb. tíz leckés egyháztörténeti anyag is összeállítandó. Ezt a kikérdezésnél a konfirmándusok felmondhatják. Ma már egyházunk felismerte, hogy a konfirmációi oktatásnak kulcsjelentősége van katekézisünkben, a gyülekezetnek és a lelkipásztornak ezért mindent el kell követnie, hogy ezt a szolgálatot koncentráltan és maximális szellemi és lelki befektetéssel végezze.

c) A gyermekistentisztelet annyiban különbözik a vallásórától, hogy több benne a liturgikus elem s az igehirdetés nem annyira tanítás, mint inkább textushoz kötött bizonyságtétel. Tulajdonképpen átmenet a vallásóra és a felnőtt istentisztelet között. Itt kell a lelkipásztornak a gyermekeket az istentisztelet egyes gyakorlataihoz szoktatnia, mint pl. a hangos imádkozás, perselyezés. Ahol több lelkipásztor van, nyugdíjas lelkész vagy segédlelkész, ott lehet a gyermekistentiszteletet a felnőttekével párhuzamosan tartani a gyülekezeti teremben. Az ágendáskönyv nem ír elő külön istentiszteleti keretet, de a vasárnap délutáni liturgia elemei szerint lehet tartani.

d) Ha a konfirmándusok jól érezték magukat a kátéórán, ha a csoport összeszokott tagjai nem széledtek el, konfirmáció után be lehet indítani az ifjúsági bibliaórát. Sajnálatos, éppen ez a korcsoport, a 15-25 évesek esnek ki leginkább a gyülekezet és a lelkipásztor látótávolságából. Az ifjúsági kisénekkar sok helyen a bibliaórák magjává válhat, de a bibliaórásokból nőhet ki egy áldásos munkát végző ifjúsági diakóniai csoport, amely szegényekhez, öregekhez visz el élelmet, segít nekik a közhivatalokban intézendő ügyeiknél, elkíséri utazásaikban. Egy ilyen ifjúsági csoport válik majd a presbitérium magjává is.