ASZKÉTÁK, SZERZETESRENDEK

Mielőtt belemennénk a téma részletes tárgyalásába, előbb tisztázzuk ezeket az elnevezéseket: aszketizmus, szerzetesség.
Az aszkézis az aszkeo görög szóból származik, annyit jelent: gyakorolni, önmagát fegyelmezni- vagyis a testet a lélek uralma alá helyezni. Mint keresztény életvitel, nem idegen a Biblia szellemétől és a református gondolkodástól sem ( Róm 12,1; Róm 13, 14 stb).
A későbbiek folyamán azonban eltorzult: a világtól való elzárkózássá, a test sanyargatásává, sőt szó szerinti önkorbácsolássá nyomorodott.
Református „talajon” azonban a keresztyén aszkézis gazdagon kibontakozott; az egész életet átformáló erővé, erkölcsi tisztasággá, tisztességgé, becsületességgé nemesedett a puritanizmusban.
Egészen más a helyzet a szerzetesség megítélésével kapcsolatban. A „szerzet” régi magyar szó, mint intézmény meghatározott célt szolgáló szervezet. A szerzetesség azonban távol áll a református gondolkodástól. Egyes csoportjai egészen idegenek, sőt –egy időben- gyűlöletesek voltak a Szentírás alapján szerveződött protestáns egyházak számára. (Gondoljunk csak a jezsuiták ellenreformációs kegyetlenkedéseire).

1. Aszkézis az ősgyülekezetben

Ha most már a kérdést részleteiben vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy az aszkézis bizonyos formája már az ősgyülekezetben is megvolt. Az a megáradó szeretet, amely gondoskodott a szegényekről, gyakorlatilag azt jelentette, hogy a szájuktól vonták meg a falatot, hogy az éhezőknek enni adhassanak (Agapé=szeretetvendégség; ApCsel 4,32). Az első keresztény aszkéta Pál apostol volt. Azt írja a korinthusiaknak: „Megsanyargatom és szolgálatra alkalmassá teszem a testemet, hogy míg másoknak prédikálok, magam olyanná ne legyek aki alkalmatlan a küzdelemre” (1Kor 9,27). Sőt úgy érezte, hogy a házasélet is akadályozná a szolgálat teljes betöltésében, ezért nem is nősült meg. A gyülekezeteknek azonban nem ajánlja a nőtlenséget, mert „jobb házasságban élni, mint égni” (1Kor 7,9). Mégis sokan követték példáját-már az ókeresztény gyülekezetben találunk un. „lelki-házasságot”, ahol a házasfelek nem éltek szexuális életet. Az apostoli atyák azonban óva intenek a túlzásoktól. A Didache azt írja: „Ha tényleg vállalni tudod az Úr igáját, tökéletes leszel. Ha nem tudod, tégy meg annyit amennyire képes v agy. Az ételekre vonatkozólag annyit tarts meg, amennyit meg tudsz tartani” Ez az aszketikus életforma bizonyos tiszteletet vívott ki az egyszerű emberek előtt, amikor azonban sokan önteltté, sőt dicsekvővé váltak, az atyák keményen kikeltek ellene. Ignatius azt írja: „Ha valaki az Úr teste iránti tiszteletből meg tud maradni szüzességében, maradjon meg, de ne dicsekedjék. Ha dicsekedni fog, s ha a püspökénél többre tartja magát, már a romlás áldozata” ( Levél Polycarpushoz)
A II.század végétől azonban egyre jobban felerősödött az aszketizmus, mint keresztény életideál. Hogy ezt mi váltotta ki, több tényezőre kell rámutatnunk. Voltak, akik féltették a tiszta és egyszerű keresztény erkölcsiséget a zülléstől. A gyülekezetek vezetői ui .a vallás terjesztése érdekében jócskán jócskán alászállították az erkölcsi mértéket. Mások egyfajta világvége hangulatban élve, saját üdvösségükkel törődtek, ezért- hogy megóvhassák magukat a világ szennyétől- kivonultak egy puszta helyre, hogy ott böjtöléssel, imádkozással és önkorbácsolással készüljenek az Úr eljövetelére.

2. Remeteség. Keleti szerzetesség

Az aszketizmus a III.század végén két különböző irányban fejlődött: egyik ága a remeteség, a másik a szerzetesség volt. A két irányzat szinte egyszerre, egymással párhuzamosan alakult ki.
Antonius( 260-356) a remeteség eszményképe, aki közel 100 évig élt. Egyiptomban, igen előkelő családból származott. A gazdag ifjú történetén fellelkesülve, minden vagyonát szétosztotta, majd kiköltözött egy romos épületbe, ahol imádkozással, böjtöléssel és szorgalmas munkával töltötte idejét. Ruhája egyszerű báránybőr volt, amit soha sem vetett le magáról. Ez a tiszta magányos élet felkeltette az emberek kíváncsiságát. Sokan felkeresték tanácsért, feloldozásért. ( A gyónás eredete ide vezethető vissza. Még Nagy Konstantin császár is többször írt levelet hozzá Antonius remete életformája a nőket is megragadta. Ők azonban nem mehettek ki a pusztába. Ezért számukra Comaban külön egyesületet szervezett, amelynek vezetőjévé nővérét tette.
A remeték egyik csoportja oszlopon állva, ülve sanyargatta testét. Leghíresebb volt köztük Oszlopos Simon, aki állítólag 30 évet töltött egy oszlopon. Érthető, hogy az ilyen túlhajtott, a bizarrságig menő életmód víziókat, látomásokat szült. A remeték abban a bizonyosságban éltek, hogy Isten velük van, segíti őket a bűn elleni tusakodásukban és legyőzi a démoni erőket. A remeteség tulajdonképpen önmegváltási kísérlet volt, ami Biblia ellenes.

4.Szerzetesség. Pachomius (+346)

A remeték egyedül élő szerzetesek voltak. Ha csoportokba tömörültek, akkor is külön cellákban laktak, nem hallhatták, nem láthatták egymást. Csak szombat-vasárnap jöttek össze istentiszteletre és szeretetvendégségre. Az első, aki ezeket a minden szabályzat nélkül élő remetéket egy közös rendházba gyűjtötte, Pachomius kopt származású férfi volt. Ő alapította az első kolostort az egyiptomi Tabennisiben 320-ban. Ő fogalmazta meg az első szerzetesi regulákat is( szabályzat), ami később alapjává lett a többi kolostornak. A regula a következőkből állt: engedelmesség a vezetőknek, közös lelkigyakorlatok, szegénységi fogadalom, egyforma ruha és kétkezi munka (kézművesség és földművelés). Ezek a szabályok nem voltak túl nehezek, az átlag kereszténység is elfogadhatta. Ezért a szerzetesség gyorsan terjedt Keleten. 380-ban már 9 férfi és 2 női kolostor működött Pachomius vezetése alatt. Így lett Egyiptom a szerzetesi létforma mintája
A szerzetesség ilyen elképesztő gyorsasággal való elterjedését nem mindenki nézte jószemmel. Nem egy püspök egyenesen károsnak tartotta, mert éppen a legbuzgóbb hívek vonultak ki az egyházi életből.
Hogy mi váltotta ki a szerzetesség gyors terjedését, ennek lelki és anyagi háttere van. A keleti ember szemlélődő típus, szeret magába zárkózni. A testet minden rossz fészkének tartja. Hogy megtisztuljon, ki kell ragadni a világból és misztikus szemlélődés által alkalmassá kell tenni az üdvösség titkainak érzékelésére. Nem kisebb jelentőségű az anyagi háttér sem. A mindennapi kenyér gondja, a gyakori éhínség, a súlyos közterhek, az adók gondja, a hadkötelezettség is közrejátszottak. A szerzetesek, a papok fel voltak mentve az adófizetés és a katonai szolgálat alól. Érthető tehát, hogy gomba módra szaporodtak a szerzetesrendek. Érdekességképpen megjegyzem, hogy Valens császár 365-ben, erőszakkal kihurcoltatta a szerzeteseket a kolostorokból hogy hadkötelezettségüknek eleget tegyenek.
Nagy Basilius( 330-379) caesareai püspök hamar felismerte, hogy a szerzetesek kiválóan felhasználhatók az egyház diakóniai és missziói munkájában, ezért igyekezett bekapcsolni őket az egyház „vérkeringésébe”. Először is végiglátogatta a remete-szállásokat, majd Amisuban (Fekete-tenger part) megalapította első kolostorát. Az általa megfogalmazott szabályzat ma is érvényes a görög-keleti egyházban. A kolostor mellé kórházat, árvaházat és iskolát is létesített, amelyben jórészt szerzetesek szolgáltak.

5. A nyugati szerzetesség

Nagy Basilius kolostori rendszere igen jó hatással volt a Nyugati egyházra is. Aquleai Rufinus (+410) latinra fordította Basilius műveit. Athanasius, az orthodoxia atyja, pedig megírta a remete Antonius életét- így a Nyugat eléggé tájékozott volt a Keleti remeteség és szerzetesség mibenlétéról. Hatásukra már a IV. sz. közepén létrejöttek a Basilius-rendszerű kolostorok. Az alapítók között találjuk a Nyugat legnevezetesebb egyházatyáit: a milánoi Ambrosiust, a Bibliát latin nyelvre fordító Hieronimust, és Agustinust is. Augustinus különösképpen teológia művelését tartotta a szerzetesek fő feladatának. Az általa alapított kolostorokba csak a legképzettebb papokat vették fel, akik a szerzeti életmód mellett főképp kutatással, és könyvek írásával és másolásával foglalkoztak. Ezek a kolostorok-később-mintájává lettek a kolostori életnek. Az észak-afrikai kolostorok, az iszlám előretörése folytán, a VII. században megszűntek.
A nyugati szerzetesi életnek Nursiai Benedek( 480-550) fellépése adott új lendületet. Életét alig ismerjük. Az a néhány adat, ami fennmaradt ennek a rendkívüli embernek az életéből, majdnem a semmivel egyenlő. Annyit tudunk csupán, hogy eleinte remeteként élt egy Róma melletti barlangban, majd a Nápoly közelében lévő Monte Casinoban megalapította első kolostorát 529-ben. Az utókor a „lelkek bölcs tanítójának „ nevezte. Benedek a szerzetesi élet új formáját dolgozta ki. Alapelve a „militia Christi”, a Jézus Krisztus ügyéért való katonáskodás. A jelentkezőket egyévi próbaidő után vették fel rendes tagnál. Ekkor tett fogadalmat a teljes engedelmességre, a szüzességre, és a szegénységre. A napi foglalatosság a Biblia tanulmányozásából, imádkozásból és szellemi (tanítás) vagy fizikai munkából( földművesség, kézművesség) állt. A bencések azonban főképp a tanításban és a misszióban jeleskedtek. Ezzel nagyon sokat tettek az emberi művelődésért, és a keresztyénség terjedéséért.( 1: Az ezredfordulóra a rend egysége megbomlott. Új szerzetesek váltak ki belőle (karmeliták, karthauziak). A XIII.században a koldulórendek előretörése következtében, a rend háttérbe szorult, csak a XIX.sz.ban nyerte vissza régi tekintélyét és befolyását. Ma 61 országban 43 kolostoruk van.Kiemelkedő a rend tanítói tevékenysége. A benedek rend női ágát Skolasztika, Benedek nővére alapította, átvéve bátyja reguláit.)

6. A szerzetesek mint misszió zászlóvivői

A Római Birodalom 476-ban történt bukása a nyugati egyház létét is kérdésessé tette. Az a veszély fenyegette, hogy a beözönlő pogány germánság tömege elsöpri a keresztyénséget. Ellenkezőleg történt, a hódítók hódoltak meg. Nem az egyház előtt, hanem Krisztus előtt. Sikerült az egyháznak az evangélium erejével keresztyén hitre téríteni s ezzel a megbékélés útjára vezetni az egymással is örökös harcban álló törzseket. Ezt a rendkívüli áldozatokkal járó missziót jórészt a szerzetesek végezték.
Az előző témáknál is említettük, hogy a keleti egyház már a IV. század folyamán elkezdte munkáját a germánok között. Eusebius, az ariánus nézeteket valló konstantinápolyi pátriarcha, 341-ben szerzeteseket küldött a vizigótokhoz, Ulfilas (310-389) vezetésével. Ulfilas lefordította a Bibliát ( ez volt az első nemzeti nyelvű Biblia) is gót nyelvre. Határtalan lelkesedése megtermette gyümölcsét: munkája nyomán megalakult az arianus hitvallású nemzeti egyház. Ez később a többi germán törzsre is kihatott.
A nyugati egyházban másként alakult a helyzet. A britanniai római gyarmatosok révén a skót-ír törzsek megismerkedtek az evangéliummal és már 400 körül keresztyén hitre tértek. Az egyházi élet központja azonban nem a templom, hanem a kolostor volt. Az ír-skót szerzetesek sokat tettek a művelődésért. Nemcsak a földművességre és kézművességre, hanem az írás-olvasás elemeire is megtanították a népet. Az ír-skót egyház megalapítója Patrik szerzetes, aki 432-ben kötött ki a szigeten

A nyugati egyház 400 körül felemás képet mutat. Egyfelől áll az áriánus nézeteket valló nemzeti egyház, tele pogányos babonákkal, másfelől a kolostor központú – a papságtól és pápaságtól- független egyház.
Végül is, hogy lett római katolikus, vagyis a pápa főségét elfogadó, egységes egyházi szervezet, ez jórészt a szerzetesek önfeláldozó és céltudatos munkájának köszönhető.
Legelőbb a frankok fogadták el a római kereszténységet. Choldvig frank király az allemánok fölötti győzelme után áttért a római hitvallású keresztyén hitre. Ez a hit azonban nagyon felszínes volt, tele pogányos hiedelmekkel, ahol Krisztusnak csupán hadvezéri szerep jutott. Az ír származású Columba rendkívüli buzgólkodása ás aszketikus erkölcsi élete példája következtében azonban a frankok végülis felhagytak a félpogány, félkeresztyén életvitellel.
A VII. századtól fokozatosan nőtt a pápaság tekintélye, különösen azután, hogy olyan kiváló képességű férfi foglalta el a pápai széket, mint Gergely ( 560-604), az első igazán nagy pápa.
Először a pápaság itáliai politikai hatalmát alapozta meg, majd minden erejével arra törekedett, hogy a keresztyén hitre tért, de Rómától független nemzeti egyházakat befolyása alá vonja. Ebben a Benedek-rendi szerzetesrendek voltak segítségére. Gergely, a frankok mellett, a másik jelentős germán törzsre, az angolszászokra fordította figyelmét.Az angolszászok, az V.század közepén hódították meg a brit-kelta lakta szigetet. Gergely hamar felismerte a nagyszerű lehetőséget, hogy az angolszászok megtérítése által az ír-skót szerzetesi egyházat is hatalma lá vonhatja. Augustinus szerzetes vezetése alatt bencés szerzetesek szálltak partra Angliában és hozzákezdtek a térítő munkához. Sikerült is az angolszászokat Róma hitére áttéríteniük. Emiatt azonban összeütközésbe kerültek az ír-skót szerzetesekkel. A vitának végül is a Whitby zsinat vetett véget, amely a bencéseknek adott igazat. Hogy ez mennyire idegenítette el a skótokat Rómátol, ez más kérdés.
Az angolszász misszió további sikerekre törekedet, hiszen még jelentős germán törzsek éltek pogányságban. Nemsokára megindult ezeknek a népeknek a megtérítése is. Az angolszász misszió két jelentős képviselője Willibrord (638-739) és Bonifácius (680-754). Az első a frízeket, a másik a „németeket” téríti keresztyén hitre. Mindkettő bencés szerzetes volt.
Az első magyarországi térítők is bencés szerzetesek voltak. Közülük Adalbert, Gellért, és Ascherik a legnevezetesebb. Az első kolostorukat Pannonhalmán Géza fejedelem alapította 960-ban. István sok kiváltsággal ruházta fel és jelentős birtokadománnyal is támogatta. A középkorban 8 bencés kolostor működött hazánkban, Bakonybél, Pécsvárad és Ják a legnevezetesebbek közülük.

A szerzetesség és a reform-mozgalmak

Valahányszor a hitélet meggyengült és az erkölcsi élet kezdett hanyatlani, Isten mindig támasztott élő hitű és égő szívű embereket, akiknek nemcsak fájt az egyházi élet hanyatlása, de tettek is ezért, hogy tisztuljon és épüljön Krisztus élő egyháza. A középkor kezdetén( VIII-IX. században) ugyancsak megüresedett az egyházi élet. A püspökök a királyi udvarokban páváskodtak, sütkérezve a hatalom fényében. Inkább katonák és udvari tanácsosok voltak, semmint lelket gondozói és a papság felvigyázói.
A főuraknak is nagyobb gondja volt a vagyon gyűjtésére, mint a köznép jólétére. Voltak olyanok is akik még a szerzetesrendek vagyonára is rátették kezüket, úgyhogy még a szerzetesrendek is nemegyszer éheztek. A vezetők hatalmaskodása ellen először a Clunny- bencés kolostor rend apátja- Odo (927-941) lépett fel.Mindenekelőtt saját háza táján igyekezett rendet tenni. Megkövetelte a teljes erkölcsi tisztaságot és a feltétlen engedelmességet. A rendetleneket egyszerűen kirakta a kolostorból. Ezután kifelé fordította a figyelmét. Elítélte azt a szimóniát- azt a gyakorlatot, hogy kezdték pénzért árusítani a nagy jövedelmű egyházi méltóságokat. Szembeszállt a püspökök hatalmaskodásával, a szerzetesrendet függetlenítette a püspököktől, kimondva, hogy egyedül csak a pápa főségét ismerik el, majd a kapzsi földesurakkal szemben is megvédte a kolostorok javait, mozgalmát a királyok is támogatták. Odo sikereit elősegítette az ezredik év közeledte az Úr eljövetelének várása. A szerzetesek végigjárták az országot, bűnbánatra és megtérésre szólítva fel a népet. Az Úr ezeréves uralmának ( khiliazmus) elmaradása azonban bizonyos csüggedtséget váltott ki a hívekben, ami együttjárt a hitélet hanyatlásával. Az elvilágiasodás jelei újra a vagyongyűjtésben és a pénzhajhászásba nyilvánultak meg. Ebben is a püspökök és a főfő egyházi méltóságok jártak elől. A rossz példát a szerzetesrendek is követték.
Clairvauxi Bernát (1090-1153) ez ellen az elanyagiasodó gondolkodás ellen Clairvauxi Bernát a középkor legnagyobb vallásos szelleme lépett föl. Kivált a Benedek rendből és cisztercita néven új rendet alapított, amelynek ő volt az első apátja. Rendkívüli tehetségével nemsokára pápák és királyok tanácsadója és az egész egyházi élet szellemi irányítója lett. Krisztust imádó rajongással vette körül (Krisztus misztika. A misztikta gyakorlatilag annyit jelent, hogy szemlehunyva követi) és ezt az Úrnak való teljes hódolatot megkövetelte szerzetestársaitól is. Hirdette, Isten csak annyira ismerhetjük meg, ammenyire szeretni tudjuk. Elvetette a világi gazdagságot, tiltakozott a pápák világuralmi törekvése ellen, Célját az egyházi élet megjavítását sikerült is elérnie.
Hazánkban az első ciszterci monostort ( = egyedülálló kolostor) II- Géza alapította Cikkádorban (ma Bátaszék). Utóda III.Béla további kolostorokat létesített. (Zirc, Bélapátfalva, Pilis)

-Assisi Ferenc (1181-1226). Az egyházi élet tisztaságáért és belső reformációjáért vívott küzdelem másik nagy apostola Assisi Ferenc- eredeti nevén Francesco Bernardone-volt. Ferenc igen jómódú kereskedő családból származott. Fiatalon belecsömörlött kora aranyifjainak italozó, dorbézoló életmódjába. Fényes úri ruháját levetve- apja minden ellenkezése dacára- beállt leprásokat ápolni. Majd hozzálátott egy romos templom újjáépítéséhez. Ez a rendkívüli önfeláldozó élet csakhamar lelkes követőkre talált. Amikor tizenketten voltak, elindultak evangelizálni. Végigjárták Itália falvait, és városait, hitdetve a megtérés evangéliumát. Vígasztalták a gyászolókat, táplálták az éhezőket, ápolták a betegeket. Pénzük, vagyonuk nem volt- abból éltek, amit jószívű emberek adtak. Az egyszerű nép hallatlanul tisztelte őket, Krisztus kis szegényeinek nevezte a társaságot. Ferenc annyira beleélte magát a Krisztus utánzásába, hogy testén az Úr bélyegei (=stigma) jelentek meg. XI.Pius pápa azt mondta Ferencről, hogy ő a „második Krisztus”. Persze ez túlzás és súlyos tévedés, hiszen a váltságmű egyszeri és megismételhetetlen. A pápa többször meghívta udvarába. Egyik alkalommal dicsekedve mutogatta a felhalmozott pápai kincseket:
-lásd én nem mondhatom, mint Péter, hogy aranyom és ezüstöm nincsen.
-De azt sem mondhatod-válaszolta igen találóan Ferenc-, hogy kelj fel és járj! (Vö. ApCsel 3.). A sok nélkülözés, a fáradozás megtörte erejét. 44 éves korában, félig vakon, odavitette magát ahhoz a templomhoz, amit egykor maga épített újjá. Halálos ágyán örömteli arccal búcsúzott szerzetestársaitól: „Ne felejtsétek, amit fogadtatok, nem a vagyonnal való bővölködésben van az ember élete” A ferencesek megmaradtak egyszerű kolduló rendnek. A falvak szélén épített kunyhókban laktak, együtt a néppel, Ezért szerették és tisztelték őket az emberek. Később a rend kétfelé szakadt. Az egyik ága az obszervánsok, továbbra is ragaszkodtak az apostoli szegénységhez. A magyar reformáció két hatalmas alakjai: Sztárai Mihály és Dévai Bíró Mátyás obszerván szerzetes volt.

7. A szerzetesek a római katolikus teológia kialakítói

Az egyház belső megújításáért folytatott reform –mozgalmak jótékonyan éreztették hatásukat a teológia tudományban is. Már a XI. század végén elkezdődött az egyházi tan rendszerezése, logikus felépítése, és ésszerűségének magyarázása. Az egyetemekre ( innen a skolasztika elnevezés is=iskola) betelepülő szerzetesek voltak az első jelentős teológusok. Első jelentős képviselője Anselmus normandiai apát volt, akit a skolasztika atyjaként is emelgetnek. Alapgondolata ez volt: Hiszek, hogy értsek. Fő műve: Miért lett Isten emberré? A korszak legragyogóbb elméje azonban a tragikus sorsú Abaelardus (+1142) volt. Megfordította Anselmus tételét, valahogy így: „Semmi sem hihető el addig,amíg előbb meg nem értettem” Nézetei nagy hatást gyakoroltak a teológia későbbi fejlődésére. A skolasztika akkor éri el tetőpontját, amikor a Nyugat megismerkedik-arab közvetítéssel- az Aristotelesi filozófiával. Tulajdonképpen ekkor indult meg az újszerű teológiai gondolkozás és elmélet, amely a hellén (görög) látásmódot összekapcsolja az egyházi tannal. Képviselőt és művelői a két nagy koldulórend: a ferences és dominikánus szerzetesek voltak.

A skolasztika kiemelkedő alakjai: Aquinoi Tamás ( 1225-1274) dominikánus szerzetes és nagy ellenfele Dun Scotus János ( +1308) franciskánus szerzetes. A római katolikus teológiát a tomisták és scotisták vitája formálta a középkor végéig.

8. A szerzetesség és az eretnekség (Eretnek a latin haereticus szóból származik, annyit jelent, hogy pártoskodó) elleni küzdelem

Elöljáróban szólnunk kell néhány szót a XII. században fellépő hatalmas eretnek mozgalmakról, amelyek rendkívül módon felkavarták az egyházi élet állóvizét. Előtte ugyanis mintegy 500 éven keresztül semmiféle tévtanítás nem nyugtalanította az egyház rendjét. Az arianizmus legyőzése után a római egyház szellemileg uralkodóvá vált Nyugat népe fölött. A keresztesháborúk azonban olyan rendkívüli mozgást idéztek elő, hogy forrongásba hozták a lelkeket. A XII. században meglepő gyorsasággal két eretnek mozgalom is felütötte a fejét. Időrendben előbb a bogumilokról ( =Isten barátai) kell néhány szót szólnunk. Ez a szekta a keresztesek révén vált ismertté, főleg a bolgárok között. Alapvető tanításuk a manicheista jó és rossz, Isten és a Sátán közötti ellentét hangsúlyozása volt. A legszélsőségesebb aszkézist gyakorolták: a test teljes megöldöklését, akár az önként vállalt éhhalál révén is.
A másik szekta, a katharoszoké ( =tiszták), szintén keletről jött át nyugatra. Tanításuk hasonló a bogumilokhoz: a szélsőséges aszkézis, a rajongó törekvés az erkölcsi tisztaságra. A csatlakozóknak tökéletes üdvösséget ígértek. A Balkántól Dél-Franciaországig a társadalom majdnem minden rétegében találunk követőket. Központjuk a franciaországi Albi városa (Innen a másik elnevezésük: Albigensek). (Tévesen a szekták közé szokták sorolni a valdenseket is, ők azonban inkább a reformáció előfutárainak nevezhetők).
Az egyház, amely ekkor hatalma fénypontján volt-féltve tekintélyét és nem kevésbé mérhetetlen kincseit- erélyesen fellépett az eretnekség ellen. A katharoszok ellen- a pápák ösztönzésére- a francia királyok valóságos irtó hadjáratot vezettek és sikerült is teljesen szétszórni őket. A bogumiloks- a Balkán török uralom kerülése után- a kegyetlen üldözés elől iszlám hitre tértek (albánok és bosnyákok).
A pápaság azonban nem elégedett meg ennyivel. 1232-ben felállította az eretnekséget kutató törvényszéket, ami inkvizíció néven közismert. Ennek vezetésével a dominikánus szerzetesrendet bízta meg. A rend alapítója kasztíliai (Spanyolország) Domokos ( 1225) volt. Koldulórendnek indult, de a leggazdagabb szervezetté vált. Fő feladatuknak az eretnekség elleni küzdelmet, és a teológiai műveltséget jelölték meg, de célul tűzték ki az egyház fegyveres védelmét is. IX. Gergely pápa 1235-ben rájuk bízta az inkvizíciót. A legkegyetlenebb kínzásokkal (Spanyolcsizma=kínzóeszköz, a vallatás alá vont személy lábszárát csavarral addig szorították, amíg összeroppant) próbálták vallásra bírni a vádlottakat. Sok ártatlanul megkínzott ember vére is tapadt kezükhöz. Az emberek féltek tőlük és halálosan gyűlölték őket. Hazánkban nevüket kissé elferdítve, az Úr kutyáinak (Domini canes) nevezték őket( Hazánkban Paulus Hungaricus bolognai egyetemi tanár alapította az első dominikánus kolostort Székesfehérváron 1221-ben). A pápaság azonban ezzel az erőszakos, vérben és átokban fogant intézkedésével sem ért el eredményt. Az elégedetlenség a hamu alatt tovább izzott.

Befejezés

Szólnunk kellene a szerzetesség ellenreformációs törekvéseiről is, de ez már túlnyúlna mai témánk keretein. Itt csupán annyit jegyzünk meg, hogy jezsuita néven ismert rend könyörtelen harcmodora mérhetetlen szenvedést zúdított Európa népeire. Hazánkba Oláh Miklós esztergomi érsek telepítette 1561-ben. A jezsuitákkal ’Az ellenreformáció Európában „ sorozatban részletesen foglalkozunk majd. A premontrei rend hazánkban a XII-században telepedett meg. (Zsámbék, Ócsa). Fő feladatuknak a pásztorkodást tekintették. A Pálos-rend az egyetlen magyar eredetű szerzetesrend. Alapítója Boldog Özséb. (Eusebius, 1250). Fénykora a 14-15. századra tehető. Szellemi központjuk Budaszentlőrinc volt. A piarista rend alapítója Calasanzi József (1557-1648) spanyol pap. A rend szegény sorsú fiúk oktatására szerveződött. Hazánkban 1642 óta működnek iskoláik. 1715-től önálló magyar rend 12 rendházzal. Ma Budapesten és Kecskeméten van gimnáziumuk.
Nem lenne teljes a szerzetesekről alkotott képünk, ha nem szólnánk a lovagrendekről. Ezek jórészt világiakból szerveződtek, a betegek ápolására, a szentföldi zarándokok védelmére és a hajléktalanok befogadására. Közülük ismertebb az Irgalmas rend, a Templomosok és a Johanniták.
Összegezve az elmondottakat a szerzetességnek, mint keresztyén eszményképnek, súlyos tévedése az önmegváltás gondolata volt. A bűn ellen való küzdelem a hívő életnek sajátja, de az üdvösség a Krisztusban való hit által és nem az „önkorbácsolás” által van. Szorosan ehhez kapcsolódik a másik tévedésük: a jócselekedetek érdemszerző voltának hangsúlyozása. Isten előtt azonban csak egyetlen jócselekedet van, és ez az Úr Jézus váltsághalála. Minden emberi jócselekedet az Úrba oltott hívő élet jó gyümölcse. „Nálamnélkül semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15). Bűnéül róható fel a szerzeteseknek a lelkeken való uralkodás a gyóntatószék révén, az erőszakos térítgetések is.
Ha már a hibákat felsoroltuk, szóljunk néhány szót érdemeikről is. Pozitívumként kell említenünk az általános emberi művelődésért végzett munkásságukat (iskola), a kézművesség gyakorlását, a betegek ápolását, a kódexek másolását, s általában a tudomány művelését. Ezek valóban pozitívumok,amelyek méltán vívták ki a korabeli emberek elismerését..
Néhány kérdés az elhangzottakkal kapcsolatban:
1 A Szentírás szerint van-e jogosultsága az aszkézisnek?
2 Mi volt az őskeresztyén gyülekezetek aszkézise?
3 Mi a remeteség lényege? Ki az első neves remete?
4 Ki alapította az első szerzetesrendet és hol?
5 Mi váltotta ki a szerzetesség rohamos elterjedését?
6 Mi volt Nagy Basilius nagyszerű felismerése?
7 A nyugati szerzetsrend megalapítása kinek a nevéhez fűződik?
8 Mi volt az alapvető felismerés, amiben megjelölte a rendje célját?
9 Ki fordította le nemzeti nyelvre a Bibliát? Hol, mikor?
10 Melyik „barbár” nemzet fogadta el elsőnek a pápa főségét?
11 A germán törzsek megtérítése kinek a nevéhez fűződik?
12 És hazánkban? Mikor?
13 Az elvilágiasodó egyházi életet ki reformálta meg és mikor?
14 Ki volt AssisiFerenc? Mi az általa alapított szerzetesrend neve?
15 A középkorban milyen eretnek mozgalmak ütötték fel a fejüket?
16 Mi az egyetlen magyar eredetű szerzetesrend? Ki alapította?
17 A szerzetességnek mi a pozitívuma és mi a tévedése?
18 Mi az inkvizició? Milyen eszközökkel „dolgozott”?
19 Sorolj fel néhány szerzetesrendet, amely hazánkban van!