Címlap

Jézus földi élete születésétől - Nagyhétig

Kenyeressy Károly

Jézus Krisztus eljövetelét emberi testben megelőzi egy mennyei párbeszéd: „Ezért, amikor eljön a világba, így szól: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem a te akaratodat, Istenem.” /Zsid 10:5,7/. Ez a mennyei vallomás tükrözi Jézus Krisztus engedelmességét, amiben az Atya végig gyönyörködött /Mt 3:17, Mk 9:7, Jn 12:28 stb./, legönzetlenebb alázatát /Fil 2:4-8 stb./ és azt is, hogy földi életének célját, eseményeit és színterét megírt próféciák jövendölték meg. Hogy mi volt felőle megírva a könyvtekercsben, arra maga is többször emlékeztette tanítványait és hallgatóit /pl. „így illik nekünk minden igazságot betöltenünk”, „lehetetlen, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el”, „ó, balgatagok és rest szívűek mindazok elhívésére, amiket a próféták szóltak” stb./ Mivel Jézus Krisztus mindenkor azt cselekedte, ami az Atyának kedves /Jn 8:29/, ezért sem életének színterei, sem cselekedeteinek időpontjai soha nem voltak véletlenek. Máté evangélista számára fontos rendező elv evangéliumának megírásakor Jézus kijelentése: ő a Törvény és a próféták betöltésére jött /Mt 5:17/. A Jézus Krisztus földi életéről szóló négy leírást vagy beszámolót átfűti az élettörténet pontos üzenetének megfogalmazására való igény: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” /Jn 20:31/

Két evangélium /Máté és Lukács/ leírást ad Jézus megszületésének előtörténetéből. Ha valaki az első evangéliumnál kezdi az olvasást, kezdetként rögtön felismerheti, hogy a választott nép egész addigi történelme elővezetése Jézus Krisztus eljövetelének /Mt 1:1-17/. Az előtörténethez tartozik Keresztelő János születésének elbeszélése /amit Lukács szerkesztetten állít párhuzamba Jézus születésével/, Jézus fogantatásának csodája /összekapcsolva József és Mária egybekelésének eseményeivel/ és a római birodalmi népszámlálás kihirdetése, amelynél Lukács történelmi hivatkozást ad meg: ”ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó” /Lk 2:2/. Az előtörténetet elbeszélő mindkét evangélium szól arról az üzenetről, amit Jézus rendkívüli és egyetlenszerű fogantatása hordoz: Mt 1:21-23 és Lk 1:26-37,48-49.

Jézus Krisztus születése
A fogantatás és születés időpontját az Atya határozta meg: „amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát” /Gal 4:4/. A történelem előkészíttetett: az egész világ áhítozott egy Szabadító után, a világon volt egy közös érintkezési nyelv, a görög nyelv, a római birodalmi úthálózat behálózta a civilizációt, a zsidóság szétszórtan ott volt a világ népei között istentiszteleti helyeivel. A Bálám próféciáját emlékezetben tartó napkeleti mágusok csillagászati ritkasságot láttak feltűnni, amely hírt adott a Palesztínától távol élő emberiség számára is /a bolygók ókori szimbólumrendszerének megfelelően/. A középkorban /525-ben/ egy római szerzetes, Dionysius Exiguus, Róma alapításától és a császárok uralkodási adataiból kiindulva, visszamenőleg újraszámította a születés időpontját. Így a történelmi időszámítás kronológiai középpontja, a 0. év a Megváltó születése lett. A Máté evangéliumban leírt fényesség csillagászat történeti adatát, a históriai számításhoz hasonlóan, ugyancsak a középkorban számítja ki a protestáns Johannes Kepler /a középkor végén 1627-ben/. Ebből a több nézőpontú adatsorból Jézus megszületését a Kr.e. 7-5. közötti időszakra datálja a legtöbb kronológiai számolás. Jézus születésének helyszíne a Mikeás próféta által megjövedölt Betlehem. Máté elbeszélése, amely középpontba helyezi Jézus királyságát, tudósít a mágusok hódolásáról /vö. És 60:1-6/, Lukács pedig Jézusnak a nép megvetettjeihez való eljövetelét kiemelve közli a pásztorok látogatását .

Jézus Krisztus gyermekkora és ifjúsága

A csecsemőkor fontos eseményei: a körülmetélés és a névadás a nyolcadik napon /Lk 2:21/, a napkeleti mágusok ajándékokkal hódolása /ez nem a születés éjszakáján volt – vö. Mt 2:9-11/, az édesanya megtisztulása után a negyvenedik napon való bemutatás a jeruzsálemi templomban /Lk 2:22-38/. Simeon és Anna ezen a templomi bemutatáson látják meg a Szabadítót és a jeruzsálemi hívők is értesülnek a Messiás földre jöveteléről. A kisgyermekkor eseményei a következők: Józsefet az Úr angyala álomban meginti, így a család Egyiptomba menekül /Mt 2:13-15/. Nagy Heródes gyermekgyilkosságot követtet el Betlehemben - erről Jeremiás próféta jövendölése szólt előre /Jer 31.fej./. Nagy Heródes király halála Josephus Flavius zsidó történetíró adata szerint Kr.e. 4-ben következett be. Így Jézust még kisgyermek korában visszahozhatták szülei Palesztínába. A Mt 2:22 közli, hogy nem mertek Júdeába menni, mivel József álomban megintetett, hogy Galileába költözzönek ehelyett. Názáret városa lesz a család otthona – Jézust e származási helyről nevezték Názáreti Jézusnak /ezt is megjövedölték a próféták: pl. Zak 6:12-13, És 11:1/. József és Mária házasságában gyermekek születnek, így Jézus testvérek közösségében nő fel /négy fiútestvére és több lánytestvére is volt - vö. Mt 13:55, Mk 3:32, 6:3, Jn 2:12, 7:3-5 stb./. Tizenkét éves korú / ma a zsidó fiúk 13 éves korukban lesznek ”bar micvó”-vá - a parancsolat fiává/, amikor felmegy szüleivel a jeruzsálemi templomba a húsvét ünnepére. Az Írásokban való ismerete zavarba ejti a tanítókat. Első földi szava a templomban hangzik el: kinyilatkoztatás az Atyáról. Lukács külön feljegyzi, hogy ezt a szavát nem értették meg /Lk 2:49/. Fiatalemberként az ácsmesterséget tanulja meg /Mk 6:3/.
Názáreti /galileai/ származását sokan nem tartották messiási jellemzőnek /Jn 1:46, 7:41-42,52/, pedig a „nezer” szó új hajtást, kihajtó új életet jelent, teológiai vonatkozásban pedig ez utalás a „második ember”-re vagy „második emberiség”-re /1 Kor 15:45-49/.

Megkeresztelkedése a Jordánban és felkészülése Júdea pusztájában

Jézus életével kapcsolatban két fontos időmeghatátozást ad meg Lukács evangéliumának 3. fejezete: egy világtörténelmi évszámot: a Kr.u. 29. évet, Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évét /Lk 3:1/, valamint egy életkori meghatározást: „Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor tanítani kezdett” /Lk 3:23/. Ez utóbbinál fontos megjegyezni, hogy a „mintegy” szóval azt is kifejezheti a leírás, hogy Jézus a „harmincas éveiben” járt. /Azok, akik szó szerint veszik a 30 éves életkort, megkeresztelkedésének időpontját Kr.u. 26-ra teszik. A Jn 2:20-at idézik ezzel kapcsolatban, itt ugyanis a templom újjáépítésének időtartama 46 évben van megadva, azaz Kr.e. 19- Kr.u. 27 között zajlott, ez utóbbi évszám Jézus odalátogatásának általuk feltételezett éve/.
Az első három evangélium /ezeket szinoptikus evangéliumoknak is nevezzük/ mindegyike tartalmazza Jézus Krisztus megkeresztelkedését a Jordánban. A negyedik evangélium adja meg pontosabban a helyszínt: a keresztelkedés a Jordánon túli Betániában történt /Jn 1:28/. A név jelentése „csónakház”, ami a folyón való átkelésre utalhat. Ezen az átkelőhelyen ragadtatott az égbe Illés próféta /2 Kir 2:6-7,11/. Keresztelő János működése más szempontokból is összevethető ezzel a nagy ószövetségi prófétával.
Az első három evangélium a keresztelkedés elbeszélése után Jézus negyven napos böjtjét írja le. A Sátán támadásával Jézust a testi étvágy kielégítésére, majd az „isteni jel” öncélú megmutatására és a világuralom megszerzésére próbálja rávenni. Ő azonban, mint „második Ádám”, nem bukik el a kísértésben. A győztes Úrnak angyalok szolgálnak a rendkívül hosszú böjt után /Mk 1:13/. Jézus Krisztus testben vívta meg a szellemi világ eme nagy csatáját ellenfelével. A kísértés 40 napon át tartott, párhuzamban azzal, hogy Izráel népe 40 éven át kísértetett a Pusztában. A Sátán nem végleg, csupán „egy időre” távozik el Jézustól.

A tanítói szolgálat kezdete, az első jelek időszaka Keresztelő János bebörtönzéséig

Jézus tanítói szolgálata /az itt alapul vett kronológiai számítás szerint/ három évig tartott: Kr.u. 29 telétől Kr.u. 33. tavaszáig. A számítás alapja: János evangélista az események elmondásakor számos esetben utal a zsidó ünnepi kalendárium időpontjaira. Négy páskaünnepről ír /Jn 2:13, 5:1, 6:4, 12:1/, ez adja meg a Jézus életében soron következő epizódok kronológiai támpontjait.
Jézus tanítói szolgálatának első időszakát a galileai fellépés „előtörténetének” szokták nevezni. Leírását János evangéliuma 1:19-4:42 szakasza adja. Ez az evangélium nem tartalmazza Jézus Krisztus megkísértését. Jézus visszatér a Jordánhoz - ezzel kezdődik az események elbeszélése, majd az evangélista öt egymást követő nap eseményeit követi nyomon, folytatólagos dátumozással. Első nap Keresztelő János bizonyságot tesz Jézus Krisztusról. Ez a próféta részéről egy visszaemlékezés arra a napra és arra az élményre, amikor látta a Szentlelket galamb formájában Kisztuson megnyugodni. Vallomásában utal Jézus örökkévaló létezésére és mennyei származására is /Jn 1:15-18,30/. Második nap az „útkészítő” próféta egyetlen mondattal mutat rá Jézus Krisztusra: „Íme, az Isten Báránya!”, vagyis íme az ítélettől megváltó húsvéti bárány /2 Móz 12:13,46 vö. Jn 18:28, 19:36/. Ketten az ott állók közül – egyikük András, a másik valószínűleg maga János, az evangélium írója - követik Jézus Krisztust a szálláshelyére. Egy életre szóló élmény ez számukra – a Megváltó mellett maradnak egész további sorsukban. A Jn 1:40 a személyes emlékezés élményét örökíti meg: „mintegy tíz óra volt akkor”. András bizonyságtételét közli e nap kapcsán az elbeszélés: „Megtaláltuk a Messiást”. András testvére, Simon Péter is aznap találkozik Jézussal. Simon Péter ekkor kapja tőle a „Kőszikla” nevet. A harmadik napon Jézus Fülöppel és Nátánaellel találkozik Nátánael feltehetően azonos Bertalannal, a tizenkét tanítvány egyikével. Fülöp és Nátánael bizonyságtétele egyaránt bekerül az evangéliumba: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak”, „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel királya”. Ezeket az epizódokat előzetes elhívás történeteknek is szokták nevezni. Három nappal később Galileában, Kánában egy mennyegzőn Jézus Krisztus az első csodajelet cselekszi /kb. 600 liter vizet változtat borrá – ezzel is kifejezi, hogy örömöt és újjá válást hoz az emberek számára/. A tanítványok ekkor kezdenek hinni benne. Áttekintve látjuk azt, hogy János evangélista egy hét periódusának eseményeit rögzíti /Jn 1:19-2:11/, jelképes értelemmel a világ Isten általi teremtésének hetével párhuzamban, valamint Jézusnak az evangélium végén szereplő utolsó hetével összhangban, ezzel elbeszélésének mintegy szerkezeti keretet alkot.
Az élettörténet folytatásában Jézus Kapernaumba megy anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, hogy néhány napot ott töltsön /Jn 2:12/. Ezt „költözésként” is értelmezhetjük /vö. Mt 4:13, Mk 1:21, 2:1/. Megfigyelhetjük, hogy a vele levők között nincs a felsorolásban József, a nevelőapja, aki vélhetően ekkor már nem él.
Kr.u. 30 tavaszán Jézus első tanítói útját teszi Jeruzsélembe. A templomban jelet tesz: kiűzi az eladásra szánt áldozati állatokat, rámutatva ezzel saját áldozati halálára és az „új templomra”, az eljövendő új gyülekezetre: „Rontsátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” /Jn 2:19/ Más jeleket is tesz Jeruzsálemben - amelyeket az evangélium pontosan nem nevez meg. Ezeket a jeleket látva sokan hisznek benne. Nikodémus, a zsidók egyik vezetője ekkor keresi fel Jézust. Beszélgetésüket a főember kezdi, annak témáját mégis Jézus választja: az újjászületésről, az Isten országába való bejutás egyetlen lehetséges módjáról tanít. Rendkívül fontos középponti szerepben látni a Jézus által választott témát, mivel ez az első hosszan leírt beszélgetés. Itt hangzik el az evangélium legszebb összefoglalása /Jn 3:16/.
A jeruzsálemi látogatást júdeai tartózkodás követi. Jézus tanítványaival együtt keresztel /a Jn 4:2 kiegészítése alapján Jézus valószínűleg felügyelte a kereszteléseket/. Az itt tartózkodás időtartama több hónap lehetett. Jézus tanítói munkájának első időszakát emiatt korai júdeai tartózkodásnak is szokták nevezni. Ebben az időszakban Jézus és Keresztelő János egyidejűleg végzik a tömegek tanítását /Jn 3:22-36/.
Nem sokkal később Jézus Samárián keresztül utazik. Sikár városánál, a kútnál újabb hosszú beszélgetésben ismerteti fel önmagát egy samáriai asszonnyal. A témát a forrásvíz kapcsán újra Jézus választja: ez alkalommal is az újjászületésről tanít. Mint János evangéliumában többször, a történet végén itt is bizonyságtétel következik, előbb az asszonyé, majd a hitre ébredő samáriaiaké: „magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője” /Jn 4:42/.
Jézus Galileába utazik. Keresztelő Jánost Heródes Antipás börtönbe vetteti. A farizeusok észrevették, hogy Jézusnak több tanítványa van, mint Keresztelő Jánosnak, így ellensége megfigyelést szervezhettek ellene. /Jn 4:1-3/ „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába.” /Mt 4:12/

Galileai tartózkodásának első szakasza /a bevonulástól a 12 tanítvány munkába állásáig/

Jézus nyilvános tanítói munkájának legnagyobb részét Galileában végezte. Jeruzsálemben is úgy ismerték, mint „Galileai”-t. Kr.u. 30-31 telén érkezik. A Lélek erejével jön. Sokan már várják, mert látták azokat a jeleket, amiket Jeruzsálemben cselekedett /Jn 4:45/. Érkezésének híre elterjed az egész tartományban, mindenki dicsőíti, amikor a zsinagógákban tanít /Lk 4:14-15/. Nyilvános igehirdetésének első fő üzenetét így foglalja össze Márk evangéliuma: „Betölt az idő és elközelített az Isten országa: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” /Mk 1:15/ Ez az első galileai körút. Máté evangélista rámutat a prófétai jövendölés beteljesedésére: „A nép, amely sötétségben lakott, nagy világosságot látott”. Jézus a második csodajelet egy távolról való gyógyítással cselekszi meg: körútja elején Kánából gyógyítja meg a királyi tisztviselő beteg fiát, aki Kapernaumban haldoklik. A gyógyulás csodáját átélő család az első hívők között lesz Kapernaumban /Jn 4:53/.
Názáret nagy várakozással fogadja Jézust. A zsinagógában Jézus eljövetelének célját egy választott prófétai szakasz felolvasásával adja meg. Ez az ő programnyilatkozata: itt a nyugalom jubileumi éve, elkezdődött a kegyelem „má”-ja, a megváltás napja /Lk 4:16-21/. Falujában megértik: Messiásnak mondja magát, ezt azonban istenkáromlásnak vélik és elhatározzák, hogy nyomban megölik őt. A város szélén levő hegyről akarják letaszítani. A megbotránkozást itt – és Júdeával kapcsolatban is más helyen – így összegzi Jézus: „Egy próféta sem kedves az ő hazájában.” /Lk 4:24 vö. Jn 4:44 és Mt 13:57/.
Jézus a Galileai-tenger partja mentén Kapernaumba megy, négy tanítványt hív állandó kíséretéül. Eredeti mesterségük /a halászat/ végzése közben szólítja meg őket /sok ószövetségi elhívástörténethez hasonló módon – 1 Kir 19:19, Zsolt 78:70, Bír 6:11 stb./. Szombatnapon érkezik meg, ennek a kapernaumi napnak leírását Márk és Lukács evangéliuma pontosan közli. Egy megszállottat gyógyít meg a zsinagógában, majd Péter anyósát gyógyítja meg magas lázából abban a hajlékban, ahol befogadták őt. A szombatnap igazi örömét adja meg így Jézus a közösségben és a családban egyaránt! Napnyugta után tömegek gyűlnek a ház bejáratához – hozzák a betegeket és a megszállottakat. Másnap a hajnali szürkületkor már magányos imádsága közben megzavarják: „Mindenki téged keres.” /Mk 1:37/ Ekkor Jézus elindul második galileai körútjára. Máté evangéliuma 4. részének 23-25. verseiben összefoglaló beszámolót közöl erről, majd a 8. rész 16-17. verseiben visszatér ugyanerre az eseményre, a prófécia beteljesedésülését felismerve és idézve: „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségünket hordozta.” A különböző városokból és területekről összegyűlt tömegek hozzá tódulnak. Jézus egy hajóból /”úszó szószékről”/ tanítja őket. A tanítás végeztével a halászoknak megparancsolja, hogy a mélyre evezve vessék ki hálóikat. A teremtés Uraként parancsol a halaknak és túláradó bőségű lesz a fogás. A csodálatos halászat olyan távlatokat nyit, amely messzebbre terjed a pillanat öröménél: az embereket hasonlóképpen kell „megfogni” Isten országa számára, maguktól nem engednek a hallott Igének. A feladathoz Jézus ígéretet fűz: „mostantól kezdve embereke fognak”. Ebben az időben a bebörtönzött Keresztelő János két tanítványát elküldi Jézushoz, hogy megkérdezzék: valóban Ő-e az ítéletre eljövő Messiás? Jézus Keresztelő Jánosnak küldött üzenetében mérleget készít eddigi cselekedeteiről: beteljesedtek a prófétai ígék, akik nem hisznek ezeknek a jeleknek és szavainak, azokon pedig betöltetik az ítélet /”Jaj néked Korazin, Betsaida...Kapernaum!”/. A közelről-távolról jött tömeg ott áll Jézus körül. Ekkor hálát ad Jézus az Atyának a kijelentés megértéséért, majd széleskörű meghívást hirdet a mindenfelől összesereglett emberek számára: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...vegyétek föl igámat!” /Mt 11:25-30/
Kr.u. 31. tavaszán, Jézus második tanítói útjára megy fel Jeruzsálembe. A Bethesda-tavánál meggyógyít egy 38 éve béna embert. Ezt gyógyítást Jézus szándékosan szombatnapon végzi. A meggyógyultat megbízza azzal, hogy hordozza az ágyát, a melyen feküdt. Ezzel nyomatékosítja tettének üzenetét: itt az idő, hogy kiálljanak mellette vagy ellene. Azt mutatja fel nekik: Mózes őróla írt: „Prófétát támaszt nektek az Úr”. /5 Móz 18:15-22/ A vallási vezetők a nyilvánosság előtt elutasítják Jézust. Ez messzemenő következményeket vetít előre a későbbi vitákhoz és véleményekhez. /Jn 5:16-47/ A béna ember meggyógyítása a harmadik jel János evangéliumában.
A Húsvét szombatját követő második szombatnapon /Lk 6:1/ ismét Galileában tartózkodik Jézus, és tanítványaival együtt vetések között halad. Megengedi tanítványainak, hogy kalászokat morzsoljanak és egyenek abból. Amikor a vallási vezetők tiltakoznak a szombatnapi törvény áthágása miatt, kijelenti: „Ha értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, - nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” /Mt 12:7, Mk 2:27-28/ Jézus ellenfeleinek első vádja az tehát, hogy Jézus a szombatnapi törvények megrontója. A következő szombaton /Lk 6:6/ ott van a zsinagógában egy sorvadt kezű beteg is. Az írástudók, a farizeusok és a Heródes-pártiak már várják, hogy rajtakaphassák a törvényszegésen. Jézus felismeri ellenfeleinek gondolatát és szívük keménységét. Gyógyításával és a hozzá fűződő tanításával az ember tulajdonosaként lép föl /a verembe esett bárány kiszabadításának példáját használja/: azért adta Isten a szombatnapot, hogy jót tegyen az emberrel, amint egy uralkodó ünnepnapon ugyancsak jót tesz alattvalóival. Márk evangéliuma elbeszéli, hogy ezután újra tömegek keresték fel Jézust és sok megszállottat és betegségben szenvedőt meggyógyított /Mk 3:7-12/. A tömeg rohama akkora volt, hogy még egy csónakot is készen kellett tartani amiatt, hogy ne szorítsák be a tóba őt. Voltak közöttük olyan megszállottak, akiknek beszédét és viselkedését tisztátalan lelkek /démonok/ irányították. Jézus nem fogadta el részükről az ő felismerésének ismétlődő kiáltozásait /Te vagy az Isten Fia!/, és megparancsolta, hogy ne fedjék fel személyét. Ezzel az elhallgattatással Jézus egyfelől megállította az ördögi jelenséget, másfelől megerősítette, hogy alárendeli magát Isten időrendjének, mely szerint küldetését fokozatosan fedheti fel. Kapernaum és Betsaida között volt egy tóparti hegy, ahová Jézus többször visszavonult imádkozni. Egy egész éjszakát átvirrasztva imádkozik /Lk 6:12/, majd reggel magához hív többeket és kiválasztja belőlük a 12 apostolt. Ennek a számnak Izráelben alapvető jelentősége van. Egy jelképes újrarendeződés történik. Jézus középpontja egy élcsapatnak és középpontja akar lenni a választott nép minden törzsének.

Galileai tartózkodásának második szakasza /a hegyi beszédtől a tizenkét tanítvány kiküldéséig/

Kr.u. 31. tavaszán a tanítványok kiválasztásának napján /vö. Lk 6:17/ mondja el Jézus Krisztus a „Hegyi beszéd”-et. Máté és Lukács evangéliumainak egybevetésével megállapítható, hogy egy tóparti hegynek a fennsíkján állt meg Jézus a beszéd elmondásakor, a sokaság pedig a hegyoldalon telepedett le, hogy hallgassa őt. A Hegyi beszédet Jézus a helyes és a helytelen házépítés példázatával zárja: „Aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.”
A beszéd után Máté evangéliuma 8. fejezete így kezdődik: „Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt.” Ekkor kezdi el Jézus harmadik galileai körútját. Egy városba /talán Korazinba/ érve egy leprás kéri őt: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Ekkor Jézus megérinti a leprást, kifejezve, hogy ő maga a szertartási megtisztulás forrása. Jelképes cselekedet: mutatja azt is, hogy ez érvényes a bűnből és betegségből való minden megtisztulásra vonatkozóan. A lepra a mózesi törvényben körülírt /előírásokkal kezelendő/ csapás volt egy emberen, a közösségből való kitaszítással járt. Jézus betölti a törvény gyógyulási előírásait – ahogy a Hegyi beszédben tanította előzőleg önmagára vonatkozóan a törvény teljes betöltését - azáltal, hogy magára veszi a csapást /És 53:4-5/. Nem sokkal ezután Kapernaumba érkezik Jézus és az őt követő tömeg. Ekkor újabb nagy jelentőségű gyógyítást cselekszik: egy ott élő pogány százados beteg szolgáját távolról gyógyítja meg. Sokatmondó jel ez a jövőre nézve: Jézus a pogányokat is beviszi Isten országába /”sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról és letelepednek a mennyeknek országában”/. A hitnek kiemelt jelentősége van ennél az eseménynél. Jézus érezteti a zsidókkal, hogy mennyire hiányzik náluk az ő személyébe, mint Megváltójukba vetett hit /Mt 8:10, Lk 7:9/. A sokaság tovább halad Jézussal. Nain városkapujánál újabb megrendítő erejű csodát tesz az Úr: egy özvegyasszony egyetlen fiát feltámasztja a halálból, az életet visszaadva leparancsolja arról a hordágyról, amelyen épp a sírhoz vitték. Félelem fogja el az embereket és dicsőítik Istent. Ennek a halott feltámasztásnak a híre elterjed a zsidó nép egésze körében és Palesztína környékén mindenfelé. Jézus Krisztus Izráel új közzépontjának mutatja magát, aki új népébe mindenkit felvesz, aki hisz: kitaszítottakat, pogányokat, halottakat – ő azért jött, hogy az embereknek életet adjon! Máté evangélista újra a próféciák beteljesedésére hívja fel a figyelmet az események kapcsán /Mt 12:17-21/.

Miközben a tömeg tolongása egyre nő, Jézus ellenfelei újabb vádat szegeznek ellene: az Ördöggel /Belzebubbal/ kötött szövetséget. A vádlók Jeruzsálemből jönnek, ott fogant meg ez a teológiai rágalom az írástudók körében /Mk 3:22/. Egy vak és néma megszállottat visznek Jézushoz /ez a beteg a megközelíthetetlenség „netovábbja”/. Jézus Krisztus meggyógyítja a megszállottat, aki beszél és lát. Jézus ekkor egy hosszabb tanításban igazolja, hogy ő éppen az Ördög hatalmából szabadít: az írástudók ellentmondásba keveredtek /”Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?”/, ellenkezésükkel pedig a Szentlélek munkáját káromolják /Mt 13:30-32, Mk 3:28-30/. Ha a tisztátalan lélek egy önigazult vallásos emberekbe költözik, az különösen szomorú és gonosz állapot /Mt 12:43-45/. Végül felteszi a kérdést: „Kihez hasonlítsam e nemzedék tagjait?” Válasza az, hogy akik elutasították őt és Keresztelő Jánost, azok önfejű gyermekekhez hasonlók, akik másoktól várták, hogy táncoljanak zenéjükre /Lk 7:31-35/. Jézus újra Kapernaumban van. A tömeg követi még otthonához is. Márk evangéliuma megjegyzi: „összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt”. Anyja és testvérei eljöttek, hogy elfogják őt, megbotránkoztak benne, azt állítva, hogy „magán kívül van” /Mk 3:21/, azaz elmezavart állapotú. Az ajtó előtt álló családtagjainak Jézus élesen ható tanítással válaszol: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják és megtartják.” /Lk 8:21/ Az összegyűlt emberek közül egy Simon nevű farizeus arra kéri őt, hogy étkezzen vele. Ennél az étkezésnél egy újabb fontos csúcspontja következik az evangéliumi elbeszéléseknek: amikor egy bűnös asszony hívatlanul érkezve megkeni balzsammal Jézus lábát, először esik szó a bűnbánatról és bűnbocsánatról /Lk 7:36-50/. Jézus egy példatörténetet mond el egy hitelezőről és két adósáról, hogy tanulságát e vendégség helyzetére alkalmazza. A bűnbocsánatról szóló tanítása könnyen emlékezetbe véshető: „Neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett.”

Az evangéliumi elbeszélés így folytatódik: „Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján.” Mivel nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy hajóba és onnan tanította őket. Ezt a napot e tanításáról úgy is nevezik: „a példázatok napja”. Az elhangzott példázatok: a magvető, a véka alá tett lámpás, a magától növekedő vetés, a búza és a konkoly, a titokban növekedő vetés, a mustármag, a kovász, a szántóföldbe rejtett kincs, az igazgyöngy és a kerítő halászháló. Sok hasonló példázat volt még, de ezek nem kerültek bele itt a szöveganyagba /Mt 13:1-52 – Máté evangéliumában ez a harmadik nagy beszéde Jézus Krisztusnak, Mk 4:1-34, Lk 8:4-18/. E példázatok közös jellemzője: Jézus a példázatok üzenetével szétválasztja azokat, akik nem akarnak rá hallgatni, azoktól, akik szavát a szívükbe fogadják.
Amikor este lett, Jézus utasítást adott tanítványainak, hogy keljenek át a tenger túlsó partjára. Ez az átvonulás jelképes több szempontból is. A tömegek tolonganak, de csak azok követhetik őt, akik beszállnak a hajóba. Egy írástudó jelentkezik, hogy vele megy, ahová csak a „Mester” megy /Mt 8:19/. Jézus így válaszol neki: „A rókáknak van barlangjuk, és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Mind Máté, mind Márk evangéliuma hat tengerre szállását említi Jézusnak és tanítványainak. Ez az első alkalom. Más hajók is velük mennek /Mk 4:36/. A tengeren vihar támad, amit a felébresztett Jézus lecsendesít. Ebben az esti történetben egyfelől láthatjuk Jézus kimerültségét és fáradtságát /a „példázatok napján” nagyon sok esemény történt!/, egyszersmind emberi voltának igaz portréját, másfelől láthatjuk természetfeletti hatalmát, uralkodását az elszabadult „elemeken”. A természetfeletti uralmát felismerve a vele levők megfélemlednek: „Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek neki?” Az első hajóút végén Jézus Krisztus először lép pogány területre: Gadara vidékére, amely a Dekapoliszhoz /Tízvároshoz/ tartozik. A temető felől egy tébolyult megszállott jön elé. Ekkor zajlik le a „gadarai párbaj” és Jézus egy disznónyájba engedi az emberből kiűzött légiónyi démont. A meggyógyult egy „misszionáriusa” lesz Jézusnak a pogány területen. A zsidóknak is meg kell érteniük: ha Izráel becsukja fülét a Messiás előtt, ő irgalmasságának munkaterületét kiterjeszti a határokon túlra. A gadaraiak kijönnek a városukból a hír hallatán, és kérik Jézust, hogy távozzék.

Jézus hajóba ülve visszatér Kapernaumba. Amikor a városban levők tudomására jut, hogy hazatért, a házhoz tódulnak. Négyen hoznak egy béna embert. A bejáratot eltorlaszolja a tömeg, ezért a háztetőt bontják meg, hogy a hordágyat leeresszék Jézus elébe. A bűnbocsánat hatalmas demonstrációja következik. Először Jézus isteni hatalommal kimondja a bűnbocsánat személyre szóló igazságát, majd a férfit, bizonyítékképpen lábra állítja. A város újjong és dicsőíti Istent: „Soha nem láttunk ilyet!” Jézus mostantól – bármerre halad – úgy jelenik meg, mint a kegyelem hordozója. A vámszedő hely mellett elhaladva követésére hívja Lévit /Mátét/. Az első evangélim azt sugallja, hogy Lévi /Máté/ már ott volt Jézusnak a hegyen elmondott beszédénél és a hajóból mondott példázatait is végighallgatta korábban. Lévi /Máté/ lakomát rendez a házában, s erre meghívja vámszedő társait is. Izráel kegyesei, a farizeusok éppen böjtöt tartanak. Szemükben már a vámszedőkkel való közös étkezés is istenkáromlás, nemhogy a böjt megszegése! Méltatlankodó kérdésükre Jézus újra hosszabb tanítással válaszol: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek”, nem azért jött, hogy igazakat hívjon a megtérésre, hanem hogy bűnösöket. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni. Ő a vőlegény, aki elhozta a kegyelem idejét, most a hívő felismerésnek van itt a pillanata, hiszen az imádságoknak ő a meghallgatója! Ekkor egy zsinagógai elöljáró, Jairus borul le előtte /Mt 9:18/, s kéri Jézust, hogy sietve menjen vele és gyógyítsa meg 12 éves haldokló leánykáját. A tömeg szorongatása közepette igyekszik Jézus a főember házához, de meg kell állniuk, mert egy 12 éve vérfolyásos asszony gyógyulást keresve megérinti őt. Az érintés hitből fakadt – erről az asszonynak számot kell adnia. Drámai pillanatok ezek, mert közben hírt hoznak, hogy a kislány meghalt. A hit szükségessége így emelkedik ki az elbeszélés nagy fordulatán keresztül: „Ne félj, csak higgy!” - mondja Jézus az összeomló édesapának. Jairus házában Jézus másodszorra támaszt fel halottat. Bár Jézus megparancsolja, hogy ne híreszteljék, mégis elterjed a hír az egész tartományban. A háztól távoztában vakok követik Jézust. Ő a hitet kéri számon a vakokon is. Egy süketnéma megszállott meggyógyítása következik azután. Itt Jézus teremtő csodájával nem számon kéri, hanem felébreszti a hitet azokban, akik tanúi az eseménynek. Jézus negyedik galileai tanítói körútját teszi meg ekkor /Mk 6:6/b/. Názáretet látogatja meg, újra bemenve a zsinagógába, ahonnan egy esztendővel korábban kiűzték. Most más a helyzet, időközben sok csodát tett, s ezek Názáretben is ismeretesekké váltak, tanítványokat gyűjtött maga köré, tömegek kísérik. Szeretetével Jézus Jeruzsálemet is többször fölkereste, bár mindannyiszor kivetették. Így tette másodszorra Názárettel is, ahol azonban most sem tudták elképzelni, hogy a Messiás ebben az alakban jön hozzájuk. Jézus azonban itt is meggyógyított néhány beteget, kifejezve újra a személyében eljött isteni kegyelmet.
Tanítói körútja zárásaként a Megváltó magához hívja a tizenkét apostolt, hogy kiküldje őket a falvakba és városokba /”Izráel házának elveszett juhaihoz” - vö. És 40:9-11/. Elvégzendő munkájukkal Jézus nyilvánvalóvá kívánja tenni, hogy a Lélek erőit működtetni tudja mások által is. Felkészítési tanítást ad nekik a Máté evangéliumban ez a második nagy beszéd – Mt 10:5-42 /: utasításokat ad nekik /mit vigyenek magukkal, hová menjenek be, mit hírdessenek, ha nem fogadják be őket, verjék le a lábukról a port – vagyis ne tekintsék azt a házat vagy várost Isten választott népéhez tartozónak/, bátorítja őket /vádolni, meghurcolni fogják őket/, figyelmezteti őket /még a házuk népe is ellenségessé válhat/, előre jelzi jutalmukat /azokét, akik hordozói és átadói voltak az Igének, de azokét is, akik azt befogadták/. Az apostolok kettesével bejárták az országot /Mk 6:7/, Jézus közismertségét még jobban növelve, megszállottakból démonokat kiűzve, betegeket gyógyítva úgy, hogy olajjal kenték meg őket és imádkoztak felettük /Mk 6:13/.

Galileai tartózkodásának harmadik szakasza /visszavonulások időszaka, előkészület a szenvedés útjára/

Nem tudjuk pontosan, mikor végeztette ki Heródes Antipás Keresztelő Jánost. Kr.e. 32. tavaszán, amikor a tanítványok örömmel térnek vissza küldetésükből, Jézus mégis visszavonul velük. Ennek oka: időközben Keresztelő János tanítványai hírül hozzák neki a próféta kivégzését és eltemetését. A világi hatalom fenyegetőleg jelenik meg: Heródes Antipás gyanakvóvá válik Jézussal szemben - hajtja őt a rossz lelkiismeret /Mt 14:1-2,12-13, Lk 9:7-9/. A szenvedések útja kezd külső erők által is kirajzolódni.
A tanítványok nem értik a visszavonulást, még kevésbé veszi tudomásul a tömeg, amely nyomon követi őt. Jézus és tanítványai hajóval Betsaida határába, egy puszta helyre mennek. A sokaság a parton siet utánuk és megelőzi őket. Amikor Jézus kiszáll a hajóból és meglátja a tömeget, megszánja őket, „mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok” /Mk 6:34/. Jézus érzéseit az vezetés nélküli, elesett nép iránt többször is feltárják az evangéliumok /pl. Mt 9:35-36, 15:32, Mk 8:2-3/. Ott a puszta helyen betegeiket gyógyítani kezdi, és hosszasan tanítja őket. Késő délután lesz, ekkor viszi végbe Jézus egyik legkülönlegesebb csodáját: öt kenyeret és két halat megsokasítva megvendégeli a több ezer embert /a férfiak száma ötezer/. Ezt a csodatettet mind a négy evangélium lejegyzi, János evangéliumában ez a negyedik jelcsoda. A kenyér sokasága, az azzal való megelégedettség, a maradékkal megtöltött kosarak a pusztai vándorlás mannájára emlékeztetnek, de a nép félreérti a csoda üzenetét. Leírhatatlan lelkesedéssel királlyá akarják tenni Jézust. Ő ekkor a tanítványokat azonnal hajóba ülteti, maga pedig visszavonul a hegyre imádkozni. Beesteledik, a tanítványok a tó közepére érnek, de ott szembeszél fúj és a hullámok órákon keresztül, dobálják a hajót. Hajnali 3 óra körül Jézus a tengeren járva megy hozzájuk. Ez az ötödik csodajel János evangéliumában /Jn 6:19-20/. Péter egészen részesülni akar a csodában, kéri Jézust, hogy hozzá mehessen a vizen /Mt 14:28-31/. Mikor a tanítvány merülni kezd, Jézus megragadja, majd elállítja a szélfúvást, újból parancsolva a természeti erőknek. A hajóban levők leborulnak Jézus előtt: „Valóban Isten Fia vagy!” Még egy csoda történik: azonnal a kapernaumi parthoz érnek, ahová igyekeztek /Jn 6:21/. Azon a napon a tömeg Jézust a kapernaumi zsinagógában találja meg, ott mondja el a Megváltó az ún. „kenyérbeszéd”-et. Ő az élet kenyere. Mások élnek azáltal, hogy ő hagyja magát szétmorzsolni. Testét kell adnia, hogy a világ élhessen. Valójában egy nagy prédikáció ez a szenvedéséről /Jn 6:32-58/. Ezt hallva sokan visszavonulnak tanítványai közül. „Ti is el akartok menni?”- kérdezi Jézus a tizenkettőt. Péter válaszol: „Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van tenálad.”

Jézus elindul velük ezután ötödik galileai körútjára. Különös gyógyító körút ez, a betegeket hordágyakon viszik mindenhol utána, azok pedig csak a ruhája szegélyét kívánják érinteni. Jézus mindnyájukat meggyógyítja /Mk 6:55-56/. Az írástudók és farizeusok keresik Jézust, hogy harmadik vádjukat mondhassák róla a sokaság előtt: megszegi a tisztasági törvényeket, tehát nem zsidó /Mk 7:1-5/. Ezt a vádat később indulatoktól fűtötten hangoztatják: „samáriai vagy te és ördög van benned” /Jn 8:48/. Ki lenne hajlandó egy csodatevő kedvéért szakítani zsidó azonosságával? Jézus kijelenti: a szívből származó gonosz gondolatok és cselekedetek teszik tisztátalanná az embert és nem a mosdatlan kézzel való evés. „Ez a nép ajkával tisztel engemet, szíve pedig távol van tőlem.” /Mt 15:8/. Jézus a régi zsidó rendeléseket hatályon kívül helyezi és új életmód jogosságát hírdeti.
A jeruzsálemi küldöttséggel folytatott „tisztasági vita” után Jézus újból visszavonul. Földi életútjának ebben az időszakában mintegy hat alkalommal olvashatunk ilyen visszavonulásról. Tírusz és Szidón határvidékére megy. „Bement egy házba, és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban...” /Mk 7:24/. Egy görög asszony /sziroföniciai származású/ keresi fel, hogy gyógyítsa meg megszállott leányát. Az asszony megérti, milyen gondatlanul morzsálja Izráel népe az élet kenyerét, és hogy Jézus emiatt van az országon kívül. Hittel kér Jézustól. Ez a lányának gyógyulás, Izráel népének pedig jel: így kell „enni az élet kenyerét”. Jézus ezután visszaindul Galilea felé, de ezt kerülő úton teszi: a Dekapoliszon /Tízvároson/ keresztül. Egy süket és dadogó embert gyógyít meg, teremtő érintéssel, köpéssel, imádsággal és parancsszóval: „Effata” /Nyílj meg!/. Az esemény előre ábrázolja a tanítványok fülének megnyitását a most elmondandó tanításokra /vö. Mk 8:18/. A tömeg buzgón híreszteli a történteket /Mk 7:37/. Amikor Jézus eléri Galileát, a határon marad. Egy hegyre megy fel, és ott leül /Mt 15:29/. Nagy sokaság érkezik hozzá: hozzák a vakokat, sántákat, némákat, csonkákat. Valószínűleg vannak közöttük pogányok is. Jézus Krisztus ekkor olyan sok embert meggyógyít, hogy emiatt dicsőítik Izráel Istenét /Mt 15:31/. A több ezres tömeget /immár pogányokat is/ Jézus hét kenyér és néhány hal megszaporításával vendégeli meg /a férfiak száma négyezer/. A dicsőítést elkerülve Jézus azonnal visszavonul és hajóval Magdala vidékére megy /Mk 8:10/. A farizeusok a sadduceusokkal együtt felkutatják tartózkodási helyét és mennyből jövő igazoló csodajelet követelnek /Mk 8:11/. Jézus szívük hitetlensége miatt aggódva sóhajt és közli, hogy Jónás jele lesz az egyetlen hatalmas mennyei jel /vagyis az ő feltámadása a halálból/. /Ez a jelkívánás Máté evangéliumában kétszer ismétlődik: Mt 12:38-42 és 16:1-4/. Jézus válasza után ismét visszavonul és Betsaidába hajózik. Itt egy vakot visznek elé, hogy érintse meg szemét. A Megváltó gyógyításával most gondosan kerüli a feltűnést. A városon kívülre viszi ezt az embert és személyesen elbeszélget vele. Ismét bámulatra méltó Jézus szeretete és irgalmassága. A teremtő érintés motívuma újra megjelenik ebben a történetben.

Útjuk folytatásában óvja tanítványait a zsidó vezetők ellene indított tanaitól /erre az ad alkalmat, hogy nem vittek magukkal kenyeret, ezért Jézus így kezdi tanítását: „Őrizkedjetek a farizeusok és sadduceusok kovászától”/. Jézus emlékezteti tanítványait a kenyércsodákra. Úti vezetése itt párhuzamban áll Mózes szerepével /mannahullás, hegyhez érkezés stb./. Nagy Heródes utódjának, Fülöpnek az uralmi területére érkeznek. Ebben a fenyegetettséggel telített környezetben kapják a tanítványok az első oktatást a Jézusra váró szenvedésekről. A helyszín Cézárea Filippi vidéke. Jézus az időszak legkiemelkedőbb beszélgetése előtt magányosan imádkozik /Lk 9:18/. Ezután teszi fel a kérdést: „Kinek mondanak engem az emberek?” /Mk 8:27/ A tanítványok válaszából kiderül, hogy a próféták közül egynek tartják Jézust. „Hát ti kinek mondotok engem?” Péter szívéből ekkor tör elő a nagy vallomás: „Te vagy a Krisztus /=a Messiás/, az élő Isten Fia.” /Mt 16:16/. Döntő pillanat ez az emberiség történetében. Nem emberi gondolatból, hanem Isten kijelentéséből származó /Mt 16:17/. Ennek a hitvallásnak a kősziklájára építi az Úr az élő egyházat. Jézus ezt az ismeretüket tovább akarja mélyíteni, ezért rájuk parancsol, hogy ezt senkinek se mondják el /Lk 9:21/ - teszi ezt azért egyfelől, hogy elejét vegye mindenféle politikai Messiás elképzelésnek, másfelől viszont azért, mert „még nem jött el az idő”. Jézus ekkor mondja ki mindazt, amin eddig gondolkodott, amire eddig erőt gyűjtött: elhatározása az, hogy Jeruzsálembe megy és ott szenvedve életét adja a világ bűnéért. A tanítványoknak is készen kell lenniük, hogy Jézus után menve felvegyék a megaláztatás és a szenvedés keresztjét. Ezt a tanítását az ő követéséről a sokaság előtt megismétli /Mk 8:34-38/. Hat nap múlva maga mellé veszi a tanítványok „belső körét” /Pétert, Jakabot és Jánost/, hogy tanúi legyenek a mennyei erősítésnek és személye csodálatos megdicsőülésének. A Hermón-hegyre /2814 m/ - más hagyományok szerint a Tábor-hegyre /588/ - mennek fel. Itt felragyog Jézus Krisztus tündöklő mennyei magasztossága. Mózes és Illés is megjelenik – a feltámadás valóságában – és beszélnek Jézus szenvedéséről Jeruzsálemben. Mennyei hang szólal meg - mint a Jordánnál - kiegészülve egy parancs üzenettel: „Őt hallgassátok!” Fenséges nyitánya ez mindannak, ami Jézusra és tanítványaira vár! A hegyről lejőve úgy látszik, a tanítványokban megszűnt Jézus gyógyító erejének hatalma: egy lunatikus /holdkóros/ megszállott fiút nem tudnak meggyógyítani. Ő azonban megérkezve bizonyítja, hogy hatalmának nagyságát nem csökkenti a rá váró szenvedés. A gyöngeség oka a tanítványok kishitűsége: kitartás kell a démonok ellen való harcban /imádság és böjt/. A fiú apjával való párbeszéd kiemeli a hit középponti jelentőségét: „Minden lehetséges a hívőnek!” /Mk 9:23/

Jézus ezek után teszi harmadik tanítói útját Jeruzsálembe. Ennek célja, hogy bejelentse a rá váró szenvedést a városban. Az időpont Kr.u. 32. ősze, a lombsátor-ünnep. János evangéliuma 7:1-10:21 szakaszában találjuk e látogatásnak a leírását. Testvérei szemrehányást tesznek neki, hogy miért nem Júdeában és Jeruzsálemben végzi a nagy csodákat /”Senki se cselekszik semmit titokban, ha azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt.”/. Jézus ezt kezdetben elutasítja, az ünnepre azonban titokban mégis felmegy. Ezzel kifejezi: elfogadja a Jeruzsálembe való felmenetelt, de nyilvános szenvedésének még nincs itt az ideje. Élete időrendjének isteni meghatározását mondja itt ki: „Az én időm még nincs itt; a ti számotokra azonban minden idő alkalmas.” /Jn 7:6/ Templomi tanításában maga tűzi ki a kérdést: „Miért akartok engem megölni?” Bár az ünnepi résztvevők tömege őrült gondolatnak tartja, hogy valaki is ártana akarna neki, hamarosan kiderül, hogy a jeruzsálemiek többet tudnak erről. Felötlik a kérdés: talán a vezetőik arra a belátásra jutottak, hogy ő a Messiás? A kétségekkel szemben Jézus újra kijelenti, hogy ő közvetlenül Istentől jött – ekkor kísérletet tesznek az elfogására. Így kiderül: Jézusnak igaza van, valóban meg akarják ölni. A zarándokok sokaságából többen hisznek benne: „A Krisztus, amikor eljön, tesz-e több jelet, mint amennyit ez tett?” -kérdezik. Ez még jobban zavarba hozza és tettekre ösztönzi a nép vezetőit /Jn 7:31-32/. A házasságtörésen kapott asszony ítéletével teszik próbára Jézust, hogy bebizonyítsák: nem tiszta és nem tartja meg a törvény rendelkezéseit. A szívükig ható ítélet - „az vese rá az első követ, aki maga nem bűnös” - mégis őket hozza szégyenbe. A jelenetet átgondolva felidéződik a prófécia: „A tőled elpártolók nevét porba írják, mert elhagyták az Urat, a folyóvíz forrását.” /Jer 17:13/ A következő templomi beszédek középpontjában /Jn 8:12-59/ Jézus Atyához való menetele áll. A vita végén a zsidók köveket ragadnak, hogy kivégezzék, de ő elhagyja az épületet. A vakon született meggyógyítása /a hatodik csodajel János evangéliumában/ szemléltető igazolása Jézus lelki sötétségről és lelki látásról mondott tanításainak: „Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok...Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.” /Jn 9:5,39/ A vakon született ember bizonyságot tesz Jézusról /ez is szerepel a bizonyságtételek sorában a János evangéliumban/. Az események folytatásában a Jó Pásztor példázatának elmondásával minden félreértést tisztázva jelenti ki Jézus Krisztus a jeruzsálemieknek: ő arra hivatott, hogy meghaljon Izráelért. Ennek időpontját maga szabja meg /Jn 10:18/.

Miután halálát hirdette Jeruzsálemben, még egyszer – utoljára – visszatér Kapernaumba, hogy elbúcsúzzon Galileától, amely földi otthona volt oly sokáig. Csendben utazik ott, ahol nemrég még több ezres tömegek voltak körülötte /Mk 9:30/. Ekkor jelenti be tanítványainak másodszorra szenvedését. Mondanivalójának új eleme: át fog adatni a zsidók ellenségeinek kezébe, „emberek kezébe”. Átadatásában benne van mindnyájunk bűne. Kapernaumba érve eléjük állnak a templomi adószedők: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” Meghökkentő kérdés: Isten Fia adóköteles lenne? Megalázza magát így tölti be az igazságot - mégis különös természetfeletti hatalom kinyilvánítása mellett teszi ezt: az adópénzt egy tóból előparancsolt hal szájából húzatja ki a halásszal, Péterrel /Mt 17:24-27/. Kapernaum felé, útközben a tanítványok a rangokról és váradalmakról vitatkoztak. Jézus egy kisgyermeket állít közéjük, hogy példáján elmondja: gyermeki bizalommal lehet csak bejutni a mennyek országába. Végül a bűnbánattal és bűnbocsánattal kapcsolatban ad hosszú tanítást: szól a gyülekezet elhívásáról, a „kulcsok hatalmáról” /a gyülekezeti fegyelemről/, valamint elmondja az adós szolga példázatát. Ez a tanítás a negyedik nagy beszéde Jézusnak Máté evangéliumában /Mt 18:1-35/. A két másik szinoptikus evangélium feljegyzi még Jézus véleményét egy ördögűzővel kapcsolatban /Mk 9:38-40, Lk 9:49-50/, figyelmeztetését a bűn csapdájára, a botránkoztatásra és a félrevezetés veszélyére nézve, végül Jézus néhány szemléletes képét örökíti meg az igazi tanítványság áráról /Mk 9:41-50/. Jézus három évig tartó galileai tanítói szolgálata ezzel véget ér.

Utazás a Jordánon túl /Pereán/ és Júdeán keresztül

Máté és Márk evangéliuma egyetlen versen belül elviszi az olvasót Galileából a Jordánon túlon /Pereán/ keresztül Júdeába, Jézusnak az utolsó /késői/ ott tartózkodására /Mt 19:1 és Mk 10:1/. Egészen másképp van ez Lukácsnál. Majdnem tíz fejezet /az evangélium több, mint egyharmada!/ nála ez az útibeszámoló /Lk 9:51-19:27/. Így is szokták nevezni: Lukács „útirajza”. Joggal feltételezhető, hogy Lukács ebben az időben maga is részese, szemtanúja volt az eseményeknek. A beszámolóban újra meg újra felbukkan az emlékeztetés Jézus útjának végső rendeltetésére /Lk 9:51, 10:1,38, 13:22, 14:25, 17:11, 19:11,28/. Amikor Jézus elindul, hogy a templom városában meghaljon, már nem „titokban” teszi ezt, nyíltan vonul föl, egyre növekvő számú embertömeg gyűlik köré. A végén ezrek vannak a környezetében /Lk 12:1, 14:25/.
Az útirajzon végig kiemelt szerepet kap Jézus irgalmassága. Ugyancsak főszerepe van annak, hogy Jeruzsálemben és sok más helyen elutasítják őt. Már az indulásnál így van. Egy szamaritánus falu nem ad szállást nekik. Jakab és János mennyei tüzet kérnének a falura. Jézus azonban megkíméli a helyet, ezzel is jelezve mentő szándékának fő hangsúlyát. Menet közben most Jézus követésének az áráról esik szó ismét. Aki Jézus követésére indul el, számos késztetés lesz majd arra az életében, hogy meghátráljon. Három férfi szemtől-szemben beszélget erről Jézussal. Az első elhamarkodottan siet, a második nem tudja kötelességét és kívánságait /anyagiasságát/ hátra hagyni, a harmadiknál az érzelgős családi kötődések állnak a követés útjában. Visszatántorodásuk tanulságát Jézus így vonja le: „Aki az eke szarvára teszi kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” /Lk 9:62/

Annak, hogy Jézus Galileából Jeruzsálembe való felvonulásának nagy nyilvánosságot adott, szembetűnő bizonyítéka a hetven tanítvány kiküldése. Kr.u. 32. őszén történhetett ez. A tanítványokat kettesével küldi a Jeruzsálem felé vezető úton előre. Számuk most nem Izrael törzseire, hanem Izrael bíráira vonatkozóan bír jelentéssel /annyian vannak, mint a Nagytanács tagjai – vö. 2 Móz 18:22/. Felkészítésük a tizenkettő felkészítéséhez hasonló /Lk 10:2-16/. A hetven kiküldött örömmel tér vissza: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Ezúttal Jézus buzdító kinyilatkoztatással és hálaadó imádsággal osztozik örömükben /Lk 10:18-24/. Az út folytatásában egy törvénytudó arról érdeklődik /teológiai és politikai kísértés is ez/: Hogyan osztozhat a Jézus által elhozandó nagy jövendőben, az „örök élet”-ben? Ekkor mondja el Jézus az irgalmas samaritánus példázatát.

Kr.u.32. templomszentelési ünnepére /ma: ”Hanukka” ünnep/ Jézus negyedik tanítói útjára megy fel Jeruzsálembe /Jn 10:22/. Útközben látogatást tesz Betániában Mária, Márta és Lázár házában /Lk 10:38-42/. Jeruzsálemben feszültség fogadja /a Galileából való nyílt felvonulás miatt/. „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” - támad rá a tömeg a templomban, Salamon csarnokában. Jézus valóban nyíltan válaszol: „Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem.” /Jn 10:24-25/ Ezután Jézus visszatér a Jó Pásztorról és juhairól mondott példázatra: „Nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra...” Beszéde zárásául kijelenti: „Én és az Atya egy vagyunk.” Ekkor köveket ragadnak, hogy istenkáromlásért halállal büntessék, de ő kimenekül a kezükből /vö. Jn 8:59 !/.
Jézus visszatér a Jordánon túlra, mégpedig a Jordánon túli Betániába, arra a helyre, ahol egykor Keresztelő János megkeresztelte és tanúságot tett róla. Ezrek hisznek abban: mindaz, amit Keresztelő János mondott az Eljövendőről és annak hatalmáról, mind igaznak bizonyult Jézusban /Jn 10:40-42/! A Jordánon túli tartózkodást sok tanítás jellemzi. Jézus a hetven tanítvánnyal újra maga köré gyűjtötte a tömegeket. Jézus még egyszer, világosan észre akarja velük vetetni: csak a tanítása a kulcs élete tetteinek megértéséhez! Ott, ahol Keresztelő János imádkozni tanított, újabb oktatást ad az imádságról /a „Mi Atyánk”-at megismétli, a kenyeret kérő barát és az irgalmas édesapa példáján keresztül az Isten iránti bizalommal teli kérésről tanít, szól a Szentlélek adományáról/. Újra gyógyít: egy néma megszállottból démont űz ki, az embereket lenyűgözi, hogy a néma megszólal. A farizeusok ekkor megismétlik a már felhasznált „Belzebúb-vádat” /azaz, hogy az Ördöggel kötött szövetséget/. Egy farizeus ekkor meghívja Jézust ebédre. A szándék nyilvánvaló, Jézus tudja ezt. A másik ismert vádat szegezik neki: nem tartja meg a tisztasági /mosakodási/ rendelkezéseket. Az ebédnél a tanítás alkalmát ezúttal arra használja fel Jézus, hogy hosszú beszédet mondjon a farizeusok és írástudók ellen /Lk 11:39-52/. Az ilyen nyílt megszégyenítést Jézus ellenfelei nem fogadják köszönettel! Ettől a naptól fogva hevesen támadják és csapdákat állítanak, hogy vádat emeljenek ellene, ha olyat szól /Lk 11:53-54/. Ilyen fenyegető háttérben beszél Jézus a ház előtt összegyűlt tömegnek a követőire váró üldöztetésekről és a kitartásról /”Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet...”, „Amikor zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggodalmaskodjatok” „Ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt”, „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól”/. Azokat, akik munkáját ördögi eredetűnek mondják, a Szentlélek káromlóinak nevezi.
A tömegből egy ember személyes ügyében való bíráskodásra kéri őt, erre válaszként mondja el Jézus a bolond gazdag példázatát. A tanítványokat óvja a világi gondok felől való aggodalmaskodástól, bíztatja őket: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” /Lk 12:32/ Beszél a könyöradományról, a mennyei kincsekről és az éber várakozásról az ő visszajövetelére /a hű és a rest szolga példázata/. A sokaságot arra figyelmezteti, hogy lesz eljövendő ítélet a mennyei bíró előtt /és ezt vegyék olyan komolyan, mint a zivatar előtti felleg megjelenését!/. Intő véleményt mond a kor politikai és katasztrófa híreivel kapcsolatban: „Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.” /Lk 13.5/ A hátralevő kegyelmi időről a terméketlen fügefa példázatán keresztül tanít. Egy zsinagógai gyógyítás következik szombatnapon: egy 18 éve meggörnyedt asszonyt old fel megkötözöttségéből Jézus /mint ahogy egy szerető gazda oldja fel a tulajdon jószágát – vö. Lk 14:5 és Mt 12:11-12/. Ennél a gyógyításnál a zsinagógai elöljáró a harmadik ismert vádat fogja rá Jézusra: nyilvánvaló, hogy ő a szombat megrontója. Amikor a Jeruzsálembe vezető úton tovább haladnak, föltámad a kérdés a tömegben: Mi a továbbvezető út vége? Ez lesz-e a szabadulás útja? Hányan maradnak meg? /”Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” - Lk 13:23/ Jézus ekkor mondja el a szoros kapun való bemenetel figyelmeztető példázatát. Nem a szám a fontos, hanem a hitre jutás, az átmenetel a halálból az életre /vö. Jn 5:24/.
Az utazás újabb fordulóponthoz ér, amikor azzal a hírrel jönnek a farizeusok Jézushoz fenyegetőzni, hogy Heródes Antipás meg akarja öletni /Lk 13:31/. Jézus láthatólag nem ijed meg. Üzenetet küld: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának...” Ebben meghirdeti azt, hogy Jeruzsálemben fog meghalni, ezért megy Júdeába. A menetrend előtte áll, ő tartja magát a kitűzött célhoz: „Ma és holnap ördögöket űzök ki és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet.” /Lk 13:32-33/ Prófétai szóval beszél Jeruzsálemről is. A város népe nem látja meg őt, amíg ki nem mondják, hogy ő a Messiás /Lk 13:34-35/. Ezen a napon Jézus hírt kap arról, hogy Lázár haldoklik a júdeai Betániában /Jn 11:3-6/.
A Jordánon túl eltöltött utolsó szombatnapon egy vezető farizeus házában étkezik. Egy vízkóros /máj- vagy vesebeteg/ ember is ott van a házban. Jézus, kezdeményező szerepet tölt be ennél a gyógyításnál. Kézen fogva bocsátja el a meggyógyultat. /Lukács, mint orvos, külön figyelmet fordít a beteggyógyítások leírására./ Ezen a vendégségen először int a lakoma főhelyeinek kiválasztásával kapcsolatban, majd a nagy vacsora példázatát mondja el. A tartományból való elinduláskor a vele menő sokaságnak újra a követésének az áráról beszél /kereszthordozás, készenlét a vagyonról való lemondásra/.
A hét első napján Jézus átkel a Jordánon és Júdeába érkezik a tanítványaival. Egyenesen Betániába megy. A tanítványok a bekövetkező események miatti félelem és kétségeskedés érzéseivel követik /Jn 11:8,13,16/. A Megváltó azonban előre megmondta: Lázár halála Isten dicsőségére való /Jn 11:4,11-15/. A négynapos halott feltámasztása Jézus Krisztus mindent felülmúló, legnagyobb csodatette /János evangéliumában az utolsó, hetedik jel/. Lázár feltámasztása hatalmas fordulatot idéz elő a tömegeknek Jézusról alkotott véleményében, a helyszínre futnak, hogy lássák Jézust és a feltámadott Lázárt /Jn 11:45, 12:9/ A jeruzsálemi Nagytanács ekkor hivatalosan összeül. Ez az első eset, hogy ilyen szintű tanácskozás folyik Jézus megölése ügyében /Jn 11:46-53/. Még azt is mérlegelik, hogy Jézus fő tanúját, Lázárt megöljék /Jn 12:10-11/.

Jézusnak Júdeában is alkalma nyílik a tanításra /ez ötödik tanítói útja jeruzsálemi úticéllal/. Sokan felkeresik, valószínűleg Betániában /vö. Jn 11:45/. Az alkalom nem tart sokáig, mégis párbeszédet folytat baráttal és ellenséggel. Ebben a rövid időszakban mondja el – mikor a farizeusok amiatt méltatlankodnak, hogy magához fogadja az őt felkereső vámszedőket és bűnösöket – a három példázatot: az elveszett juhról, az elgurult drachmáról és a tékozló fiúról /Lk 15.fejezet/. A farizeusokhoz szóló példázatok után a tanítványok felé fordul: a hamis sáfár példázatát mondja el nekik. A farizeusok kigúnyolják emiatt a példázat miatt /Lk 16:14/. Ekkor mondja el Jézus – a betániai feltámasztási csodához kapcsolódóan – a gazdag és Lázár példázatát. Ennek a példázatnak a többitől elütő vonása a benne előforduló tulajdonnév. A helyzet ismeretében könnyebben érthető a példázat elmondásának elsődleges célja is: Lázár visszatérése sem hozott változást sokak hitetlen gondolkozásában és magatartásában. Aki nem hallgat a törvényre és a prófétákra, azt egy Lázár feltámadása sem téríti észre. Négy rövid tanítást mond ezután Jézus: a megbotránkoztatásról, a megbocsátásról, a mustármagnyi hitről és a szolgák kötelességéről /Lk 17:1-10/.
Jézus továbbhalad utazásán, északnak fordulva /visszahúzódó mozgás/, Samária és Galilea határvidékén. A tizedik meggyógyult leprás visszatérésének epizódja következik az evangéliumi beszámolóban /a gyógyítás még a Jordánon túli utazás kezdetén történhetett/. Az epizódot elsősorban Jézus zárószavai miatt beszéli el az evangélista: „Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” /Lk 17:18/ A történet végén újra középpontba kerül a hit. A vándorlás folytatásában a farizeusok megkérdezik Jézust, hogy, mikor jön el az Isten országa. Válaszában Jézus azt feleli, hogy „az Isten országa közöttetek van” /Lk 17:21/. Ehhez kapcsolódva tanít az utolsó időkről, az idők jeleiről, amelyek megelőzik Isten országának teljes valóságban való megjelenését /vagyis az ő visszajövetelét/. Két példázatot mond ezután a farizeusoknak: a hamis bíróról és az özvegyasszonyról és a farizeus és a vámszedő imádságáról szóló példázatokat. Ez az utóbbi a Lk 13:30-ban szereplő tanítást illusztrálja: Isten országában „vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek”. Amikor újra nagy sokaság követi Jézust, a farizeusok a házassági elválásról kérdezik Jézust, bizakodva abban, hogy elítélhetik majd szavai miatt, ám Jézus nem ad engedményt sem a válás sem az újraházasodás kérdésében, sőt, a szív keménységére mutat rá, mint a bocsánat gátjára. Máté evangéliuma ennek a tanításnak a végén a házasság nélküli állapotban való szolgálatról beszél /Mt 19:11-12, amit Jézus itt tanít, az kivétel és nem alapelv/. Az ezt követő részek mindhárom szinoptikus evangéliumban azonos sorrendben következnek: Jézus magához hívja és megáldja a gyermekeket; a gazdag ifjú az üdvösség kérdésével szívében érkezik, mégis megszomorodva távozik, mert nem tudja Jézust a vagyona elé helyezni; Jézus – Péter kérdésére válaszolva - az ő követésének jutalmáról beszél. Ehhez kapcsolódik az útibeszámoló legvégén elhangzó példázat: a piacon álldogáló munkásokról, akiket a gazda a munkaidő végén fogad fel dolgozni.
Jézus ennek elmondását követően egy Efraim nevű városkába vonul vissza /a Nagytanács már elhatározta megöletését/. Ez a város Júdea pusztájának Jeruzsálem irányában levő szélén volt. Jeruzsálembe már érkeznek az ünnepi zarándokok, a városban nagy feszültség érezhető: várják, hogy Jézus feljöjjön az ünnepre. Kr.e. 33. tavasza van, egy héttel a páska ünnepe előtt.

Jézus is elindul az ünnepre, csak a tizenkét tanítvány van vele. Márk evangéliuma szemléletes leírást ad erről a felmenetelről: „Felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek.” /Mk 10:32/ Jézus ekkor beszél harmadszor a tanítványainak szenvedéséről. Tanításában részletezi a rá váró kínokat /átadatás a főpapoknak, majd a pogányoknak, halálra ítélés, megcsúfolás, megostorozás, megköpdösés, halál, és feltámadás harmadnap: Mt 20:18-19, Mk 10:33-34, – a próféciák beteljesülnek őbenne: Lk 19:31/. Jakab és János édesanyja kéri Jézust, hogy fiai díszhelyen legyenek Jézus országának dicsőségében. Jézus ekkor beszél a tanítványokra váró szenvedésekről és Isten országa szolgáinak alázatáról. Önmagát adja példaként: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Jézus Krisztus a szenvedés hete előtti utolsó szombatot Jerikóban tölti. A hegyeket kerülve erre vezet az út. Itt találkoznak az ünnepre igyekező tömegekkel /Mt 20:29, Mk 10:46, Lk 18:36/. A városba bemenet és kijövet is vak koldusokat gyógyít Jézus. Annak, akivel a városba bemenetelkor találkoznak, a neve Bartimeus. Nemcsak a szeme világa, hanem hite is felragyog. Aznap étkezésre a vámszedő Zákeus házába tér be Jézus. Zákeus házában a megváltott és megváltozott élet örömét szemlélhetjük, a történet végén Jézus csodálatos összefoglalását adja életének: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” /Lk 19:10/ A tíz mínáról mondott példázat Jézus utolsó tanítása Jerikóban /Lk 19:11-27/.


1. Mi a hasonlóság és mi a különbség a Jn 2:13-25-ben szereplő templomi jel és a nagyhéti templomtisztítás elbeszélései /Mt 21:12-16, Mk 11:15-18, Lk 19:45-48/ között?
2. Melyek Jézus csodajelei /7 jel/ János evangéliumában?
3. Milyen szerepet játszik a két Betánia nevű település Jézus életének eseményeiben?
4. Miben hasonlít Jézus prófétai és tanítói szolgálata Mózeséhez, Illés prófétáéhoz és Jeremiás prófétáéhoz?
5. Mi volt Jézus ellenfeleinek három fő vádja Jézussal szemben? Említsünk néhány esetet, amikor vádaskodtak, s próbáljunk megfogalmazni néhány következtetést ezek alapján!
6. Miben hasonlít és miben különbözik a tizenkettő és a hetven tanítvány kiküldése?
7. Soroljunk fel néhányat azokból a gyógyítás történetekből, amelyekben a hit kiemelt szerepet kap!
8. Jézus életének melyik időszakára esnek a csodálatos kenyérszaporítások és milyen tanítások kapcsolódnak szorosan ezekhez?
9. Milyen tanításokat adott Jézus az ő követéséről?
10. Tanítói szolgálatának melyik szakaszában mondta Jézus: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan”?