Címlap

APOKALIPSZIS II Üzenet a hét gyülekezeteinek a jelenések könyvében

Kenyeressy Károly

A Jelenések könyve Jézus Krisztus kijelentéséből az utolsóként írásba foglalt buzdítás a gyülekezeteknek. A könyv 2-3 fejezetében a hét kisázsiai gyülekezet körképe a mindenkori egyház képe a mi Urunk tekintete előtt, aki ún. „királyi nyelvezet“-tel beszél hozzánk. „Tudom a te dolgaidat“ – így leplezi le minden nemzedékben és mindannyiunk személyes életében a bűnöknek és a hitbeli buzgalomnak a valóságos állapotát. „Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek“ – a végső felszólítás minden egyénre vonatkozik, figyelmeztet az élet-halál fontosságú kijelentés komolyan vételére. Vajon mért esik olyan kevés szó ezekről az üzenetekről a ma keresztyénségében?

A gyülekezeteknek szóló üzeneteket – amelyeken keresztül egyéni intelmek és ígéretek is megszólalnak – egy nagyszabású látomássorozat keretében íratta le a feltámadott és megdicsőült Krisztus. Ezt a látomássorozatot János az Égei-tengeri Pátmosz szigetén, az Úr napján – azaz egy bizonyos vasárnapon – élte át (Jel 1,9-10). Ezt a látomássorozatot könyvben kellett megírnia a hét kisázsiai gyülekezetnek /ezeknek együttes felsorolása a Jel 1,11-ben található/. A konkrét gyülekezeteknek szóló üzenetek a Jánosnak kijelentett, egész könyvben végigvonuló látomások közül az első látomás részei. Az őskeresztyénségnek megnevezett gyülekezetei egy földrajzi sorrendiségben szerepelnek egymás után. Egy küldött – Pátmosz szigetéről a kontinens kikötőjéig /Milétoszig vagy Efézusig/ hajózva, majd onnan a római kereskedelmi és egyben hadi utakon /Via Egnatia/ végighaladva, egymás után juthatott el a felsorolt városokba. Az üzeneteket azért nem helyes „levelek“-ként emlegetni, mivel hiányzik az ún. levélforma, amit az ókori irodalomból és az Újszövetség többi leveléből ismerhetünk. A Jánosnak kijelentett teljes látomássorozat hét látomásból áll. A könyv 2-3 fejezeteiben vizsgált gyülekezetekből is hét van – bár tudjuk, hogy más városokban, településeken is nagyobb és kisebb létszámú keresztyén közösségek éppúgy voltak. A hetes szám központi jelentőségű a Jelenések könyvében. Az isteni teljesség és totalitás jelképes számjegye. A hét gyülkezetnek szóló üzenet vélhetően azt fejezi ki, hogy Jézus Krisztus hét oldalról, hét szemszögből, a lehető legalaposabban vizsgálja át egész egyházát. Látja ma is bennünk azt, amik vagyunk – és azt is, amivé leszünk és lennünk kell, az Ő hatalmas munkája és tervei szerint (vö. Fil 3,20-21). Ezekben az üzenetekben vannak a hit útján járók mindenkori kísértései és győzelmi lehetőségei – a bennük leírt gyakorlati útmutatások éppúgy sürgetőek és parancsolóak ma is.
A hét gyülekezetnek szóló üzeneteknek azonos szerkezeti felépítésük van. Egy-egy üzenet ugyancsak hét részre tagolható: 1. a gyülekezet megnevezése; 2. Krisztus bemutatkozása a Jel 1,12-18-ban leírt látomás egyik azonosító jegyével, mindig a későbbi üzenet fő mondanivalójához kapcsolódva /!/; 3. a gyülekezet jellemzése /dícséretes jellemzők és hiányosságok felsorolása/, külső és belső helyzetének értékelésével; 4. feddés és/vagy bátorítás; 5. figyelmeztetés és felszólítás Krisztus visszajövetelére előretekintve; 6. a Lélek felhívása /“akinek van füle, hallja“/; 7. az ún. „győztes-ige“, amely a későbbi látomások egyikéhez kapcsolódik /pl. Isten trónusa, második halál, élet könyve, élet fája/. A szerkezeti felépítés összehasonlítása kapcsán megjegyzendő, hogy laodiceaiakhoz írt üzenetben nincs dicséret, a szmirnai és filadelfiai üzenetben pedig nem szerepel feddés.

A Jelenések könyvét a „szenvedő egyház könyvé“-nek is nevezik. Keletkezési idejének többnyire a Kr.u. 95. esztendőt tartják, úgy vélve, hogy a Domitianus császár alatti keresztyén-üldözés áll a kortörténeti háttérben. Néhány egyházatya /Ireneus, Hieronymus/ feljegyzéseiben ugyancsak erre az időszakra utal. A könyv ún. „szövetségi teológiai“ magyarázata viszont Kr.u. 70 előttre datálja a könyv írásának dátumát a Jel 11,1-2-re hivatkozva /a jeruzsálemi templom e versek szerint még állhatott/. A gyülekezeteknek adott kijelentés – bármely időpont is adta a hátteret – az üldöztetés alatti kitartásra buzdítja a címzetteket – és minden korok hitvalló életű olvasóit.

A következőkben a hét üzenetben előforduló visszatérő elemek és kulcsszavak rövid magyarázatát tekinthetjük át:
a gyülekezet angyala – a hét csillag szimbóluma is rá utal (Jel 1,20); az egyik magyarázat szerint a gyülekezet elöljárója, vezetője; a másik magyarázat szerint a menynyei világhoz tartozó őrző angyal (pl. Mt 18,10, ApCsel 12,15), aki a mennyei üzenetet szimbólikusan közvetíti (vö. Zak 1,9 stb.); a harmadik magyarázat szerint a helyi gyülekezet megszemélyesített kollektív felelőssége
a csillagok, amelyeket Jézus Krisztus a jobb kezében tart – első jelentése: a gyülekezetek elöljárói, vezetői, tanítói – a Dán 12,3 párhuzamát alapul véve; másodszori értelmezése: a már említett mennyei közvetítő angyalok; a harmadszori értelmezés: a csillagok szimbólikáját a Fil 2,15-tel veti össze, ahol azokról a valódi keresztyénekről olvashatunk, akiknek az élete csillagként világít; a jobb kézben tartás jelenti a megtartó és kormányzó hatalmat, valamint azt is, hogy munkavégzéshez kívánja használni e csillagokat a gyülekezetek Ura
a hét csillag titka: a hét gyülekezetre vonatkozó kijelentés összefoglaló szimbóluma (Jel 1,20) hét gyertyatartó: a gyertyatartó a zsidó kultuszt és elhivatottságot szimbolizálta /amelynek az volt a rendeltetése, hogy „népek világosságá“-vá legyen/, ezekben az üzenetekben azonban Jézus Krisztus kijelenti, hogy a gyertyatartók a keresztyén gyülekezetek (Jel 1,12-13,20), vagyis a gyertyatartó szimbóluma elvétetett a zsidóságtól és a keresztyénség hordozza tovább nikolaiták: 1. a legvalószínűbb magyarázat szerint olyan irányzat tanítói és képviselői voltak, akik a keresztyén gyülekezet és a pogány világ közötti határokat igyekeztek lebontani, olyan szokásokkal és tanításokkal, mint a bálványáldozati lakomákon, a vallási és állami kultuszokon való részvétel. Ezeket a kultuszi tanokat pedig vegyítették és keverték is a keresztyén tanítással; mindez Jézus Krisztus előtt az Ő nevének és elhívásának megtagadása /!/, a Jel 2,15-ben kijelenti, hogy gyűlöli azokat, akik ezt a tanítást vallják; – más magyarázatok szerint: 2. gnosztikus szektához tartozók voltak, értelmi gőgjükkel igyekeztek a tanításban élre kerülni; 3. erkölcsi felsőbbrendűség /„szuperkegyesség“/ benyomását keltők voltak, akik valójában szexuális szabadosságnak hódoltak; 4. egy kibontakozó egyházirányító vezetői hatalmi csoport tagjai voltak, akik elsőséget kívántak a gyülekezetekben /3Jn 9 párhuzama elgondolásával, valamint a szó etimológiájára hivatkozva: nikaó + laosz=„a nép fölött uralkodni“/; 5. a szövetségi teológia szerint, ezek a keresztyén egyház és a zsidó kultusz közötti kompromisszum hívei
a Sátán zsinagógája: a keresztyén gyülekezetekkel szembeforduló zsidóság jelképes elnevezése, akik vallási életükkel nem Isten tiszteletét valósították meg, hanem valójában a Sátán szolgálatában munkálkodtak (Jel 2,9 és 3,9); egyes népességi adatok szerint a Római Birodalomban a lakosság 1/7-e zsidó volt, a kisázsiai városokban az ott élő keresztyéneket a zsidó céhek gazdaságilag is bojkottálták és erős politikai befolyásuk révén vádolták és üldöztették
„ha meg nem térsz“: a hét üzenetben többször megtaláljuk ezt a felhívást /Jel 2,5.16.22; 3,3.19/, Izráel népének bekövetkezett szövetségi ítélete komoly figyelmeztetés a keresztyén gyülekezetek számára – „ha Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez“ (Róm 11,21), „mindez példává lett számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak“ (1 Kor 10,6).
győztesek: akik hűségesek maradnak a kísértésben, a megpróbáltatások és üldözések közepette; a győzelmet nem saját erejükből érik el, hanem a győztes Krisztus hatalmával; továbbá nem egyedül győznek, hanem közösségben /„ne sírj, íme győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán“ Jel 5,5/; végül a győzelem nem a jelen világ feletti hatalmi helyzetben valósul meg, hanem az örök életben való örömteli részesedésként
„akinek van füle, hallja“: a megdicsőült Krisztus üzenete egyúttal a Szentlélek szava is, a Szentlélek pedig a gyülekezetekben munkálkodik; ez az ún. „Lélek felhívása“ az első három üzenetben megelőzi, az utolsó négyben követi az ún „győztes-ígét“

Az első négy üzenetben a tévtanításokkal való küzdelmen van a hangsúly

Az Efézusi gyülekezethez szóló üzenet (Jel 2,1-7)
– a szeretet nélkül cselekvő gyülekezet
Az Égei-tenger nagy kikötővárosa volt Efézus, egész Ázsia provincia székhelye, mintegy
4 milliónyi lakossal. Kr.e. 360 óta itt ált az ókori világ egyik csodája, az óriási méretű Artemisz /Diana/ templom.

A város a bűnözők „menedékváros“-a is volt, ugyanis ha bármely bűnös elérte a templom határát, az egy nyíllövésnyi távolságot, sérthetetlenségi jogot élvezett. A templomi kultuszhoz extatikus orgiák kapcsolódtak, elképesztő erkölcsi alantassággal. Az efézusi gyülekezetben Pál apostol több mint két éven át tanított (ApCsel 19), a bibliai híradás szerint Apollós és Timóteus is igei tanítója volt a gyülekezetnek (ApCsel 18,23-24, 1Tim 1,3). A hagyomány szerint itt szolgált Fülöp és maga János apostol, valamint itt temették el Máriát, Jézus anyját is. Az üzenetek közötti elsőség és az üzenet mondanivalója is mutatja, hogy erre a nagy gyülekezetre iránymutató példaként tekintett a többi is. A megdicsőült Krisztus bemutatkozása – „aki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között“ – a gyülekezetek feletti uralkodói, parancsoló hatalomat fejezi ki. A gyülekezet életfolytatását, próbák közötti helytállását és tanításbeli tisztaságát megdícséri. Az efézusi keresztyének megfogadták az intést a hamis apostolokkal szembeni ellenállásra (ApCsel 20,29, 1Jn 4,1). Az elmarasztalás azonban leleplezi: ez a gyülekezet mindenre kész volt, csak a szeretetre nem (vö. 1Kor 13,1-3, Hós 6,6 „szeretetet kívánok én és nem áldozatot“ és 1Jn 4,16 „aki a szeretetben marad, az Istenben marad“). Ez az üzenet felfedi, hogy a sokrétű tevékenység és igyekezet nem hoz önmagában teljes életet! Az „első szeretet“ nemcsak az idői rendre, hanem a minőségi elsőségre is utal, a szeretet legjavára: akit szeretek, annak a közelében vagyok, örömöt szerzek neki és a legjobb énemmel igyekszem kedvére lenni.

A sürgősségi nyelvtani formák a szeretet cselekvésére buzdítanak a mi Urunk és egymás felé is, egy olyan korszakban, amelyben „a szeretet sokakban meghidegül“ (Mt 24,12). Néhány megnyilvánulása az Úr iránti szeretetnek: a bizonyságtétel, a hitre segítés, az igetanulmányozás, az önzetlen anyagi áldozat, az éneklésben magasztalás. Az Efézus elnevezés a névetimológia szerint „szeretettet“, „kívánatost“ jelent. Ahogy ő szeretett minket, úgy szeressük mi is Őt (1Jn 4,19). A „gyertyatartó félretétele“, amely komoly figyelmeztetésként jelenik meg Jézus Krisztus szavában, lokális értelemben valóság lett: Efézus ma egy műemléki romváros. Kr.u. 630-640 körül a mohamedánok, majd 1402-ben Timur Lenk seregei lerombolták. Az üzenet vége azonban, minden korok egyháza számára lelki értelmű ígéret a hitben kitartó győzelemre: az élet fája és az Isten paradicsoma örök lakóhelyként tárul elénk. Ez az ígéret a Jelenések könyvének végén újra ismétlődik (Jel 22,1-5).

A Szmirnai gyülekezethez szóló üzenet (Jel 2,8-1)/ – az üldöztetés próbái közt szenvedő gyülekezet

Gazdag kikötőváros és kereskedelmi központ volt Szmirna, Ázsia provincia harmadik legjelentősebb városa. A város mai neve Izmir, Törökország legnagyobb kikötője és második ipari centruma, kétmilliós lakossággal. Az ókorban „Ázsia ékességének“ is nevezték, főútját „arany utcának“. A földi pompával ékeskedő, anyagias szemléletű városban szegény sorú és üldöztetést szenvedő keresztyén gyülekezet tett bizonyságot Jézus Krisztusról. Pál apostol missziói útjai alkalmával járhatott ebben a városban, a hagyomány szerint ő alapította a gyülekezetet. A gyülekezet lelki gazdagsága, az említett nyomorúságok között, még szebb fényben ragyog. A Szmirna név az „összetört mirrha“ jelentéshez kapcsolható, ilyen, érette megtört életáldozattal kapcsolódhatunk mi is Urunkhoz minden próbák között /a Heidelbergi Káté szerint ez a keresztyén ember prófétai tiszte/. A szmirnai gyülekezethez szóló üzenetben nem találunk kifogást vagy panaszt. Pedig nyomasztóak a külső és belső megpróbáltatások. A külső kísértések jellemzője, hogy az itt élő tanítványok valóságként élik át: „elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé“ (Lk 10,3) és „mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Jézus Krisztusban, üldöztetni fognak“ (2Tim 3,12). Nagyszámú zsidóság /“a Sátán zsinagógája“/ indulatos haragja áll az üldöztetés mögött. A hatóságokat ők bújtották fel az erőszakos cselekményekre. „Azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok“ – a Jézus Krisztusban nem hívő, hanem vele ellenszegülő zsidóság elveszíti az „Isten Izráele“ elnevezéshez való jogot (Róm 2,17-18,28-29, Gal 6,15-16). A „tíz napig való nyomorúság“ rövid időt jelent, a 10 nap a próba ideje a prófétai könyvekben – a Dán 1,14 párhuzama. A gyülekezet belső kísértése lehetett a világnak való behódolás. Szmirna a római hatalomnak behódoló város volt, Tibérius császárnak templomot építtetett. Jézus Krisztus üzenete itt is figyelmeztet: ne keressük a világ barátságát és a világ mércéjét! A mindhalálig való hűséget tanuljuk Őtőle: 1Kor 1,9, 1Thessz 5,24, Jel 1,5! Az ókeresztyény irodalomból ismert, a gyülekezet későbbi püspökének, Polykarposznak a vértanúsága. Néhány igemagyarázó úgy véli, maga Polykarposz, „a gyülekezet elöljárója“ kapta eredetileg a mindhalálig való biztatást /száz éven felüli lehetett kivégzésekor, Kr.u. 153-ban/. Szmirnában is rendeztek versenyjátékokat az ókorban. A sportversenyek győzteseinek járó koszorú jelképe a hívő élet jutalmára mutat /1Kor 9,25, Jak 1,12, 2Tim 4,8, 1Pt 5,4). A szmirnai üzenet középpontjában úgy áll előttünk Jézus Krisztus mint „az Első és Utolsó“. A halálból elsőként jött vissza. A történelemben pedig, és a megpróbáltatásokban az utolsó szó mindig az Övé. Vessük bizalmunkat az Ő utolsó ítéletébe és cselekedetébe és legyen életünk előmenetelében, minden dolgunkban és minden tekintetben Ő az első (Kol 1,18)!

A Pergamoni gyülekezethez szóló üzenet (Jel 2,12-17) – a Sátán pergőtüzével megtámadott gyülekezet

Pergamon városának rövid jellemzése előtt tegyük fel a kérdést: ilyen környezetben létezhet egyáltalán Krisztust követő gyülekezet? A Feltámadott, mennyei Úr ugyanis döbbenetes megállapítással kezdi üzenetét: „Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónusa van“. A sötét erőknek micsoda koncentrált jelenlétére utal ez a megállapítás! Pergamon Ázsia második leghatalmasabb, történelmi hírességű városa és a provincia kulturális központja volt. A város mai neve: Bergama, 35 ezer lakossal. Egykor Krőzus király birtokaként lett ismertté, majd az Attalosz uralkodó dinasztia korában emelkedett vezető szerepre. I. Attalosz király /Kr.e.241-197/ Pergamont műkincsekben és tudományban Alexandriával vetekedő várossá fejlesztette. Mintegy 200 tekercses könyvtára, egyeteme volt. Itt találták fel és használták könyv készítésre a pergament. Pergamon az ókori gyógyászat központja is volt. Galenus a hellénista világ leghíresebb orvosa igazgatta egy időben a város kiemelkedő intézményét, az Aesculapius szentélyt. Ebben a hatalmas szentélyben kígyókkal, mérgekkel és babonás varázsszerekkel „gyógykezelték“ a messze földről oda érkezőket. A keresztyének különösen borzadtak ettől a gyógyászati kultusztól, mert benne a gyógyító Úr Jézusnak ördögi ellenképét látták. A vallási kultusz más területeken is elképesztő méreteket öltött. A város központjában, a 311 m magas hegytetőn emelkedett az óriási Zeusz-oltár, amelynek lépcsőzetét hatalmas csatakép domborművek díszítették – ez volt a „gigantomachia“, amelynek megmaradt darabjai ma is láthatók Berlinben a Pergamon Múzeumban. Ha ezen a Zeusz-oltáron egy gazdag előkelő hekatombát /=száz tulkot/ áldozott, éjszaka a hajósok még 30 km-ről is olyannak látták a magasban parázsló lépcsőzetes oltárt, mintha egy roppant nagy tüzes trónus lett volna. Pergamonban a császárkultusz is kiemelkedő jelentőségű volt: a „Dea Roma“ istennőnek /Kr.e.29./ és Augusztus császárnak is állítottak templomot. A római politikai hatalom kíméletlen terrorral üldözte azokat, akik nem voltak hajlandók részt venni ebben a kultuszban. A pergamoni gyülekezetből egy vértanút is említ a Jézus Krisztustól kapott üzenet: Antipást, akit valószínűleg egy bika alakú rézbálványban égettek meg. Antipás az egyetlen név szerint megnevezett vértanú a Jelenések könyvében (vö. Jel 6,9, 20,4). Neve azt jelenti: „aki mindenki ellen van“, „akinek mindenki ellene van“. Jézus Krisztus őt „hű tanú“-nak mondja. A pergamoni gyülekezetnek küldött üzenet középpontjában a sátáni hatalom veszélyeinek való ellenállás áll. Veszélyes a babonás vallási kultuszokkal való keveredés, megalkuvás, a behódolás. „Bálám tanításá“-nak nevezi az Úr Jézus ezt a veszedelmes kísértést. A vallási tévtanításoknak ószövetségi párhuzamának említése jellemző stílusjegy a pergamoni és a thiatirai gyülekezethez szóló üzenetekben (Jel 2,14,20). A zsidó teológiában /a Midrásban/ Bálám próféta a hamis próféta és tévtanító ősképe, aki Isten választott népét bálványimádásra, a pogány kultuszokon való részvételre /bálványáldozati húsevés, kultikus paráznaság/ és a pogány asszonyokkal való házasságkötésre akarta csábítani (vö. 4Móz 31,16 és 2Pt 2,15 – „ezek elhagyták az egyenes utat, és követték Bálámnak útját“9. A hitben és erkölcsben való fondorlatos összekeverés veszélye a kisázsiai gyülekezetekben „a Nikolaiták tanítása“-ként jelentkezett. Néhány igemagyarázó etimológiai párhuzamot is lát /Bile ám= népelnyelő/. Jézus Krisztus ítélete határozott: kétélű karddal jelenik meg a tévtanítások ellen. Ez a léviták éles mukaeszköze volt, amellyel az áldozatokat szétmetszették. Az éles kard utal a bírói hatalomra is. Lelki jelentése: a kétélű fegyver elválasztja a hívőket a világtól, mint az áldozatnál használt kard az össze nem illő részeket (vö. Zsid 4,12). Ez a kard Jézus Krisztus szájából jön ki (Jel 1,16, 19,15). Az ítélet súlyát érzékelteti a figyelmeztetés: „Térj meg; ha pedig nem, ellened megyek hamar“. A nem megalkuvó, győztes hívő élet két ajándékra tekinthet ennél az üzenetnél: 1. az elrejtett mannára, amely az elrejtett szövetség ládában őriztetik (2Makkabeus 2,4-8, Zsid 9,1-14), ez Isten titkainak ízlelése az örökkévalóságban; és 2. az ítéletkor kapható fehér kövecskére, amelyet a fekete kővel együtt az ókori bíróságokon alkalmaztak életre-halálra szóló végzések esetén. A földi bíróság elveheti ugyan a testi életet, de a hívő ítélete az Úrnál van – mert: „nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van“ (1Jn 4,4). A fehér kőre felírt új név új élettel jár együtt, jelenti a szabad bebocsáttatást a mennybe és az Úr által biztosított sérthetetlenséget itt a földön.

A Thiatirai gyülekezethez szóló üzenet (Jel 2,18-29) – a hamis vallási kultusszal és a világi erkölccsel fertőzött gyülekezet

Thiatira a legkisebb város volt a hét közül, amelynek gyülekezeteihez üzenetet küldött Jézus Krisztus. Görög-makedón gyarmatváros, melyet iparosok és kereskedők bízták. Gabona kereskedelméről és gyapjúiparáról volt híres. Kelmefestő műhelyeiben bíborfestéket használtak. Innen származott az első európai keresztyén: Lídia, a bíborárús asszony (ApCsel 16,12-1). Elővéd város volt, „kapu“ Pergamon felé. Ma Akhisar a város neve, 70 ezer lakossal. Jézus Krisztus úgy mutatja meg önmagát ebben az üzenetben, mint ítélő tekintetű uralkodó és bíró: „akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja és lába hasonló az izzó fényű érchez“. „Isten Fiá“-nak nevezi magát (vö. Zsid1). Övé a világhatalom, megjelenése megemészt minden tisztátalanságot. Az önmagát azonosító jelző ebben a bemutatkozásban nemcsak a látomás elejéhez vezet vissza (vö. Jel 1,14), hanem a Zsoltárok könyve 2. részéhez is, amely ószövetségi háttere ennek a kijelentésnek (Zsolt 2,7-9). A gyülekezet jellemzése részletes dícsérettel kezdődik. Öt oldalról is elismerést kapnak az itt élő keresztyének: cselekedeteikért, szeretetükért, hűségükért, egymás iránti szolgálatukért és a környezetük rossz hatásával szembeni állhatatos kitartásukért /Thiatirai Plinius ókori író szerint, rosszhírű város volt/. Még előrehaladásuk, sőt lelki gyarapodásuk is elismerést kap: utolsó cselekedeteik többet érnek az elsőknél /ellentétben az efézusiakkal!/. A továbbiakban mégis megrendítő feddés és ítélet szólal meg: az egész gyülekezetet alapjaiban veszélyeztető baj kerül felszínre. „Apokaliptikus mértékű herezis“ székhelye a gyülekezet. A tolerancia bűnként mutatkozik meg: a hamis vallással és a világi erkölccsel szemben engedékeny, sőt azzal összekeveredett az itteni keresztyénség. Pedig „a szeretet nem örül a hamisságnak“ (1Kor 13,6) és parázna gyülekezetben nincs lelki eledel /Példabeszédek könyve 5. részének párhuzama!/. Thiatirában a tévtanítás prófétai igénnyel lépett fel. Ez a gyülekezet elvetette a jeruzsálemi apostoli zsinat intelmét, amely így rendelkezett: „fölttétlenül szükséges: hogy tartózkodjanak a bálványáldozati hústól, a paráznaságtól“ (ApCsel 15,29). A tévtanítás azonosítására itt is ószövetségi párhuzammal szemléltet Jézus kijelentése. Jezábelhez, a leghírhedtebb bálványimádó királynőhöz hasonlítja a hamis prófétaság és az általa megtűrt lezüllesztett életgyakorlat befolyását. Jezábel a vallási és erkölcsi keveredésnek /szinkretizmusnak/ volt a jelképes alakja. Lehet, hogy Thiatirában egy ilyen asszony befolyásolta a keresztyéneket. /A városban egy Sambathé nevű jósnő is működött, gazdag emberek gyakran kértek tőle tanácsot./ A Jezábelhez intézett felszólítás, hogy „térjen meg“ vagyis hagyja abba tévtanítását, hiábavalónak bizonyult. Ezért, mint ítélő világbíró, Jézus Krisztus meghirdeti betegágyba vettetését és végidőbeli szorongattatását ennek a „Jezábel“-nek és „gyermekeinek“, vagyis a hamis vallási tanítás követőinek. A tévelygés olyan súlyos, hogy a „Sátán mélységei“-nek nevezi az üzenet szava. Milyen elgondolkoztató ez, a világi erkölcsi zülléssel és hamis vallási kultuszokkal fertőzött mai egyház helyzetére nézve! Az igaz Isten-ismeret mélységei éles ellentétben állnak ezzekkel a sátáni „mélységekkel“ (vö. 1Kor 2,10). Elgondolkoztató ez a tévtanítások későbbi elhatalmasodására nézve is. Ez a gyülekezet a II. század végén gócpontja lett a montanizmus nyelveken szóló, rajongó irányzatának! Az ítélethirdetés záró képében a vasvessző az Úr büntető hatalmát, a cserépedény pedig a pogányok tehetetlenségét jelképezi. A győztesnek szóló „annak adom a hajnalcsillagot“ kifejezés a Krisztus uralmában való részesedést jelenti. A hajnalcsillag biztos ígérete a közelgő új nappalnak, a teljes dicsőségében eljövő Krisztusnak (Jel 22,16). A mai gyülekezeteknek a szolgálat terhében (Jel 2,24-25) és a fertőzésektől megtisztulva (Ef 5,27, Tit 2,12-14) kell megállnia Krisztus előtt! A zsoltáríró imádságát idézhetjük: „Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek vizsgálója, igazságos Isten!“ (Zsolt 7,10).

Az utolsó három üzenetben a keresztyén élet
minőségén, tartalmán van a hangsúly
A Szárdiszi gyülekezethez szóló üzenet(/Jel 3,1-6)
– a látszatéletben leleplezett gyülekezet
„Az a neved, hogy élsz, és halott vagy.“ A halálos állapot történelmileg is valósággá lett – ma pusztán romok vannak a ragyogó múltú és kiemelt jelentőségű ókori város helyén! Szárdisz /Szárdeisz/ egykor a perzsa satrapák székhelye, Krőzus király birodalmának fővárosa volt. Innen indult kelet felé az ún. „perzsa királyi út“. A fehér gyapjú kereskedelmének leghíresebb és legjellegzetesebb központjává lett. Krisztustól a gyülekezetnek küldött üzenetben központi szerepe van a „fehér ruhák“ említésének (Jel 3,4-5)! Szép és gazdag város volt. Kr.u. 17-ben földrengés érte, de Tibérius császár újjáépíttette. Nevének két etimológiája van: 1. „megújulás“, 2. „drágakő“. Mindkét eredet utalhat a város jellegzetes voltára. Szárdiszban is volt Artemisz templom – mint Efézusban – és volt egy hatalmas zsidó zsinagóga is. Jézus Krisztus az „Isten hét lelke“ és „a hét csillag“ birtoklásával adja meg önazonosítását az üzenet kezdetén (vö. Jel 1,4 és 1,16). Ez utal arra, hogy a földi történelmet az Ő akarata és végzése mozgatja, Lelkének irányító munkája és angyal-követei által. Éles ellentétben áll ez a bemutatkozás a gyülekezet Lélek nélküli állapotával. Ebben a városban a keresztyéneknek bizonyságot kellett volna tenniük hívő életük cselekedeteivel – ehelyett lelki álomba és mozdulatlanságba hanyatlottak. „Ébredj fel!“ – kétszeresen hangzik a felszólítás és figyelmeztetés (Jel 3,2-3). Az alvó ember elveszti érzékét az idő múlása iránt. Csak Jézus szava rázhatja fel a halott hitű és kihamvadt szívű gyülekezetet és rázhatja fel egyenként is ezeket a keresztyéneket (vö. 2Tim 1,6-7). „Nem találtam cselekedeteidet teljesnek Isten előtt“: a szív nélküli cselekedeteket Isten nem ismeri el. Fáj-e a szívünk másokért? „Erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak.“ Benne vagyunk-e teljes munkával gyülekezetünk életében? „Emlékezzél vissza“ – az Ő kereszten bemutatott, helyettes áldozatára való visszaemlékezés a megújulás és megtérés kiindulópontja, erőforrása. Az ébresztés sürgetésére szemléletes képet alkalmaz Jézus Krisztus: „ha nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj“. Érdekes párhuzam figyelhető meg a város korábbi történelmével. Krőzus majd Antiochus Epiphanes idejében kétszer is éjjeli időszakban, az elővigyázatlanság és a fölényes biztonságérzet miatt esett el a bevehetetlennek hitt város. A tolvaj éjjeli érkezésének hasonlata máshol is szerepel Jézus visszajövetelére vonatkozóan: Mt 24,43-44, 2Pt 3,10 stb. Az elhanyatlott gyülekezetben mégis talált a vizsgálódó Krisztus olyanokat, akik nem lettek hűtlenné. Nekik Ő maga ad fehér díszruhát – de nem emberi kéz által fehérítettet. Ez a lelki jelképet hordozó ruha csak ajándékba kapható Őtőle. Az üzenetet két ígéret zárja: 1. a hitben megállók /“győztesek“/ nevét nem törli ki az Úr az „Élet könyvéből“ (2Móz 32,32, Dán 12,1, Lk 10,20, Jel 21,27); 2. vallást tesz róluk az Atya előtt, amikor ül ítélőszékében (Mt 10,32). A világ nem juthat el a maga készítette legszebb ruhában sem soha oda, ahová eljuthatnak a bűneikért bocsánatot nyertek: az Isten trónja és az Ő angyalai elé.

A Filadelfiai gyülekezethez szóló üzenet (Jel 3,7-1)
a mennyei polgárságra elhívott gyülekezet
Filadelfia három tartomány határvárosa volt, „Kelet kapujának“ is nevezték. II. Attalosz Philadelphosz királyról kapta a nevét. A „philadelphia“ szó jelentése: „testvérszeret“. A város mezőgazdasági termékeiről és melegvizű forrásairól volt híres. Ezek mind a kereskedelmet, mind az idegenforgalmat virágzóvá tették. Kr.u. 17-ben ezt a várost is elpusztította a földrengés. Amikor Tibérius császár újjáépíttette, akkor Neocesarea lett a város neve. Sokféle istenséget imádtak itt, nevezhető ez a város „kis Athén“-nek is. Ma is megvan a város, a török neve Alasehir /vörös város/, 32 ezer lakos él benne. A filadelfiaiaknak szóló üzenetben nem találunk elmarasztalást, panaszt. A gyülekezet kicsiny /“kevés erőd van“/ – odaadó hitvallásos életmódja viszont emlékezetes példaképpé teszi minden korok keresztyénei számára. /Ma is számottevő keresztyén közösség él a városban./ Ebben a kis filadelfiai gyülekezetben égett „a Krisztus várás égő lámpása“. Dícséretet kap a megtartott ígéért. Jézus beszédének megtartása az egyház megmaradásának titka! Dícséretet kap a bizonyságtételre való készségéért. Isten ereje ezen a készségen keresztül érvényesül, célhoz ér (Fil 4,13). Dicséretet kap a béketűréséért. Ez is nagyszerű jellemvonás a megpróbáltatás idején: „A ti béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket.“ (Lk 21,19). – Jézus Krisztus önazonosító bemutatkozása egy nagyszerű biztatás ennek a közösségnek. „Szent“ és „Igaz“ – ezek az Isten lényének jellemvonásai. Megtartó erejét (Jel 3,9-10) és védelmező hatalmát is kifejezik. A Jel 6,10-ben a mártírok is erre tekintve imádkoznak: „Uram, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért?“ Krisztus önjellemzését azzal folytatja, hogy nála van „Dávid kulcsa“. Ez egy ószövetségi előzményre utalva (Ézs 22,15-25) azt fejezheti ki, hogy övé a rendelkezési jog a mennyei városba, a mennyei otthonba bebocsáttatásnál. Ő az Ura az életnek és halálnak (vö. Zsid 4,1-6, Jel 1,18). A párhuzam egy palotamesterre utal, aki segítheti vagy megakadályozhatja a palotához érkezőket abban, hogy a király elé jussanak. Ha az emberi lehetőségek bezárulnak, Ő a menny ajtaját megnyitva feltárja az isteni lehetőség útját (Jn 10,9). A kulcs az Úr kezében van, Isten országának kapuját nem torlaszolhatja el a hívő előtt semmi ördögi gát, vagy kísértés (Róm 8,38-39). A „nyitott ajtó“-t néhány magyarázó a megnyíló misszió kapujaként is értelmezi (1Kor 16,9, 2Kor 2,12 párhuzamával). A gyülekezet ellenségét, gáncsolóját, üldözőjét itt is „Sátán zsinagógájának“ nevezi Jézus Krisztus. A hamis vallás félelmetes ellentétben áll a valódi keresztyének életével, és megkeseríti azt. Egykor mégis meg kell alázkodniuk a hamis vallás követőinek, s mindenki előtt nyilvánvalóvá kell lennie, hogy Isten szereti az Ő megváltott népét (Ézs 60,14, Zsolt 86,9, Fil 2,10-11). A „megpróbáltatás ideje“ a Jelenések könyve egészének témája, tehát a végső idők egészére vonatkozik, különösképpen is arra az időszakra, amiről a Jelenések 13 szól. Jézus Krisztus itt is szól a győzelmi koszorúról (vö. Jel 2,10), mely a győzelem és felmagasztaltatás jelképe. A filadelfiaiaknak szóló üzenet záróképe arra utal, hogy a városi polgárságban a kimagasló tiszteletet elért embereknek hálából oszlopot állítottak a pogány templomban és felvésték rá nevét és érdemeit. /Gondoljunk még a római császárok diadal oszlopaira is!/ Jézus Krisztus mennyei gyülekezetében ennek a világnak megtűrt vagy megvetett polgára Isten országának megbecsült oszlopa lesz. Ő számon tart és pótolhatatlannak tekint bennünket. Az oszlop kifejezi e meg nem rendült hitet is és az elkülöníttetést a pogányok bálványimádó világától (1 Kor 3,16, 2Kor 6,16). Négy név kerül az oszlopra: 1. Isten nevének felírása a tulajdonjogot, 2. a város nevének felírása az állampolgári jogot /“polgárjogot“/, 3. a hívő új nevének felírása az új életben járást, 4. Jézus nevének felírása pedig az uralomban való részesedést jelenti (Jel 19,12,16). Vésődjön bele a mi szívünkbe is a drága név, amelyben mennyei polgárságunkra elhívatunk és megtartatunk!

A Laodiceai gyülekezethez szóló üzenet (Jel 3,14-22)
– az önelégült és lelki elkötelezettség nélküli gyülekezet
A várost II. Antiochus /Kr.e.261-246/ alapította felesége, Laodiké tiszteletetére. Sok zsidó kereskedő és bankár élt itt. A pénzügyi élet központjává lett. Josephus Flavius történetíró „Kisázsia tőzsdéjének“ nevezi. Híres volt a fekete juhok gyapját feldogozó szövő- és kelmefestő iparáról. Itt készítették az előkelő társaságokban kedvelt fekete ruhákat. Híres volt orvosi iskolájáról is, ahol nárdus olajból fülkenőcsöt, valamint az ún. „kollyrion“-t, a kozmetikai szemfestéket készítették. Az ivóvíz kiépített vezetéken keresztül érkezett a városba és útközben felmelegedhetett. Laodicea két szomszédos városa Kolossé és Hierapolisz volt. Ezt a három várost együtt találjuk megemlítve Pál apostol Kolosséba írt levelében (Kol 2,1, 4,13). A laodiceai gyülekezetet valószínűleg Epafrász alapíthatta. Néhányan úgy vélik, hogy Arkhipposz ennek a gyülekezetnek lehetett a vezetője (Kol 4,17). Pál apostol Laodiceába is írt egy levelet – ez a levél azonban nem maradt fenn. Az I. században két földrengés is romba döntötte a várost: Kr.u. 17-ben, ekkor Tibérius császár építtette újjá, és Kr.u. 61-ben, ekkor viszont a bankárok és kereskedők önerejéből, segítség nélkül épült újjá. Erre igen büszkék voltak a laodiceaiak. Jézus Krisztus üzenete a legszigorúbb és leginkább megítélő ehhez a gyülekezethez. Nincs benne elismerés, dicséret. A laodiceai keresztyénekre sajnos jól illenek a Pál által írt szavak is: „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják“ (2Tim 3,5). A gyülekezetet Jézus Krisztus mennyei üzenetében ezzel a szóval jellemzi: „lágymeleg“. A hasonlat a vezetékes ivóvíz állagával is párhuzamba vonható volt. A lágymeleg víz kiköpni való, lenyelhetetlen. Az elvilágiasodott, önelégült egyház utálatos az egyház Ura előtt! Használhatatlan Isten országa ügyében az a közösség, amely csak a láthatóra gondol – „mert hitben járunk, nem látásban“ (2 Kor 5,7). A hamisítványt úgy lehet felismerni, hogyha a valódi mellé tesszük. Jézus Krisztus ezért úgy mutatkozik be, mint az „Ámen“, azaz a valódi, „a hű és igaz bizonyság“. „Az Isten teremtésének kezdete“ méltóságjelző pedig azt a kérdést veti fel a laodiceaiak előtt, hogy melyik világhoz tartoznak, kinek a kezében látják az életüket? A Kolosséba írt levélből ismerhették már Jézus Krisztusnak ezt a méltóságjelzőjét (Kol 1,12-23). Ne feledjük el soha, kinek kötelezzül el a sorsunkat! „Nem vagy sem hideg, sem forró“ – az áldozatkészségnek, a lelki hevületnek a hiányát ítéli meg e szavakkal az Úr. Leleplezi a gyülekezet gondolkodásmódját, mintha idézné annak kimondott vagy ki nem mondott három önelégült megállapítását: „tehetős, kincseket birtokló vagyok“, „meg van mindenem, beteltem javakkal“, „nem szenvedek hiányt“. Jézus mélyebbre lát a külsőnél, az anyagiaknál. Öt jellemzőt állít szembe ezzel a dicsekedéssel, amely jellemzőkből kiderül a valóság. Meghökkentő módon a bankároknak ezt mondja: „koldus vagy“, a szemkenőcs készítőknek: „vak vagy“, a kelmekereskedőknek: „mezítelen vagy“. Ezek mellé teszi még a „nyomorult és nyavalyás“ jelzőket. A nyavalyásság említése arra utal, hogy a bűn befúrta magát az egyéneknek és az egész közösségnek a szívébe. A gyülekezet három idézett megállapítására ezután még három tanáccsal is válaszol Jézus: a közönyössé vált keresztyéneknek 1. tűzben megpróbált aranyat kell szerezniük, amely a hitet jelenti (1Pt 1,7); 2. szemgyógyító kenőcsöt kell venniük, amely a helyes Isten-ismeretet jelenti; 3. fehér ruhát kell kapniuk Őtőle, amely a megigazulást jelenti (Mt 22,11, Jel 3,5). Ezeket nem pénzen lehet megszerezni, hanem kegyelemből. Nem lehet elkényelmesedve elérni, csak „felbuzdulva“ (Jel 3,19). Komolyan veszi a mai egyház ezeket a súlyos feddéseket? „Amikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.“ (1Kor 11,32). A megtérésre hívás a zörgető Jézus képének ábrázolásával történik (Jel 3,20, vö. Lk 12,36, Jak 5,9). A vacsora a legbelsőbb közösség volt az ókorban. Az öntelt gyülekezetből kikerült Jézus Krisztus éppen úgy áll az Őt kirekesztő, elrendezetlen életű emberek szívének ajtajában, mint ahogy a visszajövetelével a történelem ajtajában is áll egyúttal. A zörgetés a sürgetés kifejezője: nincs afelől kétség, hogy egyszer átlépi ezeknek az „ajtóknak“ a küszöbét. Laodicea egykori városa ma romhalmaz a török Denizli város közelében. A Krisztus előtti ajtónyitás minden halogatójának figyelmeztetés ez a történelmi tény is. A „győztes-íge“ ígérete ebben az üzenetben a királyi székbe emeltetésről szól. „A szentek a világ felett fognak ítélkezni“ (1 Kor 6,2).
Igen elterjedt a Jelenések könyve hét gyülekezetnek szóló üzeneteinek világ- és egyháztörténeti magyarázata. Ez a magyarázati mód a keresztyén egyháztörténet hét jellegzetes korszakát látja e hét egymást követő üzenetben. Luther is ennek a magyarázati elvnek volt követője. Ezenfelül is még igen számos, egymástól jelentősen eltérő nézet és értelmezés keletkezett. Ezeket nincs hely e keretek között sorra venni. Ha ilyenekkel találkozunk, mindig vizsgáljuk meg őket a Szentírás összefüggésenek fényében!


1. Melyik 7 gyülekezethez szólt JÉZUS?
2. Melyek gyülekezetenként a dícsérő és elmarasztaló igék?
3. Mi azonos és mi eltérő a hét gyülekezeti üzenet szerkezetében?
4. Milyen tévtanítások jelennek meg a hét üzenet tartalmában?
5. Hogyan viszonyult a római államhatalom és a zsidóság a keresztyén gyülekezetekhez?
6. Hogyan kapcsolódik Jézus Krisztus önazonosító bemutatkozása az egyes üzenetekben
az üzenetek fő témájához, vagyis a gyülekezetek állapotához?
7. Milyen összefüggésben vannak az ún. „győztes-ígék“ a Jelenések könyve későbbi fejezeteivel?
8. Milyen ószövetségi párhuzamokat találunk a hét üzenetben megírtakkal?
9. Volt-e olyan időszaka az életünknek /gyülekezetünknek/, amikor egy-egy üzenetből
tanulságokat merítettünk