A reformáció kezdetei Magyarországon
1. Egyházi állapotok a Mohácsi vész előtt
A pápai befolyás hazánkban közel sem volt olyan erős, mint a nyugati országokban. Bár István király óta a nyugathoz tartoztunk, de igyekeztünk magunkat kivonni a nyugati egyház túltengő befolyása alól. Noha az ország több szentet is adott a keresztyénségnek, mégis - még a XIII. században is, több főúr a keleti ortodox hitet vallotta. Később pedig a hivatalos egyház által eretnekségnek nyilvánított huszitizmus is sok pártfogóra talált hazánkban. Jellemző az is, hogy a kunok egy része úgy lett reformátussá, hogy nem volt katolikus.1
Az egész XIV. és XV. század hangos az egyház megújítását követelő mozgalmaktól. Az ún. reformzsinatokon magyar főpapok is részt vettek és felszólalásaikban erőteljesen követelték az egyház reformációját. Ezek a zsinatok azonban a pápák ellenkezései következtében - sorra megbuktak. A megújulási gondolat azonban nem halt el. A Ferenc-rendi szerzetesek obszerváns ága, az egyházi élet megtisztítását követelő Devotio Moderna mozgalmat (Új kegyesség), továbbra is ébren tartotta. Ennek a mozgalomnak jeles képviselője hazánkban Laskai Oszvald, aki erőteljes igehirdetéseiben merészen ostorozta az egyházi méltóságok világias életmódját.
A reformációt követelő mozgalmakhoz tartozik a humanizmus is, amelynek szellemi vezére Erasmus, kíméletlen kritikával illette a ledér életű főpapokat és a henyélő szerzeteseket. Ezeknek a mozgalmaknak az a jellege, hogy belülről próbálták az egyházat megújítani. Volt azonban néhány mozgalom, amelyik kívülről ostromolta az egyház rozzant falait. Ezek között legjelentősebb a huszitizmus, amelynek eszméi az egyszerű nép körében is számos követőre találtak.
A pápaság erkölcsi züllése, a főpapok tobzódása, a szerzetesek henye élete és az alsó néprétegek teljes elhanyagolása, sok hívőt szembefordított az egyházzal, de egyúttal ébren tartotta a vallás és a hit dolgai iránt való élénk érdeklődést is. A lelkek tehát elő voltak készítve, - már a reformáció megindulása előtt, - a tiszta evangélium befogadására. Csak még egy bátor hitvalló hiányzott, aki hangot ad mindezeknek. Az Úr Jézus azonban nem hagyta az Ő vérén szerzett egyházát ebben az elesett állapotban. Támasztott egy férfiút, aki által az Ő népét visszavezette a Szentírás tiszta forrásához. Ez volt Luther Márton. Az 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett 95 tétel nemcsak Németországot forradalmasította, hanem egész Európát is mozgásba hozta. Az élénk kulturális és kereskedelmi kapcsolatok révén, már az első években ismertté váltak Luther követelései hazánkban is, különösen az erdélyi és felvidéki szász városok polgárai között, akik nyelvtudásuk révén, eredetiben olvashatták a 95 pontot. Ezek a németországi rokonaikkal állandó kapcsolatban állottak és a kereskedők nemcsak árut szállítottak hazánkba, hanem Luther írásait is.
A királyi udvar is élénk kapcsolatot tartott fenn Németországgal, hiszen a Jagelló királyok (Ulászló és Lajos), cseh királyok is voltak és így választó-fejedelmek is. Kettős sógorság kötötte őket a német császári dinasztiához a Habsburgokhoz. (II. Lajos felesége Habsburg Mária, Ferdinánd felesége pedig Jagelló Anna). A magyar reformáció fontos központja Buda lett, ahol Brandenburgi György őrgróf, II. Lajos nevelője (és tegyük hozzá elnevelője) élénk kapcsolatot tartott Wittenberggel. Lutherrel gyakran váltott levelet is. Mária királynő szintén lelkes híve lett a reformációnak, udvari papja Cordatus Pál, Luther barátja volt. A reformáció gyors elterjedésének kedvezett, hogy már 1522-ben a budai iskola vezetését Winshemius Vid és Grynaeus Simon kiváló tudósokra bízták, akik mindketten a reformáció eszméinek buzgó követői voltak. Még ugyanebben az évben Speratus Pált a híres igehirdetőt, a budai lelkipásztorságra hívták meg.
II. Lajos kezdetben alig tett valamit a reformáció terjedése ellen, annak ellenére, hogy a középnemességet tömörítő nemzeti párt sürgette az intézkedéseit. De hiába lépett fel a gyűlölt német udvaroncok hangos mulatozásaival szemben és hevesen tiltakozott a rohamosan terjedő reformáció ellen is, Budán már a Mohácsi vész előtt olyan mély gyökeret eresztett a reformáció, hogyha az 1525-ben hozott szigorú törvényeket végrehajtják, a város faluvá zsugorodott volna.2 De nemcsak Budán, hanem az erdélyi és felvidéki szász városokban is igen kedvező talajra talált a reformáció. Lőcsén Henckel János, Kassán, - Melanchton kedves tanítványa Cox Lénárt hirdeti az igét. Selmec és Körmöcbányán az evangéliumi szellemű Cordatus Konrád végzi a reformáció munkáját. A szász ifjak közül pedig már az 1522-23-as években többen iratkoznak be a wittenbergi egyetemre, hogy magától Luthertől tanulják az “új hitet”. De nemcsak a városok rokonszenveztek a reformációval, hanem több főúr is hathatósan támogatja, köztük a humanista szellemű Thurzó Elek és Török Bálint, aki a szász főbíró Pemflingernek a sógora. Sőt Fortunátus Imre alkancellárt is a reformáció hívei közé számíthatjuk
A reformáció gyors terjedése ellen legelőször Szathmári György érsek lépett fel. 1521-ben elrendelte, hogy a Luthert kiátkozó pápai bullát az ország összes szószékéről hirdessék ki. Nemsokára a köznemesség is sorompóba lép, félve a túlzott német befolyástól, de még inkább a megígért pápai segélyek elvesztésétől, amelyre a török veszedelem fenyegetése miatt hallatlanul nagy szüksége volt az országnak. Különösen a nemzeti párt vezére Werbőczi buzgólkodott, hogy a lutheri eszméket lejárassa. Gúnyiratot adat ki, birtokain pedig nem tűri a reformációs tanok hirdetését. 1521-ben, mint az ország követe, részt vesz a wormsi birodalmi gyűlésen. Ezt az alkalmat használja fel a Lutherrel való találkozásra. Meghívja őt ünnepi ebédre, elbeszélget vele, és megpróbálja tanai visszavonására rávenni.
A pápai követek is - Vio Tamás és Burgio Antal 1523-ban a királyt erélyesebb fellépésre sarkallják. II. Lajos igyekezett is kimutatni buzgóságát, hogy a pápa jóindulatát biztosítsa. Levelet írt Bölcs Frigyes szász választó-fejedelemnek, hogy hallgattassa el Luthert. A válaszlevél azonban elutasító volt. VII. Kelemen, az új pápa 1524-ben újra Burgiót küldi hazánkba, aki szalkai kancellárral igyekezett rábírni a királyt újabb szigorú rendelet kiadására. Végül a nemzeti párt sürgetésére összeült a budai országgyűlés, amely fej- és jószágvesztéssel fenyegette meg az eretnekeket. Ezt a törvényt az 1525-i évi rákosi országgyűlés IV.tc. máglyahalálra súlyosbította. “Az összes lutheránusok kiirtassanak az országból, és akárhol találtatnak, nemcsak egyházi, hanem világi személyektől is szabadon elfogattassanak és megégettessenek.”
A törvény szigorú végrehajtására - sem akarat, sem idő - nem volt már. Csupán Budáról távolítják el a két tanárt Vinshemiust és Grynaeust, Cordatust pedig börtönbe vetik. Még Werbőczi nádor az, aki komoly lépéseket tesz a törvény végrehajtására. Birtokán 8 jobbágyát elfogatja és kivégezteti. A bányavárosokban kitört forradalmat pedig levereti és a vezetőket halálbüntetéssel sújtja. A közelgő török veszedelem azonban egészen más irányba fordította a király és vezetők figyelmét. Így a szigorú törvény papíron maradt.
2. A reformáció terjedése a mohácsi vész után
A Mohácsnál elszenvedett roppant anyagi és vérveszteség, szinte a halál szélére sodorta az országot. A csatában nemcsak a magyarság színe-java veszett el, hanem az egyház is súlyos veszteséget szenvedett. Két érsek, öt főpap vesztette életét. Az alsó papság veszteségeiről nincs adatunk. A plébániák egy része már a mohácsi vész előtt is betöltetlen volt, ez a szám utána még inkább növekedett. Sokan elmenekültek a törökdúlta vidékről, magukkal víve a templom ereklyéit. Az életben maradt öt főpap úgyszólván semmit sem tett a reformáció terjedése ellen. Figyelmüket a királyválasztás körüli hercehurca kötötte le. Jellemző pl., hogy Podmaniczky püspök előbb Ferdinándot koronázza meg, utána Zápolya Jánost is, majd otthagyva a régi egyházat, megnősül és protestánssá lesz.
Az árván maradt egyházi javak szabad prédává váltak, amit néhány főúr sebtiben ki is használt. Szinte egymással versengve raboltak. Példájukat követték a rablóbandába tömörült “szabad-legények” is, akik saját véreiket sem kímélték. Főleg a török dúlta vidéken, de máshol is, olyan mélyre züllött az élet, hogy “az anya gyermekét eldobva, férj a hitvesét elhagyva, - kénytelen futni, hogy mentse puszta életét. A mezőn az ellenség, a falak közt a döghalál pusztított”.5 A két király, a nehezen megszerzett trón megtartásával van elfoglalva, és mit sem törődik a nép nyomorával. Leírhatatlan a fejetlenség, a felfordulás, a testi-lelki ínség. Ha volt valaha idő, amikor nagy szükség volt Isten vigasztaló igéjére, bátorító szavára, oltalmazó szent kezére, akkor ezek az évek azok. De ez volt az az idő, amikor a prédikátorok bűnbánatra és megtérésre intő szava is elhangzik, rámutatva arra, hogy Isten bűneinkért hozta ránk e súlyos csapást, és ha hozzá térünk, kegyelmének napja újra felragyog és megépíti hazánkat. A nagy magyar éjszakában ezek - a sokszor névtelen hősök - voltak a fénylő csillagok. Hogy kik voltak ők, akik megpróbáltak lelket verni a lelkeveszett népbe, - nem tudjuk. “A mi hőseink - írja Révész Imre - jeltelen sírokban nyugszanak, alakjaik végképpen elenyésztődnek, mint a felhő, mely záporát kiontván, maga semmivé lesz, de hatását a megáztatott föld hirdeti”.
Néhánynak nevét azonban mégis megőrizte a krónika. Főleg azokét, akik valamilyen írásukkal gazdagították a magyar kultúrát. Néhány nevet most röviden ismertetek, hogy később a nagyoknak nevével külön is foglalkozhassunk.
3. Jeles reformátoraink
A mohácsi vész után a magyarlakta vidékek közül a Felső-Tisza vidékén (Debrecentől Kassáig) a legjelentősebb a reformáció hódítása. Ennek a vidéknek három kiváló reformátora hallatlan buzgósággal hirdeti a megismert igazságot. Közülük Szilvási Mihály Sátoraljaújhelyen és vidékén, Siklósi Mihály pedig Perényi Péter udvari papjaként Sárospatakon és a kiterjedt Perényi uradalomban hirdeti az igét. Ő nyerte meg egyébként Kopácsi Istvánt is a reformáció számára. Ez óriási eredmény volt, mert Kopácsi, mint a sárospataki ferences rendház főnöke, nemcsak maga lesz a reformáció hívévé, hanem rendtársait is viszi magával. Majd - Perényi támogatásával, - megalapítja a híres sárospataki iskolát.
Jeles reformátora ennek a vidéknek Gálszécsi István is, aki Wittenbergből hazatérve, egy ideig Kassán tanított, majd Gyulán folytatja. Énekeskönyve a legrégibb hangjegyekkel is ellátott énekeskönyv.
Ozorai Imre, az egykori obszerváns szerzetes, Békés és Bihar megyében hirdeti az evangéliumi igazságokat. Batizi András Erdődön, Tokajban és a Szilágyságban munkálkodott, Perényi Gábor oltalma alatt. Nemcsak kiváló igehirdető, de jeles énekszerző is, ennek ékes bizonyítéka, hogy énekeiből négy is benne van a mostani énekeskönyvünkben. A keresztyén tudományról írt kátéját pedig kézikönyvként használták sokáig.
Bencédi Székely István krónikája, az első magyar nyelven írt világtörténelem a magyar irodalomnak is értékes darabja. Az ország magyarlakta vidékének legnagyobb reformátora Dévai Bíró Mátyás, aki mint égő fáklya viszi kelettől nyugatig az evangélium fényét. Az ő munkáját folytatja Huszár Gál, az örökkön úton lévő prédikátor, aki négyszer veszi kezébe a vándorbotot, hogy a megismert igazságot - élete kockáztatása árán is, - hirdethesse a Dunántúlon és Mátyusföldön. Nyugat-Dunántúl kiváló reformátora Erdősi Sylvester János, aki a betű fegyvereivel harcol a reformációért. Révész Imre méltán nevezi őt “Magyar Melanchton”-nak. A krakkói egyetemen kezdte tanulmányait, majd hazatérve Nádasdy Tamás, a Dunántúl egyik leggazdagabb földesura birtokain hirdeti az igét. Újszigeten telepszik le, ahol háborítatlanul dolgozhatott. Itt fordította le és nyomtatta ki, 1541-ben az Újtestamentumot, amely a magyar irodalom felbecsülhetetlen kincse. Ennek előszavában ékes magyar nyelven a következőképpen ajánlja művét:
Próféták által szólt rigen néked az Isten
Azt, kit igért, ime végre megadta Fiát.
Buzgó lélekvel szól most es neked ezáltal
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya te kövess.
1542-ben meghívják a bécsi egyetemre, ahol a héber nyelvet és a görögöt tanította. A jezsuiták gáncsoskodása miatt azonban távoznia kell. Egy ideig Debrecenben, majd Lőcsén lelkészkedett.
1541 fordulópont a nemzet életében. Buda török kézre került és ezzel az ország három részre szakad. A Duna-Tisza közén és a Duna melléken a török az úr. Az új helyzet rendkívül nehéz feladat elé állítja az itt működő reformátorokat. Kezdetben ismeretlen férfiak ajkán szólal meg az ige, és a mezővárosok egész sora (Vác, Pest, Cegléd, Kecskemét) csatlakozik a protestáns irányhoz. Valószínű, sőt biztosra vehető, hogy egy-egy város úgy lesz protestánssá, hogy plébánosa elfogadja a megtisztított egyházi tant és híveit lassan átvezeti a reformáció táborába. A hódoltság jeles reformátorai közt is, egyik fénylő név Tövisi Mátyásé, aki megalapítja a tolnai gyülekezetet és iskolát. Kiváló segítőtársa Szigeti Zigerius Imre, akinek leveléből tudjuk, hogy annyira megnőtt a protestánsok száma, hogy a templom is birtokukba került. A török hódoltságban legnagyobb eredményt Sztárai Mihály ért el, aki Baranyában és Szlavóniában olyan sikeresen működik, hogy hét év alatt 120 gyülekezetet alapít, melyeknek ő a szellemi vezére és püspöke. Boldogan újságolja külföldi barátjának: “Az Úrtól lett e dolog és csodálatos a mi szemeink előtt.” A kor legképzettebb reformátora Szegedi Kis István, aki sok hányódás és üldözés után végül Tolnán állapodik meg, ahol az iskolát főiskolai szintre emeli. Innen Laskóra megy, majd Horváth Márk szigeti kapitány kérésére, Kálmáncsán telepszik meg. Hamis vád alapján török fogságba kerül, ahonnan csak kétévi nyomorúság után szabadul. Ráckevén lelkipásztorkodik és a vidék püspökévé választják.
Róluk majd később bővebben szólok.
Az ország Habsburg uralta része, a királyok és főpapok tiltakozása ellenére is befogadta a reformációt. A Szepesség jeles reformátora a kiváló tudós Stöckel Lénárt, aki Bártfán országos hírű iskolát alapít, ahol maga is tanít. Várdai érsek minden akadékoskodása ellenére az öt szabad királyi városban olyan erős gyökeret ver a reformáció, hogy később az ellenreformáció kíméletlen üldözése sem tudta meggyöngíteni. Az erdélyi szász városok: Brassó és Nagyszeben erős várává lesznek a reformációnak. Brassó nagyhírű reformátora Honterus János, aki másfél évtizedes külföldi tartózkodás után hazajőve, nyomdát állít fel és iskolát alapít, ahol teológiát és filozófiát is tanított. Kiváló munkatársai Glatz Mátyás és Wagner Bálint tovább fejlesztik Honterus elkezdett művét és Erdély többi szász városa is (Meggyes, Beszterce, Segesvár) csatlakozik a reformációhoz. A vegyes, magyar-szász lakta vidéken azonban már lassabb ütemű a reformálódás. Kolozsváron a szász származású Hess Gáspár, a Heltaivá magyarosodott reformátor kezdte el a reformáció nagy munkáját. Ő is Wittenberben tanult, majd hazajőve a város lelkészévé választják. Legsürgősebb feladatának a nyomda felállítását és a Biblia magyar nyelvre való fordítását tartja. Ebben kiváló segítőtársakra talál Vizaknai Tamás, Gyulai István és Ozorai Imre prédikátorok személyében. Rendkívül sokoldalú irodalmi munkásságot fejt ki. Lefordítja Aesopus 100 fabuláját.6 Írt krónikát, imádságokat, ágendás könyvet és kiskátét is. A század közepén már Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen is befogadják az “új hitet”. Most már nemcsak szász ifjak, de Debrecen, Gyula, Nagykőrös és Székesfehérvár ifjai is tömegesen keresik fel Wittenberget, hogy Luthertől tanulják az evangéliumi igazságokat.
A XVI. század közepére olyan hatalmas lendületet vesz a magyarországi reformáció, hogy Frangepán Ferenc kalocsai és Brodarics István szerémi püspök a pápához írt leveleikben keserűen panaszolják, hogy Luther tantételei lassan az egész országot betöltik és már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is hirdetik az evangéliumot. A XVI. század végére pedig - a királyok és egyházi vezetők akadékoskodása ellenére - az ország közel 90 %-a protestánssá lesz. A reformáció vezetői annyira elintézettnek tekintették a pápás egyházat, hogy szükségtelennek tartotta a régi egyházi szervezet (pl. a püspökségek) felszámolását. Sajnos ez később keményen visszaütött.
4. Főúri pártfogók
Sok kiváló történész azt tartja, hogy a protestantizmus, főleg annak református iránya, alulról építkező egyház volt. Ez csak részben igaz. A neves és kevésbé neves reformátoroknak buzgólkodása a világi nagyurak támogatása és védelme nélkül, hiábavaló fáradozás lett volna. Urunk azonban gondoskodott olyan hívő földesurakról, akik nemcsak védték a reformátorokat, hanem anyagilag is támogatták a tiszta bibliai eszmék terjedését. Már a Mohácsi vész előtt is találunk olyan buzgó férfiakat és asszonyokat, akik a reformátorok pártjára álltak. Pemflinger Márk szász főbíró, Enyingi Török Bálint és felesége Pemflinger Katalin, Thurzó Elek országbíró, nem szólva magáról a királynőről, Máriáról és Lajos nevelőjéről György brandenburgi őrgrófról.
A Mohácsi vész után a főurak széles rétege válik a reformáció hívévé, aki a birtokaikon nemcsak megengedik a reformáció eszméinek terjesztését, de hathatósan támogatják is azt. Némely reformátor udvari lelkészként munkálkodik. Az elsők közt kell megemlítenünk Perényi Pétert, aki főispáni és kancellári tisztet tölt be. Fiát Gábort is ebben a szellemben neveli. Az ő érdeme a sárospataki iskola megalapítása, amely évszázadokon keresztül központjává lett a református hit kisugárzásának. A Dunántúl hatalmas földesura Nádasdy Tamás nádor rendkívüli anyagi áldozatokat hoz a reformáció eszméi terjesztéséért. Újszigeten iskolát alapít, amelyen olyan kiválóság tanít, mint Sylvester János. Méltó társa a hit terjesztésében felesége Kanizsai Orsolya. Dunántúl másik gazdag főura Batthyány Boldizsár, aki Németújváron iskolát és nyomdát állíttat, hogy a jobbnál jobb hitvitairatokat, kátékat és prédikációkat minél szélesebb körben terjeszthesse. Erdődön és vidéken Drágfy Gáspár főispán és felesége Somlyai Báthory Anna erős támasza a reformáció eszméinek. Sok üldözött reformátor talál otthonukban menedéket. A Tiszántúlon Ecsedi Báthory István a Károli Biblia kiadásának anyagi támogatásával írja be nevét a magyar történelembe. Valószínűleg őt Kálmáncsehi Sánta Márton nyerte meg a református reformációnak. A vallásszabadság és függetlenség győztes harcosa Bocskai István történelmünk legfénylőbb alakja. Méltán nevezték kortársai a “Magyarok Mózesének”. A Tiszán inneni részek jeles patrónusai a Mágócsyak, Dobók és Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem. A Felvidéken Thurzó Elek, Illésházy István és a Forgách testvérek tettek sokat a reformáció érdekében. És nem feledkezhetünk meg Petrovics Péter temesi bánról, majd Erdély kormányzójáról sem, aki a helvét reformáció erős bajnoka volt. Erdélyben nem alakult ki a magyarországihoz hasonló nagyhatalmú birtokos osztály, de a Bethlenek és Bánffyak hathatós támogatása nélkül a református vallás nem lehetett volna erős bástyájává Erdély magyarságának mind napjainkig. A reformáció sokat köszönhet a főúri asszonyoknak is, akik a reformációért való buzgólkodásukban sokszor fölülmúlták férjüket is.7 Érdekes jelenség, hogy a reformáció pártfogói közt több rk. főpapot is találunk, így Podmaniczky István nyitrai püspököt, Bebek Imre székesfehérvári prépostot, aki - valószínű, hogy Dévai hatására lett a reformáció hívévé. De több neves egyházi személyiség is csatlakozott az “új hithez”, mert annak bibliai tartalma és tiszta erkölcsiséget követelő magatartása sokakat meghódított.
A XVI. században a mezővárosok és falvak ¾-e valamelyik földesúr tulajdonában volt, ennek mintegy fele 16 főúri család kezében összpontosult. A többi királyi, vagy egyházi birtok volt. Így a mezővárosok vezetőtestülete a tanács, rendszerint azt tette, amit a földesúr parancsolt. Lelkészt ugyan maga választhatott, de csak a földesúr jóváhagyásával.
Vázlatosan végigvettük a főurak szerepét a reformáció terjesztése terén. Gondolom sokakban felmerül az a kérdés, hogy ezeknek a reformációhoz való csatlakozásában mennyi volt a hitbeli meggyőződés és mennyi a várható anyagi haszon? Ezt a XVII. századi erőszakos jezsuita rekatolizálás napvilágra hozta. A Pázmány Péter érsek vezette ellenreformáció a főurak tömegét viszi vissza a régi egyházba. És némelyik főúr olyan fanatikussá lett, hogy a szó szoros értelmében, megtagadta református őseivel való közösséget. Sőt megtörtént az a hallatlan eset is, hogy a családi kriptából kivetette elődje koporsóját és a trágyadombon ásatta el.
5. A városok szerepe a reformációban
A három részre hullott országban alig volt igazi központi kormányzás. Egyes vidéken az történt, amit egy-egy földesúr a maga “birodalmában” akart, vagy a városi elöljáróság elrendelt. A városok közül a felvidéki szászvárosok polgárai voltak az elsők, akik értesültek Luther fellépéséről és eredetiben olvashatták a 95 pontot, vagy Luther írásait. Ha hinni lehet az egykori tudósításoknak, már 1518-ban (tehát a reformátor fellépése utáni első évben) két szász ifjú már útra kel Wittenberg felé, hogy közvetlen tanúja legyen a nagy reformátor evangéliumi tanításának. A Wittenberg felé irányuló állandó vándorlást a Mohácsi vész sem akasztotta meg. A Wittenbergből hazatérő ifjak - és nem egyszer meglett férfiak - maguk lesznek egy-egy város, vagy vidék reformátoraivá.
A legelső a városok sorában Nagyszeben, majd nem sokkal utána az öt szabad királyi város, amelyik befogadja az új hitet és megszervezi a reformált egyházat. Ezek a városok: Kassa, Bártfa, Lőcse, Eperjes és Kisszeben, 1549-ben elfogadja, a Bártfa szülötte Stöckel Lénárt által megfogalmazott lutheri szellemű hitvallást, a Confessió Pentapolitánát (Öt városi Hitvallás). Példáját követik a többi szepesi városok, Selmec, Körmöcbánya, és Besztercebánya, majd Sopron és Pozsony is csatlakozik ehhez a vonalhoz. A szabad királyi városok kegyúri joggal rendelkeztek, vagyis csak a királytól függtek, tehát ki voltak véve a földesúr vagy a vármegye joghatósága alól. Gyakorlatilag pedig azt jelentette, hogy maga választotta főbíráját, szenátorait és papját. Egyházilag pedig nem a területileg illetékes püspökséghez, hanem közvetlenül az esztergomi érsekség alá volt rendelve. Mindez bizonyos függetlenséget jelentett és rendkívüli módon megkönnyítette a reformáció elterjedését. Az erdélyi szász városok: Brassó és Nagyszeben is kivételezett helyzetben voltak, hasonló jogokkal, azzal a többlettel, hogy Erdély nem tartozott a Habsburgok fennhatósága alá. Az a pár év, amikor átmenetileg betehették lábukat a kis országba, a szászok bátorságán és hithűségén minden rekatolizáló törekvésük meghiúsult. Az erdélyi szászok a nagy Honterus János rendkívül hathatós működése révén 1545-ben a meggyesi zsinaton megszervezik az önálló szász egyházat. A vegyes lakosú városokban, mint pl. Kolozsváron, vagy a mezővárosokban azonban lassabban haladt az új hit befogadása, de ezek a városok is igyekeztek függetleníteni magukat a földesurak befolyása alól. Debrecen pl. pénzen váltja meg szabadságát a Török családtól és maga választ lelkészt, tartja fenn iskoláját. Tehette ezt, mert a gazdasági fellendülés révén kialakul egy jómódú paraszt-polgár réteg, a cívis, amelyik maga kormányozza a várost és látja el tanítóval, lelkésszel a hatáskörébe tartozó mezővárosokat is.
A hódoltsági mezővárosok rendkívül felduzzadnak a faluról beköltözőkkel, akik a törökök szüntelen háborgatásai elől itt találnak némi védelmet. Ezek a városok is - ki-ki a maga módján igyekszik némi szabadságot biztosítani magának jórészt a basák megvesztegetése révén. Így aztán szabadon gyakorolhatták vallásukat.
Összességében elmondható, hogy a reformáció vallásai nagyon sokat köszönhetnek az öntudatos városi polgárságnak. Ebben a vonatkozásban valóban igaza van Szabó András jeles történésznek, aki azt mondja: “A magyar reformáció jórészt alulról induló sodró erejű folyamat volt.”8