56. kérdés: Mit hiszel a bűnöknek bocsánatáról?

Felelet:
Hiszem, hogy Isten Krisztus elégtételéért minden bűnömről és bűnös természetemről, mely ellen egész életemben harcolnom kell, soha többé meg nem emlékezik, hanem engem Krisztus igazságával kegyelméből megajándékoz, hogy soha többé kárhozatba ne jussak.

Vajon miért bocsát meg nekünk Isten? Mert megérdemeltük? Nem. Mert olyan jók vagyunk? Nem. Mert megbántuk a bűneinket? Nem. Biztos, hogy bűnbánat nélkül nincs bocsánat. De a bűnbánat matematikai kifejezéssel élve még csak szükséges, de nem elégséges feltétele a bocsánatnak. Jézus Krisztusért bocsát meg Isten, mert ő szenvedett a mi bűneinkért, meghalt érettünk a keresztfán. Ha megbánjuk a mi bűneinket, és Jézus Krisztusért kérjük, hogy Isten bocsásson meg, akkor soha többé nem emlékezik a mi bűneinkről, mintha nem is lettek volna. Ez az érem egyik oldala. Emlékeztek a tékozló fiú történetére, aki az apjának minden vagyonából a ráeső részt mind eltékozolta? S mikor visszatért, az édesapja nem hányt a szemére semmit sem, csak elébe futott, átölelte, és azt mondta: Vágjátok le a hízott tulkot, és húzzatok sarut a lábára és gyűrűt az ujjára, mert az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott. Ez a szemrehányás nélküli nagy szeretet vár bennünket Istennél. De van az éremnek egy másik oldala is. A Káté azt mondja, hogy minden bűnömről és bűnös természetemről, mely ellen egész életemben harcolnom kell, soha többé meg nem emlékezik. Vagyis egész életemben harcolnom kell a bűneim ellen. Isten látja a szívemet, és nincs számomra teljes bocsánat, hogyha bűnbánatom csak formális vagy képmutatás, és nem akarok harcolni a bűneim ellen. Az ember egy különös helyzetben van, amiről azt mondta Luther Márton: simul iustus et peccator, egyszerre igaz és bűnös. Vagyis Isten igaznak néz, Isten megbocsát, elfelejti a mi bűneinket, de nekünk tudnunk kell, hogy bűnösök vagyunk, és minden erőnkkel kell harcolnunk a bűneink ellen. Isten megajándékoz Krisztus igazságával kegyelméből, hogy ne jussak kárhozatba, de elvárja tőlem, hálából mindent kövessek el azért, hogy úgy éljek, ahogyan ő mondja. Ha igazán a Jézus Krisztusé vagyok, akkor nem csak azért kell harcolnom a bűneim ellen, mert Isten ezt elvárja tőlem, hanem kell hogy fájjanak a bűneim, és saját magam belső akaratából és fájdalmából kell hogy megszülessen bennem a bűneim ellen való küzdelem. Itt van a különbség a katolikus egyház és a református egyház gyakorlata között. A római katolikus hit szerint a papnak kell meggyónni a bűneinket, és ő bocsát meg az Isten nevében. Nálunk Istennek kell elmondani bűneinket és Jézus Krisztusnak, és Jézus Krisztusért Isten megbocsát. Persze, ha valaki nem tud magától megszabadulni a bűneitől, és szükségét érzi annak, hogy a lelkipásztornak is elmondja, akkor el lehet mondani, és együtt lehet imádkozni, hogy a jó Isten bocsássa meg azokat. Lehet a lelki vívódásokban keresni valakit, aki segít bennünket, hogy Isten közelébe jussunk imádságunk által. De mindig tudnunk kell, hogy Isten, ha őszinte szívvel hozzá térünk, nekünk Jézus Krisztusért bocsát meg.