75. kérdés: Mi emlékeztet és mi biztosít téged az Úr szent vacsorájában afelől, hogy Krisztusnak a keresztfán történt egyetlenegy áldozatában és minden Ő javaiban neked is részed van?

Felelet:
Az, hogy Krisztus nekem és minden hívőnek megparancsolta, hogy egyem ama megtöretett kenyérből és igyam ama pohárból az ő emlékezetére, megígérvén ezzel együtt, először, hogy az ő teste a keresztfán énérettem oly bizonnyal megáldoztatott és megtöretett, vére pedig kiontatott, amily bizonnyal szemeimmel látom, hogy az Úrnak kenyere részemre megtöretik és a pohár velem közöltetik. Továbbá, hogy ő az én lelkemet a maga megtöretett testével és kiontatott vérével oly bizonyosan táplálja az örökéletre, mily bizonnyal én az Úr szolgájának kezéből az Úr kenyerét és poharát mint a Krisztus testének és vérének nekem adott bizonyos jegyeit elfogadom s szájammal magamhoz veszem.

Most a második sákramentum, az úrvacsora magyarázatához érkeztünk el. Az első sákramentumban mindannyian részesültetek és részesültünk, mert az az Isten megelőző kegyelméről szól. Az úrvacsora már a tanítványoknak szólt és a tanítványok által tanítványokká letteknek. Az úrvacsoránál nekem is kell cselekednem valamit. Megbánva a bűneimet magamhoz kell vennem azt a kenyeret, ami az Úr Jézus megtört testét, s azt a bort, ami az érettünk kiontott vérét jelenti. Világosan kell tudnunk, hogy mi az úrvacsora. A konfirmációi oktatás tulajdonképpen felkészülés az úrvacsoravételre, és ezért vehetnek csak a konfirmáció után úrvacsorát a reformátusok. Minden úrvacsoravételre, de különösképpen életetek első úrvacsoravételére sokat kell lélekben készülnötök. Imádkozzatok azért, hogy valóban üdvösségetekre vegyétek majd.
Majdnem kétezer éve annak, hogy az Úr Jézus az úrvacsoraosztást és a keresztség parancsát meghagyta. Azóta mennyi emberi parancs elveszett, megváltozott, ez a parancs azonban megmaradt, mert ez isteni parancs volt.
Az úrvacsorát az Úr Jézus halálának az emlékére vesszük, ezért nem csak a bűneinket kell megbánni, hanem arra is kell emlékeznünk, hogyan szenvedett az Úr Jézus a keresztfán érettünk. Amikor a lelkipásztor megtöri a kenyeret, akkor arra kell gondolnunk, hogyan töretett, roncsoltatott meg az Úr Jézus teste a keresztfán. Mikor kitöltik a bort és kezünkbe vesszük a borral telt kelyhet, akkor arra kell gondolnunk, hogy így folyt ki az ő vére érettünk a keresztfán. Az úrvacsoravétel az emlékezés perce is. Kezünkbe veszünk egy lelki fényképet, és benne újra látjuk az Úr Jézus értünk való szenvedését.
De az Úr Jézus azért is rendelte az úrvacsorát, hogy amikor vesszük, akkor emlékezetünkbe jusson: Ő érettünk halt meg. Nem csak egyszerűen meghalt a keresztfán. Az úrvacsora személyes dolog. A prédikációt hallgatja az egész gyülekezet, de nem kell válaszolnia reá. Az úrvacsoravételkor felelni is kell a feltett kérdésekre. Kezembe veszem a kenyeret, és megeszem. Nekem adják a kenyeret, én fogadom el, nekem nyújtják a poharat, én iszom a pohárból. Nekem kell mondanom: „Hiszem és vallom.” „Ígérem és fogadom.” Mindez személyes kapcsolat az Úr Jézus érettem való halálának az emlékével és az Úr Jézussal is. Mert míg az úrvacsorát magamhoz veszem, megtöretett testével és kiontatott vérével táplálja a lelkemet az örökéletre.