103. kérdés: Mit követel Isten a negyedik parancsolatban?

Felelet:
Először azt, hogy az igehirdetés és az iskolák fenntartassanak, és én különösen ünnepnapokon Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, Isten Igéjét tanuljam, a szent sákramentumokkal éljek; az Urat a szentek közösségében segítségül hívjam és Krisztus szerint adakozzam. Továbbá, hogy gonosz cselekedeteimmel felhagyjak, engedvén, hogy az Úr végezze bennem Szentlelke által a maga munkáját, és így az örökkévaló ünnepet már e földi életben elkezdjem.

A negyedik parancsolat így szól: Megemlékezzél a nyugalom napjáról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek nyugalomnapja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van: mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a nyugalom napját és megszentelé azt. A Tízparancsolatban a Szentírás régi fordításában még szombat nap van írva, a Kátéban már a nyugalom napja, azért, mert a szombat a zsidó sabbat szóból származik, ami magyarul azt jelenti, hogy nyugalom. Az új Bibliafordításban már így is van. Az Izrael népe számára a nyugalom napja a hetedik, a teremtés emlékére való nap volt. A Tízparancsolat két helyen is meg van írva: a Mózes II. könyve 20. részében és a Mózes V. könyve 5. részében. Az V. könyv 5. részében a szombat napi parancs ki van egészítve. Így szól a 14. vers: „De a hetedik nap az Úrnak, a Te Istenednek szombatja, semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad és semminemű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belöl van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad. És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.” Itt pontosítva van az, hogy a szombat nap megtartása kimondottan Izrael népének szól. Emlékezzenek meg róla, hogy szolgák voltak Egyiptomban, és ezért ők is adjanak pihenőnapot a szolgáknak is. A zsidó hét a szombat nappal fejeződött be, és a vasárnappal kezdődött. Az újszövetségben a nyugalom napja szombat helyett a vasárnap lett, azért, mert az Úr Jézus vasárnap vonult be Jeruzsálembe, vasárnap támadt fel, és vasárnap küldte el a Szentlelket. Mindezekkel azt jelezte, hogy az Ő eljövetele egy újrakezdés. Az első ember, Ádám elbukott. Jézus azért jött, hogy újra visszavezessen bennünket Istenhez az Ő bűnbocsánatot és örökéletet szerző halála által, ezért ő lelkileg az ember teremtését újrakezdte. Úgy is van írva a Szentírásban, hogy ami Krisztusban van, új teremtés az. A vasárnap a zsidó időszámítás szerint nem a hét vége, hanem a hét eleje, a hét első napja volt. Nem csak Istennel fejezzük be a hetet, hanem Istennel kezdjük a hetet. A hét első napját, a vasárnapot nevezi a Szentírás az Úr napjának. Az első keresztyének minden vasárnap összegyűltek, s minden vasárnap arra emlékeztek, hogy az Úr Jézus feltámadt (innen származik a vasárnap megünneplése). Az első négy évszázadban nem volt külön húsvét ünnepe, mert minden vasárnap húsvét volt. Csak a IV. században határozták el, hogy a sok vasárnap közül melyiket emelik ki húsvét ünnepének. Ilyenformán a keresztyénség ünnepe Jézus feltámadásának emlékünnepe, tehát az Úr Isten új teremtése, új kezdésének az ünnepe. Olvassuk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, hogy már az első keresztyének is mindig a hét első napján (vasárnap) gyűltek össze (20,7): „A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni: és a tanítást megnyújtá éjfélig.” A kenyér megszegésén az úrvacsoravételt is értették az első keresztyének.
Az Ószövetség idején Isten választott népe a zsidó nép volt. A zsidó népnek volt egy megkülönböztető jegye, a körülmetélkedés, és volt egy jellemző ünnepe, a szombat. Az Újszövetségben Isten választott népe a keresztyén egyház. Ennek megkülönböztető jegye a keresztség jellemző ünnepe, a vasárnap. De a Szentírásban ez is meg van írva (Róm 14,5-6): „Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál, amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel, aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel, aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek, és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek.” Vagyis nem az a fontos, hogy pontosan milyen napot ünnepelünk, hanem az a fontos, hogy ünnepeljünk, hogy hallgassuk Isten igéjét. Templomba menni lehet nem csak vasárnap, szabad szombaton vagy csütörtökön is. Isten közelében élni, templomi énekeket énekelni lehet más napokon is. Nem úgy van, hogy Isten az egyik napot jobban elfogadja, mint a másik napot, hanem úgy van, hogy az Úr Jézus feltámadásának emlékére a keresztyénség különösképp ünnepli a vasárnapot, és ez egy jó alkalom, mert akkor szabadnap is van, és az Úr Jézus feltámadása emlékére mindenki mehet a templomba. Ezt mondja a Káté: Az Igehirdetés és az iskolák fenntartassanak, és én különösen ünnepnapokon Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, Isten igéjét tanuljam, a szent sákramentumokkal éljek, az Urat a szentek közösségében segítségül hívjam, és Krisztus szerint adakozzam. Továbbá, hogy gonosz cselekedeteimmel felhagyjak, engedvén, hogy az Úr végezze bennem Szentlelke által a maga munkáját, és így az örökkévaló ünnepet már e földi életben elkezdjem. Vasárnap felemelő érzés nagy gyülekezettel Isten előtt a templomban lenni. De hogyha történetesen olyan a munkabeosztásom, hogy vasárnap nem tudok jönni, akkor el kell jönnöm egy hétköznap Isten igéjét hallgatni és Őt dicsérni. A lényeg az, hogy elmenjek, ott legyek, és éljek az Úrvacsorával, és kövessem az Úr Jézust.
Vasárnap és az ünnepeken nem keserű kötelezettség templomba menni, hanem egy alkalom Istenhez közelebb kerülni. Aki vasárnap is dolgozik, akkor is, amikor pihenhetne és Istenhez mehetne, az saját magát csapja be, az ünneptelenül éli le az egész életét, és nem fog tudni többre érkezni, mint az, aki vasárnap pihen és templomba megy, mert kifárad a lelke is, a teste is, és haladatlanabb lesz a munkájában. Két egymás mellett lévő gyülekezetben szolgáltam, amikor fiatal lelkipásztor voltam. Az egyikben vasárnap délelőtt, délután mindig zsúfolva volt a templom, még a padok között is álltak, a másikban alig jöttek el, vasárnap is dolgoztak, de azért ebben a másikban nem voltak gazdagabbak az emberek, pedig a földjük ugyanolyan jó volt, és a körülményeik is ugyanolyan jók voltak. Inkább szegényebbek és elkeseredettebbek voltak, mert nem volt lelki erejük, nem volt vasárnapjuk, saját magukat fosztották meg az ünneptől. Az ünnep az élet ajándéka, Isten ajándéka, hogy szép legyen az élet. Időt kell mindig szakítanunk reá, mert akkor feltöltődünk. Ha egy akkumulátort mindig használunk, és nem töltjük fel sohasem, kimerül. Ha egy autóval mindig csak megyünk, és nem tankoljuk fel, egyszer csak kiürül, és nem megy tovább. Éppen így van a lelkünk is. A lelkünket is táplálni kell, fel kell tankolnunk mindig azért, hogy legyen lelki erőnk, mert az élethez sok minden szükséges: egészség, pénz, ház, előrehaladás, tudás, de lelki erő is szükséges hozzá. Sokan vannak a gazdagok között is, akik öngyilkosok lesznek. Vannak, akik azért roppannak össze, mert nem sikerül a felvételijük az egyetemre, vagy nem sikerül az életük terve, és szerencsétlen emberek lesznek, mert a pénztárcájuk ugyan tele van, de a lelkük üres lett. De vannak olyan emberek is, akik mindennel meg tudnak harcolni, mert lelki erejük van. Ilyenek voltak az erdélyi fejedelmek: Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György is. Bethlen Gábor huszonkilencszer olvasta végig a Bibliát, és Rákóczi is több mint hússzor. Bibliaolvasó, Isten közelében élő emberek voltak, és ezért volt lelki erejük mindenre.
Felvethetnénk azt a kérdést is, hogy miért kell templomba járnunk, hiszen hamar elfelejtjük a prédikációkat, amiket ott hallunk. Egy régi történet arról beszél, hogy egy faluban élt egy fiatalember, aki minden vasárnap a templomban volt, de vasárnaptól szerdáig-csütörtökig már elfelejtette a templomban hallott prédikációt. Azon gondolkozott, hogy akkor neki érdemes-e a templomba járni, ha úgysem tudja memorizálni a hallottakat? Az erdőben élt egy idős bölcs ember, elment hozzá, és megkérdezte tőle, mit tegyen, járjon-e templomba vagy sem, mert úgyis mindig elfelejti az igét. Az öregember azt felelte: Mindjárt megmondom, de légy szíves, előbb vedd ezt a vesszőkosarat, és a patakból hozz nekem egy kosár vizet. A fiatalember szégyellte mondani, hogy ezt nem lehet, le is ment a patakra, megmerítette a kosarat, de mire felért az öregemberhez, nem maradt benne egy csepp víz sem. Kifolyt a víz, mondta. Nem baj, felelte az öreg, menj vissza, próbáld meg újra. Mikor tizedszer is visszaküldte, a fiatalember türelme elfogyott, és azt mondta: Miért tetszik engem küldeni kosárral vizet meríteni, nem tetszik látni, hogy kifolyt a víz a kosárból? Az öregember azt felelte: Igen, a víz kifolyt, de nézd meg, milyen tiszta lett a kosár. Így van ez a prédikációval is. Az Isten igéje átfolyik rajtunk, el is felejtjük, miről volt szó, de megtisztul bele a lelkünk. Átmos, megmos, tisztává tesz az Isten igéje. Az Úr Jézus azt mondta a tanítványainak, mikor búcsúzott tőlük: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet én szóltam néktek.” Megtisztította lelküket az Úr beszéde. Az igehirdetés is (ha imádkozunk és odafigyelünk) megtisztítja a szívünket.
Én nem tudom, hogy nálatok milyen tiszta a kosár. Édesanyátok, édesapátok, a testvéreitek milyen békességben, milyen szeretetben élnek, milyen boldogság van otthon. Sohasem veszekednek, sohasem kiabálnak, nincs káromkodás, csak szép beszéd? Adja Isten, hogy úgy legyen. Azért senkinek sem tökéletesen tiszta a kosara, a lelke, mert mindennap megfertőz, bepiszkít bennünket valamivel az élet. Azért kell templomba járnunk, hogy megtisztuljon a kosár, a lelkünk. Az értelmes ember gondot visel a testére, vigyáz arra, hogy ne betegedjen meg, ne menjen tönkre, ezért mosdik és eszik, hogy rendben tartsa a testét. Ha beteg, elmegy az orvoshoz, éjszaka alszik, mert tudja, hogy ha nem pihen és kifáradt, akkor nem tud dolgozni, tehát gondoskodik arról, hogy erősödjön, felüdüljön a teste.
Az ember azonban nem csak testből, hanem lélekből is áll. A lelkünket is táplálni kell, éppen úgy, mint a testünket. A lelkünket is etetni kell, éppen úgy, mint a testünket. És mivel etetjük a lelkünket? Az erőszak-filmek, a bennünket körülvevő gonoszság, önzés, hazugság, veszekedés csak az ó embert etetik bennünk. Az új embert is etetni kell, a lelkünket is táplálni kell. Ezért kell járni a templomba és otthon is Bibliát olvasni. Isten kegyelme, hogy templomba járhatunk. Az ünnep Isten ajándéka. Figyeljétek meg, ezt az ajándékot még az állatoknak is meg akarja adni Isten. Azért van úgy írva a Tízparancsolatban: Semmi dolgot ne tégy azon a napon se magad, se fiad, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se barmod… Megdöbbentő dolog, hogy van sok félrevezetett ember, akitől ellopta a Sátán a vasárnapot, és még azzal az ajándékkal sem él, amit Isten az állatoknak is megadott. Kérdezzétek meg azokat, akik templomba járnak: szegényebbek lettek-e vele? És mégis hányan élik le az életüket örökös robotban, úgy, hogy még egy békés vasárnapjuk sem volt. A vasárnapot el kell fogadnunk Isten kezéből, hogy életünk boldog legyen. Isten segítsen meg benneteket, hogy jó templomba járók legyetek, s akkor meglátjátok, mennyivel boldogabb és nyugodtabb lesz az életetek, mert akkor Isten végzi bennetek Szentlelke által a maga munkáját, megtisztítja a lélek kosarát, és erőt ad mindennel megküzdeni.