115. kérdés: Miért hirdetteti Isten a Tízparancsolatot olyan szigorúan, ha azokat ebben az életben senki sem tarthatja meg?

Felelet:
Először azért, hogy egész életünkben egyre jobban megismerjük a mi bűnös természetünket, és így egyre jobban kívánjuk bűneink bocsánatát és a Krisztusban való igazságot. Másodszor, hogy Szentlélek kegyelméért könyörögvén, szüntelenül törekedjünk Istennek ábrázatára mindinkább megújulni, míg e földi élet után elérjük a tökéletességet.

A Szentírás szerint a Tízparancsolat a törvény, Krisztushoz vezérlő mester. A törvény megmutatja, hogy milyeneknek kellene lennünk, és megmutatja azt is, hogy nem tudunk ilyenek lenni, nem vagyunk ilyenek. Először azért hirdetteti Isten a Tízparancsolatot, hogy egyre jobban megismerjük a mi bűnös természetünket és egyre jobban kívánjuk a Krisztusban adott bocsánatot. Másodszor azért, hogy látva bűnös voltunkat, kérjük az Isten segítségét és törekedjünk megváltozni, hogy e földi élet után elérjük a tökéletességet.
A bűnnel való viszonyunkat négy latin mondat foglalja össze a dogmatikában.
1) A bűneset előtt az ember „posse peccare et non peccare”, vagyis tudott vétkezni és nem vétkezni. Isten szabadnak teremtette. De az ember ebből a szabad akaratából vétkezett. Hallgatott a Sátánra, és szembefordult Istennel. Emlékeztek a bűneset történetére?
2) A bűneset után az ember Krisztus nélkül, Isten segítsége nélkül „non posse non peccare”, azaz nem tud nem vétkezni, vagyis szüntelenül vétkezik. Mert ha nem ismeri Istent, nem ismeri el Istent, és csak az ó ember van benne, és csak a saját dicsőségét keresi, a saját maga önzése szerint él, akkor az egész életének beállítottsága a bűn és az önzés beállítottsága.
3) A Krisztusban újjászületett ember, aki Istenhez tér és megismeri az evangéliumot, az „posse non peccare”, azaz tud nem vétkezni. Ez nem azt jelenti, hogy sohasem vétkezik, de már tud nem vétkezni. Benne van az új ember, és így már tud Isten szerint élni is. Még sokszor legyőzi az ó ember, vétekbe esik, de megbánja, újra felkel, újra megy, szüntelenül kéri Isten segítségét, és lassan-lassan mégis jobb lesz. Ezért le kell mérnünk magunkat, a jó cselekedeteinket a beszédmódunkon, az életünkön keresztül, hogy csakugyan javulunk-e egy kicsit. De szüntelenül kell tudnunk magunkról, hogy nem vagyunk tökéletesek, mert ha másképpen nem, akkor sokszor gondolatban vétkezünk.
4) Az örökéletben majd az ember „non posse peccare”, azaz nem tud vétkezni. Isten megszabadít az ó embertől, az önzéstől, a gyűlölettől, és az ő közelében a szeretet fog uralkodni bennünk. Ezért mondja a Káté, hogy e földi élet után elérjük a tökéletességet.