125. kérdés: Melyik a negyedik kérés?

Felelet:
„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Azaz vedd gondjaidba a mi minden testi szükségeinket, hogy így megismerjük, hogy minden jó egyedüli forrása te vagy, és hogy a te áldásod nélkül sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem adományaid nálunk nem gyarapodnak. Éppen ezért, a mi bizodalmunkat minden teremtménytől elfordítva, egyedül csak beléd helyezzük.

Figyeljétek meg, nem úgy van írva, hogy az én mindennapi kenyeremet add meg nekem ma, hanem így: „mindennapi kenyerünket (tehát többesszámban) add meg nékünk ma”. Ez azt jelenti, hogy ne csak a saját kenyerünket kérjük, hanem gondoljunk a sok szegényre, éhezőre, és számukra is kérjük a kenyeret. Én akkor értettem meg ezt igazán, amikor Arad külvárosában még az 50-es években szerveztem a gyülekezetet. Nagy szegénység volt akkor. Az egyik presbiter meghívott disznóöléses vacsorára. Ő imádkozott az asztalnál, mint máskor is, és az imádságában azt mondta: Édes Atyánk, jó Istenünk, köszönjük neked, hogy megsegítettél, hogy ezt a disznót felhizlalhattuk, levághattuk, és egész évre van ennivaló, de arra kérünk téged, minden szegény embernek rendeljed ki az ételét, hogy ebben az évben senki se éhezzen sehol sem. Akkor értettem meg igazán, hogy mit is jelent az, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”.
És nincs arról sem szó, hogy a mi holnapi kenyerünket is, ne csak a mait. Elégedjünk meg mindig a maival, és bízzunk abban, hogy Isten minden napra ki fogja rendelni a kenyerünket. Természetesen azért dolgozni, küzdeni is kell, de bízni is kell abban, hogy Isten kirendeli. Két évvel a konfirmációm után a szüleimet egy éjszaka elvitték a diktatúra alatt kényszerlakhelyre, és teljesen egyedül maradtam. Akkor még tandíjat is kellett fizetni az iskolában, ezért nyáron elindultam munkát keresni. Egy árva osztálytársammal jártuk végig mind a munkalehetőségeket, eredménytelenül, de mind a ketten bíztunk Istenben, imádkoztunk, és kezdettől fogva arra gondoltunk: mi eljárjuk ezt a munkakeresést, ez a mi feladatunk, éppen úgy, mintha meg lennénk bízva, hogy valaki más idegennek, kívülállónak munkát szerezzünk, a végén azonban Isten gondoskodni fog rólunk. És úgy is történt. Amikor az utolsó 25 banisom leesett és elgurult, már fel sem vettem, gondoltam, jó lesz egy koldusnak, aki megtalálja. Akkor találkoztunk egy másik osztálytársunknak a mérnök édesapjával, aki munkásokat keresett a Rév–Esküllői csatornához, és rögtön felfogadott bennünket. Isten kirendelte utolsó percben a megoldást, és végig mindig így kirendelte. Higgyétek ti is, hogy ha bizalommal lesztek hozzá, mindent elkövettek, és igyekeztek jól dolgozni mindenütt, akkor Isten mindig ki fogja rendelni a mindennapi kenyeret.