6.26 Ami a gyülekezeti közösséget erősíti (bűnvallás, bizonyságtétel, imaközösség)

Ami a gyülekezeti közösséget erősíti. Siklós József
1. Születés nélkül nincs élet!

“Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg Isten országát. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született Lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondtam néked: Szükség nektek újonnan születnetek.“
(Ján 3,3.6-7)
Az élet kapuja születés. Amíg egy ember valamely földi ország területén meg nem született, addig annak az országnak nem állampolgára. Sehol nyilván nem tartják, jo¬gokat nem élvez, kötelezettségek nem terhelik. Mindezek a születés pillanatával kezdődnek meg.
Így van ez Isten országával is. Csakhogy annak polgá¬rává, részesévé testi születés által nem lehetünk.
Isten Igéje is arról tanít s az emberiség történelme is arról győz meg, hogy az egész emberi nemzetség egyetem¬legesen, kivétel nélkül a bűn uralma alatt áll, Istentől elszakadt állapotban van. Istentől, az élet forrásától elszakadni pedig annyi, mint szellemi értelemben a halál állapotába zuhanni. “Az a neved, hogy élsz és halott vagy!” Isten felől nézve ez az egész emberi nemzetség életének összefoglaló, jellemző címfelirata. Ilyen értelemben mind¬nyájan hiábavaló életet, Istentől elszakadt életet örököltünk szüleinktől, és ugyanilyet hagyunk örökségül gyermeke¬inkre a testi születés útján.
Ezért mondja Jézus Krisztus: Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg Isten országát. Amint testi születés nélkül nem lehetünk a földi ország polgáraivá, úgy Szentlélektől való újjászületés nélkül nem léphetünk be Isten országába. Ezt a felülről való újjászületést nem pó¬tolhatja semmiféle vallásos gyakorlat, hittani ismeret, jó¬cselekedetek buzgó gyakorlása. Ezek alapján templomát, egy¬házát, gyülekezetét, papjait és szent könyveit megláthatja ugyan a pusztán ilyen módon vallásos-egyházias ember, de Isten országát nem láthatja meg!
Isten nem mond, nem kíván lehetetlent. Ha kijelenti, hogy az újjászületés szükséges, akkor az nyilván lehetséges is. Lehetséges, mert Ő lehetővé teszi! Elvégzi Szentlelke és Igéje által. “A szél fú, ahova akar: és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnét jő és hová megy. Így van min¬denki, aki Lélektől született.” (Ján. 3,8.) “Nem mulandó, ha¬nem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó beszéde által.” (1 Pét. 1,23.)
Isten Lelke váratlanul, ellenállhatatlan erővel körül¬vesz egy embert Isten Igéje, mint termékenyítő mag a szívébe hull és megtörténik a felülről, újonnan való születés, mely annyira gyökeres változást jelent az ember életében, hogy utána a “régiek elmúltak, íme újjá lett minden!” Az ¬óember halálát, a régi én “vízbefulladását” jelenti valójában a névleges - látszólagos - keresztyénség köreiben annyira jelen¬tését vesztett keresztség is, az “újjászületés fürdője”. Az ilyen értelemben felfogott keresztségről mondja Jézus: “Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.” Megkeresztelt voltunk akkor nyeri el tehát igazi értelmét, ha Isten Lelke és Igéje elvégzi bennünk azt, amit a keresztség csupán jelképesen ábrázol ki.”
Az újjászületés következtében az embernek megváltozik a lelkivilága, gondolkodásmódja, viselkedése, érdeklődési köre: Istenhez, emberekhez, családjához, munkatársaihoz, ellenségeihez való viszonya, beszédmodora, szabadidejének fel¬használása és így tovább.
Minden születés vérrel és szenvedéssel jár. Az, hogy én megszülessek, valakinek nagy fájdalmába és vérébe került. Mérhetetlen szenvedés és keresztről hulló drága vér áll az újjászületés hátterében is. Ingyen kegyelemből Istentől azért nyerhetek új életet, mert régi életem minden bűnéért elszen¬vedte valaki a méltán megérdemelt, igazságos ítéletet. A Golgota véres keresztjén átszegzett tagokkal, iszonyú kínoktól elgyötörten, kínoktól cserepes ajkával számunkra bocsána¬tot esdekelve az Atyától szenved az egyetlen Ártatlan, az egyetlen Igaz. Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette. Vérhullás közepette történik újjászületésed; bűneiddel meg¬érkezel a Golgotához, hittel borulsz le a kereszt tövébe, bűnös szívedre hull a drága vér, és hangzik feléd az Evangé¬lium, a kegyelem örömüzenete: “Jézus Krisztusnak, Isten Fiá¬nak vére megtisztít minket minden bűntől.”
(1 Ján. 1,7.)
¬A születés ténye körül nem képzelhető el semmiféle bizonytalanság. Ha valakinek eszébe jutna egy embertől ilyet kérdezni: “vajon megszülettél-e?” - úgy mindent el lehet kép¬zelni, csak efféle bizonytalankodó válaszokat nem: “Talán... valószínűleg… hátha... azt hiszem... bár egészen bizonyos nem vagyok benne... nincs kizárva, de hiszen azt biztosan nem lehet tudni...” E1 nem mosódó, határozott kiindulópont a szü¬letés.
Így van ez a Szentlélek által történő újjászületés ese¬tében is. Ha bizonytalanságban vagy felőle: még nem ment végbe. Ha bizonyos vagy benne: rendszerint még az időpontja is felejt¬hetetlenné válik (bár nyilván nem ez a döntő) és az újjászüle¬tés ténye életedet két élesen elkülönülő, egymással ellentétes részre osztja. “Tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre.” (1 Ján. 3,1. )
Az is nyilvánvaló, hogy a születés kezdet. Senki nem mondhatja: “1925-ben születtem ugyan, de azt megelőzően is éveken át éltem már a földön, tehát születésem nem is olyan nagyon jelentős esemény az életemben.” - Lelki értelemben sem lehet így beszélni. Aki valóban újjászületett, sosem fogja azt mondani: “Újjászületésem előtt is mindig hívő voltam, igaz ember voltam, Istenemmel való kapcsolatom mindig is rendezett volt, mióta az eszemet tudom. Pál apostol így értelmezi saját újjá¬születését: “Krisztus Jézusban dicsekszünk és nem a testben bizakodunk. Jóllehet nekem test szerint is van miben bizakod¬nom. Ha bárki más úgy véli, hogy testben bizakodhat, én sokkal inkább. Körülmetéltek nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Ben¬jámin törzséből való vagyok, héberek közül való héber, törvény tekintetében farizeus, a törvény által követelt igazság te¬kintetében feddhetetlen voltam. (Mintha ma így szólna valaki: nyolcnapos koromban megkereszteltek, ősi református családból származom, Debrecenből valók vagyunk, presbiter sőt lelkész ¬őseim is voltak, gyerekkorom óta tudok minden zsoltárt, becsü¬letes, erkölcsös életet élek, rendőrséggel soha nem volt bajom, nem öltem és nem loptam, nem iszom és nem kártyázom...)
“De én mindezt - folytatja Pál - ami nekem nyereség volt, a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt ezenfelül most is kárnak és szemétnek ítélek mindent az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért. Őérette mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem és Őbenne olyannak találtassam, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által…” (Fil. 3,3-11.) Ha ugyanis mindig jó ember, igaz ember, Isten barátja és engedelmes gyermeke voltál természetednél fogva s a magad erejéből is, miért kellett akkor Isten Fiának érted szenvednie, véreznie és meghalnia? Az újjászületett ember tudja: nincs semmi “saját igazsága”, nincs mivel dicsekednie Isten előtt, új életét csupán Megváltó Krisztusának köszönheti.¬ A Vele való találkozás lezárja az élet Isten nélkül való korszakát és megnyitja a tudatosan és hálás örömmel vállalt Isten-gyermekség korszakát.
A kereszt tövénél fakad - a kereszt mellől indul- ¬minden újjászületett élet.
2. Az újszülött tápláléka: Isten Igéje

“Mint most született csecsemők, az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.” ¬– “Nemcsak kenyérrel él az ember hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
(1 Pét 2, 2 . ; Máté 4, 4.)
Mihelyt egy gyermek megszületik, egykettőre táplálékra van szüksége, s bizony nem mindegy, mit adnak ennie. Ha tej helyett vizet, húslevest, vagy pálinkát adnának neki, alighanem elpusztulna. Sőt tiszta, hamisítatlan, keveretlen tejet kell kapnia, hiszen az újszülött csak azon növekedhetik!
Aki a Szentlélek által újjászületett, annak életében a tiszta tejnek ezt a szerepét Isten igéje tölti be. A hívő embernek az a lelki tápláléka. Nem is csak néhanapján, hanem napról-napra! A csecsemő négyóránként kapja a tejet, a lelki újszülött sem élhet abból az igéből, amit öt héttel, három hónappal ezelőtt magába fogadott!
Túljutni sem lehet az igén a keresztyén élet folyamán. Ami a gyermeknek a tiszta tej, felnőttnek a mindennapi kenyér, az nekünk az ige: nélkülözhetetlen, mindennapi, kizárólagos táplálék. Nem lehet “kinőni belőle”, sohasem válhatik “tú1 ¬haladott állásponttá”.
¬A Biblia kizárólagossága nem azt jelenti, hogy most már a hivő ember semmiféle más olvasmányt kezébe sem vehet, pl. szakmájába vágó irodalmat, szépirodalmat, ismeretterjesztő írásokat, újságot, hitét építő írásokat. Itt arról van szó, hogy lelki életére, üdvösségére nézve vetélytárs nélkül az le¬gyen irányadó, amit a Biblia mond, hitének az legyen a szilárd horgonya, döntéseit annak alapján hozza meg. Újjászületett em¬bernél pl. elképzelhetetlen ilyen tépelődés: “A világ végét illetően a Biblia azt tanítja, - viszont egy regényben azt ol¬vastam... - vajon melyiknek van igaza? - A Biblia arra figyel¬meztet, hogy bocsássak meg ellenségemnek, viszont a szomszéd azt mondja, hogy álljak rajta bosszút - vajon melyikre hall¬gassak? - A Biblia bűnnek mondja a paráznaságot, egy orvosi könyv ellenkező módon vélekedik - hol hát az igazság? - A Biblia tiltja ki nem jelentett titkok fürkészését, ám egy spiritiszta ismerősöm pontos helyzetjelentéseket közöl a túl¬világi életről - melyik a hiteles szó?...”
Bennünk ilyen problémák azért nem vetődhetnek fel, mert hisszük és tudjuk, hogy a Biblia nem emberi mű, még csak nem is a legnagyszerűbb irodalmi művek vagy a legkiválóbb vallásos könyvek egyike, hanem minden más könyvtől eltérően Isten szava és kijelentése. A szentírók, akik leírták, engedelmes eszközök Isten kezében: íródeákjai az Istentől sugallt üzeneteknek. “Bizonyos nálunk a prófétai beszéd, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító szövétnekre. …Gondoljátok meg mindenek előtt, hogy az Írásnak egyetlen próféciája sem oldható meg a magunk magyarázatával, mert sohasem ember akara¬tából származott a prófétai szó, hanem a Szentlélektől indí¬ttatva szóltak az Isten szent emberei.”
( 2 Pét 1,19-21.) Sok olyan kijelentés van a Bibliában, amelynek igazságára sokkal később jött rá a maga eszközeivel a természettudomány, törté¬nettudomány, vagy a lélektan.

És évezredek óta hivők millióinak szabályos hittapasz¬talata bizonyítja, hogy a Biblia nemcsak általában Isten be¬széde, hanem Istennek személyesen hozzánk szóló üzenete! Csakugyan érdemes hűségesen élni vele, valóban hasznos, valóban táplál! “Maradj meg mindabban, amit tanultál, mert tudod, kitől tanultad. És mert gyermekségedtől fogva ismered a szent írásokat, amelyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. Az Istentől ihletett teljes írás hasznos a tanításra, feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, felkészítve minden jó cselekedetre.” (2 Tim 3,14-17.)
Hasznos az Ige! Mielőtt reggelente felnyitnád Bibliádat s mielőtt a gyülekezetben megszólal az igehirdetés, annak tu¬datában kérd Istentől: “Uram, tégy fogékonnyá és hallóképessé, hogy megértsem itt és most az én számomra küldött üzenetedet, s ha megértettem, az engedelmesség lelkével támogass engem!”
Magam életéből és másokéból számtalan példa rajzik elém: annak bizonyságai, hogy miképpen tud Isten hozzánk “személyesen szólni” az Igén keresztül.
Egy barátommal egyszer hosszasan vitatkoztunk a keresztény élet valamely mozzanatát illetően, de közös látásra nem tudtunk eljutni. A vita után együtt mentünk el egy igehirdetésre, mely¬nek során - amint azt ámulva láttuk - vitatémánk minden egyes részlete előkerült, alaposan feltárult, annyira, hogy az ige¬hirdetés végére minden kételyünk eloszlott, mindketten teljesen megnyugtató választ kaptunk, - nyilván nemcsak a problémá¬inkat nem ismerő prédikátortól, hanem a szívünket mindenestől ismerő Istentől.
Egyszer külföldön halt meg egy hozzátartozóm, aki szívem¬hez nagyon közel állott. Szorongó szívvel álltam Uram elé a nagy kérdéssel: Vajon eljutott-e az üdvösségre? - mert nem volt tudomásom arról, hogy Krisztust szívébe fogadta volna. Csodálatos volt az aznapi Ige válasza: “A tanítványok megdöb¬bentek és azt mondták: Kicsoda üdvözölhet tehát? Jézus pedig azt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges!” (Mt. 19,25-26.)
Házasságkötésemet ez a napi ige döntötte el: “Titeket maga az Isten tanított meg arra, hogy egymást szeressétek!” (1 Tesz 4,9.)
Egy alkalommal olyasvalamit tettem, aminek nyomán el¬hatalmasodott bennem a felfuvalkodottság: lám, mégsem vagyok akárki, ezt bizony nem sok ember tette volna meg! Mi sem természetesebb, mint hogy ez volt a napi igém: “Ha valaki úgy gondolja, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg.” (Gal. 3,6.)
Egy férfi ismerősöm éppen útnak indult egy reggel ügyvéd¬jéhez, hogy egy régóta esedékes adósságot valakitől per útján hajtson be végre. A kapuban lapozta fel a napi igét: “Adj mindenkinek, aki kér tőled, és attól aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza.” (Lk 6,30.) Megértette Isten figyelmezteté¬sét, letett előbbi szándékáról. Az összeget egyébként ugyan¬akkor a héten per nélkül és szó nélkül, bocsánatkérő levél kí¬séretében adósától visszakapta.
A naponkénti üzenet nem mindig ennyire időszerű, de min¬dig éppen az, amit Isten aznapra nekünk szán.
Leghelyesebb rendszeresen olvasni az Igét: elkezdeni az Ószövetséget is, az Újszövetséget is az elején, s napról-napra folyamatosan végighaladni mind a kettőn. El ne kedvetlenítsen, ha valamit nem értesz benne, annak örülj, amit értesz, a ne¬hezebb részeket pedig kérdezd meg nagyobb világossággal és ismerettel rendelkező atyafiaktól, vagy várd meg, míg maga a Szentlélek világítja meg előtted azok értelmét.
Meg ne botránkozz azon, ha a Bibliában egynéhány olyan kijelentést találsz, ami mai természettudományos ismereteink birtokában teljesen elképzelhetetlennek látszik. (pl.: A Föld oszlopokon áll… Az ég tömlőiből jön elő a szél és az eső… Jób 38,5-6; 37.) A Szentírás nem természettudományi tankönyv, hanem egy évezredek előtti kor nyelvének és világképének ru¬hájába öltözve mond el nekünk örökérvényű szellemi igazságokat.
Ha Isten hozzád szóló üzenetét keresed benne, azt mindig meg fogod találni!

2. Az újszülött lélegzetvétele: imádság

“Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zör¬gessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap; aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérik tőle”- “Szüntelen imádkozzatok!”
(Mt. 7,7-11 ; 1 Tessz 5,17.)
Mihelyt egy gyermek napvilágot lát, nyomban lélegezni kezd. (S hogy egy élet-halál küszöbén lévő aggastyán utolsó perce ütött-e már, azt sokszor úgy döntik el, hogy szája vagy orra elé vékony papírlapot tesznek: vajon mozgatja-e a papírt a lehelet?) Élni annyi, mint lélegzetet venni! Pontosan így van ez a lelki élet területén is. Aki újon¬nan született, valójában “mennyei polgárrá” változott, igazi hazája végső értelemben már a mennyek országa lett. Hogy a bűn alá rekesztett világ fojtó gőzei közt meg ne fulladjon, állandóan magába kell szívnia a mennyek országának éltető le¬vegőjét, állandóan telítődnie kell Szentlélekkel (mint a ten¬ger mélyén dolgozó búvárnak a felülről, csövön át hozzá jut¬tatott levegővel). Ez a lélegzés és telítődés az imádság. Amint a test számára élettörvény: szüntelen lélegezzetek! - ¬úgy a lélek számára: szüntelen imádkozzatok! Ez természetesen nem kötött imaszövegek szakadatlan ismételgetését jelenti, hanem inkább Istennel való szüntelen kapcsolatunkat, lelki¬világunk imádságos légkörét, Isten jelenlétében való életet. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy az imádságra nem Istennek van szüksége, hanem nekünk. Imádkozni nem kell, hanem szabad!
Az imádság előfeltétele az Isten iránti gyermeki bizalom, Jézus ama szavának átélése, hogy “ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik tőle kérik!”
Az imádság tartalmát, mondanivalóját illetően négyféle imádságról beszélhetünk:
1) Imádságunkból sosem hiányozhat a bűnbánat, az őszinte bűnbeismerés. Minden alkalommal mint bűnösök áll¬hatunk csak a kegyelem királyi széke elé. Tekintsünk végig előző napunkon, lelkünk állapotán; engedjük, hogy az imádsá¬got megelőzően olvasott Ige behatoljon szívünkbe, megítéljen és leleplezze titkos bűneinket. Ha szüleinket megbántottuk, nem állhatunk eléjük kéréseinkkel, vagy egyéb mondanivalónk¬kal anélkül, hogy előbb bocsánatukat ne kérnők. Kérkedve, bűnünkről tudomást sem véve bizony nem állhatunk mennyei Atyánk elé sem, hanem mindig csak úgy, mint a templom kapujában mel¬lét verő vámszedő: “Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!”
2) A hálaadás hangjának is meg kell szólalnia imádságunkban. Rossz gyermek az olyan, aki apjával szemben mindig csak igényeket támaszt, követelésekkel áll elő, de soha semmit meg nem köszön.
Szomorú volna, ha azt mondanád: nincs mit megköszönnöm! Az újjászületett ember látásmódja arra nézve is megújul, hogy felismeri a megköszönnivalót, mindig és mindenütt. A hitetlen ember talán még akkor is panaszkodik, zúgolódik, ha milliói vannak, a hívő ember a hála embere. Egy szegény halászember, aki leült egy darab kenyérből és egy szelet sült halból álló egyszerű vacsorája mellé, így imádkozott egy alkalommal: “Kö¬szönöm Uram, hogy megraboltad a szárazföldet és megraboltad a tengert, hogy engem táplálj.”
Nincs mit megköszönnöd? Hát mid van, amit ne kaptál volna? Isten ad életet, leheletet és mindent, - testi egészséget, ép értelmet, munkaképességet, táplálékot, békességet, Ő adja az Igét, ad melléd testvéreket, Ő ad neked kegyelemből örök éle¬tet, üdvösséget! Összefoglalva mindent: “Aki az Ő tulajdon Fiá¬nak nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne aján¬dékozna nekünk mindent vele együtt?” (Róma 8,32.) A keresztyén ember: mérhetetlenül gazdagon megajándékozott ember!
3) Atyánk felhatalmaz arra, hogy kérjünk zörges¬sünk, keressünk. A földi életben az a szokás, hogy hivatalok, hatóságok, tekintélyek örülnek, ha minél kevesebb kéréssel zak¬latják őket, mert a kérések gyakran terhükre vannak, - de nem így van ez mennyei Atyánknál! Őt az szomorítja, ha nem fordulunk hozzá kéréseinkkel, hanem magunk kínlódunk nélküle. Készséggel és szemrehányás nélkül, szívesen adja Isten, amit ad!
Hogy mit kérjünk tőle? Szabad kérni bármit, mindent! Az csak természetes, hogy az újjászületett ember nem fog Isten szándékával vagy parancsával ellentétes dolgot kérni, hogy pl. villám sújtsa a szomszéd házát, vagy egy lopás sikerüljön, s ne vegyék észre... Egyébként szabad kérni mindent, játék babától kezdve országos ébredésig. Persze jó itt azért valamit vilá¬gosan látnunk: Bolond volna az a királyfi, aki apjától - mondjuk ¬agyag golyót kérne, amikor királyságot is kaphatna. A mi Atyánk nagy király, a mindenség és az örökkévalóság Ura, - kár csak jó egészséget, bő termést, jövedelmező állást, hosszú életet kérni tőle, - amikor kérhetünk drága és örökkévaló mennyei ja¬vakat, ajándékot is. Szegényes dolog az is, ha imáink mindig csak önmagunk körül forognak és ilyen szavak hemzsegnek benne: engem... nekem... velem... Imádságainkban vigyük Isten elé mások testi-lelki szükségeit, nyomorúságait is; könyörögjünk családunkért, gyülekezetünkért, egyházunkért, hazánkért, az egész világért! Ne feledjünk el könyörögni ellenségeinkért sem!¬
Jusson eszünkbe Megváltónknak a kereszten mondott imádsága: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
Amit az Igéről megállapít a Szentírás, ugyanazt az imád¬ságról is megállapítja, hogy t.i. “Igen hasznos a buzgóságos könyörgés.” Hasznos, mert aki kér, mind kap; Isten imameghall¬gató Isten.
A múlt században működött Istennek egy nagyon áldott em¬bere, Müller György (1805-1892). Szívében arra kapott indítást, hogy a kallódó, csavargó árva gyermekek részére evangéliumi szeretetet árasztó otthont létesítsen. Erre az útra úgy indult el, hogy zsebében egyetlen fillér sem volt, és egész életében soha embertől semmit sem kért, kizárólag Istentől. Imádságára való válaszképpen ajánlották fel egyre többen és többen e célra szánt adományaikat, így ajánlkoztak férfiak és nők az árvaház¬ban való szolgálatra. Árva gyermekek is csak akkor jelentkeztek, amikor ezt az Úrtól külön kérték. Alaptőkéjük nem lévén sokszor volt üres a pénztár, az éléskamra vagy a fáskamra, s napról ¬napra kellett a kegyelemre hagyatkozniuk. Mikor a legszoronga¬tóbb volt a hiány, térdre borultak és imádkoztak, - s a kellő pillanatra a szükséges dolgokat Isten mindig csodálatosképpen kirendelte. Az évek folyamán öt hatalmas épület készült el így, összesen 20000 árva részére Bristolban. Egy alkalommal Bristol¬ban és környékén vörheny, tífusz és himlőjárvány dühöngött. Újra ahhoz az Istenhez folyamodtak, aki életnek és halálnak és a természet összes erőinek Ura, az imádság volt az egyetlen menedék, - s az egész idő alatt sem vörhenynek, sem tífusznak nem volt szabad az árvaházba belépnie; mindössze néhány himlős megbetegedés fordult elő, de azok is könnyű lefolyásúak voltak.
Tudunk egy hívő cipészmesterről, aki - mikor már öreg, beteg lévén -“csak” imádkozni tudott, ezt a szolgálatát olyan komolyan vette, hogy napról-napra pontosan imanaplót vezetett. Halála után bukkantak rá s fedeztek fel benne ilyen imatárgyakat: Szept.1.: missziói állomásunk ne nélkülözzön. Szept.2.: A test¬vérnek adjon az Úr minden testi-lelki jót. Szept.3.: P.testvér házánál áldott legyen az összejövetel. Szept.4.: N. testvért őrizze meg Isten... Mikor a dolgoknak pontosan utánajártak, a következők derültek ki: Szept. 1-én a missziói állomás 500 font váratlan ajándékot kapott. Szept. 2-án A testvér súlyos beteg¬ségéből hirtelen, csodálatos módon meggyógyult. Szept.3-án P. testvér házánál rendkívül áldott volt az összejövetel és sokan tértek meg. Szept. 4-én N. testvér lakásának környékén betörők jártak, de épp az ő házát nem bántották.
Isten minden imádságunkat hallja, még ha nem is mindegyi¬ket hallgatja meg. Hiszen Ő jobban tudja saját javunkat, érde¬künket, mint mi magunk! Ha kisgyerek tüzes szenet vagy mérget kér, éppen szeretetből kell azt megtagadni tőle. Imádságunk tehát nem a mi akaratunknak, vágyunknak Istenre kényszerítése, hanem ellenkezőleg: Isten akaratának keresése. Ezért kell min¬den kérésünkhöz hozzáfűznünk: “Mindazonáltal úgy legyen, ahogy Te akarod!”
4) Mindezeken túl a legritkább, de legmagasabb rendű imádság az Isten dicsőítése: nem valamiért, amit megadott vagy megadhat, hanem önmagáért! A szívnek szinte túlcsorduló, rajongó hódolata és szeretete ömlik ilyenkor szavakba. Ilyen Isten-magasztalás az utolsó öt zsoltár: “Magasztallak téged Istenem, Királyom, és áldom nevedet örökkön-örökké! Minden napon áldalak téged!” (145,1-2.) “Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen Őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog.” (147,1.) - Így áldja Istent a Miatyánk záró¬ mondata is: “Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mind¬ örökké!”
Amikor négyszemközt vagyok mennyei Atyámmal és rajta kívül más nem lát: kitárhatom szívemet őszintén előtte és el¬mondhatok neki mindent. Ha azonban az atyafiak közösségében imádkozom hangosan, eszembe kell hogy jussanak az Úr Jézus intő szavai: színből hosszan ne imádkozzam, ne legyek bő beszé¬dű. Legyen imádságom egyszerű, rövid, csak Istennek szóló.

2. Az újszülött hangja: bizonyságtétel

“Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az Én mennyei Atyám előtt”. – “Ha valaki szégyell engem és az én beszé¬demet, az Emberfia is szégyellni fogja azt, mikor eljön a maga dicsőségében.” – “Nem tehetjük, hogy amiket lát¬tunk és hallottunk, azokról ne szóljunk.”
(Mt l0, 32-33.; Lk 9, 26.; Csel 4, 20.)
Az újszülöttnek, ha él és egészséges, feltétlenül hangja van: jelzi hogy é1. Ez a hang lehet kellemetlen, bántó, fül¬sértő, de általa a környezetnek, ha tetszik, ha nem - tudomá¬sul kell vennie, hogy itt valaki van, aki pedig nem volt, új élet jelent meg a földön! Vége a ház megszokott csendjének, vége a nyugodt éjszakáknak, - falak és fülek bele¬remegnek az új jövevény érkezésébe!
Aki Isten Lelke által újjászületett, annak is van afféle hangja, ez a felcsendült új hang és jeladás a bizonyságtétel. Az új élet nem titkolható, de nem is szabad titokban maradnia! Tartós, mély csend csak a halvaszületett gyermek körül van. A halál csendje ez.
1) Mit jelent bizonyságot tenni?
Megvallani azt, hogy Jézushoz tartozom, szeretem Őt, neki szolgálok. Sem házasság¬kötést, sem munkaviszonyt nem szokás, eltitkolni, sőt hivatalo¬san és törvényesen, teljes nyíltsággal kell megvallani mind a kettőt. Jézushoz tartozom: szeretetkapcsolat és szolgálati vi¬szony. Nincs mit titkolni rajta! Csúnya dolog megtagadni, szé¬gyellni azt, aki szeret, jó hozzánk, áldozatot hozott értünk, akinek sokat köszönhetünk, Hitvány ember pl. az, aki magas rangra jutva szégyelli és megtagadja alacsony származású, öreg szüleit, akik őt felnevelték, - vagy aki új kapcsolatok léte¬sítése érdekében megtagadja hűséges régi barátait. Jézus a legjobban szeret, a legnagyobb áldozatot hozta értünk, neki legtöbbet köszönhetünk, legyek hát kész megvallani, hogy mos¬tantól fogva igenis hozzá tartozom, szeretem és szolgálom Őt, Megváltómat ismertem meg benne!

Jézuson nincs mit szégyellni, hozzá tartozni igazán nem szégyen. Még halálos ellenségei, bírái sem találtak benne sem¬mi bűnt. Egyetlen olyan szava vagy tette sem volt, amely miatt övéinek szégyenkezniük kellene.
Annál több szégyellnivaló van rajtam. Az én életemnek bizony sok a szégyenfoltja. S felém mégis ez az ígéret hangzik: Ha én itt a földön nem szégyellem a dicsőséges Jézust, Ő se fog szégyellni az Atya előtt engem, a nyomorult bűnöst. Vallást tesz majd rólam és vállal engem, mint megváltottját! Ha azonban én itt e földi életben szégyellem és megtagadom Őt, Ő is meg¬tagad engem örök életem legkritikusabb (legválságosabb) pilla¬natában, örök sorsom eldőlte napján: “Távozzatok, nem ismerlek titeket!” Krisztus megtagadását lásd veszélyesnek, ne a róla való vallástételt. Ne attól félj, aki csak a testet ölheti meg!
2.) Miért kell bizonyságot tenni? Azért, hagy mások is fel¬ismerjék Jézus Krisztusban Megváltójukat; hogy az ő életük is megoldódjék, átmenjenek a halálból az életre, kárhozatból az üdvösségre. Hiszen Krisztus nélkül a halálban vannak! Ez a mentő szeretet hajtotta a bizonyságtételre az apostolokat, misszionáriusokat, evangélizátorokat, s minden élő hitű keresztyént. Ezért nem tehetik, hogy amit láttak és hallottak, arról ne szóljanak; ezért kérik Istentől ajándékképpen, hogy “teljes bátorsággal hirdethessék az igét.” Azért kell felelős szeretettel bizonyságot tenni, mert itt emberek üdvösségéről van szó. Pál apostol így fejezte ki ezt: “Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mivel Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére!” (Róma 1,16.) Ezt a gondolatot egyik leg¬szebb énekünk így szólaltatja meg:

“Ó Sion ébredj, töltsd be küldetésed. Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, sen¬kit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó, békekövet. Hirdesd a Szabadító elközelgetett!”
Lásd millióknak lelke megkötözve, rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje mily gazdag élet kútja lett neked. “Légy örömmondó, békekövet...” (397.é.)
3.) Hol és mikor kell bizonyságot tenni? Az igazi választ tulajdonképpen két szóban adhatjuk meg: mindig, mindenütt!
Itt nincs “lejárt munkaidő”, szabadságolás, nyugállomány. Mégis bizonyos sorrendet maga Jézus szab a tanítványok elé, midőn - mennybemenetele alkalmával így rendelkezik felőlük: “Tanúim lesztek nekem mind Jeruzsálemben, mind az egész Júdeá¬ban és Samáriában, egészen a föld végső határáig.” (Csel 1,8.) Itt korlát nincs, de van sorrend. Te sem mehetsz el zulukaffe¬rek közé misszionálni anélkül, hogy előbb szüleidnek vagy élettársadnak el ne mondtad volna, mit tett veled Jézus. Nem lesz áldás az ország túlsó szélén elhangzó bizonyságtételeden, ha szűkebb baráti köröd mit sem sejt új életedről. Mondd el otthon, szűk családi körben, - ha megrónak vagy bolondnak tar¬tanak is érte! Tégy bizonyságot róla gyülekezetedben, ahol talán a mély álom csöndjét botránkoztató módon fogja felverni hangod, - mert ott a prédikáció alatt mindenki szundikál, az Isten Igéjét senki komolyan nem veszi és úgyszólván minden már csak üres látszat. (Ilyenkor meg kell keresned azt a néhány újjászületett embert, akiknek az együttese a gyülekezet élő magját alkotja.) Tégy bizonyságot a megszokott társaságban, melyben eddig forgolódni szoktál; barátaid és barátnőid körében, akikkel együtt szórakoztál, borozgattál, pletykáztál mostanig hadd tudják meg a benned végbement változást! Ismertem egy asszonyt, aki valamikor nagyon gazdag volt és előkelő, s a “felső tízezer” köreiben forgolódva élte henye életét. Isten előbb teljesen szegénnyé, azután lelkileg mérhetetlen gazdaggá tette: új élettel ajándékozta meg. Erre sorra járta régi barát¬nőit, akik ugyancsak mind súlyos anyagi viszonyok közé kerül¬tek, de Krisztus ismerete híján csak aggódni, keseregni, hamis reménységeket táplálni tudtak, - s elmondta nekik, hogy külső körülményeinktől függetlenül, vagy éppen azok ellenére is lehet mindenkor örvendezni az Úrban és belső békességgel járni. Mint valami csodalényre, úgy néztek rá eleinte, de bizonyos, hogy az Úr Igéje nem tér vissza üresen.
Munkahelyen vagy hivatalosan megkívánt állásfoglalás ese¬tén a vallástétel bibliai szabálya a következő: “Legyetek ké¬szek mindig megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek lévő reménységet, de szelídséggel és istenfélelemmel.” (l Pét 3,15.) Tudok olyan hívő leányról, aki - mikor munkahelyén életrajzot kellett beadnia - az élettörténet során 19. évéhez érve, abba beleírta: itt nem hallgathatom el életem legnagyobb eseményét, akkor ismertem meg Jézus Krisztust, mint személyes Megváltómat.
Vonaton, várótermekben, vagy bárhol, ahol hosszabb időt töltünk idegenekkel, kereshetjük a bizonyságtétel alkalmait, s ha valahol kapu nyílik, készen kell lennünk rá. Mindenáron erőltetni persze nem szabad a dolgot. Ha vonaton utazunk és csendben elővesszük Bibliánkat, előbb-utóbb valamelyik útitár¬sunk valamiféle megnyilatkozása feltételezhető.
Az “alkalmatlannak látszó” helyzetektől és időpontoktól nem kell visszarettenni. Egy alkalommal evangélizációs szolgá¬latra készültünk valahova, s akadt valaki, aki jóindulatúan figyelmeztetett: most éppen nem alkalmas az időpont. Habozá¬sunkból az éppen aznapi ige lendített ki: “Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben.” (2 Tim 4,2.)
4.) Hogyan kell bizonyságot tenni? Kétféleképpen, szóval és élettel. Nem szóval vagy élettel, hanem szóval és élettel. Szóval, mert a hit hallásból van, - és élettel, mert szavunknak csak akkor van súlya, ha azt “életünk beszéde” hi¬telesíti. A sorrendet a helyzet szabja meg. Ha pl. ismerősnek mindjárt ismeretségünk kezdetén beszéltem Jézusról, akkor sza¬vaimat nyilván későbbi, vele szemben tanúsított magatartásom kell hogy megpecsételje. Ahol azonban naponta állandóan forgo¬lódunk s mindenestől ismernek minket és ismerik régi életünket is, ott a szavak bizonyságtételét nyilván a gyakorlati élet bizonyságtételének kell megelőznie. Pogány férjek keresztyén feleségeinek ilyen tanácsot ad Péter apostol: “Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeiteknek, hogy ha némelyek nem engedel¬meskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nél¬kül is megnyeressenek, látva a ti istenfélő és tiszta életeteket.”
(1 Pét 3,1-2.) Aki otthonában, családjának szakadatla¬nul prédikál, joggal válik elviselhetetlenné. De az Ige által ajánlott út nagyon áldott. Hallottam egy asszonyról, aki hosszú éveken át igen sokat szenvedett férje iszákossága miatt, s valahányszor az részegen tért haza, mérgesen pörölt vele, vádak és szemrehányások özönét zúdította rá. Egyszer aztán az asszony megtért, - s attól kezdve ha a férj részegen ment haza, s ru¬hástól az ágyba feküdt, többé nem dobta le az ágyról, hanem levetkőztette, megmosdatta, betakarta szépen; ha férje goromba volt hozzá, ó szelíd szóval, szeretettel válaszolt; ha kevés volt is a pénze, nem tette szóvá. Így ment ez hónapokig, míg egyszer a férj nem bírta tovább és ő tette szóvá: Mi történt veled, hogy ilyen jó tudsz lenni hozzám, holott én veled szem¬ben olyan gonosz vagyok? És ekkor jött el az asszony számára a szóbeli bizonyságtétel alkalma: “Jézus Krisztus változtatott meg ennyire. Ő téged is meg tud változtatni!” S valóban így is történt.

Ha bizonyságot teszünk Urunkról, legyen benne a személyes élmény lüktetése és melegsége. Nem számtanleckét mondunk fel, kötelességszerűen és hideg szívvel, - hanem drága Megváltónk, leghívebb Barátunk csodálatos tetteiről szólunk. S fontos az is, hogy ilyenkor Ő legyen valóban a központ és a cél. Ne azért emlegessem Jézust, hogy ennek ürügyén saját magamról beszélhessek és személyemet érdekes színben sikerüljön feltüntetnem. Ha Róla szólok: Neki növekednie kell, nekem pedig alábbszállanom!
5.) Mit tegyünk, ha máris megtagadtuk Jézust? Volt valaki, aki gyáván, rútul megtagadta Jézust, nem is vállalta Őt meste¬rének és esze ágában sem volt, hagy másokat hozzá vezéreljen. “Átkozódott és esküvel tagadta: Nem ismerem azt az embert!” (Mt 26,72-74.) És volt valaki, aki a “feszítsd meg”-et kiáltó jeruzsálemi tömeg elé hősies bátorsággal e szavakkal állott: “Azt, aki Isten rendeléséből nektek kiadatott, keresztre feszítettétek és megöltétek, Őt az Isten feltámasztotta. Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevé¬re, bűneitek bocsánatára.” És csatlakoztak aznap három¬ezren. (Csel 2,23.,35.,41.) A két ember közül melyikhez sze¬retnél hasonlítani? Lásd: mindkét arc ugyanazé az emberé. Péter apostolé. Ha máris megtagadtad Uradat, halld az evangéliumot: lehet ennyire átváltozni! A kétféle magatartás között csak annyi van, hogy Péter keservesen sírt régi, gyáva szíve miatt s forrón könyörgött az új szívért, melyet pünkösdkor kapott. Ennyit tégy te is!

3. Az újszülött tisztálkodása: bűnvallás
“Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Vétkemet bevallám neked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: bevallom hamisságomat az Úrnak ¬és Te elvetted rólam bűneimnek terhét.” - “Aki elfedezi az ő vétkét, nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.” – “Valljátok meg egymás¬nak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyó¬gyuljatok.”
(Zsolt 32,3-5.; Péld 28,13.; Jak 5,16.)
Elképzelni is iszonyat, mi lenne egy csecsemővel, ha akár csak 1-2 napon át is elmulasztanák tisztába tenni. Foly¬tonos szennyeződése folytonos tisztogatást igényel.
Hát ez még az újjászületett ember életében is így van?
Az Úr Jézus egyszer azt mondta tanítványainak: “Ti már tiszták vagytok a beszéd által, amelyet hirdettem néktek.” (Ján 15,3.) Mikor azonban tanítványai lábát mosta, így szólt Péterhez: “Aki megfürdött, annak nincs szüksége másra, csak hogy a lábát mossa meg. Különben egészen tiszta.” (Ján 13,10.) Az egyébként megtisztított ember is szakadatlanul szennyeződik ama felületén, ahol érintkezik a föld porával. A megváltott em¬ber, amíg itt a bűn által megrontott világ légkörében él, abban állandóan szennyeződik, a világ szelleme szívébe hatol. Éppen ezért bűneink arányában van szükség bűnbánatra, bűnvallásra, bűneinktől való megtisztulásra.
Mondhatná erre valaki: hát nem elég, ha Isten előtt vallom meg bűnömet, belső szobám imádságos csendjében? Ha ez megtörtént, mi szükség arra, hogy emberek előtt is vallást tegyek? Ezt már nem vállalom, annál már önérzetesebb vagyok! - Igaza van-e?
Természetes, hogy a legelső és legfőbb mozzanata a bűn¬vallásnak az Isten előtti megalázkodás. “Bevallom hamisságomat az Úrnak.” Ha ez meg nem történt, ezt nem pótolhatja semmiféle emberek közti beszélgetés. De ha valóban megtörtént, - vagyis ha Isten előtt nyomorult bűnösnek, halálra méltónak vallottam magam, akkor a következő lépés nem lehet ez a magatartás: “Ezt viszont meg ne tudja rólam senki, világért se! Felebarátaim csak hadd higgyék, hogy kiváló és tiszta ember vagyok!” Akit nem rendít meg szíve gyökeréig, hogy csak Isten elé vitte bűnét, azt viszont el se bírná viselni, hogy még emberek is tudjanak róla: valójában az embereket tartja nagyobbra Istennél, jobban fél emberektől, mint Istentől, fontosabb számára emberek véleménye, mint Istené! Hívő gondolkodás-e az ilyen? “Amíg csak Isten tudja, hogy loptam, addig nincs semmi baj, csak emberek meg ne tudják, mert az már igazán kellemetlen volna!” Aki bűné¬vel valóban a Mindenható Isten elé állt, annak ahhoz képest végtelenül kicsi dolog, hogy még egy ember is tudjon róla. A mások előtt való bűnvallás a hitelesítő pecsétje annak, hogy bűnével valaki csakugyan Isten elé állt, - annyira, hogy íme emberi szempontok már eltörpültek előtte.
“Valljátok meg bűneiteket egymásnak!” Az ilyen bűnvallás visszautasításának ténye nem egyszer az emberi gőg és büszkeség utolsó erődítménye, amelynek önmagunkban való le¬rombolása és feladása nélkül Isten színe előtti bűnvallás nem lehetséges. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon sokan meg¬vallják bűneiket Isten előtt anélkül, hogy tartós győzelmet arathatnának azok felett.
Személyes tapasztalat alapján is állíthatom, hogy a bűn fölötti győzelem a megvallás nyomán következik be. Amíg erre nem vállalkozom, addig az a bűn voltaképpen kedves még nekem, melengetem szívemben, igazán elszakadni talán nem is akarok, még ha Isten színe előtt bánom is! “Aki elfedezi az ő vétkét, nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és (ennek következtében) elhagyja, irgalmasságot nyer.” Az eltitkolt bűn: tovább hurcolt teher, - a megvallott bűn: lerakott teher. Az emberiség nagy illúziója, önámítása az a közfelfogás, amely a lélek egészsége érdekében a szégyenletes dolgoknak a tudat alatti lelkiség mé¬lyén való rejtegetését követeli meg. E közfelfogásnak, mely mindnyájunkat többé-kevésbé képmutatókká, s egy álcázott tár¬sadalom tagjává tesz, épp az ellenkezője igaz; a lélek egész¬sége ott kezdődik, midőn nemcsak Isten, de embertársaink előtt sem leplezzük igazi valónkat.
A bűnvallást illetően is tisztáznunk kell néhány kérdést.
1) Ki előtt tegyek bűnvallást? Ha a szóban forgó bűn egy bizonyos személy ellen irányul (pl. sértés, rágalmazás, csalás, lopás, gyűlölködés), akkor egészen természetes, hogy e bűnömet az illető előtt kell megvallanom, tőle kell bocsánatot kérnem, őt kell kártalanítanom, vagy helyre állítani becsületét, vele magával kell rendeznem az ügyet. Ha pl. szüleimmel szemben tiszteletlen, vagy egy beosztottammal szemben igazságtalan voltam, nem intézhető el az ügy olymódon, hogy ezt csak egy más lelki testvéremnek vallom meg, az illetőknek viszont egy árva szót sem szólok.
Történhetik a bűnvallás a gyülekezet vezetője, vagy bárki hivő testvér előtt is, akihez bizalmunk van, vagy akihez Isten Lelke küld, aki esetleg Isten megbízásából lép hozzánk és kér¬dez lelkünk állapota felől. Isten követét nem arról lehet fel¬ismerni, hogy mindig jót mond és emberileg rokonszenves, ha¬nem arról, hogy a vele való beszélgetés során teljesen leleple¬ződünk, de teljesen fel is szabadulunk!
Történhetik bűnvallásunk a hivők közössége, a gyülekezet nyilvánossága előtt is, de csak olyan esetben, ha ez más jelen¬lévők lelki kárával nem jár. Vannak olyan bűnök, amelyeknek megvallása esetleg ingerlőleg, nyugtalanítólag, kísértésképpen hat, ilyen esetekben a négyszemközti bűnvallás helyénvalóbb.
Szabályokat itt persze felállítani nem lehet; ezen a területen különben is a Szentlélek indítása a döntő!
Bűnvalláshoz mindig hívó társat, vagy társakat keressünk, akik maguk is ismerik a bűn lényegét, a kegyelem titkát, Isten igéjét, - s akik testvérünkké tudnak lenni a nyomorúság idején.
2) Milyen legyen a bűnvallásom? Legyen lehetőség szerint, amennyire tőlem telik, őszinte és maradéktalan. A tudatos el¬hallgatással Isten ítéletét vonjuk fejünkre. Egy áldott életű igehirdetőt és lelkigondozót egy alkalommal felkeresett egy asszony evangelizáció után azzal a kéréssel, hogy otthonában keresse fel őt, mert Isten Lelke most arra kényszeríti, hogy teljesen kitárja előtte szívét és elmondja életét. A látogatás és beszélgetés meg is történt. Az evangélista megkérdezte az asszonytól: Elmondott mindent? - Mindent, - volt a válasz. Erre bűnbocsánatot, feloldozást hirdetett az evangélista és búcsúzott a háztól. Alig ért néhány száz méternyire, annak a háznak lakója futott utána: Azonnal jöjjön vissza, mert mióta elment, az az asszony szakadatlanul azt kiáltja: Jöjjön vissza az Isten embere! Jöjjön vissza az Isten embere! - Az vissza is ment, erre az asszony lecsillapult, rendbeszedte magát és an¬nyit mondott: Előbb elmondtam majdnem mindent, de egy bűnömet elhallgattam és most nem bírom tovább. Ezt is el kell mondanom. Van erre is bocsánat? - s az újabb bűnbocsánat-hirdetés nyomán szállt csak az asszony szívébe a teljes békesség: Jézus békéje.
Amikor Isten lelke bűnvallásra indít, ne engedjük, hogy a Sátán a “mellébeszélés” tőrébe csaljon. Ez azt jelenti, hogy mondok ugyan valamit a “keresztyén illendőség” kedvéért, valami apróbb és kevésbé kényes, hajánál előrángatott bűnöcskét, de tulajdonképpeni fekélyemet, életem nagy szégyenét nem tárom fel. Ha pl. valaki lopott, vagy házasságtörést követett el, nem élhet át felszabadulást, feloldoztatást ilyesféle bűnvallás alapján: “Múlt héten tiszteletlen voltam édesanyámmal szemben, barátomra pedig a háta mögött rosszat mondtam!”
3) Milyen áldások fűződnek a bűnvalláshoz? Mikor húsvét után a feltámadott Jézus megjelent a tanítványok körében, egy alkalommal ezt mondta nekik, rájuk lehelvén: “Vegyetek Szent¬lelket! Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, azoknak megtartatnak.” (Ján 20,22.)
Ez az “akiknek” konkrét, személyes feloldozást jelent. Meg¬térésem után egy évvel olyan bűnbe estem, amiről azt hittem, ezen rég túl vagyok már. Nagyon fájt nekem az eset és elvesz¬tettem békességemet. Nem is volt nyugalmam mindaddig, amíg ¬noha már késő este volt fel nem zörgettem, ágyából ki nem húztam egy hívő testvéremet és meg nem vallottam neki bűnömet,
Nem mondott ő semmi újszerűt vagy különlegeset, csak azt, amit általánosságban már tudtam, hittem és számtalanszor hallottam, sőt magam is állandóan hirdettem másoknak: “Hidd el, hogy Jézus vére ezt is eltörölte, a kereszten ennek a terhét is levette rólad!” És ez az ismert tétel azáltal vált számomra engem is felszabadító, boldog üzenetté, hogy megvallottam a bűnt és magamra vonatkoztathattam az érvényes bocsánatot. Olyan jó volt utána felszabadultan hálát mondani az Úrnak!
Ezen felül egy sajátos összefüggésre mutat rá Jakab leve¬lének 5,14-l6.verse: “Beteg valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, hogy azok imádkozzanak felette és ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg azért egy¬másnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyul¬jatok.” - Betegség esetén: bűnvallás és gyógyulás! Ha a többet és nagyobbat: a lélek betegségének meggyógyítását Isten kész megcselekedni, hogyne állna hatalmában a testi gyógyítás is? Napjainkban világszerte és hazánkban is egyre több tény hir¬deti a bűnvallás és gyógyulás összefüggésének valóságát. Sokkal több hittel és engedelmességgel kell támaszkodnunk Isten ígéreteire!
4.) Mit kell tudnom, ha előttem vallja meg valaki a bűneit?
Ne tévesszem szem elől a kölcsönösség fent említett szabályát:”Valljátok meg bűneiteket egymásnak.” Ha egy testvérem előttem lerakja bűneit, pillanatig se képzeljem, hogy most ő a vádlott - én pedig a bíró, hanem legyek tisztában vele, hogy két bűnös segíti egymást a Kegyelem királyi széke elé. Valahányszor egy ember feltárja előttem bűneit én mindig rákényszerülök, hagy megvalljam neki: testvér, ha talán más változatban is, de ugyanazt magamban én is látom.
A bűnvalló közösség áthághatatlan alapszabálya továbbá: a megvallott bűn nem pletykatéma, hanem imatárgy; a rám bízott titkot kezeljem szigorú titokként, emberek előtt ki ne fecseg¬jem, testvérem bizalmával vissza ne éljek, hanem inkább Isten elé vigyem amit hallottam, imádságaim alkalmával bocsánatot és szabadítást kérve az Úrtól az ő számára is!
Végül: valódi bűnbánat láttán bátran és szabadon éljek legdrágább tanítványi jogommal, Jézus Krisztus felhatalmazása alapján: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azok¬nak. Bármekkorák is az illető bűnei, higgyem el, hogy Isten kegyelme még nagyobb, és merjem hirdetni az ingyen kegyelmet, a feltétel nélküli bűnbocsánatot, hiszen magam is abból élek! Igaz bűnbánat és szívbeli töredelem híján azonban ne hirdes¬sek feloldozást, mert ezzel Jézus drága vérét gyalázom meg: Isten a kegyelmet ingyen adja, de nem adja “potyán”.