6.24 Református identitás

Nagyon fontos kérdést vetett fel a Presbiteri Szövetség részéről a presbiterképzés felelőse akkor, amikor megkért annak végiggondolására és megfogalmazására: Mit jelent ma az, hogy református vagyok? Egyrészt tisztáznunk kell a református szó eredetét, tartalmát, mert mi református keresztyének vagyunk. Másrészt tisztáznunk kell az identitás szó jelentését és tartalmát.
1.) A református szó a reformáció évszázadában nem ilyen rövid kifejezés volt. Régi anyakönyvekben ma is megtaláljuk ezt a következőképpen leírva: evangélium szerint reformált. A latin „re” jelentése: vissza. A reformált szó tehát azt jelenti: visszaformált. A reformáció pedig azt a változást hozta az anyaszentegyház életében, hogy a rárakódott emberi vélekedések, hagyományok alól reformátor elődeink előbányászták a Bibliát. Az evangélium szerint reformált ember tehát az volt, aki a Bibliát fogadta el élete és hite egyetlen hiteles mércéjének, útbaigazítójának. Reformátor elődeink elhagytak istentiszteleti gyakorlatukban, egyházi – gyülekezeti gyakorlatukban, életszentségükben, magatartásukban, cselekedeteikben minden olyan gyakorlatot, ami nem a Biblia kijelentése alapján áll.
Mi Magyarországon a Magyarországi Református Egyház tagjai vagyunk. A reformáció századában, a XVI. században ide is eljutottak Luther Márton, Kálvin János, és a többi reformátor tanításai. 1567. február 24-25-én gyűltek össze alkotmányozó zsinatra a reformáció bibliai tanításait elfogadó atyáink Debrecenben. Ekkor fogadták el azokat a hitbeli kérdésekben a Biblia tanítását megfogalmazó alapiratokat, hitvallásokat, amelyek a Magyarországi Református Egyház alapját adják::
- a Debrecen – egervölgyi Hitvallást (1562, szerzői: Méliusz Juhász Péter, Szegedi György debreceni és Ceglédi György nagyváradi lelkipásztorok)
- a II. Helvét Hitvallást: az 1567-es debreceni zsinaton írták alá (szerzője Bullinger Henrik svájci lelkipásztor, reformátor 1562)
- a Heidelbergi Kátét: az 1646-os szatmárnémeti zsinaton írták alá (szerzői Olevianus Gáspár és Ursinus Zakariás 1562).
A hitvallás a Biblia legfontosabb tanításait foglalja össze közérthetően. Éppen ezért a hitvallást tevők mindig egy történelmi összefüggésben szólalnak meg. Ez azt jelenti, hogy saját koruk embere számára is megvallják hitüket, de a bibliai alapokhoz való ragaszkodás arra is kötelezi a hitvallást tevőket, hogy a Biblia örök érvényű tanításait ezzel az időhöz nem kötöttséggel is igyekezzenek megfogalmazni.
2.) Az identitás szó jelentése a Magyar Értelmező Kisszótár szerint „azonosság”. Milyen azonosság van az evangélium szerint reformáltak tanítása és élete között, ami kiállta az idők próbáját a reformációtól a mai korig? Fontos-e azt ismernünk, miért vagyunk mi reformátusok? Mik a reformáció hangsúlyos hitvallási tételei, amikre a hitünk épül? Minden korban fontos volt ezek ismerete. Ma pedig azért van szükség a még alaposabb hitvallás ismeretre, mert a különféle világi egységesítő tervek (pl egységes Európa egységes világpiacok), az elé a kihívás elé állítanak minket keresztyéneket is, hogy a világ el akarja hitetni velünk: a keresztyénség a maga felekezetekre szakadozottságával erőtlen bizonyságtevő. A világ a maga mintáját akarja az egyházakra húzni, és ezért az egységesedés felé akarja taszítani a felekezeteket. Aki nem ismeri a evangélium szerint reformált hitet, életet, Biblia – értelmezést, hitvallásainkat, az könnyen átsiklik más felekezetek olyan tanítása fölött az egység érdekében, amelyek nem egyeznek meg a teljes Szentírással. Ez pedig nem önazonosság = identitás, hanem épp az ellenkezője: önfeladás. Mi éppen azzal adhatunk a legtöbbet a felekezetek közösségében, hogy szeretettel, de egyértelműen ragaszkodunk hitünk és életünk bibliai alapjához, és az erre épülő hitvallásainkhoz.

3.) Melyek azok a bibliai és hitvallásos alappillérek( a Presbiteri Füzetek boritóján is látható), amelyek alapján a magyarországi reformáció a reformáció évszázadában megindult, és amelyeket a debreceni zsinat elfogadott? Ezek a mai napig lelki és teológiai alapját képezik a Magyarországi Református Egyháznak. Sajnos, a valóság az, hogy bár lelkipásztoraink ma is esküt tesznek tanulmányaik végeztével, hogy a Biblia és hitvallásaink szerint fogják végezni szolgálatunkat, van, ahol ennek még a nyomait is nehéz felfedezni. Ezért fontos, hogy ezekkel a gyülekezet lelki őrállóiul rendelt presbiterek is tisztában legyenek. Próbáljuk összefoglalóan megkeresni ezeket a reformátori tanításokat.

1.) Sola Scriptura – egyedül a Szentírás.

Hol a helye a gyülekezeteinkben és a személyes életünkben a Szentírásnak? Ebben vannak felekezetek, amelyekkel megegyezünk, és vannak felekezetek, amelyektől különbözünk. A reformáció visszatért a Biblia eredeti tanításához: Isten hitünk és életünk egyetlen mértékéül a teljes Szentírást rendelte. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” 2Tim 3,16-17. Elfogadjuk azt, hogy a teljes Szentírásra szükségünk van, elfogadjuk azt, hogy a teljes Írás Istentől ihletett. Elfogadjuk azt, hogy az anyaszentegyházban sem felette álló, sem vele egyenrangú tekintély nincs.
Református identitásunk első alappillére a Szentírás. A reformáció kora óta mindig akkor következett megújulás gyülekezeteink életében, amikor a családokban és a gyülekezetek életében újra fontos lett a teljes Szentírás. Ezért nagyon fontos pl. az istentiszteleteken való részvétel és a családi áhítat.

2.) Sola gratia – egyedül kegyelemből
A Szentháromság Isten szuverén Isten. Nem tette lehetővé az üdvösség megragadását emberi módon, emberi eszközökkel. Nem lehet Isten jótetszését kiérdemelni. Nem lehet vezekléssel elérni az örök életet, sem semmilyen más emberi úton – módon. Az Istentől elszakadt, örök ítéletébe zuhant ember számára az önmegváltás értelmetlen, nem vezet sehova. Az örök életre való megváltás kizárólag a kiválasztó Szentháromság Isten cselekedete. Mivel Istentől mi csak ítéletet érdemlünk bűnös voltunk miatt, ezért amikor örök tanácsvégzése alapján valakit nem hagy az örök ítéletben, ez kizárólag kegyelme alapján lehetséges. A kegyelem azt jelenti: nem azt kapjuk Istentől, amit megérdemelnénk. Amit kapunk tőle, azt Krisztus egyszeri tökéletes áldozatáért, feltámadása győzelméért kapjuk, ingyen, minden érdem nélkül. Ez a kegyelem. „…kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Ef 2,8-10).
Református identitásunk második alappillére az Isten kegyelme. Nemzetünk és anyaszentegyházunk történelme is tanít minket, hiszen amikor teljesen kilátástalannak tűnt a magyarság sorsa – pl a mohácsi vész utáni kor -, Isten akkor ragyogtatta fel kegyelmét a legnagyobb nyomorúságban élőknek, és indította el ezzel nemzetünk életében a reformációt. Anyaszentegyházunk sötét korszaka volt pl a racionalizmus, amikor mindent meg akartak magyarázni a Bibliában, s amit nem lehetett, azt elvetették belőle. Erre Isten Szentlelke az ébredésben ragyogtatta fel kegyelmét, és így indította el a belmissziót.

3.) Sola fide – egyedül hit által
A kegyelem egyedül a hit által lesz a megváltottaké. A hit a fentebb idézett Ef 2,8 szerint a kegyelemmel együtt Isten ajándéka. A hit elkezdője és bevégezője Jézus Krisztus (Zsid 12,2). A Heidelbergi Káté 21. kérdés-felelete pontosan elmondja a Biblia alapján: Mi az igaz hit? Az igaz hit nemcsak biztos ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő Igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind szívbeli bizodalom is, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsénatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz az ő ingyen kegyelméből a Krisztus érdeméért.
Református identitásunk harmadik alappillére a hit. Csak az igaz hittel Krisztushoz kapcsolt életű emberek teszik fel nap mint nap a hit által új életet nyert ember kérdését: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? (ApCsel 9,6).

4.) Solus Cristus – egyedül Jézus Krisztus által
A reformátori megváltás-tan a teljes Szentírás alapján tanítja: megváltásunk egyedül és kizárólag Üdvözítő Jézus Krisztusunk munkája. „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12). Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között: „Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,5). A teljes Szentírás alapján ez is érthető. Aki emberek közül szeretne tenni a másik elveszett, bűnösért valamit, cselekedete, áldozata mindig hiányos, tökéletlen, hiszen nincs Jézus Krisztuson kívül bűntelen ember egy sem. Isten egyszülöttjének, a tökéletes Jézus Krisztusnak az áldozatát fogadta el. Ezért nem is mehet az Atyához senki, csakis Jézus Krisztus által (Ján 14,6). Mivel a reformátorok felismerték a teljes Biblia alapján: az ember teljesen romlott a bűnben, az akarata is rab akarat az Ördög rabságában olyan mértékben, hogy még csak felismerni sem tudja romlottságát, ezért a megváltás teljes mértékben és kizárólag a testet öltött Isten, Jézus Krisztus munkája. A Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek Úr Isten teszi hatékonnyá Krisztus áldozatát, amikor elvégzi az újjászületés munkáját az emberben. Az ember szerepe az elfogadásban van, amely a megtérésben lesz láthatóvá.
Mivel üdvösségünk a Szentháromság műve, ezért az egyszer elfogadott kegyelem elveszíthetetlen (Ján 10,28; Rm 11,29).
Református identitásunk negyedik alappillére az egyedüli üdvözítő és közbenjáró: Jézus Krisztus. Ő a testté lett Ige, azaz örökké áldandó Isten (Róma 9,5). A Krisztus által megváltottak és az őt hittel követők hiteles bizonyságtevői Isten üdvözítő akaratának.

5.) Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség
Isten minden művében, a teremtésben, az emberben az eredeti, bűneset előtti állapotában, majd Krisztus földre jöttében, a megváltás munkájában, a Szentlélek újjáteremtő és megszentelő munkájában Isten örök bölcsessége, tökéletessége, szépsége, rendje ragyog fel. Minden Isten örök dicsőségét szolgálja. A megváltott ember életében minden jó Istentől van. Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak 1,17).A Szentháromság Istent dicsőítik a mennyei lények, a már hazaérkezett megváltottak, és a földön élő anyaszentegyház. Isten uralma kiterjed az egész világmindenségre. Egyszer véget ér véglegesen az a pusztítás, amit a bűn okozott. Isten dicsősége fog betölteni mindent valóságosan. Most ezt még csak a megváltottak hisszük és valljuk: Egyedül Istené a dicsőség! Még a kárhozatban levők is (Ördög, bukott angyali lelkek: a démonok, a kárhozatban hagyott emberek) a maguk ítéletében Isten örök tökéletességét fogják dicsőíteni, nem szabad akaratukból, hanem az Isten örök megmásíthatatlan szentsége által. Az anyaszentegyház, a Krisztussal való életközösségre kiválasztottak és kihívottak serege pedig szabad akaratból, önként magasztaljuk, dicsérjük és dicsőítjük a Szentháromság Istent, mert Krisztusban a Szentlélek által megismerhettük: „Tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Rm 11,36).
Református identitásunk ötödik alappillére Isten dicsősége. Az anyaszentegyház, a megváltottak serege az Ő dicsőségére szeretnénk élni, cselekedni, beszélni és munkálkodni. Ez azt jelenti, hogy a megváltott ember nem kiszolgáltatott és kiskorú, hanem épp ellenkezőleg: Isten felragyogtatja rajtunk az Ő dicsőségét, amit soha nem érdemelnénk meg.
Csak az Istent dicsőítő élet szabad, boldog, örvendező, Krisztus szeretetének csatornája, és aktív élet, amelyre nem az értelmetlenség a jellemző, hanem Istentől értelmet nyerve vállaljuk küldetésünket, feladatunkat, mert tudjuk, ha ezt Istennek engedelmeskedve, Krisztust követve, a Szentlélekkel megtelve tesszük, akkor felragyog nyomorult életünkön Isten dicsősége.

Ezek azok az azonosságunkat meghatározó reformátori hitvallásos tanítások, amelyek hangsúlyosan meghatározzák református voltunkat. Mivel a Biblia ma sem idejét múlt, a Biblia alapján megfogalmazott értékek, hitvallások sem idejét múltak. Ezek szabják meg ma is az evangélium szerint reformáltak életének alapját és irányát.
Összefoglalásul néhány fontos következményre hívom fel a figyelmet. A lelki, biblikus, hitvallásos egységet tükröznie kell az anyaszentegyháznak külső megjelenésében is. Mik a legfontosabbak?
- Az, hogy az anyaszentegyház feje Jézus Krisztus (teokrácia és nem demokrácia)
- Az, hogy az anyaszentegyház a választottak közössége, ahol Krisztus Igéje szól és megtérésre hív
- Az, hogy Jézus Krisztus felkenetését a hívőknek adta, akik ezt átvesszük. Ez az egyetemes papság bibliai tanítása (nincs pap és laikus)
- Az, hogy az anyaszentegyházban vannak azok, akiken keresztül Jézus Krisztus gyakorolja prófétai, papi és királyi tisztét
o prófétai tisztét az igehirdetőkön keresztül
o papi tisztét a diakónusokon keresztül – szeretet-szolgálat
o királyi tisztét a presbitereken keresztül – kormányzás
A presbitereket a gyülekezet választja (közös felismerés alapján). A presbiterek nem a többség akaratát, hanem mindig a Bibliát, Isten akaratát kell, hogy képviseljék
A lelkipásztor Igét hirdető presbiter.
Az egyházkormányzó presbiterek feladata kettős: az igehirdetés, a sákramentumok biblikussága fölött őrködnek, és az anyagi javakkal sáfárkodnak.
A református anyaszentegyház alapegysége a gyülekezet a presbitériummal.
Legfelső felügyelő szerve a zsinat, amelynek feladata megvizsgálni az egyház tanítását, a lelkipásztorok tanítását és életét. Ahol a Bibliához és hitvallásainkhoz képest eltérés van, ott a zsinat feladata helyreállítani a biblikusságot és a hitvallásosságot.
Az egyházban tekintélyt egyedül Isten adhat, ezért az istenfélő előljárókat tisztelni kell.