5.9 A lelkigondozás módszere

A LELKIGONDOZÁS MÓDSZEREI

DR. RITOÓK PÁLNÉ

Ennek a sorozatnak a 3. része a lelkigondozás módszereiről szól. Mindenek előtt arról szeretnék néhány szót szólni, hogy mit is jelent a lelkigondozás, mi ennek a leglényegesebb, legfontosabb célja. Utána szó lesz a módszerekről. Az előző előadások is elmondták már ennek a lényegét, de én most szeretném még egyszer megfogalmazni azt, hogy bármilyen lelkigondozásnak az az egyetlen célja, hogy abban segítsünk az embereknek (kicsiknek, nagyoknak, öregeknek, fiataloknak, egészségeseknek, betegeknek) hogy Jézushoz közelebb kerüljenek. Ez az egyetlen feladatunk, nem pedig az, hogy helyettesítsük Jézust, (nem is tudnánk ezt megtenni) hanem, hogy azokat az akadályokat segítsünk elhárítani, amelyek valakit elválasztanak, valakit nem engednek közel Jézushoz. Valamilyen oknál fogva nem mer, nem tud, nincs bizalma közeledni, vagy valamilyen személyes nyomorúsága, szomorúsága, bűne, betegsége van, ami megakadályozza őt abban, hogy eljusson Jézushoz. Számomra a lelkigondozás legfontosabb megjelenítése a gutaütött példája. Az a 4 barát, akiről nem tudunk semmit: nem tudjuk, hogy hogy hívták őket, és szinte semmit. Egyetlen dolguk volt: az, hogy eljuttassák a gutaütöttet Jézushoz.

Két fontos forrás van ebben a Biblián kívül, de mindenek előtt a Jakab levele 1.rész 19. verse az, ami fontos kiinduló pont lehet abban, hogy milyen is a lelkigondozás módszertani szempontból."Azért szeretett atyámfiai legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra". Ennek az igének az alapján szeretnék néhány dolgot elmondani. "Tanuljátok meg szeretett atyámfiai ..." Ez fontos kiindulás, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus ugyan magától tudta, hogy mi van az emberben, de nekünk tanulnunk kell ahhoz, hogy közel tudjunk hozzá jutni, hogy el tudjuk érni, ahhoz, hogy kapcsolatba tudjunk kerülni Vele. Tanulni kell és ez a lelkigondozói munkának fontos állomása. Kiemelkedően nyomorúságos állapotok vannak Budapesten és egész Magyarországon. Mindnyájan ismerjük statisztikánkat, amelyek az öngyilkosságokról, a válásokról, a drog-problémákról és a hihetetlenül magas betegség-számokról beszélnek. Ezek a betegségek Magyarország lakosságának fizikai állapotot jellemzik. Számunkra már nem annyira megdöbbentő, mivel a betegséget valamennyire életünk részének tartjuk. De összehasonlítva más európai országok statisztikáival a halálozási, a megbetegedési statisztikák arról adnak hírt, hogy nagyon nagy szükség van gyógyulásra. Fizikai és lelki gyógyulásra egyaránt és valójában a kettő nagyon szorosan összefügg. Jézustól lehet azt megtanulni, hogy a lelkigondozásnak alapvető összefüggése az, hogy a lelki gyógyulás és a testi gyógyulás nagyon szorosan összekapcsolódik. A test és a lélek egysége és összetartozása ugyan kiderül minden olyan lelkigondozási tapasztalatból is, amit saját magunk életünk során már eddig is összegyűjtöttünk, de igazából Jézus gyógyításaiból lehet ezt a legjobban látni. A gutaütött történetében, amit mindnyájan jól ismerünk, a mindig lenyűgöző és megdöbbentő élmény az, hogy először azt mondja, hogy megbocsáttattak néked a te bűneid és azután mondja azt, hogy kelj fel, vedd a te ágyadat és járj. Azt is hozzáteszi, hogy mi könnyebb: azt mondani, hogy megbocsáttattak a bűneid - azt is lehet mondani, hogy mi fontosabb. Ez a mi fontosabb: a megbocsáttattak a te bűneid és hogyha ettől a tehertől megszabadultál, akkor már az ágyat is fel lehet venni és el lehet indulni. Ennek a kettőnek a szoros, nagyon világos összefüggése, ennek a példázatnak, ennek a történetnek a nagyon szép tanítása, tanulsága és egyben a lelkigondozói munkának is fontos vezérfonala, mert igazában ott látjuk ebben a történetben, hogy Jézus ahhoz segít hozzá valakit, hogy a lelke legyen könnyebb azáltal, hogy megszabadul a bűneitől és ezután következik a fizikai gyógyulás és a kettő egymással nagyon szoros összefüggésben van.

Legyen mindenki gyors a hallásra - ez a következő gondolat. Három éves korunkig megtanultunk beszélni annak idején, de többnyire 70 évesen sem tudunk hallgatni, érdeklődéssel odahallgatni. Először arról szeretnék beszélni, hogy mit is jelent ez az odahallgatás, ez az odafigyelés.

Ez nem egyszerűen annyi, hogy kinyitom a fülemet és odafigyelek, hanem valami egészen mélyről jövő alapvető figyelem a másik problémái iránt. Ennek az egyik gondolata úgy fogalmazható meg, hogy az emberek nagy részének az az alapélménye, hogy őket senki sem hallgatta meg életükben, hogy soha nem tudták elmondani azt, amit igazából szerettek volna. Ez a minősített odahallgatás. Teljes odafigyelést jelent, amiben eltűnik az, hogy nekem valami más dolgom van, vagy én most valami mással foglalkozom, vagy valami más foglalkoztat, hanem elsősorban és mindenekelőtt a másik emberre figyelek. Ez a teljes figyelem, a másik emberre való abszolút odafigyelés az, amikor azt érezheti, hogy ő valóban fontos nekem, és az is fontos számomra, hogy elmondja mindazt, ami neki problémát jelent. Ez az első olyan feltétel, amitől az emberek nyelve megoldódik.

Bizonyára sokan tapasztaltuk azt, hogy csak az igazi, a valódi, a teljes odafigyelés oldja meg, oldja fel az emberek nyelvét, mert ha valaki azt éli át, hogy tényleg fontos számomra, hogy elmondja azt, ami benne van, akkor elkezd beszélni. Azt szokták mondani, amikor egy kapcsolat elkezdődik: nem is tudom mitől, úgy megered most a nyelvem. Felnőtt emberek különösképpen is nehezen beszélnek a legbelső, legmélyebb személyes problémáikról, és amikor ez a kölcsönösség létrejön, amikor valamiféle közös burokba kerülünk, amikor én magam is teljes egészében arra figyelek, amit ő mond, akkor egyszer csak elkezd tudni beszélni. Ehhez persze az is szükséges, hogy kívül tudjak hagyni mindent. Szükséges a lelki felkészülés a találkozásra, ami a másik emberrel létrejön. Ez az az állapot, amikor valóban arra tudok figyelni, amit ő akar. Ez az első feltétele annak, hogy igazán figyelni tudjak rá.

Egy másik ilyen fontos gondolat, hogy az egész lényére figyelünk. Nemcsak a szavaira, hanem arcjátékára, kézmozdulataira, általában a mozgására, arra ahogyan ül, arra ahogyan mocorog, ahogy gesztikulál. Azt hiszem mindnyájunknak vannak olyan megfigyelései, hogy amikor egy ilyen beszélgetésben valaki elkezdi jól érezni magát, akkor egyszerre csak másféle testhelyzetet vesz fel. Pl. egyszer csak hátradől a széken, először csak szorong, meg kuporog, fogdossa a táskáját, morzsolgatja a ruháját. Hogy ki hogyan csinálja? Nők így, férfiak másképp. Krákognak, mormognak, dörmögnek, mindenféle feszültségjelző megnyilvánulást lehet tapasztalni, és aztán mikor elkezd közöttünk kialakulni egy ilyen kapcsolat, akkor elkezd oldódni. Érdemes majd ezeket a tapasztalatokat is összegyűjteni, azaz mit mond nekünk a másik ember testtartása, hangja, hangszíne. Sokszor csak a lélegzetvételéből vesszük észre, hogy nagyon feszült, hogy valami nagyon nehéz dolgot mond, hogy majdnem megfullad. A test üzenete, a testi állapot üzenete fontos üzenet valakinek a lelkiállapotáról, amit nagyon sokszor ő maga nem is tud tudatosan, de a lelkigondozásnak azért ez nagyon fontos alapszabálya: ne csak az elhangzott szóra figyeljünk, hanem az egész emberre, ahogyan beszél, ahogyan megnyilvánul. Szavainkkal könnyebben tudunk jelentékteleníteni problémákat. Mi Magyarországon és valószínűleg más országokban is nagyon könnyen fogalmazzuk azt meg, hogy "á hát nekem semmi problémám nincs." A szavak szintén sokszor azt mondjuk, hogy jól vagyok, köszönöm, semmi problémám, és amikor egy kicsit közelebb megyünk hozzá és ő egy kicsit közelebb kerül hozzánk, akkor kiderül, hogy az első mondat így hangzott, de a második mondat már nem biztos, hogy így fog hangzani. Sokszor a bemutatkozó állapot nem a valódi állapotot fedi, csak megszoktuk, hogy mi olyan strammul viseljük a nehézségeket, nem beszélünk róluk, nem osztjuk meg azokat, fel sem vesszük, nem törődünk vele, de azok a problémák, amik lerakódnak, amitől nem tudunk levegőt venni, amiről nem tudunk igazán beszélni a másikkal, ezek mind-mind annak az üzenetei, hogy valami van, amit nem tudtunk még kimondani, de ami a mélyben ott rejlik. A mozdulataink őszintébbek, mint a beszédünk.

Figyeljünk a másik ember ítéleteire is. Az ítéleteink 80 %-a sokkal inkább ránk jellemző, mint azokra, akikről beszélünk. Amikor elkezdődik, egy ilyen beszélgetés, ami tele van panasszal esetleg amikor arról van szó, hogy senki nem törődik vele, senki nem szereti, senki nem nyitja rá az ajtót stb., stb. - akkor érdemes odafigyelni, hogy ítéleteink 80 %-a sokkal inkább rólunk szól, mint azokról, akikre vonatkozóan az ítéletek megfogalmazódtak.

Nagyon lényeges további kérdés az is, hogy az ilyen beszélgetésekben néha nagyon fontosak a részletek. Ebben van egy ellentmondás, mert néha van olyan, mikor olyan részletekről van szó, amik valóban feleslegesek és valóban csak viszik az időt, és néha meg olyan részletekről van szó, amik valami nagyon fontos problémáról szólnak. Minél jobban fáj valakinek valami, annál körülményesebben közelíti meg azt az eseményt, ami megsebezte. Hadd mondjak erre egy példát: Sok-sok héten át beszélgettem mostanában egy egyetemista kislánnyal, akinek sok-sok problémája van a világgal, saját magával. Meséli nekem az élete történetét, a kapcsolatai történetét: van egy kapcsolat, amiben ő különösen sok sebet kapott, egy szerelem, ami aztán véget ért, és ő úgy érzi, hogy ő volt a hibás abban, hogy véget ért. Már a nem tudom hányadik hétnél tartottunk és még mindig nem jutottunk el a szakításhoz. Mindent elmesélt, ami csak létezik és nem is akartam én ezt sürgetni, mert azt gondoltam, hogy meg kell várnom, hogy ezt ő elmondja, hogy mi is az, ami ilyen nagyon fáj. Az ő története is egy példája annak, hogy milyen nagyon nehéz volt egy egyébként kialakult bizalmas kapcsolatban elmondani azt, hogy milyen nehéz is volt az a délután vagy az az este, amikor erre a szakításra sor került. Amikor valami nagyon fontos részhez érünk az életünkben, akkor lehet, hogy rettenetesen aprólékosan fogjuk elmondani, mert nagyon nehéz belekezdeni. Ez egy kicsit önvédelem is, meg a részletek is nagyon felnagyítódnak. Ne legyünk türelmetlenek!

Hogyan is lehet megtervezni egy ilyen kapcsolatot, másrészt, hogy hogyan is lehet figyelni olyan szempontokra, amik segíthetik a kapcsolat kialakulását az előbbieken túl és hogyan lehet figyelni olyan szempontokra, amik nehezítik a kapcsolat kialakulását. Ez talán egy kicsit furcsán hangzik a gyülekezeti élet mindennapjaiban, hogy "megtervezni egy kapcsolatot", egy lelkigondozói találkozást, lelkigondozói beszélgetést, mégis azt gondolom, hogy érdemes ezen annyira gondolkodni, amennyire ezt a realitás és az élet engedi. Ugyanis ahhoz, hogy igazán nyugodtan lehessen valakivel beszélgetni, ahhoz nyugodt körülmények szükségesek. Ha ez egy lelkipásztor és egy hozzá bekopogó gyülekezeti tag vagy másvalaki között zajlik le, akkor ezért adva vannak többé-kevésbé a feltételek, legalábbis a tárgyi feltételek, bár lehet, hogy ott is rengeteg a zavaró körülmény. Hogyha ezt magánemberként vagy magán gyülekezeti tagként tesszük, akkor is nagyon fontos azért, hogy azt érezhesse, hogy igazán megkapja azt a figyelmet, amire szüksége van, hogy akkor ne legyenek körülöttünk gyerekek, ne szólaljon meg a telefon, ne kelljen azzal foglalkozni, hogy közben odaég a rántás és ne kelljen egy csomó más gyakorlati dologgal foglalkozni, hanem el lehet vállalni, hogy ez egy nagyon fontos beszélgetés és most én azt szeretném a környezetemtől is kérni, hogy ennek legyenek meg a nyugodt feltételei. Egy olyan igazán mélyremenő beszélgetés 50 perc, 1 óránál rövidebb idő alatt nem képzelhető el. Azért ahhoz azt meg kell szervezni, hogy meglegyen annak a feltétele és ne az utcasarkon történjen. Fontos figyelmeztetés a külső körülmények megteremtése.

Az ülésrenddel is foglalkoznak a módszerekkel foglalkozó szakemberek. Hogyha arra gondolunk, hogy valaki az íróasztal mögött ül, és én egy kis szerencsétlen vagyok, aki éppen bekopogott valamilyen problémával, és valaki ott tornyosul és olyan nagyon-nagyon távol van tőlem, az biztos, hogy nem segíti a beszélgetésnek a létrejöttét. Részletkérdésnek látszik, de igen fontos dolog, hogy ne legyen túl közel és ne legyen túl távol az a két ember, aki beszélget egymással, és hogy ő maga, aki engem megkeres, vagy akivel én beszélgetek, az szabályozhassa a távolságot tetszése szerint. Annak mindig megvan a jelentősége, hogy valaki mennyire akar közel ülni, vagy mennyire ül távol. Ez olyan apró részletkérdés és mégis nagyon lényeges, mert fontos, hogy jól érezze magát ebben a helyzetben fizikailag is és csak akkor fog tudni beszélgetni igazán, hogyha fizikailag is jól érzi magát. Ha túl közel ülök hozzá, akkor ez zavaró közelség, ha túl távol, az zavaró távolság. Rá lehet bízni azt, hogy ő szabályozza, hogy mennyire akar közel, vagy mennyire távol ülni.
Ahol dolgozom, ott főleg fiatalokkal beszélgetek és ott van egy kis asztal a két fotel között. Mindig érdekes, hogy ki mennyire jön közelebb vagy távolodik el attól is függően, hogy mennyire ismerjük egymást. Van egy kislány, akivel én sok-sok héten át beszélgettem.

Egyszer nagyon válságos állapotba került. Akkor egy másik szobában voltunk, nem ott, ahol egyébként szoktunk. Azt kérdeztem, hogy hova üljek? Láttam, hogy keresi a helyét. Azt mondta, hogy "ide mellém". Annyira szemérmes, visszafogott valaki egyébként és ez volt az egyetlen alkalom az életünkben, amikor azt mondta, hogy ide mellém, mert tele volt szomorúsággal, és fontos volt neki, hogy közelebb üljek hozzá.

A fizikai közelség - távolság és a velünk kapcsolatba került emberrel való fizikai kapcsolat is hozzátartozik a lelkigondozáshoz, egészen odáig, hogy egy ilyen beszélgetésben nagyon sokszor sírnak az emberek. Nagyon jól esik annak, aki sír, hogyha szavak nélkül fizikailag is megérintem. Ez nem mindenkinek jó, de van, akinek igen. Pl. akit nagyon ráz a sírás - annak jó, ha az ember a hátára teszi a kezét vagy a vállára. Lehet férfi, lehet nő, lehet öreg, lehet fiatal, lehet gyerek, lehet felnőtt. A fizikai érintésnek - ha van erre bátorságom és ha az Úr Isten jelen van ebben a beszélgetésben - akkor úgyis megkapjuk azt, hogy mit kell az adott pillanatban tenni, lehet légkörteremtő jelentősége. Nemcsak az a beszélgetés a jó, ahol ez megtörténik, de nem kizárt, hogy valakinek erre van szüksége. Nyilván életkori és nemi különbsége árnyalhatják és nem arról van szó, hogy feltétlenül meg kell érinteni a másikat, ha ez nekem nem megy könnyen, de ha ez könnyen megy és már "belefér" a kapcsolatba, akkor segíthet. Hogy hogyan is zajlik egy ilyen beszélgetés, vagy mi az, ami segít még az előbbieken kívül? Nagyon fontos az, hogy lehetőleg nem kell megszakítani akkor, ha igazi mondanivalója van. Hagyni kell beszélni, hagyni, hogy igazán elmondja azt, amit akar. Ez nem azt jelenti, hogy ez olyan szabály, amit nem lehet megszegni, ha felesleges dolgokról vagy túl lényegtelen részletekről beszél.

Vannak akik azt mondják, hogy nem azért keres meg valaki lelkigondozói beszélgetésre egy másik embert, hogy azt hallgassa meg a lelkigondozótól, hogy vele mi történt. Ugyanakkor mégis lehet egy olyan pont, amikor a másik embernek elmondom hogy én ismerem ezt az élményt, ismerem ezt az érzést, én is voltam nehéz helyzetben, és most megosztom ezt. Ha valamilyen nagyon gyötrő fájdalmas, lelkiismeretét is érintő kérdésről beszél, és úgy érzi, hogy a bűneit osztotta meg velem, akkor biztos, hogy segít neki, ha én nem azt mondom, hogy ez elképzelhetetlen az én életemben, hanem azt mondom, hogy igen, én is jártam már így és én is ismerem ezt.

Még néhány szót arról, hogy mi akadályozza, nehezíti, hogy a másik ember beszélhessen a problémáiról: az egyik ilyen akadály a beszélgetésben az, hogy nagy bölcsességeket mondunk, amikor ő valamit kérdez. Az emberek nagy része ilyen helyzetben tanácsot kér és nagyon furcsának tűnhet, hogy azt mondom, hogy általában nem is arra van szüksége, hogy tanácsot kapjon tőlem, hanem arra van szüksége, hogy önmaga megtalálja a választ a kérdésére. Nem szabad beleesni abba csapdába, hogy ha tőlem tanácsot kérnek, akkor én rögtön megmondom, hogy ő mit csináljon. Igazából az a fontos, hogy közösen megtaláljuk azt, hogy mit is tegyen. Ha én azonnal elkezdek tanácsokat adni, akkor elakad a beszélgetés, akkor nem történik meg az, hogy ő tudjon beszélni a problémáiról. Persze van olyan, amikor valóban tanácsot is kell adni, de a beszélgetésnek csak azon a szakaszán, amikor már eljutottunk közösen egy bizonyos szintre. A problémának a jelentéktelenítése is akadálya lehet annak, hogy beszélni tudjon valamiről, mert ha ő hoz egy nagy nehéz problémát, amit nehéznek érez és én azt mondom, hogy ó, hát ezt remekül meg fogod tudni oldani, akkor már nem tud arról beszélni, hogy neki milyen nehéz a helyzete. Nem biztos, hogy objektíve nagyon nehéz, de szubjektíve igen és ő azért jött, hogy arról beszéljen és nem azért jött, hogy én azt mondjam: ó, hát te olyan remek ember vagy, te biztosan meg tudod ezt oldani és nem is olyan nagy probléma ez.

Veszélyes pontja lehet a lelkigondozói beszélgetésnek az ún. dogmatizálás. Pl.: "Tudjuk, hogy Isten próbára tesz ugyan, de kegyelmes is." Hiba ezeket a "bölcs" szentenciákat kimondani akkor, amikor ő még nem tudott beszélni a problémájáról. Éppen azért jött, mert a viszonya romlott el az Istennel, most éppen ezt nem érzi, és akkor nem az a megoldás, hogy ezt a fejére olvasom már a beszélgetés elején. A végén azonban természetesen el kell ide jutni, de minden, ami megakasztja a beszélgetést és minden, ami megakasztja őt, hogy beszélni tudjon a problémáiról, az helytelen. Az erkölcsi tanítások osztogatása, az erkölcsi utasítgatások eltávolítanak a beszélőtől. Minden, ami elválaszt attól az embertől, aki a testvérem, aki bajban van, akinek nehéz helyzete van, minden, ami elválaszt akár a probléma kicsinyítése, akár az én bölcsességem fitogtatása, akár egy dogmatikus bölcselkedés, az mind-mind akadálya annak, hogy ő meg tudja osztani velem a problémáit.
Tovább gondolva még ezt a kapcsolatot, nagyon fontos figyelmeztetést találunk szintén Jakab levelében, amely úgy hangzik, hogy "késedelmes a szólásra". Ebben benne van az, hogy meg kell hallgatni a másik embert. Nem azért jött, hogy én ítéletet mondjak, nem azért jött, hogy én bölcsességeket közöljek vele, hanem azért jött, hogy végighallgassa őt valaki és hogy valóban átélje azt, hogy együtt szenved valaki vele. Jézus közbeszólás nélkül hallgatta végig a hozzá fordulókat, megvárta, hogy elmondjanak neki mindent igazán.

Számomra még egy hihetetlenül gyönyörűséges történet szól Jézus lelkigondozói munkájáról. Mindnyájan ismerjük azt a jelenetet, amikor ott áll a házasságtörő Mária Magdolna és ott áll Jézus és ott állnak körülötte azok, akik elhozták. Ekkor Jézus a porba ír. Amikor Jézus a porba ír, ez az abszolút tapintat, a lelkigondozás abszolút tapintata az én számomra, mert ránézni valakire és úgy tenni vallomást és úgy élni át, hogy itt most valami nincs rendben és engem is el lehet ítélni, az sokkal nehezebb, mint hogyha valaki lehajtja a fejét és a porba ír. Nekem pszichológiailag nagyon nagy élmény volt újra meg újra elolvasni ezt a történetet. Vannak pillanatok, amikor nem szabad ránézni a másik emberre lelkigondozói beszélgetésben. Amikor annyira nehéz dolgokról beszél, hogy nem szabad ránézni, mert arra van szüksége, hogy ő maga se nézzen fel, mert annyira fél beszélni valamiről.

Még az is hozzátartozik Jakab levele gondolatsorához, hogy "késedelmes a haragra." Ez is fontos dolog a lelkigondozói magatartásban. Lelkigondozásra vállalkozó presbiterek körében beszélgettünk erről és valaki arról beszélt, hogy milyen nehezen tudja ő elviselni azt, hogy vannak emberek, akiket ő meglátogat kórházban vagy otthonukban és szidják az Istent, szidják az életüket, szidják a családjukat, szidnak mindenkit és szidják azt is, aki meglátogatja őket. Vannak ilyen indulatos és rossz állapotban lévő, egészségileg is megrokkant emberek, akiket ha valaki szeretettel megkeres, akkor erre nem jó szóval reagálnak, hanem haraggal, indulattal, ellenállással. Nagyon nehéz ezt elviselni. Nagyon könnyű lenne indulattal válaszolni és megfenyegetni, hogy majd az Isten megbüntet téged, ha ilyeneket mondasz. Még sok más ilyen indulatos választ igen könnyen adunk miközben neki az a baja, hogy ilyen állapotban van és hogy lelke is ilyen indulatos és ilyen el nem fogadó állapotban van.

Nyilván nem a lelkigondozóval való találkozásban gyógyulnak meg az emberek, hanem az a dolgunk, hogy azt kérjük, hogy az Úr Isten gyógyítsa meg és segítsen, rendezze el azt, amit az életében probléma. Az igében újra meg újra előjön a gyógyításnak az a módja, amit a tanítványok megvalósítanak: nem ők gyógyítanak, hanem azt mondják, hogy gyógyítson meg téged az Úr Jézus Krisztus. Ez azért is fontos, mert annak a feszültségét, nehézségét, terhét, amit a másik ember baja jelent számomra - hiszen ha én igazán részese voltam ennek a beszélgetésnek, akkor ez nagyon megterhel, azt jelenti, hogy tovább lehet adni Jézusnak. Naponta meg lehet osztani azoknak az ügyét Jézussal, akik ránk vannak bízva.

Még egy rövid gondolattal szeretnék utalni arra, hogy a lelkigondozásnak van egy csoportos formája is. Nemcsak a kétszemélyes lelkigondozás létezik, hanem a gyülekezeti életnek vannak olyan formái, ahol egy-egy csoport gondoz egy-egy embert, akinek éppen valami problémája van. Nem szoktunk a lelkigondozásnak a csoportos formáiról gondolkozni. Inkább a kétszemélyes változatban gondolkozunk. Az a közösség, amelyiknek valaki tagja lehet, egy olyan csoport, amely egy-egy problémára szerveződik, a gyereküket egyedül nevelők csoportja, vagy munkanélküliek csoportja. A lelkigondozásnak ezek nagyon fontos lehetőségei és alkalmai. Aki ebbe a közösségbe tartozik, átélheti hogy nincs egyedül a problémájával, hanem mások is hasonló helyzetben vannak. Nemcsak a lelkész segít azoknak, akik az adott csoportba tartoznak, vagy egy-egy gyülekezeti csoportnak a tagjai, hanem a csoport is nagyon sokat tehet. Egy csoport alkalmas lehet arra, hogy ne egy ember végezze a lelkigondozó munkát, hanem az a közösségben történjék.

Végül, aki úgy érzi, hogy őrá rábízta az Isten a lelkigondozói feladatot, annak feladata az, hogy készüljön erre és tanuljon. Van ennek egy nagy veszélye is: az ember megszereti ezt a lelkigondozói szerepet, hogy ő milyen "jó", milyen jó kapcsolatot tud az emberekkel kialakítani. Veszélyes ez a jótündér-szerep. Abban a pillanatban, amikor azt hiszem, hogy én valamit tudok csinálni, én egyedül, mert én olyan kedves, ügyes, felkészült ... vagyok, abban a pillanatban már nem működnek a dolgok. Én legfőképpen azt tanultam meg, hogy semmit nem tudok egyedül. Nagyon nagy dolog igazából a másik emberrel való találkozás. De ha ez nem azzal az alázattal történik, hogy én csak egy eszköz vagyok, egy a négy közül, aki leeresztem azt az embert a tetőn át, akkor abban a pillanatban ez már nem működik. Ha pedig azt kérem el minden percben, hogy ezt ne egyedül csináljam, hanem Krisztus jelenlétében, akkor Ő eszközzé tud tenni engem bármilyen körülmények között is.