5.11 Esperesi látogatás a veszprémi egyházmegyében

Az egyház alkotmányáról és kormány-zatáról szóló 1994. évi törvény 70.§. az esperes kötelességei közt úgy rendel-kezik, hogy:
„ Az esperes az egyházmegye minden egyházközösségét köteles az egyházme¬gyei gondnokkal együtt évente meglátogatni /Canonica visitatio/.
Minden egyházközösséget évente legalább egy alkalommal meg kell vizsgálni. Ha az esperes és az egyházmegyei gondnok ezt személyesen nem tudja teljesíteni, felké-résükre az egyházmegyei tanácsosok já-rnak el.”
A XIX. században ez a kanonika vizitáció még úgy történt, hogy az egyházmegye esperese /seniora/, főgondnoka /kurátora/ és főjegyzője /tractuális asessora/, gyülekezetről gyülekezetre járva, egész napos látogatást végeztek: templomi isten-tiszte¬let, presbiteri gyűlés, iskolalátogatás. Bármely napra esett a vizitáció, ez az egész gyülekezetet érintette, valóban egyházi nap volt. Ez a gyakorlat a II. világháború után lesorvadt egy presbiteri látogatásra, ahol az egyházmegye két-két küldöttje, egy világi és egy lelkészi tanácsbíró vizitált.
E leegyszerűsítésnek kettős oka volt: egy¬részt, a zömében falusi gyülekezeteink életkörülményei megváltoztak, iskoláinkat államosították, így a vizitáció a presbiteri gyűlésre zsugorodott. A másik ok a lel¬készhiányban is keresendő. Egy lelkész, főleg itt Dunántúl, több gyülekezetet gon-dozott. Az esperesnek nem hogy segéd-lelkésze nem volt, de sok esetben maga is több gyülekezetet gondozott. Így a „régi szép egyházi idők” precíz gyakorlata las¬san a múlté lett.
Esperesi szolgálatomat 1999-ben vettem át Császár Attila arácsi, tihanyi és balaton-udvari lelkész, illetve esperes elődömtől. Néki sem volt segédlelkésze, ahogy a többi esperesnek sem. Nékem már lett két lelké¬szi segítségem is, így hát gondolhattam arra is, hogy a korábbi századok egyházi gyakorlatából néhányat, ha nem is teljessé¬gében, de a lehetőségek¬hez mérten vissza¬hozzak. Egyházmegyei gondnokunkkal; Kuti Csabával, aki a Veszprémi Megye¬gyűlés Elnöke is, elkezdtük a gyülekeze¬tek vasárnapi látogatását, ahol nem csupán a presbiterekkel találkozhattunk, hanem az egész templomi gyülekezettel. Először azokat a gyülekezeteket látogattuk meg, ahol fontosabb problémák adódtak. Te¬kintve, hogy a milleniumi évben egy me¬gyegyűlés elnökének, tisztségéből adódóan rengeteg elfoglaltsága volt, több látogatás¬ból kimaradt, így gondnokunk helyett mást hívtam magammal. Kitűnő társam volt út-jaim során a feleségem is, aki az asszo-nyokkal hamar felvette a kapcsolatot. Fel-becsülhetetlenül hálás feladat a nő-szövet¬ségi mozgalom szervezése, erősítése, segítése. /Csak zárójelben jegyzem meg: E mozgalommal kapcsolatosan, bizony sok és nemes lehetőség, gyülekezetépítő szol¬gálat abortál el rideg papnék, netán esperesnék közönyén és kényelmén!/
Ezek az esperesi látogatások nem azonosak a tanácsosi vizitációkkal. Nem statisztikai, gazdálkodási vizsgálat, hanem a gyülekezetnek a meglátogatása. Nincsen külön-leges alkalom; alapkőletétel, harang-szen¬telés, vagy egyéb hálaadó nap, csupán egy egyszerű vasárnap, amikor az ige-hirdetést az esperes végzi és utána el-beszélget a gyülekezettel. Ez az együttlét még abban is más, hogy itt nem is annyira a látogató kérdez, hanem fordítva. Egy-egy kérdés mögött érezni lehetett sokszor, hogy itt nem a kérdésfeltevő egyéni kíváncsisága húzódott meg, hanem a gyülekezet jogos kérdése vetődött fel. Jó volt tapasztalni a bizalmat, megbecsülést, annak ellenére, hogy korunkra nem éppen a tekintélytisz¬telet a jellemző. Ha szavainkból őszinteséget éreznek, együttérző útkeresést, testvéri hangot, annak óriási hatása van. Hányszor kellett átélnem a magunk sze¬génységét: még ígéretet sem adhatok, mert nem lenne becsületes, ennek ellenére úgy távozhattam, hogy én lettem gazdagabb egy lelki megtapasztalással; a Lélek több, még ma is!
A Veszprémi Egyházmegyében 53 gyüle¬kezet van. Valaha népes, többszáz fős gyülekezet egyike, másika olvadt le száz fő alá. Nagyon oda kell rájuk ügyelni, mert csak a múltjuk erős, a jelenük legyengült, a jövő pedig emberileg nem remélhető…De így is, ezek is gyülekezetek, részei egyhá-zunknak, tagjai az egyetemes anyaszent-egyháznak!

Javaslom, hogy ahol van rá lehetőség, ott szorgalmazzák, gyakorolják ezt a „lelki-gondozói egyházlátogatást”, mert megéri. Erősíti az összetartozást, megbecsüli a számontartást, növeli az aktivitást.
Kívánom, hogy gyülekezet és látogató valamennyi alkalommal úgy summázhassa a találkozást: Jó volt együtt lenni!

Balatonkenese, 2002. május 15.

Németh Gyula
esperes