5.12 Gyermeknevelés a családban. Van-e világnézeti semlegesség?

DR. PÁLHEGYI FERENC

Kinek a feladata a családi nevelés? Valaki azt súgja itt, hogy a "mamáé". Igen, valóban ez él ma a közgondolkodásban.

Két évvel ezelőtt meghívtak egy asszonykonferenciára. Nagyon rokonszenves asszonyok voltak ott, különböző korúak. Az első alkalommal, hogy egy kicsit ismerkedjünk, mindenkit megkértem, hogy néhány szót szóljon a családjáról. Erre mindenki elmondta, hogy hány gyereke van, többen az unokákról is beszámoltak, de a férjéről senki nem szólt egy árva szót sem. Akkor megkérdeztem, hogy miért nem, talán nincs férjük? "Van, tulajdonképpen van" - válaszolták - "de a család szempontjából az nem olyan fontos". Valóban ez él a közgondolkodásban. Ugyanakkor olvassuk el a következő bibliai verset: "Ti apák, ne ingereljétek a gyermekeiteket, hanem neveljétek őket az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel," pontosabban: "fegyelmezéssel és biztatással." (Efézus 6,4) Amikor Pál apostol leveleiben ezt olvassuk: "az Úr", akkor általában Jézusról van szó. Ez tehát egy olyan jézusi tanítás, amit az evangéliumok nem jegyeztek föl. Néha szerettem volna, ha az állna itt, hogy "Ti anyák", de sajnos nem az van ideírva. De hol vannak az apák? A mai gyerekek életterében alig szerepelnek. A Biblia szerint az apai felelősség nagyon fontos. Nos hát, milyen családba jönnek a gyerekek ma? Néhány ábrát szeretnék mutatni ezzel kapcsolatban. Nyilván sokkal többféle család létezik, mint ami itt most szerepelni fog, de nézzünk meg néhány jellegzetest. (A rajzokat Gaál Éva készítette. Láthatók "Keresztyén házasság" c. könyvem 123-129. oldalán.)

(1. kép) Ez a figura itt "őfelsége az APA". Ő a családfő. Trónuson ül, korona van a fején. A XX. században már fotelban trónol. Alattvalói hódolnak neki. Persze ez a "fajta" ma már titka, mert a feminista vadászok már majdnem kiirtották, csak itt-ott bújik meg néhány, de azért létezik.

Világos, hogy ez nem jó minta a gyerekek számára. Az apai szeretetnek nagy a jelentősége. Hiszen az apának azt kell bemutatnia, hogy milyen Isten. Talán egy kicsit szokatlan ez a gondolat. Hogyan tudjuk ezt bemutatni? Gondoljunk arra, hogy a Biblia ezt a hasonlatot gyakran használja. Maga az Úr Jézus tanítja, hogy szólítsuk az Istent Apánknak, mert közel van hozzánk az Isten. A tékozló fiú története is arról szól, hogy szerető szívű az Isten. De hol látnak apát ma a gyerekek? Kevés a férfi a látóterükben. Az iskolában alig van, de a televízióban igen, hiszen ott megjelenik Bud Spencer és Schwarzenegger különböző szerepekben. Egyiküktől azt lehet megtanulni, hogy ököllel kell megoldani a feszült helyzeteket, de neki legalább van humora, míg a másiknak "csak" géppisztolya van. Hát ilyen a jó apa? Biztos, hogy Isten nem ilyen. Az Isten fegyelmet vár, gyűlöli a bűnt, de szereti a gyermekeit. Valahogy ezt kellene megmutatni.

(2., 3. kép) A következő képeken férfi helyett "papucs-hőst" találunk. Ebből elég sok van. A családi élet minden terhe az asszonyra nehezedik, különösen akkor, ha a férjben nem tud támaszt találni. Ezeket a terheket nem tudja az asszony sokáig cipelni magával.

Milyen a helyzete ebben a gyereknek? Itt sem kap olyan mintát, amely a fejlődését elősegítené. Akkor hol kap? Talán ott, ahol a gyerek van a középpontban?

(4. kép) Sokszor hallom: "Mi a gyerekért élünk". Hogy egymásért is élhetnénk, az már rég túlhaladott gondolat. "A gyerek miatt együtt maradunk". Nem ez a bibliai családmodell! Azt olvastuk, hogy Isten teremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára, férfivá és asszonnyá, vagyis házasságra. A kettőjük feladata, hogy szaporodjanak, és sokasodjanak. De ahhoz is két ember kell, hogy uralkodjanak a természeten. Ehelyett az emberek egymáson próbálnak uralkodni. A házastársak kapcsolata határozza meg, hogy milyen a család légköre. Sokszor szeretik a szülők külön-külön a gyerekeiket, de egymást nem.

(5. kép) Ma már tudjuk, hogy nem csak attól van egy gyerek biztonságban, hogy a szülők szeretik őt, hanem attól, hogy a szülők szeretik egymást is. Különösen a kicsi gyerekre vonatkozik ez, hiszen az emberpalánta teljesen rá van utalva a szüleire. Ha viszont azok pusztítják egymást, akiktől az élete függ, akkor szorongani fog. Ha a szülők egységben vannak, akkor a gyerek biztonságban érzi magát. A házastársi kapcsolatnak meg kell előznie a gyerekkel való kapcsolatot. Mit tehetünk a gyerekeinkért? Elsősorban azt, hogy mi szülők egymással jó kapcsolatban legyünk. Ha ez megvalósul, akkor jó a légkör otthon, és jól érzi magát a gyerek benne. A házasság olyan bibliai kép, amely Isten és övéi kapcsolatát hivatott kifejezni.

(6. kép) Nem ritka manapság, hogy a jóságos nagyi irányítja a gyerekeket, akinek a gyerekek el vannak kötelezve. Ő vette nekik a lakást, ő tanítja meg a menyét, hogyan kell főzni. Elárulja, hogy a fiacskájának mi a kedvenc étele, és mit kell beletenni még a bablevesbe. Ő a legfontosabb személy, ő irányít. Ez sem bibliai modell! Hiszen a Biblia szerint: "a férfi elhagyja apját és anyját". Tiszteli és szereti őket, de az az ember, akihez ő most már elsősorban tartozik, az a házastársa és nem a szülei.

(7. kép) Ha a szülők között "háború" dúl, akkor félnek a gyerekek, de vajon jobb-e, ha helyette olyan "béke" van, amelyben nincs kapcsolat a szülők között? "Mindketten királyok vagyunk és egyenlőek". Mindenkinek megvan a maga dolga, de nincs egység.

(8. és 9. kép) A következő a csonka család képe, ahol az egyik fél eltávozik. Így az apai feladatok is az anyára hárulnak, az elromlott vasalót is neki kell megjavítani. Ennyi feladat túl sok egy embernek. Ezek a családok nem alkalmasak arra, amire Isten szánta őket. A nevelés feladata a szülőké. A verbális tanítás kevés. Preventív gyermekvédelem a házasság gondozása.

(10. kép) A "pásztor és nyája" a bibliai családképet mutatja be. A bárányok még nem látják Jézust, akit követniük kell, de az apa felelőssége, hogy ő lássa és kövesse. A társnak nem szabad a vezetés felelősségét átvennie, de részt kell vennie a vezetésben.

A pásztorolás három fontos funkciót rejt magában:

1. A vezetés

Látnia kell a célt, az utat, merre kell menni. Példát kell mutatnia, tehát a nyáj előtt kell járnia. Legyen példa otthon: bízik Istenben, nem beszél gyűlölködve még az ellenségeiről sem.

2. Gondoskodik a táplálékról és forrásvízről

Nemcsak a család anyagi jólétéről kell gondoskodnia, hanem a lelki és szellemi táplálékról is.

3. Őrizni, védeni kell a nyájat

A pásztorbot nagyon fontos funkciót tölt be. Nem a juhokat kell vele verni, hanem a ragadozókat kell távol tartani. A bárány számára biztonság, hogy látja a pásztor kezében a botot. Persze fegyelmező eszköz is, ezért görbe a vége, ezzel az elcsatangoló bárányt vissza lehet húzni.

Hitre kell nevelni a gyerekeket, de hitet nem a szülő ad a gyereknek, hanem Isten adja a hitet, viszont elő lehet készíteni ehhez a talajt. Ezen lehet munkálkodni.

A keresztyén nevelés a "szív" megváltozásának elősegítése.
A XIX. század romantikus irodalma a szívet az érzelmi élet központjává tette. Eredeti jelentése: értékrendünk központja. Petőfi írja: "Szabadság, szerelem e kettő kell nekem. Szerelemért feláldozom az Életet, Szabadságért feláldozom szerelmemet". A nagyobb értékért föl tudjuk áldozni kisebb értékeinket. Kőműves Kelemen balladája szerint fél véka ezüst és fél véka arany nagyobb érték mint egy asszony élete. Ez sajnos igaz ma is. Anyagiakért fel lehet áldozni a legbensőségesebb kapcsolatainkat: nincs idő az asszonyra, a gyerekre, mert gyűjteni kell a pénzt. Keresztyénnek lenni azt jelenti: értékrendem központjában (a szívemben) maga Jézus Krisztus van.

Nincs világnézeti semlegesség. Mindenkinek van valamilyen világnézete. Még akkor is, ha ez nem eléggé tudatos, sokszor megfogalmazatlanul is létezik ez. A magatartásunk, döntéseink is ehhez igazodnak. A kérdés az, hogy: mennyire befolyásolunk másokat, főleg a gyerekeinket, a ránkbízott ifjúságot? Életveszélyes helyzetnek tartjuk-e azt, hogy valaki Isten nélkül él, vagy nem? Hogyha annak tartjuk, akkor ebből következik, hogy erkölcsi kötelességünk befolyásolni őt világnézetileg. Talán ez csak azoknak világos, akik elkötelezett keresztyének. Nekik meggyőződésük, hogy csak az éli túl a halálát, akinek személyes kapcsolata van Istennel. Éppen azért feladatunk, hogy másokat is elsegítsünk erre.

A hittan oktatásával kapcsolatban is felmerül ez sokféleképpen. Szinte általános napjainkban az a vélemény, hogy tiszteletben kell tartani a gyerekek meggyőződését, ők válasszanak szabadon, nem kell őket erőltetni. A vallás az általános műveltséghez hozzátartozik. E nézet szerint nem csak a keresztyén vallásokat kell ismerni, hanem más vallásokat is pl. a hinduizmust, buddhizmust, mohamedanizmust. A cél az ember sokoldalú fejlesztése, amelyben helyet kap a vallásos nevelés is. Ezzel szemben a keresztyének számára a hitoktatás a missziói parancsból adódik. Amikor itt ezen a Földön Jézus utoljára volt együtt a tanítványaival, azt mondta nekik, "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön, elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek". (Máté 28, 18-20) A "minden népek" fogalmába minden emberi lény beletartozik, akár a fogyatékosok is. Megbízatásunk eszerint az, hogy mondjuk el nekik az evangéliumot.

A nevelésről is szó van itt. De kit kell elsősorban nevelni, vagy hol van a színtere ennek a nevelésnek? Én úgy gondolom, hogy a vallásos nevelésnek a színtere elsősorban nem az iskola, hanem a család. A közgondolkodás szerint viszont a gyerekekkel való foglalatoskodás az erre létrehozott intézmények feladata. Érdemes észrevenni, hogy az elmúlt évszázadok során mindig a totális diktatúrák törekedtek arra, hogy a családtól elvegyék a gyerekeket, hogy a családot megfosszák a nevelés feladatától. Így volt ez az ókori Spártában; de az ötvenes években Magyarországon is, amikor a gyerek a szülőotthonból egyenesen a bölcsödébe ment, innen az óvodába, iskolába, végül is szülők nélkül nőtt fel. Az ideológia akkor az volt, hogy az intézményben arra kiképzett szakemberek vannak. Azok - a szülővel ellentétben - "értenek" a neveléshez. A szülő ne ártsa bele magát. Ezzel a szülők válláról a nevelés felelősségét is levesszük. Ezek szerint azt is mondhatnánk, hogy jobb a műfogsor mint a valódi, mert azt szakemberek csinálták, a valódi meg csak úgy lett. De mi tudjuk, hogy sem a fogsor sem a család nem csak úgy lett, hanem Isten hozta létre. A műfogsornak is vannak előnyei: pl. fütyörészve lehet fogat mosni, vagy az ember meg tudja harapni a saját fülét. Ilyen szintűek az intézményes nevelés előnyei a családdal szemben Természetesen szükség van intézményekre, de hogy jobb lenne mint a család, az képtelen állítás. A műfogsor akkor jó, ha hasonlít az eredetire, akkor van rá szükség, amikor az eredeti tönkrement. Egyesek felfogása szerint a pedagógus a szakember és a szülő a zavaró tényező. Ha mégis szükség van a családra, az azért van, mert a pedagógus nem mindent tud megcsinálni. Az irányított családi nevelés modellje ezért alakult ki. A pedagógus annyi házi feladatot ad, hogy azt csak a szülő tudja megcsinálni. A szülő sok esetben csak eszköz, megteszi amit a pedagógus nem tehet meg, pl. a pedagógus az ellenőrzőbe beírva megvereti a szülővel a gyereket, mert ő nem verheti meg. Együtt kellene működni, hiszen mindkettőnkre szükség volna a gyerek neveléséhez, fejlesztéséhez. A pedagógusra nem csak azért van szükség, mert a tananyagot jobban ismeri mint a szülők jó része, hanem azért is, mert az ismeretátadás módszereit is jobban ismeri. Ugyanakkor vannak dolgok, amiket a szülők tudnak jobban, pl. ők ismerik jobban a saját gyereküket. Valójában egymás nélkül nem lehet sokra jutni. Sajnos ez a megfelelő kapcsolat nem igazán alakul ki. Jól látszik ez a szülői értekezleteken.

A Biblia szerint a szülő a gyereknek nem tulajdonosa, de a pedagógus sem. A tulajdonos és a megbízó Isten. Isten ránk bízza a vagyonát. El kell számolni vele. De csak egy időre bízza ránk. A Bibliából az derül ki, hogy a nevelés feladatát Isten elsősorban a szülőkre terheli, pedig már akkor is voltak nevelési intézmények. Jézus korában minden zsinagóga mellett voltak rabbi iskolák, ahol írni, olvasni megtanultak a gyerekek. Mózes könyveit olvasták, és abból memorizáltak is. Ugyanakkor a kis Jézus nevelését Isten mégsem a jeruzsálemi tudós rabbikra bízta, hanem egy házaspárra, Józsefre és Máriára, akik valószínűleg nem voltak koruknak kiemelkedő műveltségű emberei, de a szívük folytán alkalmasak voltak erre. Mi az, hogy SZÍV? "Az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, ami a szívben van". (I. Sám. 16,7).

Milyen volt József és Mária szíve? Biztos vagyok benne, hogy nem volt bűntelen. De azt olvassuk, hogy amikor leteltek Mária tisztulásának a hetei, akkor fölvitték a csecsemőt Jeruzsálembe bemutatni az Úrnak Mózes törvénye szerint, "és áldozatot is mutattak be, egy pár gerlicét vagy két galambfiókát (Lk 2,24). Az egyik kis madár bűnért való áldozat, a másik égő áldozat. Mit fejez ez ki? Azt, hogy olyan feladat egy gyerek nevelése a Biblia szerint, amihez mindek előtt rendezni kell Istennel a bűn kérdését. Ma már nem kell galambot áldozni, hiszen Jézus hordozta a világ bűnét, és ezért halt meg érte. A Megváltóban való hit tisztítja meg a szívet. Az égő áldozat pedig azt jelképezi, hogy átadom a szívemet, mert nagyon komoly feladat az, amit Isten az emberre bízott. "Halld Izrael, az Úr a te Istened, egyedül az Úr, szeresd ezért a te Uradat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből". (V. Mózes 6,4-5) Jézus ezt nevezi az első és legfontosabb parancsolatnak. Tehát a szülőnek oda kell figyelnie Istenre, neki magának, nem a rabbinak vagy a pedagógusnak. Azok az igék "maradjanak a szívedben", az értékrend centrumában. Majd ezt olvassuk: "Ismételgesd azokat a fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz". (V. Mózes 6,7) Más szavakkal: legyen jelen a családban Isten igéje. Nem elég, ha a szülő hisz Istenben, de nem ér rá imádkozni és beszélni Vele és Róla. Ha a szülő nem hívő, akkor a hitet nem tudja tovább adni. Megtörténhet az is - bár ritkán - hogy a gyerek viszi a szülőket oda, ahol evangéliumot hall.

A gyümölcsfacsemete esetén is a környezetével eleinte többet kell foglalkozni, mint magával a növénnyel pl. a talajjal, a gyomokkal. Ugyanígy nekünk is a családdal kellene többet foglalkoznunk, hogy megalapozzuk a gyerekek hitre nevelését.