3. 3 Tévtanítások az Óegyházban

A fiatal egyháznak már kezdettől sok gondot jelentett a hamis tanítások jelentkezése: a rajongás, az elferdült gondolkodás, az igaz hittől való elpártolás. Az Úr Jézus jó előre figyelmeztette az övéit: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.” (Mt.7,15).
A pásztori levelek is jórészt e hamis tanítók tévelygései ellen hadakoztak (Péter, János? Júdás levele). Ezek a levelek nem győzik figyelmeztetni a híveket a veszélyekre. „Szeretteim, ne minden léleknek higgyetek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba”(1Jn 4,1). Hogy hányféle okoskodás és tévelygés született ezekben a kezdeti időkben, szinte elsorolni is lehetetlen. Az alábbiak a legveszélyesebbek.

1. Judaizmus. Már Pál apostoloknak is sok ferdeséget kellett helyre igazítania (v.ö. Korinthusi levelek), de a legnagyobb küzdelme az un. Judaistákkal volt. Kik is voltak a judaisták? Nos azokat a keresztyéneket nevezzük így, akik azt tanították: nem elég a pogányok megkeresztelkedése az üdvösségre, hanem fel kell venniük a körülmetélkedés jegyét is, mint az Isten szövetségéhez tartozás jelét. Különösen a farizeus-keresztyének hangoztatták minduntalan, hogy a pogányok csak jövevények, örüljenek, ha egyáltalán beveszik őket Isten szövetségébe. Pálnak és Barnabásnak ugyancsak a sarkára kellett állni, hogy mentesíthessék a pogánykeresztyének ezektől, a zsidós követelésektől. Végül a jeruzsálemi zsinat (Kr. U. 49.) pontot tett a vitára, elfogadva egy kompromisszumos javaslatot, melynek lényege: elég, ha a pogánykeresztyének tartózkodnak a bálványkultuszban való részvételtől, a paráznaságtól és a vértől.(ApCsel. 15,19). Ez a határozat azonban csak átmeneti megoldást hozott. A zsidóskodók továbbra is követelőzte, és sok gyülekezetben komoly zavarokat idéztek elő. Ezek ellen írja Pál a galatákhoz szóló levelet, amelyben átkot mond azokra, akik más „evangéliumot hirdetnek” mint amit a galaták elfogadtak. A judaistákról még csak annyit jegyzek meg, hogy Jeruzsálem ostroma (Kr. U. 70.) előtt Pellába menekültek, teljesen elszigetelődve elvesztették egykori tekintélyüket, végül is mint eretnekeket (ebioniták) kiközösítették az egyházból. Valószínű, hogy az iszlám hódításainak áldozatul estek.
2. Nikolaiták. A judaizmusnál is nagyobb veszedelmet jelentett a fiatal egyházra a nikolaiták tanítása. Nikolauszról alig tudunk valamit. Valószínű, hogy pergamumi presbiter volt, aki félreértelmezve a keresztyén szabadságot, azt hirdette: a hívek nyugodtan részt vehetnek a Zeusz tiszteletére tartott pergamumi ünnepségeken, amely gyakran rituális sexszel is össze volt kötve. (Jel 2,15 ). Ez a tanítás azért volt veszedelmes, mert mozgatórugója lett a későbbi, hatalmas elharapózó gnoszticizmusnak.
Ezek a hamis tanítások eleinte csak itt-ott ütötték fel a fejüket, és okoztak egy-egy gyülekezetben némi zavart. A 2. századtól azonban már tévtanítások kezdtek terjedni, amelyek a keresztyén vallást alapjaiban támadták meg. János apostol – az egyetlen, aki magas életkort élt meg – jó előre figyelmeztette a híveket erre a veszedelemre: „Gyermekeim, itt az utolsó óra: amint hallottátok, hogy Antikrisztus jön, most meg is jelent … Közülünk indultak el, de voltak közülünk valók” (1 Jn 2:18,19). Ez három rendkivül veszedelmes irányzat volt, mégpedig a gnoszticizmus, a marcionizmus és a montanizmus. Mindhármat eretnekségnek és szektásságnak bélyegezte az egyház. Mielőtt részletesen ismertetnénk a tanokat, tisztáznunk kell e két fogalmat. Az eretnekség a görög heretikus szóból ered, annyit jelent, hogy pártoskodás. A szekta latin szó, jelentése irány, út. Ezek után vegyük sorra ezeket a veszedelmes tévtanításokat.

3. Gnoszticizmus. Amikor a pogányság – a keresztyén vallás gyors elterjedése következtében – kezdte elveszíteni a lába alól a talajt, még egy utolsó mentési kísérletet tett. Felelevenítették az egyre jobban elszürkülő pogányságból a még divatos és vonzónak tetsző elemeket, a keletről jött misztikus vallások egyes jegyeit (Mithrasz-, Isis-, Cybele-kultusz), és ezeket szépen összevegyítették a zsidó és a keresztyén vallás tanításaival. Így jött létre egy újfajta, óriási erővel támadó szellemi áramlat, a gnoszticizmus. A legkülönfélébb kérdésekkel foglalkozott: a világ és a rossz keletkezése, a rossztól való szabadulás stb. A gnózis abból indul ki, hogy az istenség megfoghatatlan és változatlan jó. Vele szemben áll a teremtett világ, az anyag amely gonosz. A világon nem az Isten teremtette, hanem valami középlény, a démiurgosz. Voltak, akik azt hirdették, hogy ez a középlény maga az ördög. Az ember egészen az anyag foglya. Ebből a nyomorúságos állapotából nem tud szabadulni. Mint alvajáró vagy részeg tántorog ebben a világban. A szabadulásnak és a megváltásnak egyetlen útja van, a gnózis, a megismerés. Ez a megismerés azonban nem a természet törvényeinek az ismeretét jelenti, hanem az istenség titkaiban való elmélyülést. Ennek az elmélyülésnek útja-módja a testgyakorlás, a böjtölés és a szigorú aszkézis. Ennek segítségével az extázis (magánkívüliség) állapotába jut az ember, és így beleolvad az istenségbe. Ezzel végleg felszabadul az anyagi lét hatalma alól. Az ember ezt a küzdelmet nem egyedül vívja. A jó Isten magából középlényeket (aenokat) bocsát ki, akik segítik a küszködő embert. Ez a fantasztikus, inkább misztikusnak nevezhető tanítás sok keresztyén embert is megszédített. Akik beálltak ebbe a táborba, azok a keresztyén gnosztikusok. Ők már nevet is adtak az egyik segítő középlénynek, ő Jézus Krisztus. Jézust azonban elválasztották Krisztustól. Jézus olyan ember volt – hirdették -, akire az égből leszállt Krisztus. Ő tanította és segítette az embereket, majd a keresztre feszítéskor elvált Jézustól, és felment a mennybe. Azt hiszem, ennyi elég ebből a zavaros tanításból.
Csak annyit jegyzek meg, hogy Kr.u. 135. körül annyira hódított, hogy majdnem magával rántotta a keresztyénséget a pogány synkretista (keverék) vallás szennyes áradatába. Ha az ige mérlegére tesszük ezt a tanítást, rögtön kitűnik eretnek volta.
Súlyos tévedése a gnoszticizmusnak, hogy elválasztja, sőt szembeállítja Istent a teremtett világgal, és ez utóbbit az ördög művének tartja. A Szentírás világos tanítása szerint Isten a világot „legyen” Szavával teremtett, azt kormányozza, és fenntartja. Az ember nem az anyagnak foglya, hanem bűneinek. Engedetlenségével a teremtett világot is magával rántotta. Ezért mondja Pál apostol, hogy a teremtett világegyetemben vajúdik a bűn alá rekesztett emberrel. Ebből az elesett állapotából csak egyedül az Úr Jézus Krisztus tudja megszabadítani. (Róm 7,24). Az önmegváltás, amit a gnoszticizmus tanít, merő ábránd és csalás.

4. Marcionizmus. A keresztyén gnózis legjelentősebb képviselője Marcion volt. Életéről
és tanításáról csupán annyit tudunk, amennyi nagy ellenfele Tertullianus egyházatya
írásaiban fennmaradt. Marcion gazdag sinopei (Sinope a Fekete-tenger déli partján
fekvő város) hajótulajdonos volt. Tehetséges és minden iránt érdeklődő fiatalember, a
Keresztyénvallás mellett a gnózissal is megismerkedett. A hagyomány azt is tudni
véli, hogy Marcion már Sinopében és a környékén is hirdetni kezdte tanait. Apja, aki
püspök volt, miután hiába intette fiát, végül is kirekesztette a gyülekezetből. Marcion
azt gondolta, Rómában nagyobb sikere lesz tanításának, mint szülőföldjén. Ezért fogta
magát, és a fővárosba utazott. Valóban sikerült is gazdag adományaival

megkedveltetni magát a gyülekezetben, sőt még „hivatalt” is kapott. Amikor azonban jobban megismerték zavaros tanításait, mint eretneket kizárták az egyházból. (Kr.u. 144): Marcion azonban nem ijedt meg. Kiváló szervező lévén külön egyházat alapított, és a gyülekezetek egész sorát sikerült maga mellé állítania. Külön papjai, sőt püspökei is voltak, és az istentisztelet rendjét sajátos módon, a maga szája íze szerint állította össze. A marcionista „egyház” rohamosan terjedt birodalom szerte. A 2. és 3. században az Eufrátesztől a mai Franciaországig mindenütt voltak marcionista gyülekezetek. Az a veszély fenyegette a keresztyénséget, hogy újfajta synkretista vallás jön létre. Ellenfelei súlyos harcot vívtak a marcionizmussal. Polycarpus szmirnai püspök egyenesen a „Sátán elsőszülöttjének” nevezte Marciont. Mégis olyan erős gyökeret vert a mercionizmus, hogy csak a keresztyénség államvallása tétele után tudtak neki gátat szabni. Tanai azonban még a középkor eretnek tanításaiban is fellelhetők (pl. bogumilok) Marcion tanítását a következőkben lehet összefoglalni. Szerinte a keresztyén vallást megrontotta a zsidó befolyás. Ezért el kell törölni az Ótestamentumot, és el kell fordulni az Ótestamentum Istenétől. Ez az Isten kegyetlen bíró, akinek egyetlen törvénye van: szemet szemért, fogat fogért. De ennél is továbbment, amikor azt állította Istenről, hogy ő a világteremtő démiurgosz. Ezzel az Istennel szemben áll a jó Isten, a szeretetnek az Istene. Ő küldte a világra Jézus Krisztust megváltóul. A zsidó Isten keresztre feszítette őt, de Krisztus szenvedésével megtörte a zsidó Isten hatalmát, és eltörölte törvényét. Az ember üdvössége most már biztosítva van a Krisztusban való hit által, mert felszabadult a törvény átka alól. Marcion ezt a tanítását szigorúaszkézissel kötötte össze. Tanait Antithézis c. könyvében fejtette ki részletesebben az Ó- és Újtestamentum ellentmondásait foglalta össze. Szerinte áthidalhatatlan szakadék van a teremtés és a megváltás, a törvény és az evangélium, a teremtő Isten és az Atya Isten között, egyszóval az Ó és az Újtestamentum között. Ezért elvetette az Ótestamentumot, és egy új Bibliát csinált, amelybe azonban csak Lukács evangéliumát és Pál apostol 10 levelét vette be, de ezeket is megcsonkítva (pl. kihagyta Jézus születése történetét és a feltámadást) és sajátosan magyarázva. Tertullianus egyházatya élesen szembeszállt ezzel a tévtanítással, bizonyítva Isten egységét és a Szentháromságot. Vele együtt mi is azt valljuk, hogy a teremtő Isten Jézus Krisztusnak is Atyja. Isten ugyanis az, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”. Ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk „Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán”(2Kor 4,6)

Montanus (135-175 között). Marcion mellett egy másik veszedelmes tévtanítás is fenyegette a fiatal egyházat. Ez e muntanizmus volt. Montanus phrigiai presbiter volt (Phrigia Kelet-Ázsia nyugati tartománya, jeles gyülekezetei: Loadicea, Kolossé). Tanai, amelyek Jézus Krisztus közeli visszajöveteléről szóltak, csakhamar széles körben követőkre találtak. A Szentírásból tudjuk, hogy az apostolok is már a maguk idejében várták Jézus visszajövetelét. Ez a várakozás már kezdettől fogva benne volt a gyülekezetekben. Mikor a kegyetlen Domitianus keresztyén –üldözésének sok hívő áldozatául esett, a várakozás szinte követelőző türelmetlenséggé fokozódott. „Hol van az Ő eljövetelének ígérete?” – kérdezték szinte vádlón. Jézus azonban csak nem jött el, és ez sok hívőben csalódottságot és csüggedést váltott ki. Hiába intette ezeket az Ige: türelem, türelem, nem késik el az Úr az ígéretével, de egy dolgot nem szabad elfelejteni: „hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap”. (2Pét 3,8-9.) Montanus kihasználva a türelmetlen várakozást, ami a szíveket az üldöztetések következtében kitöltötte, fennen hirdette tanait: Az Úr Jézus már itt van az ajtó előtt, már az ő idejükben el fog jönni. A helyet is megnevezte, ahol a hívőknek gyülekezniük kell. A Szentírás világos tanítását mellőzve azzal ámította a hiszékeny lelkeket, hogy ő biztos kijelentést kapott az Úrtól, mert ő a megígért paraklétosz (közbenjáró), a Szentlélek küldötte. Azt állította: Isten kinyilatkoztatásai nem értek véget az apostoli korral, hanem újabb és újabb kijelentései vannak, és ezeknek ő a tudója. Ő a próféta, Prisca és Maxilla is segít. Isten országa azonban csak akkor jön el, ha az ember is közreműködik. Ennek útja-módja a szigorú aszkézis, a földi javak teljes megvetése, ételtől-italtól való tartózkodás, a szexuális élet megtagadása, sőt ha kell, a mártíromság vállalása is. Montanus tanai nagyon sok keresztyént vezettek félre. Még olyan tiszta szívű és fejű embert is megtévesztettek, mint Tertullianus egyházatya. Montanusz tanítása nagyon sok téren ellentétes a Szentírás tanításával. Ilyen például az Úr Jézus megváltói munkájának lebecsülése és az ember közreműködése Isten országa eljövetelének előkészítésében. A keresztyén embernek egyetlen teendője a készenlét: „Vigyázzatok, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!” Nagy tévedése volt Montanusznak és azóta is minden szektásnak, hogy figyelmen kívül hagyta az Úr szavait: „Azt a napot … vagy azt az órát senki sem ismeri, sem az ég angyalai, sem a Fiú (!), hanem csak az Atya egyedül” (Mt 24,36).
A Jehova tanúi azt állítják: a napot nem lehet tudni, de az évet ki lehet számítani, elfelejtik tehát, hogy a Biblia nem számtankönyv, hanem az Élet könyve. Végül téves volt Montanusznak az az állítása is, hogy az Istennek újabb és újabb kijelentései vannak, holott a Zsidókhoz írt levél 1,1 világosan megmondja, hogy az Úr Jézus volt Istennek utolsó és végső kijelentése. Minden más állítás az ördögtől való, tehát valóságos istenkáromlás. (E tanok mai követői részben a mormonok).
Foglaljuk össze néhány kérdésben a fentieket:
1. Mit jelent az eretnekség és a szektásság? Mi a különbség a kettő között?
2. Hol és mikor volt az első keresztyén zsinat és mi ellen küzdött?
3. Milyen tévtanítás ellen küzdött Pál apostol?
4. Mi volt a három eretnek mozgalom, ami alapjában fenyegette a keresztyén tant?
5. Mi volt a gnoszticizmus tanításának lényege? Miben áll tévedése?
6. Ki volt a leghíresebb keresztyén gnosztikus, és mit tanított?
7. Mi a megtévesztő Montanusz tanításában?
8. Mi volt a közös mindhárom irányzatban?

György Antal
ny.lelkipásztor