3.14 Magyar protestáns egyház megalakulása

1. Küzdelmek a szabad vallásgyakorlatért

A régi egyháztól való elszakadást a tridenti zsinatnak (1545-63) a reformációt elítélő magatartása is siettette. Az erdélyi szász városok már 1542-ben elfogadnak egy szabályzatot, amelyet Honterus János Brassó nagy nevű reformátora dolgozott ki Formula Reformationis (a Reformáció Mintája) címen. Ebben nemcsak tanbeli másságukat fejezik ki az ó egyházzal szemben, hanem az istentiszteleti szertartásban való különállásukat is. Fuchs János bíró azonnal gondoskodik a Formulák kinyomtatásáról, amit el is küld a többi szász városnak. Ez az irányelv, vagy szabályzat elveti a böjtöt, a fülbegyónást és exkommunikációt. Elrendeli a nép nyelvén való igehirdetést, az ifjak katekizációját és csak két sákramentumot fogad el: a keresztséget és az úrvacsorát.
A gyulafehérvári káptalan felhördül és azonnal reagál a brassóiak lépésére. Panaszt tesznek a nagyhatalmú Martinuzzi Fráter Györgynél. Martinuzzi a gyulafehérvári országgyűlés elé idézi a “vétkeseket”. A brassóiak - félve a megtorlástól, - noha védlevelet kaptak - nem engedik el Honterust. Helyette Fuchs János megy el egy kis küldöttség élén. Magukkal viszik Honterus Apológiáját is, ezzel is tiltakozva a káptalan illetéktelen beavatkozása ellen. A szász városok ugyanis egyházjogilag az esztergomi érsekség alá tartoztak. Hogy mi történt az országgyűlésen - pontosan nem tudjuk, de Batthyányi Orbán és Csáky Mihály közbelépésére - bántatlanul hazatérhettek. A brassóiak bátor magatartása, az eddig ingadozókat is a reformáció mellé állította és Nagyszebenben, Segesváron és a többi szász városban sorra alakultak a gyülekezetek. A meggyesi zsinaton 1545-ben kimondják a szász egyházak megalakulását, sőt külön püspökség felállításáról is tanácskoznak.
A vegyes lakosságú Kolozsvár is ébredezni kezd, különösen hogy olyan kiváló lelkipásztora van, mint Heltai Gáspár. Jeles reformátorok egész sora segíti munkáját, így Gyulai István, Ozorai István prédikátorok és Vízaknai Gergely iskolaigazgató. Kolozsvár példája kihat Tordára és Désre is. A reformáció hullámai nemsokára átcsapnak a Székelyföldre is. A Wittenbergből hazatérő Székely György buzgólkodása révén Marosvásárhely, Udvarhelyszék és Háromszék nagy része is csatlakozik a reformációhoz. Nagyon sokat segített a reformáció terjesztésében Batthyány Orbán és Mayláth István felesége.
Erdélyben olyan nagy arányú a reformáció elterjedése, hogy Gyalui Torda Zsigmond 1545-ben azt írja Melanchtonnak, hogy egész Erdély - Gyulafehérvárt kivéve - befogadta a reformációt. Sőt két tekintélyes kanonok, Kálmáncsehi Sánta Márton és Károlyi Boldi Sebestyén is a tiszta tanhoz csatlakozott. Az 1550-i tordai országgyűlés kimondja: “Ki-ki, az Istentől neki adott hitben megmaradjon és egyik vallás a másiktól semmi ürügy alatt se zavartassék.”9
Az egy-két szórványos üldözés, alig gátolta az új hit terjedését. Martinuzzi csupán a maga püspöksége területén, Nagyváradon tudott némi eredményt elérni.
Még egy jelentős eseményről meg kell emlékeznünk. 1545-ben, a reformáció hűséges pártfogója, Drágfy Gáspár özvegyének védnöksége alatt összeül az erdődi zsinat, amely 12 pontban - a protestantizmussal szemben felhozott vádakkal szemben - kifejti a maga reformátori elveit. György barát perbe fogja Báthory Annát, de ennek semmi következménye nem lett.
A nagyváradi béke (1538) következtében Erdély öt évre a Habsburgok kezébe kerül. Castaldonak a vezetése alatt császári zsoldosok szállják meg Erdélyt. De a sok garázdálkodás végül is megérleli az erdélyiekben azt a meggyőződést, hogy a nemzeti függetlenség egyetlen biztosítéka csak a protestantizmus lehet. 1551-ben Martinuzzi áldozatul esik Castaldo orvgyilkosainak. Ilyen körülmények között mind a szász, mind a magyar lutheránusok külön szerveződnek. A németországi példa nyomán püspököket választanak. A szászok a nagyszebeni Wiener Pált, a magyarok pedig előbb Heltai Gáspárt, majd annak lemondása után Dávid Ferencet választják meg püspöknek.
Ezekben az években a tiszántúli részekben is rohamosan kezd terjedni a reformáció, főleg a Török család birtokain. Különösen Kálmáncsehi Sánta Márton, Thuri Lukács, Radon Balázs és Szegedi Kis István fáradhatatlan munkálkodása nyomán. A Temes-Maros vidékén pedig Petrovics Péternek, Temesvár kapitányának hathatós támogatása mellett egymásután alakulnak a gyülekezetek. A vidék lelkészei Tornyon gyűlnek össze és 13 cikkben foglalják össze a reformelveiket, majd ugyanezen a gyűlésen Gönczi Máté személyében püspököt is választanak. Petrovics azonban 1551-ben kénytelen elhagyni Temesvárt, utóda a buzgó katolikus Losonczy István nem tűri a reformátorokat Szegedit is elüldözi Temesvárról.
Az 1551-i marosvásárhelyi országgyűlés megelégelve a garázda és tehetetlen Habsburg uralmat, kimondja Izabella és fia visszahozatalát. Az ügyek intézését - visszatértükig - Petrovics Péterre, a meggyőződéses református főúrra bízza. Petrovics radikálisan hozzálát a római katolikus maradványok felszámolásához. A kolozsvári főtéri templomból kihordatja az oltárt, amely előtt Izabella lemondott trónigényéről és az erdélyi rendek hűségesküt tettek Ferdinándnak. A lakosság - a példán felbuzdulva- rátört a ferencesek és domokosok zárdáira és a szerzeteseket kiűzték a városból. A városi tanács pedig az összes templomot megtisztította az oltároktól és képektől. A tisztogatás egész Erdélyben megindult és elsöpörte, ami még útjában volt a reformációnak. Az 1556-i országgyűlés az összes egyházi javak szekularizációját rendeli el és kimondja, hogy az üresen maradt zárdákat iskolává kell átalakítani. Amikor Izabella és János Zsigmond megérkezett Erdélybe, a régi egyháznak már csak a romjait találja. A buzgó rk. Izabella megpróbálta szelídebb útra terelni az eddigi radikális intézkedéseket, de alapvető változást egyházi ügyben már nem tudott elérni. Az 1557-i tordai országgyűlés a következő törvényt hozta: “Mi és felséges fiunk ... megengedjük, hogy ki-ki azt a hitet vallja, amelyet akar, régi vagy az új szertartásokat ... mindazonáltal bármelyik félnek sérelme nélkül, hogy az új vallás követői a régi hitet sértegessék, vagy ennek követőit jogtalansággal illessék.”10
Lám néhány évtized alatt, hogy megfordult a világ. Ez a törvény nem az evangélikusokat védi a római katolikusok háborgatásaitól, hanem fordítva, a római katolikust védi az új vallástól. És ebben a törvényben szó sincs egyházról, csak “régi hitről”.
2. A helvét irány jelentkezése

A helvét irányzat már korán megjelenik hazánkban. Az első megbízható adat 1530-ból való, amikor is a bányavárosokhoz küldött főpapi utasítás már név szerint is megemlíti a zwingliánusokat, mint eretnekeket, amitől óvja papjait. Ferdinánd 1534 évi rendelete azt mondja: Ezt az ország számos területén jelentkező “dögvészt” nem tűri és kiirtatja.
Valószínű, hogy sokakat gondolkodóba ejtett a Luther-Karldstadt vita az úrvacsora kérdésében. Karlstadt szerint ugyanis az úrvacsora nem más, mint Krisztus áldozati halálára való emlékezés. Az úrvacsorai tan értelmezése lesz a következő esztendőkben a választóvonal a lutheránusok és a reformátusok között. Dévait is nyugtalanította az úrvacsorai kérdés tisztázatlansága és határozottan a helvét felfogás mellé állt, amiért Luther súlyos szemrehányást teszi neki. A magyarországi lutheri vonal mindent elkövet a helvét úrvacsorai felfogás elfojtására. Az 1542-i Formulák és az Öt városi Hitvallás egyaránt elítéli.
A reformátorok között az első Kálmáncsehi Sánta Márton, aki nyíltan a helvét reformáció mellé áll. Ő azonban nem a kálvini, hanem Zwingli úrvacsora tanát vallja és hirdeti. A püspökladányi zsinat eretneknek nyilvánítja őt és emiatt mennie kell Debrecenből. Munkácson, Petrovics Péter uradalmában kap menedéket, ahol tovább hirdeti helvetikus meggyőződését. Két ízben is papi gyűlést hív össze ebben az ügyben, de a többség továbbra is a lutheri irány mellett marad. Ez azonban nem veszi kedvét, továbbra is meggyőződéses helvetikus és sikerül többeket megnyernie, így Tordai Demetert, Radán Balázst és másokat. A főurak közül Petrovics is ezt az elvet vallja. Amikor Erdély kormányzójává lesz Kálmáncsehit is magával viszi Erdélybe. Kálmáncsehi kolozsvári igehirdetései valósággal lázba hozzák a várost. Dávid és Heltai azonnal észbe kap és vitára szólítják fel. Ő azonban, betegségére hivatkozva, nem jelenik meg a hitvitán. Nemsokára meg is hal. Súlyos csapást jelentett a helvét irányzatra, hogy barátja Petrovics is elmegy minden élők útján. Ezek után nincs semmi rendkívüli abban, hogy az 1558-i tordai országgyűlés a sakramentárius felekezetet eltiltja és eltörlendőnek nyilvánítja.11
A lutheri irány tehát teljes diadalt arat a sakramentáriusok fölött (jegyzet: a helvét irány = a sakramentárius gúnynév azt jelenti = szentségtörő). Dávid Ferenc még ebben az évben zsinatot hívott össze Tordára, ahol a lutheri úrvacsorai tant újra megerősítették. Ennek ellenére a bomlás jelei már mutatkozni kezdenek az evangélikusok táborában. A Wittenbergből hazatérő ifjabb nemzedék már erősen hajlik Melanchton úrvacsorai nézeteihez, ami már közel van a Kálvinéhoz. Részben ez magyarázza, hogy a Tisza-vidék - szinte észrevétlenül - a kálvini-vonalra tolódik át. Szegedi Gergely debreceni lelkész már ezt az irányt képviseli és Kálmáncsehi utóda a debreceni papságban Meliusz is elfogadja a helvét irányzatot. Nemsokára ő lesz a kálvini-vonal vezéralakja, Debrecen pedig kisugárzó központja. Sokan csatlakoznak hozzá a Tiszán inneniek közül is, köztük Kopácsi István sárospataki lelkész Perényi Gáborral lesz a kálvini iskola megalapítója, ő a vidék esperese. A helvét irány Erdélyből való kioltása ellenére is tovább hódít. Dávid Ferenc is csatlakozik a reformátusokhoz Heltai Gáspárral együtt. Előbb lemondott a lutheri püspöki tisztségéről. Az 1559-i nagyváradi zsinaton Erdély és Tiszántúl lelkipásztorai kálvini szellemű hitvallást fogadnak el. Ez a magyar lutheri püspökség végét jelentette. Hiába küzdött Hebler Mátyás szász püspök Dávidék ellen, az 1560-61-es meggyesi hitvita eredménytelen maradt. A helvét tan további tisztázását célozza a Méliusz, Szegedi Gergely és Ceglédi György nagyváradi lelkész által megszerkesztett hitvallás, amelyet az egervölgyiek kérésére átadnak nekik, hogy az egri püspök áskálódása ellen magukat védelmezzék. Így lesz a hitvallás Debrecen-Egervölgyi Hitvallás néven közismertté. Ezt a hitvallást a Tiszán inneniek Tarcalon magukévá teszik, majd nemsokára az erdélyiek is elfogadják a tordai zsinaton. Így kap a hitvallás még egy nevet: Tarcal-Tordai Hitvallás, amelyik a tiszta református tan világos összegezése. Ezek a hitvallások nemsokára könyv alakban is megjelennek miután Huszár Gál, a sok üldözés elől Debrecenben telepszik meg és nyomdáját is magával hozza. Perényi Gábor Abaúj-Zemplén földesura továbbra is lutheránus maradt, és nem tűrte birtokain a helvetikusokat. Ezért Thuri Pálnak, Szikszai Fabricius Vazulnak és Kopácsi Istvánnak távozniuk kell Sárospatakról. A földesúr halála után azonban visszatérhetnek állomáshelyükre, és egész Tokaj-hegyalja reformátussá lesz.
A helvét irány lassan nemzeti üggyé lesz, úgyhogy az 1563-i tordai zsinat elfogadja a Méliusz-féle hitvallást. János Zsigmond fejedelem is hajlik a helvét irányhoz. Végül az 1564 július 4-én megnyílt tordai országgyűlés az V tc.-ben kimondta: Ezentúl mindkét pártnak szabadságában áll, akár a szebeni, akár a kolozsvári egyház vallását követni, amelyiket akarja. Ezzel a helvét vallás is bevett vallásá lesz.12
1566-ra a Tiszántúl, a Felső-Tiszavidék és Erdély lutheránus és református felekezetei teljesen szétválnak. Mindegyik fél a saját hitvallása szerint rendezkedik be. Ezeknek - az évekig elhúzódó küzdelmeknek - Méliusz Péter a tiszántúli református egyházkerület püspöke a vezéralakja. A Felső-Tiszavidéken Károlyi Gáspár az önálló abaúji egyházmegye esperese, a Királyhágó melléken Ceglédi György nagyváradi lelkész. Erdélyben pedig Dávid Ferenc ref. egyház vezetője. Ezek a frissen szerveződött egyházrészek, most már új lendülettel indulhattak volna a teljes kibontakozás felé, ha az örök bajkeverő, a Sátán gáncsot nem vet a haladásnak. De sajnos vetett és éppen a legbiztosabbnak hitt harcostárssal Dávid Ferenccel. Vele indult meg az unitárizmus előretörése Erdélyben.
3. Az unitárizmus előretörése és hanyatlása

Az unitarizmus Erdélyben való fellépése Blandrata György olasz származású orvos nevéhez fűződik, aki 1563-tól János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari orvosa és tanácsadója volt. A rendkívül ravasz és körmönfont olasz, óvatos léptekkel vitte a fejedelmet előbb a lutheránus irányba, innen a kálvini tan felé, hogy végül az unitárizmusban mutassa fel neki a “vallásos fejlődés legfelső csúcsát.”13
Miután a református vallás az 1564-i tordai országgyűlésen recepta religio lett, ez alkalmul szolgált Blandratának arra, hogy a fejedelmet és udvari lelkészét, Dávid Ferencet is átvezesse a lutheriből a református egyházba. Dávid Ferenc rendkívül jól képzett teológus, kiváló hitvitázó és szerfelett dicsvágyó ember lévén, önmagánál különbet sohasem ismert el. Blandrata ügyes fogással ezt használta ki. Előadta kételyeit a Szentháromság tanával kapcsolatban, és felkérte Dávidot, mint tudós teológust, hogy segítsen neki aggályait eloszlatni. Így sikerült neki Dávid Ferencet fokról-fokra hatása alá vonni. Nemsokára mások is csatlakoztak hozzájuk, köztük Basilius István és Egri Lukács prédikátorok is. Heltai Gáspár és Szikszai Fabricius Balázs iskolamester azonban szembeszállt az antitrinitárius tanokkal. Dávidnak azonban sikerült sarokba szorítania őket. Heltai engedett, Szikszai pedig elhagyta Kolozsvárt.
A kolozsvári események híre csakhamar elterjedt Debrecenben és a Tiszán inneni részeken is. Az antitrinitárizmus azonban nem Méliuszékat támadja, hanem “a széleken” akarja a győzelmet kivívni. Egri Lukács hazamegy Egerbe és hozzákezd eszméi terjesztéséhez. A Felső-Tisza vidékén kezdi el hirdetni a Socinus-féle tanokat. A református reformáció vezéralakjai azonban a gönci zsinaton sarokba szorítják. Schwendi Lázár Felső-Magyarország kapitánya pedig, hogy elejét vegye holmi zavargásoknak, Egrit elfogatja és bezáratja. Most már Méliusz is elérkezettnek látja az időt a cselekvésre. Felkéri a fejedelmet, hogy hívjon össze zsinatot, hogy az egyház egységét megóvja. 1566 áprilisában össze is ül Gyulafehérváron a papi gyűlés, hogy a vitás kérdéseket megvitassa. A reformátorok - hosszú vita után - megegyeznek abban, hogy azokat a szavakat, amelyeket az ó-egyház a Szentháromság vita során annak idején használt, de a Szentírásban nincs benne, hagyják ki a hitvallásból (Ezek a szavak: trinitas = háromság, essencia = lényeg. generatio = nemzés). Méliuszék abban a hitben távoztak a gyűlésről, hogy sikerült a református egységet megőrizni. Dávid azonban három hét múlva Marosvásárhelyre összehívta a református lelkészeket és azt javasolta, hogy a Heidelbergi Kátét a gyulafehérvári megegyezés szellemében dolgozzák át. Méliusz azonnal észreveszi, hogy a Káté átírásával, a lényeget hamisították meg. Váradra azonnal gyűlést hívott össze, amely a Káté eredeti formáját fogadta el ismét. Ez a káté (Catechzismus ecclesiarum Dei in natione Hungarica) az erdélyi magyar református egyház hivatalos hitvallása lett (1566), amely fenntartja a Szentháromságot, de bizonyos unitárius színezettel.
Dávid és társai azonban ebbe nem nyugodtak bele és minden elkövettek, hogy a református egyházat a Szentháromság útjáról letérítsék, és egészen az unitárius vonalra állítsák. Dávid előbb Károli Pétert, a kolozsvári iskolaigazgatót támadja meg, vitatva a Szentlélek istenségét majd az 1567-i tordai zsinaton teljesen elhatárolja magát a Heidelbergi Káté 1566-os kiadásától és egyedül csak az apostoli Hitvallás fogadják el, de azt is félremagyarázva, hogy Jézus csak Isten szeretett fia, de nem egylényegű vele, a Szentlélek pedig csak vigasztaló és tanító, de nem Isten. Ezzel a gyulafehérvári egyezség semmivé lett. A debreceniek hamar észreveszik, hogy Dávidék becsapták őket és a gyulafehérvári egyezség csak csalfa játék volt, Méliusz hívására azonnal összejönnek Debrecenben (1567) és - a már elfogadott Heidelbergi Káté mellé - ünnepélyesen elfogadják a II.Helvét Hitvallást is - kinyilvánítva ezzel a teljes egyetértést a kálvini iránnyal. Ugyanitt megvetik az egyházszervezet alapjait az Articuli maiores (Nagyobb Cikkelyek) elfogadásával (Debreceni zsinat).
Blandratáék sem ülnek ölbe tett kézzel, Gyulafehérváron nyomdát állítanak föl, hogy Méliuszékat - a gúnyiratok egész sorával nevetségessé tegyék. Az erdélyi reformátusok száma fogyni kezdett, a református lelkészek - félve a megtorlástól - hallgatnak. Méliusz azonban nem tartozik a “meghátrálás emberei” közé, azonnal fellép a “ragadozó farkasok” ellen. 1568 január 20-ra országos zsinatot hirdet, amelyre a fejedelmet is meghívja. A Szentháromságról való vita során, Ceglédi György nagyváradi lelkész annyira sarokba szorítja Blandratát, hogy az csak hebegni-habogni tud. Végül - mindkét fél önmagát hirdetve ki győztesnek - szétoszlott. Az 1569-i nagyváradi hat napos vitán a fejedelem is nyíltan az unitáriusok mellé állt, ezzel Méliusz és társai kegyvesztettekké lettek, a reformátusság kisebbségbe szorult. Az 1571-es marosvásárhelyi országgyűlés törvényesítette az unitárizmust.
Kimondta: Isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék, a cofessióért senki meg ne bántassék. Ez a törvény az unitárizmus létének törvényes alapja, ami nélkül az évszázados ellenreformáció úgy elsöpörte volna hazánk földjéről ezt a felekezetet, mint ahogy elsöpörte Lengyelországból.
János Zsigmond 1571-ben meghal s ezzel az unitárizmus legfőbb pártfogóját veszti el. Dávid Ferenc is egyre jobban a szélsőségek felé sodródik. Elveti a gyermekkeresztséget, az Újtestamentum helyett egészen az Ótestamentum alapján akarja tanítását továbbfejleszteni. Családi állapota is megromlik. Báthory István fejedelem, püspöki joghatóságát is megszorítja és csak saját felekezetére korlátozza. Blandrata az egykori fegyvertárs is ellene fordult és feljelentette a fejedelemnél. Elfogják és a dévai várba zárják. Ott is hal meg 1579 novemberében.

4. Az erdélyi református egyház küzdelme a Báthoryak alatt
Az erdélyi reformátusok Tordai Sándor dévai lelkipásztort választják püspökké, akit az 1577. tordai országgyűlés széles jogkörrel ruház fel, ami gyakorlatban annyit jelent, hogy nemcsak saját papjait vizitálhatta, hanem az unitárius lelkészeket is. Így az erdélyi református egyház, - ha megtépázva is, de végül is győztesen került ki az unitáriusokkal vívott több évtizedes harcból. A gyülekezetek sorra tértek vissza a református egyház kebelébe és a főrendiek közül többen ismét a kálvini irányhoz csatlakoztak. A református vallás kezdett megerősödni, sőt a szász lutheránusok körében is számos híve akadt. Most azonban egy újabb támadást kellett kivédenie, amely az éledező rk. egyház részéről fenyegette.
A somlyói Báthory-ág nem fogadta be a reformációt és nemcsak megmaradt a régi hit mellett, de amikor uralomra került, minden eszközt felhasznált rk. egyház restaurációjára. Báthory István fejedelem lengyel királlyá választása után is beleszólt az erdélyi vallási ügyekbe és ügyes taktikával megpróbálta a fanatikus jezsuitákat becsempészni Erdélybe. Utóda, Zsigmond látszólag kedvezett a reformátusoknak és a lutheránus szászoknak, valójában arra törekedett, hogy a jezsuiták segítségével a rk. elvesztett pozícióit visszaszerezze. Gazdag adományokkal erősítette a rendet és alattomban újabb és újabb csoportját hozta be Lengyelországból. A rendek hiába tiltakoztak a “pápás bálványimádás” ellen, nemcsak Kolozsmonostoron, hanem Nagyváradon és Gyulafehérváron is megtelepedtek. Az erőteljes tiltakozás miatt Zsigmond végül is kénytelen volt országgyűlést összehívni Meggyesre (1588). Ezen nemcsak az erdélyi rendek, hanem a magyarországiak is megjelentek Gönczi György püspök vezetésével.
A hangulat forradalmi volt, a megjelentek éles hangon tiltakoztak az ország békéjét háborító jezsuiták ellen. Zsigmond látva a rendek izzó haragját, kénytelen volt engedni, amely végül kimondta, hogy a jezsuiták az országból örökre kitiltassanak és javaik a kincstárra szálljanak vissza. A következő 15 év azonban nem hozott nyugalmat. A jezsuiták, a folyton változó hatalmi viszonyok között, lassan visszaszivárogtak. Zsigmond kiforratlan egyénisége sok bajt zúdított a kis országra. Négyszer mondott le a fejedelemségről, négyszer tért vissza. Erdély hol német, hol román uralom alá került. A teljes fejetlenség idején a jezsuiták igyekeztek a zavarosban halászni. Megkezdődtek a templomfoglalások, lelkészek és tanítók háborgatása, üldözése. Mihály román vajda martalócai, majd a német zsoldosok úgy kifosztották az országot, hogy a nép, - igavonó jószág híján, kénytelen volt magát eke elé fogni, hogy szántani tudjon (“Básta szekere”). Úgy látszott, hogy az egyházak fölött is meghúzzák a halálharangot. A keserűség a lelkek mélyén izzó gyűlöletté fokozódott, a harag parazsa lappangva izzott, csak egy szikra kellett, hogy lángra lobbanjon. És valóban, amikor Bocskai István 1604 októberében kibontotta a zászlót “az édes haza és szeretett vallás szabadságáért”, - egész Erdély népe egy emberként sorakozott melléje. A győzelmes harc végén megkötött Bécsi béke (1606) végre nyugalmat hozott a kis országnak és a református vallásnak. A nagy fejedelmek alatt pedig virágzásnak indult a református egyház.
5. A református egyház megszilárdulása a Tisza vidékén

Méliusz 1572-ben befejezte áldásos életét, hogy a győzelmes harc után elvegye az Élet koronáját. Az utána következő évek történelmét jórészt az egyes püspökök munkálkodása jelzi. Utóda Károlyi Péter nagyváradi lelkész lett a püspöki székben. Károlyi, Báthory István kedvelt embere lévén, bátran és körültekintően szervezhette a tiszántúli egyházkerület életét. Gondoskodott a kollégiumról és igyekezett minden egyházközösségbe jól képzett lelkészeket állítani. Károlyit Gönczi Kovács György követte a püspökségben. Első dolga volt, hogy a terjedelmes Articuli maiorest (Nagyobb cikkelyek) egy jobban áttekinthető cikkelyekkel pótolja. Ezek voltak a kisebb cikkelyek (Articuli minores). Gönczi idejétől kezdve kezdték a kerületi határozatokat írásba foglalni. A Kollégiumban két tanárt alkalmazott, az eddigi egy helyett, ezzel szélesebb körű képzést tudott biztosítani az ifjaknak. Püspöksége alatt az erdélyi jezsuita propaganda megpróbálkozott a Tiszántúl rekatolizálásával is. Az ellenük való harc különböző hitvitákban csúcsosodott ki. Az 1584-i nagyváradi vita eredménytelenül végződött. Végül Báthory betiltotta a további szófecsérlést. Gönczi erélyes intézkedéseket tett azok ellen az ifjak ellen, akik a külföldi tanulmányútjuk után sokszor pályát változtattak és otthagyták a lelkészi szolgálatot. Ezért a Kollégium felvételekor mindenkinek keze írásával kellett köteleznie magát, hogy az iskola elvégzése után is megmarad a lelkészi pályán. A gyülekezeti éneklés tartalmasabbá tétele érdekében a Méliusz-féle énekeskönyvet átdolgozva és újakkal bővítve 1597-ben újra kiadták. Gönczi 19 évi püspöksége eredményekben gazdag korszak volt, a gyülekezetek nemcsak gyarapodtak, de hitükben megerősödtek. Halála után a nagykárolyi zsinat B. Mogyoró Ferencet választotta meg püspökké. Kormányzása alatt a tasnádi zsinat újra módosította az Artikulusokat. A korszerűtleneket kihagyta és helyükbe az időnek és a kornak megfelelőket állította be. Utóda Hodászi Pap Lukács lett, akit ecsedi Báthory István ajánlott a lelkészi kar figyelmébe. Hodászi sokat tett a lelkészek anyagi helyzetének javításában. Igyekezett papjait megvédeni a földesurak túlkapásaival szemben. Lépéseket tett az erdélyi fejedelmek által kiadott védlevelek megerősítésére. Bocskaitól pedig kieszközölte a lelkipásztorok adómentességét. Végiglátogatta gyülekezeteit is, és az espereseket is kötelezte a földesurak, köznemesek és főhivatalt viselők látogatására, hogy ezzel is oltalmazza őket a pápistaság kovászától. Ha tiszántúli reformátusság megmaradt hitbeli meggyőződésében, az a hűséges és őrálló püspököknek, espereseknek és lelkipásztoroknak köszönhető, akik nem bérért, hanem az Úr iránti szent buzgóságból végezték áldozatos munkájukat.

6. A reformáció hódítása a hódoltságban. A Dunamelléki egyházkerület megalakulása

A török hódoltságban lassan indult meg a reformáció, mert ezen a vidéken nem voltak főúri patrónusok, akik az ügyet támogatták volna. De a mezővárosok polgársága is jóval szerényebb anyagi viszonyok között élt, semmint nagyobb összeget tudott volna áldozni iskolák fenntartására, könyvek kiadására, vagy a lelkipásztorok kifizetésére. Mégis mihelyt a helyzet itt is valamennyire konszolidálódott, reformátorok egész sora indul a hódoltságba, hogy a megrémült, bujdosó népnek elvigye az evangélium vigasztaló, bátorító üzenetét. Az új helyzet rendkívüli feladatok elé állítja ezeket a missziói tűztől hevülő lelkeket. Itt nem a régi vallás főpapjaitól kell tartaniuk, mert azok már nincsenek, hanem a magyarság halálos ellenségétől a töröktől. És ami rendkívül meglepő: a török szokatlan vallási türelmet tanúsít a reformáció terjesztőivel szemben. Annál is inkább meglepő ez, mert a török nemcsak területeket akar meghódítani, hanem az iszlám tanból következőleg szent háborút is akar folytatni, amelyik kötelezővé teszi az iszlámnak fegyverrel való terjesztését is. Igaz a keresztyéneket lenézte, hitetlennek, gyaurnak nevezte, - ennek ellenére a reformátorok munkáját nemcsak eltűri, hanem bizonyos fokig segíti is. Abádi Benedek arról tudósít, hogy a szegedi hitvitában a basa megfenyegeti a barátokat, hogyha nem hallgatnak el, kihányatja őket. És ez nem egyedülálló eset. Több vallási vitáról tudunk, ahol a török a református félnek ad igazat. A római katolikusokat nemcsak a képek és szobrok miatt nem szerette, hanem mert meg volt győződve, hogy azok a Habsburg uralom után áhítoznak. Nem egyszer részt vettek a protestáns istentiszteleten is, úgyhogy Gyalui Torda Zsigmond azt írja többek között Melanchtonnak (1551): “Nem középszerű reménység, hogy a törökök a mi hitünkre fognak térni.” Ez e gondolat több reformátor fejében is megfordult. Ez azonban hiú reménységeknek bizonyult. Viszont tudunk arról, hogy a török is próbálkozott bizonyos térítő munkával, sőt ha lehet hinni a krónikásnak: Szulejmán szultán ígéretet is tett, hogyha valaki “törökké” lesz, adómentességet kap. Nem csekély csábítás volt ez. De arról, hogy valaki önként törökké lett volna, nincs feljegyzés. Tény az, hogy a török hódoltság alatt a reformátorok szabadon hirdethették az igét. Az is tény, hogy a mezővárosok sora fogadja el az “újhitet”. Példájukat követik a falvak népei, úgyhogy “a nép semmit sem óhajt annyira, mint a jó igehirdetést.” (Idézet Gyalui Torda Zs. Leveléből). Ezért a Duna mellékiek levelet írnak Debrecenbe, amelyben lelkészeket kérnek a hódoltságba. Sőt maga a budai basa is levelet küld (lehet, hogy Sztárai által?) Debrecenbe, amelyben azt ígéri, hogy aki az ő fennhatósága alá tartozó területre költözik védelmet és jutalmat kap majd. Ügyes politikai húzás volt ez. Gyalui Torda Zsigmond rátapint a lényegre, amikor a Melanchtonhoz írt levelet így folytatja: “Az ellenség azért enged annyi szabadságot, hogy magához édesgesse a népet. Nem olyan esztelen, hogy erdők s pusztaságok fölött akarjon uralkodni.”14
Valóban a lelkészek közül többen a hódoltságba költöztek. Nevüket nem ismerjük, de az eredményt annál inkább, mert a gyülekezetek egész sora alakul meg. Különösen Baranyában, a Dráva vonalán, sőt azon túl is Szlavóniában és Horvátországban. Ennek a vidéknek Sztárai, Veresmarti, Illés, Szigeti Imre, Primus truber és Szegedi Kis István a reformátora. Mindenütt iskolát szerveznek, ahol az egyszerű nép nem csak az ABC-t tanulja, hanem a hit elemeit is. Az itt ott még működő rk. egyházközségek lassan elnéptelenednek. Több vallási vitáról is tudunk, így Valpón és Vukováron (1551), ahol a kiváló vitázó Sztárai annyira sarokba szorítja a rk. papokat, hogy azok csak futással tudják menteni életüket a nép haragjától. A tolnai iskola, amelyet Tövisi Mátyás alapított, egyre nagyobb hírnévre tesz szert. Amikor pedig Szegedi Kis István lesz az igazgatója, már nemcsak az alapismereteket tanít, hanem alapvető teológiai tudományt is. Így aztán a jól képzett prédikátorok egész sorát tudják kiküldeni az egymás után alakuló gyülekezetekbe. 1553-ban Sztárait az Alsó-baranyai gyülekezetek püspökévé választják meg. A Duna-Tisza közén is ezekben az években szerveződik meg a kerület. Első püspöke Bakonyi Antal ceglédi lelkész. És íme egyszerre “előttünk áll a Duna-melléki egyházkerület, mint egy tündérvár, melyet láthatatlan szellemek az ég alatt építettek” – mondja Földvári László.15
Ahol azonban fény van, ott árnyék is van. A hódoltsági csillogó képbe több sötét árnyék is vegyül. Néhány hatalmaskodó bég és basa igen sok keserűséget és szenvedést okozott a reformátoroknak. Sokat testileg is bántalmaztak, többeket bebörtönöztek. Thuri Farkas Pál, aki 1556 körül Sztárai mellett tolnai rektor volt, az írja: “A török éjjel-nappal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartja, hogy ezek az okai annak, hogy a magyar nem akar törökké lenni. Nincs olyan pap, akit a török meg ne veretett volna. A verés általában mindennap folyt. A legkisebb okért a hibásnak a talpát úgy elverik, hogy a bőr is lemegy róla. Amikor a törökre nézve egy-egy harc szerencsétlenül üt ki, egész bosszúságát mindjárt a lelkészeken tölti ki, mert úgy mondják – ők az okai minden szerencsétlenségüknek, átkot bocsátván őellenük Istenhez. Ilyen váddal háromszor fogták el a püspök urunkat (Sztárai) a kötözve vitték a vesztőhelyre, hogy lenyakazzák. De az Isten csodálatos módon megoltalmazta mindenkor.”16
És ha ehhez hozzávesszük, hogy Szegedi két évig raboskodott egy kegyetlen török önkényeskedése folytán, aki többször megkorbácsoltatta, akkor elmondhatjuk, hogy a szabad vallásgyakorlatért igen nagy árat fizettek az evangélium bátor szívű hirdetői. Sok kín, szenvedés, megveretés, sőt vérük hullásával alapozták meg Krisztus egyházát a hódoltságban. És ha ehhez még hozzávesszük, hogy mennyit kellett könyörögni egy-egy templom romladozó falainak kijavításáért, mennyi utánjárás ajándék, arany volt az ára a legkisebb munkának is. Hány templom köveit elhurcolta a török, hogy várai falát megerősítse. Papi gyűlést tartani is csak külön engedéllyel lehetett. A decsi (Tolna m.) gyülekezetet súlyos pénzbírsággal sújtotta a basa, mert Szegedi Kis István gyűlést hívott össze, hogy Veresmarti Illést és Szigeti Imrét kibékítse. Hányszor törtek rá egy-egy falura vagy mezővárosra török és rác martalócok és sarcolták meg a szegény népet. Érthető, hogy a falvak népe lassan behúzódott egy-egy mezővárosba, ahol nagyobb biztonságban érezhette magát. Így néptelenedett el a Duna-Tisza köze. Csak példaképpen említem, hogy Sárközben (Tolna m. keleti része) a török hódoltság alatt 18 községéből és mezővárosából mindössze 6 élte túl a török világot. Isten csodája, hogy egyáltalán maradt magyar ezen a vidéken.
Végül még csak annyit, a Duna-mellék 1567-ban a Hercegszőllősre összehívott zsinaton alkotta meg az egyház kormányzására, a lelkipásztorok szolgálatára, az istentiszteleti rendre szolgáló cikkelyeit. E naptól számítjuk a Duna melléki református egyházkerület megalakulását.
7. A reformáció helyzete a Habsburgok uralta országrészben

A dunántúli és samarjai egyházkerületek megalakulása. A Felső-Tisza vidék Erdély fennhatósága alá tartozott, így Erdély határozta meg vallási hovatartozását. A Perényiek oltalma alatt, már kezdettől fogva erős lutheránus hatás érvényesült. Melanchton kérésére Perényi Gábor Kopácsival Sárospatakon megalapítja azt az iskolát, amely később, mint főiskola, erős bástyájává lett a reformációnak. Első tanítójuk közt Kopácsi Istvánt találjuk, aki azonban a Perényiektől eltérően a helvét irányt képviseli. A közeli Sátoraljaújhelyen Siklósi Mihály, majd rövid ideig Kálmáncsehi Sánta Márton is lelkészkedett. Tállyán pedig a jeles vallásos költő Szkárgi Horváth András élesztgette a tüzet. Szikszón Benczédi Székely István buzgólkodik, akit később Gönczre hívnak meg lelkésznek. Abaúj-Borsod vármegyék jó része is csatlakozik a reformációhoz. Kassán a kezdeti nagy fellendülést hanyatlás követte. Szerepét Lőcse veszi át. Az innen kisugárzó lutheri reformáció döntő hatást gyakorol a többi szepesi szász városra. Az öt szabadkirályi város, Stöckel Lénárt vezetése alatt, az Öt városi Hitvallás elfogadásával, szervezetileg is rendezi sorait, úgyhogy Ferdinánd király erőlködése, hogy gúzsba kösse a Felvidék reformációját, hasztalan kísérlet marad. Olyan hatalmas főurak, mint Thurzó Elek országbíró, Petrovics Péter és Révay Ferenc állnak a reformáció ügye mellé, akik a városi polgársággal összefogva erős bástyáivá lesznek a lutheri iránynak. A Dunántúl déli vármegyéiben, így Zalában, Somogyban is rohamosan terjed a reformáció, sőt hulláma átcsap Horvátország területére is, ahol Ungnad János varasdi főispán hathatós támogatását élvezi.
A besztercebányai országgyűlés ugyan törvényt hoz a protestantizmus visszaszorítására, - mindez azonban üres papír marad. A reformáció, a megismert tiszta tan – diadalmasan halad előre. A Dunántúl reformációját jórészt Dévai Bíró Mátyás, ez a meggyújtott szívű bátor hitvalló kezdi el. Az evangélium meggyújtott fáklyáját városról városra, északtól délig (Kassától Sárvárig) sikerrel hordozza.
Méltó társa a héber és görög nyelv kiváló tudósa Sylvester János, aki a betű erejével szolgálta az evangélium ügyét. A Felvidéken pedig, Stöckel mellett, Huszár Gál az örökké úton lévő fáradhatatlan református gyújtja meg a hit lángját Óvártól Kassáig, Kassától Komájtiig, mit sem törődve az egyházi és világi hatalom gáncsoskodásával és üldözésével. Ezek a fáradhatatlan emberek vetik meg a reformáció alapjait ezen a vidéken, hogy az utánuk következő nemzedék továbbépíthesse és betetőzhesse a nagy művet.
Az új nemzedék legfénylőbb alakja a Felvidék reformációjában Bornemissza Péter, Huszár Gál kedves tanítványa. Már egyetemi hallgató korában, Bécsben a maga diákszállásán kezdi hirdetni a reformáció eszméit. “Egyfelől féltem, másfelől égett a szívem és talán az oldalamon is kifakadt volna, ha a számat fel nem tátom” – írja később ezekről az évekről.17 Ez a rövid vallomás is való képet ad Bornemissza apostoli buzgóságáról. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve Nagyszombatban kezdi el reformátori munkáját. Oláh Miklós érsek üldözése elől menekülni kényszerül. Balassa Jánosnál talál oltalmat, vállalva az udvari lelkészkedést. Néhány év múlva azonban már Semptén találjuk gróf Salm Gyula udvarában. Mint kiváló igehirdető és irodalmár elnyeri lelkésztársai bizalmát és püspökké választják. Semptén kiadja négy prédikációját és az Ördögi kísértetek egy részét. Ebben éles szavakkal – talán kissé kíméletlenül is – leplezi le a világi és egyházi nagyságok bűneit. Emiatt Salm megharagszik rá, így kénytelen elmenni Semptéről. Balassa István detrekői várában talál új otthonra. Irodalmi munkásságát itt folytatja. Lefordítja Szophoklész Elektráját,18 amely a magyar irodalomnak is ékes darabja. Kiadja több prédikációját, egy jó énekeskönyvet és az Ördögi kísérteteket, mindezeket főúri támogatás mellett. A Felső-Duna vidéken az esztergomi érsek és a győri püspök örökös háborgatása sem tudja megbénítani a reformáció terjedését, úgyhogy maguk a rk. egyháztörténet írók nem kis keserűséggel jegyzik meg, hogy az esztergomi érsekség és a győri püspökség területén lévő 900 rk. egyházközségből a század végére mindössze 100 maradt, mert a rk. papok tömegesen álltak át a reformáció vonalára.
Bornemissza utóda Semptén Sibolti Demeter lett. Ő még mindkét felekezet püspöke. Ezekben az években a lutheri és kálvini irányzat között nem olyan éles az elhatárolódás, mint az ország egyéb vidékein. Utóda Dobronoki Miklós alatt azonban lassan megindul az elkülönülés a két felekezet között. A magyarok inkább a helvét, a szászok azonban zömmel a szigorú lutheri irányhoz csatlakoznak. Van azonban néhány lelkész az evangélikusok között, akik nem fogadják el Formula Concordiaet, az ortodox lutheri úrvacsorai tant és a helvét felfogáshoz hajlanak. Néhánynak a nevét is tudjuk. Ezek Pilicius Gáspár, Lahm Sebestyén és a szlovák Thoraconymus Mátyás, akik a Melanchton képviselte kriptokálvinista irányt képviselik Magyarországon. Az 1592-i Galántai zsinat már tiszta kálvini hitvallást fogad el, majd ugyanebben az évben a Barsi zsinat – a hercegszőllősi kánonok alapján, összefoglalja a Szentháromságról, az úrvacsoráról, a lelkészek tisztéről, szolgálatáról, az egyház kormányzásáról szóló református hittételeket és ezzel megalkotja a samarjai református egyházkerületet.
A Dunántúl nyugati és déli részének szervezkedése jóval lassabban halad, mert a hatalom minden eszközt felhasznál ennek megakadályozására. Az első szervezkedést 1576-ra tehetjük, amikor is Sopron, Vas és Zala vármegyék protestánsai elfogadják az ágostai hitvallást és ez alkalommal Szegedi Máté sárvári lelkész személyében megválasztják az első püspököt. Szegedi alatt már megindul egy bizonyos elkülönülés a két irányzat között, de még kettő együtt van utóda alatt azonban szétválnak az utak. A püspökké megválasztott Beythe István már határozott helvét irányú. Beythe Tolnán kezdi iskoláit, ahol nagy tudományú Szegedi Kis István a tanára. Ez megmagyarázza az ő református mivoltát, bár kezdetben még mindkét felekezet püspöke. Külföldről hazatérve rövid időre Héderváron, majd Sárváron lelkészkedik. Utána a Bánffyak udvari papja lesz Alsólendván. Innen Sopronba hívják meg lelkésznek. Tisztébe Bornemissza Péter a Felső-Duna melléki püspök iktatja be. Sopronból a Batthyányiak hívják meg udvari lelkésznek. Beythe nem rejti véka alá kálvini nézeteit az úrvacsora kérdésében, ami végül is arra ösztönzi a felvidéki szigorú lutheránus lelkészeket, hogy a hitvitán tisztázzák a kérdést.
Az 1591-i Csepregre összehívott hitvita azonban eredménytelenül végződik. Beythe szilárdan megmarad a maga kálvini hitvallása mellett és elkezdi szervezni a lutheri iránytól elváló református egyházat. 1595-ben végül is megalakul a dunántúli református egyházkerület, elfogadva a hercegszőllősi kánonokat, kiegészítve azokkal a cikkelyekkel, amelyek ennek a vidéknek szelleméhez jobban idomulnak.
A XVI.sz. végén az ország lakosságának 90 %-a valamely protestáns felekezet közösségébe tartozik. A Tiszántúl, amely a három hatalom ütközőpontja, zömében tiszta református. Észak-Magyarország magyarlakta része szintén református, a szászok és szlovákok inkább a lutheri vonalhoz tartoznak. A hódoltságban a reformátuson kívül alig találunk más felekezetet. Erdély magyarsága megoszlik a kálvini és unitáriusok között, a többség azonban református. A szászok a Formula Concordiae mellett állnak és végig kitartanak. Rk. maradványokat csupán Csíkban találunk, a ferencesek tevékenykedése folytán.
A századvég vallási képe hazánkban elég vegyes és megosztott, ami az éledező rk. malmára hajtja a vizet, mert a betelepülő és a hatalom által rendkívüli módon támogatott jezsuitizmus révén meginduló ellenreformáció sok viszálynak, forrongásnak és társadalmi feszültségnek lesz az előidézője.
8. A magyar reformáció kiemelkedő alakjai.

Az eddigiek során több jeles reformátorral ismerkedhettünk meg. Életükről, munkájukról azonban a kevés történelmi adat híján csak vázlatos képet lehetett rajzolni. Sok reformátornak még a nevét sem ismerjük. Egy-kettőnek csupán a keresztneve maradt fenn (így Bálint pap). Több kiváló egyéniségnek azonban jól ismerjük nemcsak a nevét, hanem a munkásságát is, mert vagy a tanítványa őrizte meg emlékét, vagy az ellenség rájuk szórt rágalmaiból hámozhatjuk ki a valódi képet.
Most vegyük sorba őket!
Dévai Bíró Mátyás (1500-1545)
A nagyok között is a legnagyobb, aki mint égő fáklya vitte az evangélium lángját kelettől nyugatig, északtól délig, legtöbbször ellenségei elől menekülve. Mint ferencrendi szerzetes Krakkóban tanul. Hazajövetele után Tomory István földesúr udvari papja lesz Boldogkőváron. 1529-ben, mint meglett ember, elindul Wittenber felé, hogy magától Luthertől tanulja az igaz hitet. Gyakran ül Luther asztalánál is. 1531-ben hazajött. Első útja Budára vezet, ahol, ekkor Zápolya János az úr. Bátran kezdi hirdetni a hitigazságokat a budai polgároknak, akik előtt nem ismeretlen az új hit. Nem sokára a kassaiak hívják meg lelkipásztornak. Szalaházy Tamás egri érsek azonban pribékjeivel elfogatja és Likava várába viteti, majd Bécsbe szállíttatja. Fáber püspököt kéri fel Dévai “megpuhítására”. A bécsi fogságból azonban a kassaiak segítségével sikerül megszöknie. Újra Budán találjuk. Zápolya azonban börtönbe vetteti, ahonnan Skarica Máté szerint – csodával határos módon – megszabadul. 1536-ban már Nádasdy Tamás sárvári birtokán találjuk. Itt írja meg Apológiáját a reformáció védelmére, majd jeles nyelvtanát Orthográfia címen. Súlyos szembaja miatt újra kimegy Németországba. Hazatérve Sárváron élt, ahonnan Németújvárra megy a Batthyány birtokra, hogy ott is hirdesse az evangéliumot. 1537-ben azonban már Perényi Péter udvari papja, de itt sem marad sokáig, elvállalja a szikszói iskola vezetését. Szalaházy elől azonban innen is menekülnie kell. Újra Németországba megy és Melanchtonnál vendégeskedik. Majd hazafelé jövet útba ejti Baselt, ahol ekkor már készen van Kálvin Institutioja. Valószínű, hogy olvasta is, mert ettől kezdve az úrvacsoráról való tanítása lényegesen eltér a lutheri úrvacsora-tantól. Miskolcra hívják lelkésznek, de a papok háborgatásai elől Erdődre megy, ahol Drágfy Gáspár földesúr pártfogása alatt hirdeti az igét. Élete végén Debrecenben találjuk, ahová Török Bálint özvegye Pemflinger Katalin hívja meg. Itt is fejezi be küzdelmes életét 1545-ben.
“Az Isten beszéde életadó kenyerének édességét megkóstoltatta és megízleltette népünkkel. Sietett, míg nappal vagyon” - írja róla Bod Péter a jeles egyháztörténet-író.
Kálmáncsehi Sánta Márton ( -1557)
Az első magyar reformátor, aki nyíltan a helvét irányú reformáció mellé áll, és élete végéig sok harc és ellentmondás ellenére is - megmarad meggyőződése mellett. A krakkói egyetemen tanult, majd gyulafehérvári kanonok és a káptalan igazgatója. A segesvári hitvitán Zápolya felkérésére elnököl. Kanonok társaival - köztük Bebek Imrével és Károlyi Sebestyénnel, már kezdettől fogva rokonszenvezett a reformációval, de hogy mikor lett hívévé és harcosává, pontosan nem tudjuk. 1540-ben előbb Mezőtúron, majd Sátoraljaújhelyen, végül Debrecenben lelkészkedik. A helvét reformáció zwingliánus irányához tartozott és emellett haláláig kitart. Pártfogójával, a nagyhatalmú Petrovics Péterrel együtt radikális reformokat hajt végre. A templomokból kihányatják az oltárokat, orgonát, képeket, szobrokat, hogy a rk. utolsó maradványaitól is megtisztítsa az egyházat. Az 1552. évi püspökladányi zsinat azonban eretneknek nyilvánítja és mennie kell Debrecenből. Petrovics munkácsi uradalmában kap alkalmazást. Nem sokára azonban Beregszászra zsinatot hív össze, ahol 14 lelkésztársával elfogadtatja a helvét reformációt. Köztük van Radán Balázs beregszászi lelkipásztor is. Ez a zsinat megszünteti a fülbegyónást, a templomokból kirakatja az oltárokat, az úrvacsora kérdésében határozott Zwingli elveket fogad el, mert ostya helyett az úrvacsorát kenyérrel osztja. Kálmáncsehi fáradhatatlanul hirdeti helvét irányú nézeteit a Tiszántúlon, majd amikor Petrovicsot Erdély kormányzójává választják, vele együtt Kálmáncsehi is megjelenik és heves vitába keveredik Dávid Ferenccel és Heltaival, akik a lutheri irány képviselői akkor Erdélyben. Petrovics ajánlására újra Debrecenben találjuk. Nem sokára a nagy kiterjedésű Debrecen - Nagyvárad vidék püspökévé is megválasztják. Tanítványa Szegedi Gergely, a debreceni papságban szolgatársa, szintén a helvét irány buzgó hívévé válik. Szegedi Gergely érdeme, hogy Kopácsi István és Szegedi Kis István is a helvét reformációhoz csatlakozik. Kálmáncsehi hatalmas munkát végzett a református reformáció érdekében, amivel megveti alapját a tiszántúli egyházkerületnek. 1557-ben fejezi be küzdelmes életét. Sírja ismeretlen .
Méliusz Juhász Péter (1532 - 1572)
Kálmáncsehi elkezdett munkáját a XVI.sz. legnagyobb egyénisége Méliusz vitte diadalra. Mindössze 23 éves, amikor 1558-ban Török János Debrecen földesura hívására hazajön Wittenbergből és átveszi a gyülekezet másodlelkészi állását, amit Szegedi Gergely távozása után az elsővel cserélt fel. Már fiatalon a jól képzett lelkész és harcos férfi fegyverzetében áll előttünk. Wittenbergből még a lutheri tanokkal felvértezve jön haza. Szegedi Kis Istvánnal való többszöri vita és beszélgetés után teljes szívvel és helvét vallás mellé állt, és ettől kezdve nemcsak képviselője, hanem vezéralakjává is lesz. Béza Tódor - Kálvin genfi utóda - “az igazság rettenthetetlen bajnokának” nevezte. Méltán, mert ha ő megfutamodik, ma Erdély és a Tiszántúl unitárius lenne. Első dolga volt, hogy egy világos közérthető hitvallással a tiszta református hitet erősítse. Ezt a hitvallást a kereskedőknek ajánlotta, ezekkel a szavakkal: “Tanuljatok és tétova (ide-oda) járván tudjátok az eretnekek száját bédugni.” Ez volt a híres Debreceni Hitvallás, amit később a Felső-Tisza vidékiek is elfogadtak, hozzáadva a maguk nevét. Így ma Debrecen-Egervölgyi Hitvallás néven ismerjük.
A Debrecenbe menekült Huszár Gál segítségével sorra adja ki műveit. Hitvitázó könyveket, énekeskönyvet, prédikációkat és Herbárium néven egy alapos növénytan könyvet is. Az erdélyi váratlan fordulat (1566), amely a Szentháromság-tagadók tévelygésébe tántorította Erdély népét, gyors cselekvésre indította Méliuszt. Mindenekelőtt a maga táborát kellett rendeznie, hogy felvértezze őket az új eretnekséggel szemben. Ezért 1567-ben összehívta Debrecenbe a Tiszántúl és a Felső-Tisza vidék lelkészeit zsinatra. Ez a zsinat ünnepélyes keretek között elfogadta a II. Helvét Hitvallást (A Heidelbergi Kátét már előbb!) és megalkotta az egyház szervezeti szabályzatát Articuli ajores címen. Éppen jókor, mert az antitrinitárizmus hullámai már kezdtek átcsapni a Tiszántúlra is. Méliusz azonban nem elégedett meg annyival, hogy saját “házatáját” rendben tartsa. Elment Erdélybe, hogy ott is megvédje a jó református hitet Dávid Ferenc és társai tévelygéseivel szemben. Több vitában cáfolta a Szentírás-ellenes tanokat. Ezek a viták azonban eredménytelenül végződtek. Végül is Dávid Ferenc halála vetett véget az unitárius terjeszkedésnek, majd lassan a református vonal sorra visszaszerezte régi hadállásait is. Méliusz úgy halt meg, hogy a kálvini irány megszilárdult a Tiszántúlon és Erdélyben is. Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta lelkésztársait és a városi tanácsot és így búcsúzott el tőlük: “Tizennégy esztendőtől fogva hirdettem kegyelmetek között és kegyelmetek oltalma alatt az igaz Istenről való tudományt. Isten kegyelme és útmutatása szerint sokat munkálkodtam és fáradoztam. Hitemet egy minutumig sem tagadtam meg, sem el nem fordítottam”. Majd mindenkivel kezet fogva, csendesen eltávozott ebből a küzdelmes világból. Hamvait - végakarata szerint - egyszerű koporsóba, gyászbeszéd nélkül temették el. Sírját nem tudjuk, hogy hol van, mint ahogy Kálviné is ismeretlen.
Károli Gáspár (1530 - 1591)
Méliusznak barátja és a helvét irány megszilárdításában hű munkatársa volt. 1530-ban Nagykárolyban született. Eredeti neve Radics volt, csak később vette fel szülővárosa után a Károli, helyesebben Károlyi nevet. Alsó iskoláit Nagybányán végezte a jeles reformátor és tanító Kopácsi István keze alatt. 1555-ben külföldre megy. Strassburgban és Wittenbergben tanul, ahol szoros barátságot köt Méliusszal. Ez a barátság élete végéig elkísérte. Kiválóan megtanul görögül és héberül, amit később a Biblia magyar nyelvre való fordításánál kamatoztat. De a nyomdászatban is igyekezett bizonyos jártasságra szert tenni. Hazajöve Göncön lelkipásztor és nem sokára Egervölgy esperese. Ez a vidék - Kopácsi István buzgólkodása nyomán - a helvét irányhoz csatlakozott, elfogadva a Debreceni Hitvallást, hozzákapcsolva az Egervölgyi nevet. Ezt az örökséget vette át Károli Gáspár. Első dolga volt szoros egységbe vonni Egervölgye lelkészeit, mert Egri Lukács az antitrinitáriusok egyik vezére - Erdélyből kijőve - erőteljes térítőmunkába kezdett ezen a vidéken. Károli azonban résen volt, összehívta a gönci zsinatot, hogy gátat vessen a veszedelmes eretnekségnek. A második zsinat Kassán jött össze, amely elítélte Egri Lukácsot. A sok háborúságot előidéző igazgatót Schwendi Lázár Kassa kapitánya elfogatja és börtönbe záratja. Ezzel az unitárizmus csillaga leáldozott. Károli részt vett a Nagyváradon zajló hitvitában (unitárius-református), ami azonban nem hozott érdemleges eredményt.
Élete vége felé 1586-ban hozzáfogott a Biblia magyar nyelvre való fordításához, amit - buzgó segítőtársak segítségével - be is fejezett és Ecsedi Báthori István költségén 1590-ben meg is jelentethetett. Amikor az ünnepélyes átvételre összegyűlt munkatársakkal, boldog örömmel nézte a 600 db magyar nyelvű Bibliát, lelkesen csak ennyit mondott: “Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, magyar nyelven az egész Bibliát”. Károli nem sokára meghalt, de nagy alkotása népünknek évszázadokon keresztül lelki kenyere lett.
Sztárai Mihály (1500 - 1575)
A ferencrendiek obszerváns szervezetéből lett a reformáció legbuzgóbb és legeredményesebb terjesztője. Valószínű, hogy Kopácsival a rendfőnökével egyszerre lép ki a szervezetből, de nem marad Sárospatakon, hanem elindul a hódoltságba. Oda, ahol néhány évvel előtte majdnem odaveszett. Ő azonban vállalja a halálveszélyt, hogy a bujdosó, lelkevesztett népbe, az evangélium hirdetésével bátorságot és új reménységet öntsön.
A páduai egyetemen tanult, majd hazajőve Pálóczy Antal udvari papja lesz Sárospatakon. 1526-ban jó gazdáját elkíséri a Mohácsi csatába. Pálóczy vitézeivel a csatatéren marad, Sztárai - csodával határos módon - megmenekül. Visszatér Patakra de nem sokáig marad ott, újra a hódoltságban találjuk. Megy faluról falura, míg végül Tolnán telepszik le. Itt már talál egy kis gyülekezetet, amelyet Tövisi Mátyás lelkes reformátor alapított. Néhány év múlva azonban már Laskón találjuk. Hallatlan vitatkozó képességével sorra kihúzza a talajt, a még itt-ott lézengő rk. papok lába alól. Híre nem sokára túlterjed a Dráván, hívják mindenüvé. Sztárai azonban megy hívás nélkül is, hajtja a belső tűz, hogy minél többekkel megismertesse a hit igazságait. Munkája nyomán sorra alakulnak a gyülekezetek, amelynek élére fiatal erőket állít. Hét küzdelmes év alatt 120 gyülekezetet alapít, melyeknek ő a lelki vezetője, püspöke. Gondja van arra is, hogy mindenütt iskolákat nyissanak, ahol az egyszerű nép nemcsak az írás-olvasás elemeit tanulja, hanem az alapvető hit igazságokat is. Iskola-drámáit maga a nép adja elő (“Az igaz papság tükre”). Nemcsak iskoladrámákat ír, hanem több zsoltárt is lefordít és versbe szed, sőt maga ír egyházi énekeket, amelyek olyan időtállónak bizonyulnak, hogy a mostani énekeskönyvünkben 5 is szerepel. A hódoltsági reformációnak híre Nyugatot is bejárja és nem győzik áldani Istent és dicsérni Sztárait. Ő maga is boldogan számol be erről barátainak: “Az Úrtól lett e dolog és csodálatos a mi szemeink előtt”. (118 zs.) A hódoltságból idős korában visszaköltözik Sárospatakra, végül Pápán telepszik meg és ott is hal meg. Ő végig a lutheri irány híve marad.
Szegedi Kis István (1505 - 1572)
1505-ben Szegeden született. A bécsi, krakkói és a wittenbergi egyetemen tanult, olyan buzgósággal, hogy doktori címet is szerzett. Hazajöve Csanádon prédikátor és iskolaigazgató. Martinuzzi Fráter György azonban ráuszítja Perusits Gáspár pribékjeit. Perusits, csizmája vasas sarkával keményen megtapossa, könyveit elégetteti és Csanádról elüldözi. Egy ideig Gyulán tanít, majd Ceglédre megy lelkipásztornak. Petrovics Gáspár temesvári várkapitány hívására a várban telepszik meg. Petrovicsot azonban leváltják. Utóda Losonczi István bigott rk. nem tűri Szegedit. Így újra kezébe veszi a vándorbotot és Mezőtúrra megy lelkésznek. De az ellenség megint rátör és menekülnie kell. Végül a biztonságosabb Tolnán talál otthonra, ahol átveszi az iskola igazgatását. Híre rövidesen egész Dunántúlt bejárja. Sorra jönnek a tanulni vágyók, mert nemcsak alapismereteket tanít, hanem filozófiát és teológiát is. Laskóra hívják meg Sztárai utódjának, de nem sokára áttelepül Kálmáncsára - Horváth Márk szigeti kapitány hívására. Egy újévi beszéde során, amelyen szóvá teszi, hogy sok keresztyén pogányos nevet ad gyermekeinek, egy Orsolya nevű asszony halálosan megsértődik és feljelenti a töröknél. Kémkedés gyanújával elfogják, majdnem halálra korbácsolják, végül Szolnokon raboskodik. Fogságának híre az egész országot bejárja és megindul a váltságdíj gyűjtése. Szabadulása érdekében közbenjár János Zsigmond erdélyi fejedelem is, de hiába. Méliusz személyesen is felkeresi Szolnokon, de kis híján maga is majdnem fogságba kerül. Végül Mező Ferenc gazdag ráckevei kereskedő összegyűjtve a váltságdíjat, kiváltja és magával viszi Ráckevére lelkipásztornak. A Duna melléki lelkészek nagy örömmel fogadják és nem sokára püspökké is megválasztják. Kilenc évig élt még, amit lázas munkával tölt el. Megírja alapvető teológiai dolgozatát, ami a lelkész-képzés tankönyve lesz. Ez a műve azonban csak halála után jelenik meg Svájcban. Életét, jeles tanítványa Skaricza Máté írta meg, amely hiteles képe az első reformátoraink küzdelmének és fáradhatatlan munkásságának. Béza Tódor “örök emlékezetre méltó atlétának” nevezte.
Huszár Gál (1512 - 1575)
Dévai mellett a Dunántúl és Mátyusföld legkiválóbb reformátora. Tanulmányai befejezése után Magyaróváron kezdi meg reformátori működését, a várkapitány oltalma alatt. Iskolát alapít, ahol maga is tanít. Tanítványai közül többeket kiküld vidékre a reformáció eszméinek terjesztésére. Közben átmegy Bécsbe, ahol Hofhalternél kitanulja a nyomdász mesterséget is. Sőt sikerül egy nyomdagéphez is hozzájutnia, ami a reformáció terjesztésnek kiváló eszközévé válik később. Működését Győrig kiterjeszti és a várkapitány kérésére többször prédikál az őrségnek. A győri káptalan azonban bepanaszolja az érseknél. Erre Oláh Miklós érsek ráír, hogy “ez eretnek tudomány terjesztésétől és a könyvek nyomtatásától - a legsúlyosabb büntetés terhe mellett - tartózkodjék.19
Huszár Gál a tilalom ellenére is tovább végzi az elkezdett munkát. Kiadja Sztárai Komédiáját és saját prédikációit is. Tovább hirdeti az igét Óváron és buzgón tanít az iskolában. 1557 levelet ír Bullingernek, a svájci nagy reformátornak, egy bizonyos teológiai kérdés tisztázása végett. Ez a levél hiteles dokumentuma a honi állapotoknak. “Tudd meg, írja levelében - hogy a Krisztus vérén szerzett egyházat nálunk már évek óta olyan kemény rabszolgasággal üldözik, hogy aki ennek szerencsétlen sorsát szemléli, bizony vasból legyen a szíve, hogy fájdalmait és könnyeit visszatarthassa. A római Antikrisztus annyira dühöng az evangélium józan tana és az Isten igéjének hűséges szolgálói ellen, hogy ezeken a részeken senki sem kerülheti el az iszonyú üldözést, hacsak át nem megy a hódoltságba, ahol a török emberségesen bánik a hit terjesztőivel.”20 Az üldözésben Oláh érsek jár elől. Sorra börtönözteti be az evangélium hirdetőit. A levélből azt is megtudjuk, hogy hitvallás dolgában csaknem minden reformált egyház egyetért, csak az úrvacsora dolgában nincs egyforma eljárás. 1560-ban Kassa hívja meg lelkészének. Itt azonban elfogják és börtönbe vetik. Emiatt Kassán forradalom tör ki, a hívek megrohanják a börtönt és kiszabadítják, majd Bornemissza Péter kedves tanítványa és a kassaiak hathatós segítségével elmenekül. Debrecenbe telepszik meg, ahová nyomdáját is magával viszi, Méliusz nagy örömére. Debrecenben csak két évig marad. Újra visszamegy a Dunántúlra, egy ideig Komáromban, majd Komjátiban találjuk. Végül Pápán talál nyugodalmas otthonra. Itt is hal meg. Emlékét Forgách Imre, Komjáti földesura, így örökítette meg. “Az én második atyám, mindenekfelett a legkedvesebb barát, nagyképességű hittudós, Isten evangéliumának fáradhatatlan hirdetője.21
Befejezésként néhány megjegyzés. A reformáció nem az egyház ellen, hanem az egyházért folyó küzdelem volt, amely nem 1517. október 31-én kezdődik. A reformáció egyidős az egyházzal. Gondoljunk csak a prófétáknak - az Úrtól elfordult Izrael felett mondott ítéletes próféciáira. Vagy a tiszta tan kialakításáért és formába való öntéséért folyó, több százados éles vitákra (Ökumenikus zsinatok). Vagy gondoljunk az elszürkült és megüresedett egyházi élet megújítására törekvő mozgalmakra, amelyek az egyház keretein belül, vagy kívülről próbálták az életet és a tant reformálni (Cluny reform, Devotio moderna, Wiclif és Husz mozgalmaira). A reformáció kezdetben azt remélte, hogy a Nyugat feleszmél és elfogadja a Szentíráson alapuló tanbeli reformokat. Nem így történt. A római katolikus egyház tanbeli és erkölcsi megújulását szolgáló tridenti zsinat (1545 - 63), a régi, megcsontosodott egyházi tant újította fel és erősítette meg, megállapítva, hogy a “hit nem egyedüli forrása a Szentírás, hanem ugyanúgy a hagyomány is forrásnak tekinthető” (Egyháztörténet I.138). Az üdvösséghez nem elég a hit - hozzá kell kapcsolni a jócselekedeteket is.
Ez a kettősség jellemzi a római katolikus egyházat ma is, aki a reformáció négy alapelvét:
sola fide - egyedül hit által
sola gratia - egyedül kegyelemből
solus Christus - egyedül Krisztus által
sola Scriptura - egyedül a Szentírásból

megtoldotta egy emberi plusszal, aminek a “képlete” a következő:

hit + jócselekedetek
kegyelem + papi feloldozás
Krisztus + Mária és a szentek
Szentírás + egyházi hagyományok és pápai dekrétumok.

Ez a plusz azonban nem többletet jelent. Ellenkezőleg: megszegényíti, sőt elferdíti az őskeresztyénségtől örökölt és a Szentíráson alapuló tiszta tant és hitvallást. Még egy valamit szeretnék hangsúlyozni: a reformáció alapelve “A semper reformari” (állandóan reformálni) nem örökös újítást jelent, hanem azt, hogy a hitbeli igazságot mindig újra kell fogalmazni a kornak a nyelvén, hogy mindenki megérthesse és magáévá tehesse.

Felhasznált irodalom
1. Bíró - Tóth - Bucsay - Vargha: A református egyház története,
Bp. 1967.
2. Egyháztörténet I. Szerk.: T. Kása - Tőkéczi:
A kezdetektől 1711-ig.
3. Földváry László: Adalékok a Duna melléki ev. ref. egyház történetéhez. Bp. 1898.
4. Karácsonyi János: Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából I.
5. Dr. Makkai László: A keresztyén egyház története Magyarországon a XVII. sz. végéig. Debrecen, 1991.
6. Nemeskürty István: Bornemissza Péter kísértései. Bp. 1984.

7. Pruzsinszky Pál: Hitünk hősei a XVI. században. Bp. 1914.

8. Révész Imre: Dévai Bíró Mátyás élete. Pest 1863

9. Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Bp. 1904.

10. Skarica Máté: Szegedi Kis István élete

11. Szilágyi Sándor: Erdélyi országgyűlési emlékek I. Bp.

12. Tóth Ferenc: A pápai református szent eklézsia históriája. Komárom, 1808.
13. Thuri Etele: A dunántúli református egyházkerület története. Pápa, 1908.
14. Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1564-ig.
15. Zoványi Jenő: a Tiszán túli református egyházkerület története. Debrecen, 1939.
16. Dr. Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Bp. 1907.

Jegyzet
1. Egyháztörténet I. 143 old.
2. Zsilinszky: A magyarhoni protestáns egyház története 40 old.
3. Zsilinszky: I.m. 44 old.
5. Pruzsinszky: Hitünk hősei a XVI.sz. 10 old.
6. Aesopus görög meseíró
7. Egyháztörténet I. 147 old.
8. Egyháztörténet I. 148 old.
9. Szilágyi: Erdélyi országgyűlési emlék I. 59 old.
10. Szilágyi: I.m. I. 78 old.
11. Szilágyi: I.m. II. 93 old.
12. Szilágyi: I.m. II. 231 old.
13. Pokoly J.: Az erdélyi ref. egyház tört. 153 old.
14. Földváry: A Duna melléki ref. ek. tört. 27 old.
15. Földváry: I.m. 28 old
16. Földváry: I.m. 30 old.
17. Bornemissza Péter: Ördögi kísértetek 368 levél.
Közli Nemeskürty
18. Szophoklész (Kr.e. 496-406) ógörög drámaíró
19. Thuri E.: A Dunán túli ref. ek. tört. 27 old.
20. Thuri E.: I.m. 26 old.
21. Thuri E.: I.m. 47 old.