Imádság minden helyzetben - A zsoltárok

Molnár Miklós

A Bibliában különleges helyzete van a Zsoltárok Könyvének. Egyrészt úgy tekintünk rá, mint Isten Igéjére, amely által Ő meg¬szólít minket. Másrészt imádságos könyv, amelyben mi mondhatjuk el szívünk indulatait Urunknak. Mármost hogyan olvassak a Zsol¬tárok könyvét? Úgy, mint Igét, vagy úgy, mint imát? Hitünk vá¬lasza erre a kérdésre az, hogy mind a kettőt fedezzük fel benne, Ige és ima. Egyfelől Isten kijelentése, tulajdon szava. Ebben Ő kijelenti magát úgy, mint aki élő Úr, népét kegyelemből ki¬választotta. Másfelől a választott nép felelete Isten szavára. S mivel ember felelete ez, ezért sok benne a kételkedés, féle¬lem kishitűség is. Tehát a Zsoltárok könyve egyszersmind Ige és ima.

Ezt a kettős egységet legjobban Jézus Krisztusban érthetjük meg, „aki az Ő testének napjaiban könyörgésekben és esedezésekkel járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból” (Zsid 5,7). Jézus, amikor imádkozott, a zsoltárokból idézett (pl. Zsolt 22,2 vagy: Zsolt 31,6) Ugyanakkor Jézus úgy beszélt tanítványainak a zsoltárokról, mint amelyek megírattak felőle, tehát mint ki¬jelentésforrásról (Lk 24,44 ) Az igének és az imának ezt az egy¬idejűségét akkor értjük meg, ha a Szentlélek munkájára gondo¬lunk: „A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek, mert azt, amit kérnünk kellene, nem értjük. De maga a lélek esede¬zik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” (Rm 8,26)
Amikor a zsoltárok könyvét olvassuk, egyszerre láthatunk bele Isten szívébe és az emberi szívbe.
Érdekes megfigyelni azt, hogy milyen különbség egy egyházi imakönyv és a Biblia imakönyve között. Az előbbinél úgy érez¬zük, mintha egy templom ünnepélyes csendjébe lépnénk be. Vá¬lasztékos szavak, fennkölt gondolatok. A zsoltárokat olvasva pedig az az érzésünk, hogy a mindennapi élet forgatagában, tarka valóságában járunk. A zsoltárok égről, földről, csilla¬gokról, tűzről, vízről, viharról, folyókról és patakokról, he¬gyekről és völgyekről, kertekről és szőlőkről, utakról és pusztaságról beszélnek. Állatokról és növényekről, az egyes em¬berről és a közösségről, táplálékról, öltözetről, betegségről, gyógyulásról, születésről és halálról, szülőkről és gyermekek¬ről, küzdelemről és háborúról, rosszindulatról és ellenségről, táncról és énekről, sírásról és kacagásról. Itt nincs merev választóvonal az ima nyelvezete és a hétköznapi nyelvezet kö¬zött. A zsoltárok írói úgy szólítják meg Istent, mint ahogy a hétköznapokban beszélnek és gondolkodnak az emberek.
Érdemes felfigyelni arra, hogy vannak zsoltárok, amelyeken jelül hangváltást tapasztalhatunk. Elkezdődik egy zsoltár a szenvedő ember panaszával, s aztán jön egy hirtelen fordulat és a zsoltár végén már bizalom, reménység, vagy egyenesen magasztalás hang¬zik (pl. 13. Zsoltár). A zsoltárokban ilyen elevenség, mozgás van, általában két szélső pont: a panasz és a magasztalás kö¬zött. Ahogy a mindennapi életünket meghatározzák az örömök és a kudarcok változásai, éppen úgy a zsoltárokat is a magasztalás és a panasz.
A zsoltárok őszinte helyzetfelmérést adnak. A zsoltáríró nem¬csak kegyes szavakat mond, hanem őszintén megfogalmazza helyzetét, felteszi kérdéseit, kiönti szívét. Viaskodik az Úr előtt: miért kell nekem ezt a rettenetet átélnem? Miért nem segítesz rajtam, Istenem? Meddig kell még ezt kibírnom?

De ugyanilyen természetes, spontán a zsoltárokban az istenmagasztalás is, amely az egész teremtettséget átöleli, és Isten elé viszi örömmel. Ez a magasztalás a teremtő és gondviselő úrnak szól.

A Zsoltárok könyvének tartalma olyan gazdag és sokszínű, mint maga az élet. Kimeríthetetlen. Az itt rendelkezésre álló rö¬vid terjedelemben legfeljebb arra vállalkozhatunk, hogy né¬hány olyan gondolatot említünk meg, amely hangsúlyosan és gyakran előfordul a zsoltárokban, Ezáltal indítást vehetünk arra, hogy mi mindent vihetünk Isten elé imáinkban és kérdése¬inkre milyen feleletet, biztatást és vigasztalást kaphatunk.

1) A teremtés gazdagságának gondolata át meg átjárja a zsoltárokat. Rácsodálkozik az ember a teremtettségre és annak Urá¬ra, mennynek és földnek teremtőjére. A zsoltárok arra hívnak fel, hogy Neki, a teremtő Úrnak adjunk dicsőséget.
A teremtésre való rácsodálkozás és a teremtő Úr magasztalása öneszmélődésre vezet: micsoda az ember? (Zsolt 8) Ki vagyok én? Hangsúlyos gondolat az, hogy a teremtés Isten ajándéka az em¬ber számára, hogy hálaadással éljen azzal (I Tim 4,3).
Ezekben a teremtési zsoltárokban hangsúlyt kap az a gondolat is, hogy mi emberek éppúgy Isten teremtményei vagyunk, mint a nap, a hold, a csillagok, vagy mint a növények és állatok. Kiváltságunk, hogy ezekkel együtt ugyan, de tudatosan magasztal¬hatjuk Istent.

2) A törvény ismerete és megtartása boldoggá tesz. „Törvény” alatt a zsoltárok az Igét értik. Isten kijelentését, megváltó tervét, amely új életet ad és engedelmességre vezet. Példaként nézzük az első zsoltárt, amely arról szól, hogy boldogtalansá¬gunk oka a bűn. A boldogság pedig annyi, mint felismerni Isten szeretetét. Ez a boldogság nem önző, magának élő, hanem gyümöl¬csöző, másoknak jót akaró. Az Újszövetségben így szólal meg ez a gondolat: „Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait. Az Ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1Jn 5,3)

3) A kiválasztás: kegyelem. A zsoltárok olvasása megóv attól, hogy csak magunkra gondoljunk, csak az egyes ember kérdései ke¬rüljenek elő. A zsoltárok jórésze Isten népének történetéről be¬szél. A kiválasztás titkáról. Két uralkodó gondolat szólal meg eközben: az egyik a nép értetlensége, hűtlensége és lázadása az elhívó Úr iránt. A másik Isten hűségét, megbocsátását hang¬súlyozza, Szép példa erre a 106. zsoltár, amely az Úr nagy tet¬teiről, történelmi eseményekben megtapasztalt csodáiról szól, ugyanakkor azonban a nép értetlenségéről és engedetlenségéről. A bűn és a kegyelem feszültsége végül is az Úr magasztalásához vezet.

4) Felelősség a jövő nemzedék iránt. „Amiket hallottunk és tudunk, és amiket atyáink beszéltek nekünk, nem titkoljuk el azo¬kat az ő fiaikból, a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett” (Zsolt 78). A zsoltárok hangsúlyozzák, hogy a hitben való nevelés a család és a gyülekezet kötelessége, elsőrenden. A felnőtt nemzedék ön¬maga bűnének megbánásával és az Úrnak, jövőre nézve adott ígére¬teiben bizakodva végezheti ezt a küldetését.

5) A messiási zsoltárok az újszövetségi beteljesedés felől kap¬nak különösen szép megvilágítást: „Szükség beteljesedni mind¬azoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban énfelőlem”, - mondta Jézus és „akkor megnyilatkoz¬tatá elméjüket, hogy értsék az írásokat.” (Lk 24,44-45)
Az újszövetség népe a 22. és a 69. zsoltárt tartja számon úgy, mint a Krisztus szenvedéseiről szóló zsoltárokat. Ezekben úgy találkozunk a Messiással, mint szenvedő szolgával. Ezek a zsol¬tárok a kereszten és a keresztről hangzanak. Még ha eredetileg Dávidról, vagy egy ismeretlen szenvedőről szól is a zsoltár, az Anyaszentegyház Krisztus megváltói szenvedését ismeri fel benne. Ugyanakkor ismerjük az ún. „király-zsoltárokat” is (pl. 20, 21, 45, 1-9), amelyekben a Messiást, mint győztes Urat ismerhetjük fel. Messiási erejét, hatalmát, pl. a 2. vagy a 110. zsoltár mondja el.

6 ) A templom, a szent hely fontossága, mint az Úrral való ta¬lálkozás kiváltképpen való helyére. Sok szép zsoltár szól Jeru¬zsálemről, Isten városáról, a választott nép ünnepeiről, az istentiszteletről. A legismertebb ezek közül talán a 84. zsol¬tár: „Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura. Kí¬vánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjonganak az élő Isten felé”… Az ószövetségi istentisztelet középpontjában az áldozat állt, melynek bemu¬tatása során az áldozatot hozó ember átéli bűnei sokságát, az Úrban való elrejtettséget, az egymással való közösséget és egyben erőforrás tárul fel előtte. A zsoltárok hangsúlyozzák, hogy nem az áldozat bemutatásának formája, hanem a szívben végbemenő tartalma a fontos: „Hálával áldozzál az Istennek és teljesítsd a felségesnek fogadásidat, és hívj segítségül engem a nyomorúság idején és megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem, Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istenek szabadítását” (Zsolt 50, 14-15 és 23 v)

7) Életöröm. Feltűnő, hogy milyen gyakran hangzik a zsoltárok¬ban könyörgés az életért és a boldogságért. A zsoltárírók gyakran könyörögnek az életért, egészségért, békéért, földi javakért. „Meglátogatod a földet és elárasztod. Nagyon meggazda¬gítod azt. Gabonát szerzesz neki... termését megáldod... Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad. Csepegnek a puszta legelői és a halmokat víg¬ság övezi. A legelők megtelnek juhokkal és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és énekelnek.” (Zsolt 65, 10-14)
A zsoltárok nem életidegenek. Vallják, hogy a test: Isten aján¬déka. Nem megvetendő. A bőséget Isten áldásának tartják és kö¬nyörögnek érte. Mindez előremutat Jézus tanítására: „Azért jöt¬tem, hogy életök legyen, és bővölködjenek…” (Jn 10,10)

8) A szenvedés együtt jár az élettel. A zsoltárok megtanítanak arra, hogy ezt is fogadjuk Isten kezéből és vigyük az Úr elé. A zsoltárok ismerik a szenvedés minden fajtáját: az elhagyatott¬ságot, hátratételt, kudarcot, üldöztetést, kiszolgáltatottságot, fogságot, testi-lelki elesettséget. „Hasonlatossá lettem a sír¬ba szállókhoz, olyan vagyok, mint az erejevesztett ember, A holtak között van az én helyem, mint a megölteknek, akik kopor¬sóban feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasz¬tattak a te kezedtől. Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé"… (Zsolt 88, 5-7).
Ami a zsoltáros szívén, az a száján. Amit gondol, azt imájában ki is mondja, és Isten elé is viszi. Őszinteségükben megrendí¬tők ezek az imák, mélységből hangzó kiáltások, panaszok. Semmit se hallgat el. „Meddig haragszol, Uram, szüntelen? Meddig ger¬jedez féltő szerelmed, mint a tűz?” (Zsolt 79,5). Nehéz kérdése¬ket fogalmaz meg és tesz fel Istennek: miért megy jobban a so¬ruk az istenteleneknek, mint a kegyeseknek?! (Zsolt 73). Nem szépen csiszolt, kerekded imádságok ezek, hanem gyötrődő vias-kodások.

9) A bűnbánati zsoltárokat kiemelten szoktuk emlegetni. Ezek: 6, 32, 38, 51, 102, 130 és 143. Közülük talán a legismertebb az 51. zsoltár, amelynek hátterét a II Sám 12, 1-9-ben olvashatjuk. Dávid király bűnbe esik, de ezt igyekszik jól leplezni, mígnem Nátán próféta a szemébe mondja az igazságot. Dávid az Úr előtt összetörik, bűnét bevallja: „Egyedül Te ellened vétkez¬tem és cselekedtem azt, ami gonosz a Te szemeid előtt”. (Zsolt 51,6). Az elhallgatott, elleplezett bűn tönkretesz, ¬a megvallott és elhagyott bűn felszabadít. „Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Vétkemet bevallám Néked, bűneimet el nem feledtem. Azt mondtam „bevallom hamisságomat az Úrnak, - és Te elvetted rólam bűneimnek terhét” (Zsolt 32, 3-5)
Itt említsük meg ennek a mélységes bűnbánatnak az ellentétét azokat a zsoltárokat, amelyeknek írója a maga bűntelenségéről, hibátlanságáról beszél: „Figyelmezzél imádságomra, amely nem jó csalárd ajakról. Megpróbáltad az én szívemet… nem találtál semmi rosszat... Tarts meg engemet, mint szemed fényét.” (Zsolt 17) Gőgös önbizalom lenne ez? Vagy inkább az a bizonyosság, hogy az úr megtisztít, megtart és megszentel. Az újszövetség fogalmazásában: „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Rm 8,1)

10) Gondot jelenthetnek, az un. „átok-zsoltárok”. Különösen, ha Jézus felől nézzük ezeket. Lehet-e, szabad-e így imádkozni: „Isten, rontsd meg az ő fogukat az ő szájukban, az oroszlánok¬nak zápfogait törd össze, Uram! Olvadjanak el, folyjanak széjjel, mint a víz … Legyenek, mint a csiga, amely szét¬folyván elmúlik, mint az asszonynak idétlen szülötte, amely nem látta a napot” … (Zsolt 58, 7-9) Milyen távol van ez Jézus tanításától: „Szeressétek ellenségeiteket?” Hol van ez Jézus imádságától: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek?”
Mit is válaszolhatunk ezekre a kérdésekre? Először talán azt kellene meggondolnunk, hogy itt nem személyes perpatvarról van szó, hanem Isten ügyének ellenségeiről. Aztán észre kellene vennünk, hogy az emberi bosszú, önbíráskodás helyett a mindent tudó Istentől, az igaz Bírótól kéri és várja a zsoltáríró az í¬téletet. Végül meg kell látnunk a kijelentés fokozatait. Mindjárt a Biblia elején ott találjuk Lámekh énekét: „Embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért” (I Móz 4,23)
Ennél magasabb szintű erkölcsöt tanít a „szemet szemért, fogat fogért” törvénye. Ez már fékezi a sokszoros bosszú indulatát, és egyenlő mértékkel mér. Toronymagasan áll efölött Jézus tanítása: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket gyűlölnek.” (Mt 5, 43-45 )

11) Dicsőítés. A Zsoltárok könyve megtanít arra, hogy imáinkban nem csak panaszkodni, bűnt vallani, könyörögni, hálát adni le¬het, hanem lehet Istent magasztalni is. Erre szólít fel nagy erővel néhány zsoltár (146 - 150). „Dicsérjétek az Urat, hiszen Istenünkről énekelni jó, hiszen Őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog” (Zsolt 147, 1). Mindenki, minden eszközzel, mindig az Urat magasztalja. Ez a Biblia imádságoskönyvének alaphangja és végső kicsengése: „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 150, 6). Az Újszövetség megfogalmazásában ez így hangzik: „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesz¬tek, minden az Isten dicsőségére tegyetek!” (I Kor 10, 31).

Felhasznált magyar nyelvű irodalom:

Jubileumi kommentárban Dr. Módis László: „A Zsoltárok Könyvének magyarázata”
Budapest 1968. Református Zsinati Iroda Sajtó¬osztálya.
Ravasz László: Ószövetségi magyarázatok.
Zsoltárok könyve. Budapest, 1993. Kálvin János Kiadó.

1.Miben áll az Ige és imádság elválaszthatatlan egysége
2.Mindent odavihetünk imáinkban Isten elé?
3. Istennek van szüksége a mi imádságunkra vagy nekünk?
4.Hogyan vezet el az imádság önmagam és a természet ismeretére?
5.Hogyan szólítja meg az Isten az embert?
6.Örvendezés az imádságban.
7.Ellentétes indulatok, feszültségek az imádságban.
8. Bűn és bűnbánat zsoltárokban.
9.. Vannak „átok-zsoltárok” is?
10. Istent dicsőítő zsoltárok jelentősége a lelki életben.