Az élő egyház ismérvei Kálvin szerint

Gert Meier

I.               BEVEZETÉS

A legnagyobb örömmel köszönjük meg Önöknek a meghívást, hogy ebben az évben is részt vehetünk a tahi konferencián. Annak a lehetőségét is köszönjük, hogy kérésüknek megfelelően egyet-mást elmondhatunk a hollandiai református egyházakról.

Az élő egyház ismérvei – erről fogunk egymással beszélgetni ezekben a napokban. Hogyan is működnek ezek az ismérvek az egyházi lét gyakorlatában? Mennyiben segítik ezek a helyi gyülekezetek épülését? Ha jól tudom, az elmúlt három napon már szó volt az egyház három ismertetőjegyéről: az igehirdetésről (predicatio), a sákramentumokról (keresztség és úrvacsora) és az egyházfegyelemről.

Arra kaptunk felkérést, hogy erről a három témakörről mondjuk el: miként működik mindez a mi református egyházainkban.

Bizonyára Önök is tudják, hogy Hollandiában a reformáció kora óta, különböző egyházak léteznek, melyek „reformátusnak” nevezik magukat. Ez megnehezíti azt, hogy egyféle módról szóljunk, ahogy ti. Az élő egyház ismérvei Hollandiában megjelennek. Hiszen a különböző református egyházakban az egyház ismérvei sem egyféle módon működnek. Amikor tehát a mi református gyakorlatunkról szólok most néhány szót, az nem vonatkozik szükségszerűen minden hollandiai református egyházra, ill. Azokra, melyek így hívják magukat.

 Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a mi gyakorlatunkról beszéljek Önöknek, de nem azért, mintha ezt „példaértékűnek” tartanám. A mi református egyházainknak teljesen más a történetük, mint a Magyar Református Egyháznak. Előadásom végén kísérletet teszek arra, hogy néhány általánosabb következtetést is levonjak az elhangzottakból, s ezt tételesen, vagy kérdés formájában összefoglaljam. Ezeket azután a megbeszélések során tovább tárgyalhatjuk.

 

A célkitűzés és a felépítés a következő:

E bevezető szavak után megpróbálom leírni, hogy

 

1.)   Melyek az egyháznak azok az ismertetőjegyei, melyek Kálvin Institúciójában fogalmazott meg, s ezek milyen helyet foglalnak el a mai református egyházaink életében;

2.)   Ezután megpróbálom körülírni, hogyan működnek ezek az ismérvek a mai egyházi gyakorlatban;

3.)   Végezetül – ösztönzésképpen – néhány pontot fogalmazok meg olyan kérdésekről, ami kiváltképpen figyelmükre érdemes.

 

II.             KÁLVIN ISMERTETŐJEGYEI ÉS A HITVALLÁS

A mi református egyházainknak három hitvallási iratuk van a reformáció korából, illetve az azt követő időkből:

1.              A Holland Hitvallás (NGB),

2.              A Heidelbergi Káté (HC)

3.              A Dordrechti Tanok (DL)

Önökkel tehát a Heidelbergi Káté a közös. Ebben a Kátéban nem esik sok szó az egyház ismertetőjegyeiről, jóllehet tartalmilag a három ismertetőjegyet fel lehet ismerni (25-31.kérdés-felelet)

 

A 16.században, a reformáció korában, különösen kedvelt témája volt a teológusosoknak, hogy az egyház ismertetőjegyeit taglalják. Ez természetes is volt, hiszen a római katolikus egyház és a protestáns egyházak kölcsönösen kétségbe vonták, hogy a másik joggal nevezheti-e magát egyháznak. Ezt a témát a különféle 16.századi hitvallásokban rendre megtaláljuk

 

Kálvin Instituciójában (IV.könyv 1.fejezet, 8.és következő bekezdések) az egyház ismertetőjegyeinek az igeszolgálatot és a sákramentumok helyes kiszolgáltatását nevezi. Itt nem részletezi az egyházi fegyelmezést. Amikor a továbbiakban mégis említést tesz az egyházi vezetésről, az egyház hatalmáról és rendjéről, ennek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy Kálvin szerint az élő egyház nem lehet meg egyházi fegyelmezés nélkül (vö.IV.könyv 12.fejezet).

 

1561-ben egy Guidó de Bres, a belga Doornikból származó lelkész összeállította a Confessio Belgica-t (NGB). Ez a lelkész Genfben is tanult (1558 körül), s ezekben az években közelebbi kapcsolatba került Kálvinnal. Ennek a hitvallásnak a 29.bekezdésében írt az igaz egyház ismertetőjegyeiről, az igazi egyháztagságról és a hamis egyházról. Jóllehet nem hivatkozik kifejezetten Kálvin Instituciójára, de lehetetlen, hogy ne onnan vette volna át az ismérveket.

 

Néhány évvel azután, hogy megírta ezt a hitvallást de Bres, a reformáció egyházai mind hivatalosan elfogadták azt. A végleges szöveget a Dordrechti Zsinat (1618-1619) hagyta jóvá. A de Bres által készített hitvallás elfogadása óta gyökeresedtek meg a hollandiai református egyházakban az igaz egyház ismérvei.

 

 

III.         AZ ISMÉRVEK AZ EGYHÁZI GYAKORLATBAN

 

Az egyház ismérveit a hollandiai egyházak gyakorlatában különféle módon lehet felismerni:

A.)       Elsősorban a konfirmációkor, a személyes és nyilvános hitvallástételben.

Egyházaink, ha hivatalos egyházi hitvallási iratot ismernek el. Ezek:

            -           az Apostoli Hitvallás

-                a Niceai Hitvallás

-                az Athanasius-féle Hitvallás

-                a Confessio Belgica

-                a Heidelbergi Hitvallás

-                a Holland Hitvallás.

Mindenki, aki konfirmál, kifejezi egyetértését azokkal az egyházi tanokkal, amelyeket az itteni keresztyén egyházak tanítanak ezek alapján. Fogadalmat tesznek a konfirmáltak, hogy,  ha azoktól a tanoktól és életformától elidegenednek, amit Isten Igéje tanít, az egyházfegyelemnek alávetik magukat. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy minden hitvalló egyháztagot, aki a konfirmációban fogadalmat tett, ennek a fogadalomnak az alapján meg lehet szólítani, számon lehet kérni tőle azt (ez az ún. „kölcsönös fegyelmezés”). Gyakorlatilag azonban látjuk, hogy ennek a megvalósítása hihetetlenül nehéz. Az a „küszöb”, az a mérce, aminek alapján a másikat hibáztatni, és számon kérni lehet, igen magas.

B.)           A presbiterek feladatai az egyház ismertetőjegyei vonatkozásában az ún. „megerősítő formulából” adódnak.

Amikor ugyanis egy presbitert beiktatnak szolgálatába, az istentisztelet alatt egy kötött szöveget olvas fel. Ebben a presbiter feladatait is rögzítik. Az egyház fentebb említett mindhárom ismertetőjegye vonatkozásában van tennivalója a presbiternek.

 

1.     Az Ige tekintetében az, hogy ügyeljen a lelkész tanítására és életére, hogy az tévtanokat ne hirdessen (ApCsel 20, 28-31). Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a presbitériumnak alkalmanként lelkészükkel meg kell beszélnie igehirdetésének tartalmát.

2.     A sákramentumok tekintetében ez: őrködnek afelett, hogy a szentségeket semmi tisztátalan sérelem ne érje (megszentségtelenítés). Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha valaki „fegyelmezés alatt áll”, annak nem szabad élnie a sákramentummal. Nem szabad gyermeket vinnie keresztelésre, nem részesülhet az úri szent vacsorából. Ehhez arra van szükség, hogy a presbiterek jól ismerjék a gyülekezeti tagokat, és rendszeresen látogassák őket.

3.     A fegyelmezés tekintetében felhatalmazásuk van arra, hogy azokkal szemben, akik bűneikben maradnak, s nem mutatják a megtérés jeleit, az egyházfegyelmezés eszközével éljenek (Máté 18, 17-18).

C.)       Egyházainkban ismert a hivatalt viselők számára kötelező aláírásos nyilatkozattétel. Minden lelkésznek, presbiternek és diakónusnak hivatali ideje megkezdésekor alá kell írnia egy ilyen nyilatkozatot. Ebben arra kötelezi magát mindegyikük, hogy mivel a hitvallások teljesen megegyeznek a Szentírás tanításaival, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Ugyancsak fogadalmat tesznek arra, hogy az egyházi fegyelmezésnek alávetik magukat, amennyiben erre szükség van, például olyan esetben, amikor bizonyos kérdésekben valamelyikük a hitvallásoktól eltérő véleményen van. Mindenki emlékeztetheti a hivatalviselőt fogadalmára. A lelkészt a presbiterek számon kérhetik igehirdetése tartalmáról, amennyiben az Isten Igéjétől eltér, hiszen az igehirdetés (tisztasága) a lelkész és a presbiterek közös felelőssége. Hála ennek az aláírásos „kötelezvénynek”, mert a gyülekezeti tagok tudják, mihez tartsák magukat a presbitereik és lelkészeik (megítélése) vonatkozásában.

D.)       Évente egyszer van egyházlátogatás. A szomszédságban élő gyülekezetekből (a classisból – egyházmegyéből) két lelkész meglátogatja az egyháztanácsot, és egyebek mellett elbeszélgetnek arról is, hogy az egyház három ismérvének eleget tesz-e a gyülekezet. A látogatást előzetesen kihirdetik a gyülekezetben. Amennyiben adódnak kérdések, pl. az egyháztanács működéséről, azt bárki felteheti a látogatóknak.
E.)       Még szeretnék az egyházi rendtartásra utalni. Ebben is vannak rendelkezések az igehirdetésről, a sákramentumokról és az egyházi fegyelmezésről.

 

Úgy tűnhet az elmondottak alapján, hogy ilyen módon egyházainkban minden szabályozva van. Ez azonban még nem elégséges garancia a jó gyülekezeti gyakorlathoz! Presbiterek, lelkészek, gyülekezeti tagok, senki emberfia nem bűntelen. Elméletben minden egyszerűnek tűnik, a gyakorlatban azonban kissé más.

 

KIEGÉSZÍTÉS

Az egyház ismérveit már korán megismertetik a fiatalokkal az egyházi hitoktatás, a katekézis során. De a vasárnapi igehirdetésekben is elhangzanak alkalmanként ezek az ismérvek, például a Heidelbergi Káté 25-31.kérdései vannak soron vasárnaponként, de a családlátogatások alkalmával is, meg az évenkénti gyülekezeti tagok és presbiterek közös találkozóján, ahol megbeszélik az igehirdetés, a tan és az életvitel aktuális kérdéseit, valamint azt, hogy ki és miért nem élhet az úri szent vacsorával.

 

BEFEJEZÉS

Ahhoz, hogy az egyház ismérvei valóban ismérvekként jelenjenek meg, melyek a ténylegesen élő egyházat jellemzik, ahhoz feltétlenül szükség van olyan formákra, melyek segítségével az egyházban megszólíthatják egymást az emberek. Ezeket a formákat, lehetőségeket az előbbiekben már érintettem.

Kérdés:  a Magyarországi Református Egyházban vannak-e ilyen formák, lehetőségek, fórumok?

Számunkra pillanatnyilag nagyon nehéz bármiféle javaslattal is előállni az egyházi gyakorlatot illetően. A későbbiek során, a beszélgetésekben, amikor együtt gondoljuk át a lehetőségeket, találhatunk olyan fogalmazást, melynek alapján az élő egyház ismérveit az Önök egyházában is fel lehet majd ismerni.

 

¨     Elsősorban arról a kérdésről lenne érdemes beszélgetni: találkozik-e az Önök elképzeléseivel az, hogy az egyház ismérveit, - melyeket ezen a konferencián megbeszélünk, beleértve az egyházi fegyelmezés kérdését is – valóban szeretnék a gyakorlatba átültetni? Ha igen, fel kell tenni a további kérdést: a jelenlegi gyakorlat az egyházvezetés által jóváhagyott formában megfelel-e ezeknek a szempontoknak?

¨     Milyen lehetőségeket látnak arra, és mennyire tartják azt szükségesnek, hogy presbiterként rendszeresen látogassák a gyülekezeti tagokat, s velük is elbeszélgessenek az egyház ismérveiről?

¨     Szükségesnek tartják olyan módozatok megtalálását, amelyek segítségével gyülekezeti tagok, presbiterek, lelkészek kölcsönösen emlékeztethetik egymást ezekre az ismérvekre, ha bármelyikük is eltérnek attól?

¨     Presbiterként miben látják annak lehetőségét, hogy a fiatalokat elérjék, s ennek következtében ők is elfogadják az egyház ismérveit?