15. A kánai menyegző

(Jn 2,1-11)

KERESZTELŐ JÁNOS ÉS JÉZUS

Az első alkalom, amikor Jézus magával vitte a tanítványokat, a kánai menyeg­ző volt. A tanítványok számára meglehetősen különös volt és attól, amit Keresztelő János a Messiásról prófétált, nagyon elütött. Az új tanító­mester egészen más volt, mint ahogyan elképzelték, még inkább más volt, mint a régi, Keresztelő János.

János magányban élt, elfordult a világtól és a sivatag csendjébe zárta be életét. Nem vett rész az emberek életében, összejöveteleken, lakodalmakon. Igazi aszkéta volt. Állandó böjtölésben, önmegtagadásban élt. Nem kedvezett a testének finom ételekkel: erdei mézzel és sáskákkal élt, ami a sivataglakók elfogadott étele még ma is.

Nem ment az emberek közé, azok mentek hozzá. Nem kereste fel őket, azok keresték fel őt. „Nem a kút jön hozzánk, hogy vizet adjon” (jávai közmondás).

Keresztelő János mindenben megfelelt azoknak az elképzeléseknek, amelyeket abban az időben és még ma is táplálnak az igazi tanítómesterekről: az igazi tanítómester éljen állandó elvonultságban, önmegtartóztatásban és nem ő járjon az emberek után, hanem azok keressék fel őt.

Jézus más volt. Nem fordult el a világtól, sőt inkább bement a világba. Ünnepben való részvétellel kezdte a működését és megfeszítése előtt is ünnepet ült, a Húsvét ünnepét. Nem kerülte el a világot, sőt inkább a világ életének a középpontjában igyekezett elhelyezkedni.

A menyegzőket, az örömünnepeket sem kerülte el. Nem vetette meg a földi életet. Az embereket kereste. Ő volt a kút, mégis ő ment, hogy vizet adjon az embereknek.

Miért viselkedett Jézus egészen másképpen, mint Keresztelő János?

Azért, mert Jézus mindenekelőtt azt akarta megértetni az emberekkel, hogy a bűn nem az evésben-ivásban, házasodásban és szerelemben, hanem szívünkben van. Ha a szívünk gonosz, akkor a magányosság nem visz közelebb Istenhez és a böjtölés sem segít rajtunk. Sőt inkább a fordítottja helyes: ha megalázzuk magunkat Isten előtt és Nála megújulunk, akkor nyugodtan mehetünk az emberek közé és nyugodtan élhetünk a világban: szabad örülni és ünnepeken részt venni, attól még közel maradunk Istenhez.

Még valamit akart megláttatni Jézus: nem azt kell várni, hogy az emberek jöjjenek hozzánk, nekünk kell az emberekhez mennünk. Az emberek nem keresik Istent: Isten keresi az embereket. Isten szállt le a földre és jött hozzánk emberekhez, hogy üdvözítsen bennünket. Ez volt a magyarázata annak, hogy Jézus nem elvonult, hanem belevegyült az emberek életébe. Ő látogatta sorra a városokat és falvakat, hogy az emberek meghallják Isten hangját, szavát és megtalálják az üdvösséget.

Egyáltalán nem találta rangján alulinak a kánai menyegzőre szóló meghívás elfogadását. Magával vitte tanítványit, hadd lássák, hogyan forgolódik az emberek között.

Kérdések:

1.    Mi volt a különbség Jézus és Keresztelő János magatartása között?

2.    Miért viselkedett Keresztelő János másképpen, mint Jézus?

3.    Ellensége-e Jézus az emberi örömöknek?

A MENYEGZŐN

Kána kicsiny galileai városka volt Názárettől északkeletre, néhány órányi járásra. Az a bizonyos menyegző szegény ember házánál lehetett, abból gondolva, hogy a bor elfogyott, amikor a menyegző még javában tartott. Galilea egész lakossága szegény volt.

Júdeában a lakodalmakat fényes külsőségek keretében tartották. Az volt a szokás, hogy a vőlegény barátai a menyasszonyt ünnepélyesen elvitték a vőlegény házához. Galileában másképp folyt le egy lakodalom. Sokkal egyszerűbben, szegényesebben. Megkínálták ugyan a vendégeket, de közel sem olyan bőséggel, mint Júdeában.

A kánai menyegzőn Mária is részt vett. Ő már Jézus érkezése előtt Káná­ban tartózkodott. Minden valószínűség szerint segített a lakodalmi elő­ké­születek során. Amikor Jézus és tanítványi megérkeztek, a lakodalom már állt.

Muzsikáltak, énekeltek, ettek, ittak. Palesztinában a bor közönséges, meg-szokott ital volt, ami különös alkalmakkor nem hiányozhatott a szegények asztaláról sem. Egyszer csak kiderült, hogy a bor elfogyott. A házigazda túl kevés bort készített, vagy több vendég jelent meg, mint ahányra számított. A vőlegény barátja szólt a vőlegénynek, hogy elfogyott a bor. Az természetesen szégyellte a dolgot. El sem tudták képzelni az első pillanatban, hogy mit tehetnének? Abba kellene hagyniuk az együttlétet? De mit szólnak a vendégek? Ki akadályozná meg a gúnyolódást, ami az egész házat érné!

Mária látva a nehéz helyzetet, Jézus fülébe súgta a nyugtalanság okát: „Nincs borunk”.

Azelőtt Jézus még nem tett csodát és Mária nem látott Jézustól csodatettet. Azt azonban tudta Jézusról, hogy a nehéz helyzetekben mindig feltalálja magát és megtalálja a segítés módját. Nagy bizalommal fordult a fiához ebben a kínos helyzetben, hátha kitalál valami megoldást?

Jézus közben elhárította magától Mária javaslatát, ami a közlésben ki-mondhatatlanul is benne volt: „Asszony, mit akarsz tőlem? Még nem jött el az órám!”

Talán különösnek tűnik, hogy Jézus asszonynak szólította az anyját. Ebben azonban nincs semmi kivetnivaló, mert Palesztinában ez általános szokás volt, nem volt benne lekicsinylés.

Egyetlen dolog volt, amit Jézus anyja tudtára akart adni az, hogy ő mostantól kezdve az ő mennyei Atyjának a szolgálatában áll. Sok évvel azelőtt, amikor 12 éves korában elvitték a jeruzsálemi templomba, már utalt arra, hogy neki a mennyei Atya dolgaival kell foglalkoznia: akkor még engedelmesen visszatért szüleivel Názáretbe, azonban megkeresztelkedésével eljegyezte magát a mennyei Atya állandó szolgálatára: nem tehet mást, mint amit az Atya parancsol neki.

Mária már nem rendelkezhetik vele azon a címen, hogy anyja; mostantól fogva csak a mennyei Atya akaratát követheti. Máriának tehát az a dolga, hogy elhúzodjék az Atya dolgainak az útjából.

Mária megértette Jézus vonakodását és nem is erőltette tovább a dolgot. Kiment és a szolgálóknak csak annyit mondott, hogyha Jézus mondd valamit, tegyék meg.

Később Jézus azt kérte a konyhában segédkező asszonyoktól, hogy töltsék meg vízzel azokat a kőedényeket, amelyek a belső szobában a fal mellett álltak. Egy-egy olyan edény 50-60 literes volt. Arra célra szolgáltak, hogy a bennük tartott vízzel tisztítsák meg azokat az edényeket, amelyeket a vendégek elé tesznek, és hogy kezet moshassanak étkezés előtt.

Egy-egy menyegzőn sok víz kellett. Megtöltötték a kővedreket, bár még nem tudták, milyen céllal rendelkezett úgy Jézus. Amikor minden készen volt, Jézus csak annyit mondott: merítsetek és vigyetek a násznagynak.

A szolgálók nem értették, de megtették. Merítettek egy kancsóval és megkínálták a násznagyot.

Az nem tudta honnan, volt az újonnan hozott bor, csak azt állapította meg, hogy sokkal finomabb az előzőnél, holott általában az a szokás, hogy minden házigazda előbb a jobb bort kínálja, a végén már minden bor jó, ami van.

A násznagy nem tudta, hogy a kővedrekben a víz borrá változott. A vőlegény sem vette észre.

Csak a szolgálók tudták, hogy csoda történt. A menyegző folytatódott tovább, a folytatás még szebb volt, mint a kezdet. Mária elcsodálkozott azon, amit Jézus tett. Az több volt, mint amit el tudott képzelni.

Ez volt az első csoda, amit Jézus Galileában tett. Tanítványai látták és hittek benne.

Tanulságok:

1.    Jézus nem remeteéletre tanít. Nem az ókori, vagy középkori kegyesség formáját ajánlja, hanem mást: az emberek között kell élni, nekik kell szolgálni, az ő üdvösségüket, javukat kell elősegíteni. A remeteség önző dolog, csak a saját magunk lelki javát szolgálja. Nekünk viszont a felebarát érdekeit kell szolgálnunk.

2.    Az egyház küldetésének színtere a világ, Jézus az emberek közé jött. Szolgálatát, amelyet az egyházra hagyott, a világban kell elvégezni. Aki kimegy a világból, az alkalmatlan Isten szolgálatára.

3.    A megkeresztelkedés Isten szolgálatába beiktatást jelent. Attól kezdve, hogy Isten megjelölt, eljegyzett, életünk lefoglalt élet, amit engedel­mes­ségben, az Ő akarata szerint kell élnünk. Ez a keresztség gyakorlati értelme, haszna, kötelezettsége. Közülünk senki sem élhet önmagának: éle­tünkben-halálunkban nem a magunké, hanem Isten tulajdonai va­gyunk.

4.    Az igaz hit mindig engedelmességben valósul meg. A hit nem csak hivésből, hanem engedelmességből is áll. Amit Isten mond, azt meg kell tenni, el kell fogadni, komolyan kell venni. Ez a hit. Az engedelmességnek jó példái a kánai menyegző szolgálói, akik nem tudták, mire kellenek a vízzel megtöltött edények, de megtöltötték. Akkor is engedelmeskedni kell Istennek, amikor nem értjük a parancs célját. Arra kell gondolnunk, hogy aki parancsolt, az tudja, mi jót akar, s majd eljön az ideje, amikor mi is megértünk mindent.

5.    Mária Jézus anyja volt, de éppen olyan közönséges, egyszerű asszony, mint a többi. Isten Fiának anyja volt, de ő maga nem volt isteni lény. Ami benne isteni volt, az nem tőle, hanem a Szentlélektől lett. Ő maga nem rendelkezik isteni képességekkel. Nagyon is emberi, gyarló, hétköznapi szereplő az újszövetségi eseményekben. Nem vallásos tisztelet jár neki, legfeljebb kegyes emlékezés

6.    Jézus csodáinak mindig egyetlen célja Isten dicsőségének a bemutatása volt. Az, hogy az emberek elhiggyék, hogy nem egyszerű földi ember, hanem Isten Fia, Isten küldötte, a Messiás. Az embereknek egy esetben használtak a csodái: ha hitre jutottak a csodák nyomán. Meggyógyulni, a halálból visszatérni a földi életbe, jóllakni, vagy a kánai menyegzőt elegendő ital birtokában továbbfolytatni, az kevés. Jézus hitet akar ébreszteni bennünk, mert annak a hitnek több haszna van, mint néhány testi nyereség: a hit haszna a teljes üdvösség, bűnbocsánat és örökélet.

7.    Jézus mindig segíteni akar rajtunk. Akármilyen bajban is. A kánai menyeg­ző vőlegénye nem életszükségletben szenvedett hiányt. Egy­sze­rűen kényelmetlen, kellemetlen, kínos helyzetbe került s ki volt téve az em­berek gúnyolódásának. Jézus megértette, hogy segítségre szorul. Nem azt mondta, hogy nem rá tartozik, hanem megsegítette. Jézus sosem mondja azt, hogy a te ügyed nem érdekli őt, fordulj máshoz, vagy segíts magadon, még kevésbé tesz szemrehányást, hogy nem gondoskodtál magadról megfelelően. Ott, akkor, ahol a baj elért segíteni akar rajtad.

8. Jézus rendszerint észrevétlen marad a csodákban. Nem kelt nagy feltű­nést, nem veri nagydobra, nem kürtöltet. Nekünk is mindig szeré­nyen, csendesen mutatja meg a szeretetét.

9. Jézus a hétköznapokat is ünneppé tudja tenni. A víz közönséges megszokott, hétköznapi ital, a bor ünnepi. Jézus a hétköznapit ünnepivé változtatta. Azt teszi mindig. A szeretet ünnepivé, széppé tesz. A vizet borrá változtatja.

Kérdések:

1.    Mit jelentett a násznép és a vőlegény számára, ha elfogyott a bor?

2.    Mit válaszol Jézus - anyja sürgető kérésére? Mit jelent ez?

3.    Mire szolgáltak a kőedények a zsidóknál?

4.    Ha Mária valóban isteni lény, akkor miért nem ő segít a bajba jutott vőlegényen?

5.    A kétféle bornak van egy szimbolikus jelentése is. Mi az?