44. kérdés: Miért teszed hozzá: szálla alá poklokra?

Felelet:
Hogy az én legnagyobb kísértéseimben biztosítva legyek afelől, hogy az én Uram, a Krisztus, az ő kimondhatatlan gyötrelmével, fájdalmaival és rettegéseivel, melyeket lelkében, a keresztfán és azelőtt is elszenvedett, engem a pokol rettegésétől és gyötrelmeitől megszabadított.

Mi is tulajdonképpen a pokol? A középkorban lefestették az ördögöket szarvval és lópatával, és ezzel a mesék birodalmába utalták őket. Lefestették a poklot is úgy, hogy ott üstökben szurokban főzik az embereket. Ezzel szintén a mesék birodalmába utalták, ahol a vasvillás ördögök rakják a tüzet az emberek alá. Igaz, Jézus Krisztus is beszél tűzről. Azt mondja a Márk írása szerint való szent evangélium 9,43. és következő verseiben: „És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre, ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb neked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre, ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt. Jobb néked fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára, ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.” Mi volt az az égő gyehenna? Jeruzsálem mellett volt egy szeméttelep, ezt hívták gyehennának, amit meggyújtottak, és mindig égett. Jézus Krisztus ezt példaképpen használja a kárhozatra, a halál utáni élet elvetettségére, amikor azok, akik itt a földön Isten nélkül éltek, Isten akarata ellenére éltek, rosszat tettek az embereknek, vétkeztek Isten törvényei ellen, és nem bánták meg, azok a gyehennára kerülnek. Tehát lehetne mondani úgy, hogy a lelki szeméttelepre, az örökélet szeméttelepére. Itt a földön együtt élnek az Istent követő és Istent gyalázó emberek. A jó- és rosszakaratú emberek. Isten lehetőséget ad mindenkinek az életre. Sőt sokszor azt látjuk, hogy az istentelen emberek még nagyobb előnyökhöz jutnak, mint az Istent hívő emberek. Ezt nem értették meg a tanítványok sem. Az Úr Jézus akkor mondta el nekik a konkoly példázatát a Máté írása szerint való evangélium 13,24–30. verseiben: „Hasonlatos a mennyek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett. De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége, és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.” Ezt a példázatot meg is magyarázta Jézus nekik, mert kérték a tanítványok. A 37. és következő versekben olvassuk: „Ő pedig felelvén monda nékik: Aki a jó magot veti, az az embernek Fia. A szántóföld pedig a világ, a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekesznek. És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”
Mi tehát az a tűz, amiről itt Jézus beszél? Vajon csakugyan olyan üstben forralt szurok, mint ahogyan a középkorban lefestették?
A mennyországnak és a pokolnak, a túlvilágnak a dolgait csak hasonlatokban tudjuk megérteni. Ez a tűz minden bizonnyal másfajta tűz lesz, mint a földi. Lelki értelemben vett tűz. Jean-Paul Sartre egzisztencialista filozófus egyik színdarabjában foglalkozott a pokol kérdésével. A darab címe: Zárt ajtók mögött. Amikor felmegy a függöny, akkor egy szállodai szobát látunk, amelyben egy villanykörte csüng a plafonról. A szobában van egy asztal és három szék. Először nincs bent senki sem, aztán nyílik az ajtó, és a portás bekísér egy fiatal leányt. A lány csodálkozva kérdezi: Ez a hely, ahova engem küldtek? Igen, mondja a portás. Biztosan ide küldtek? Biztosan. De hol vannak az üstök, hol van a szurok? Ne törődjön azzal. Foglaljon helyet. A lány leül, a portás kimegy. Kis idő múlva bekísér egy férfit. A férfit bemutatja a lánynak, és a férfit is leülteti. A férfi azt kérdezi: Biztosan ez a hely, ahova engem küldtek? Hol van a tűz, és hol vannak a villák? A portás felel: Csak nyugodtan, saját magától is fog menni a dolog. Becsukódik az ajtó, egy kicsit csendben vannak, aztán egy 40–45 év körüli nőt kísérnek be. A nő is körülnéz és ő is kérdezi: Biztos, hogy engem ide küldtek? Hát hol vannak az üstök, hol vannak az ördögök? Legyen nyugodt, anélkül is minden fog menni, mondja a portás. Az ajtó becsukódik, egy darabig csendben vannak, aztán elkezdenek egymásnak vicceket mesélni, és nagyokat nevetnek. Végül azt mondják: Ne unjuk magunkat, mindenki mondja el az élete történetét. Akkor elkezdi a húsz év körüli lány mondani: Én beleszerettem egy fiatalemberbe, teherbe estem tőle, és nem mertem a szüleimnek megmondani, beugrottam a folyóba, öngyilkos lettem, és ezért kerültem a pokolba, mert nem szabad öngyilkosnak lenni. De én úgy látom, itt egészen más a helyzet. Úgy gondoltam, hogy itt üstökben főzik az embert, tüzet tesznek alája. De látom, ez nem igaz. Milyen jó nyugodtan el tudunk beszélgetni itt. A férfi azt mondja: Én egy dél-amerikai titkos szervezetben voltam benne. A szervezetet elkezdték nyomozni, és felgöngyölítették, engem is elfogtak, halálra ítéltek és kivégeztek, s nyilván azért kerültem ide a pokolba, mert a szervezet nem felelt meg az Isten céljainak. Én is azt gondoltam: milyen rossz itt, de most látom, hogy milyen jó. A 40–45 éves nő is elmeséli az életét, hogy ő postafőnök volt egy postahivatalban, csúnya pletykákat indítottak el róla, és egyszer annyira felmérgelődött, hogy aki őt igazságtalanul vádolta, megütötte, az meghalt, és azért került a pokolba, de hát ő úgy látja, itt egészen más, mint a földön magyarázták, itt nincsenek ördögök, nem szurkálják őket villákkal, nem főzik szurokban, hanem itt minden jó. Ekkor hirtelen kinyílik az ajtó, megjelenik a portás, és azt mondja: Miért hazudnak? A földön lehetett hazudni, de itt nem lehet hazudni többet. Lássa meg mindenki a másiknak az életét úgy, ahogy az valóban volt. A villany lealszik, a fény rávetítődik az ablakra, és látszik az élete a fiatal lánynak, aki nagyon züllött életet élt, valóban teherbe esett egy férfitól, a gyermeket megszülte, de mivel útjában volt feslett életében, megfojtotta, és beledobta a Szajnába, és azért került a pokolba, mert megölte a saját gyermekét.
A férfinak is lejátszódik az élete. Valóban egy dél-amerikai titkos szervezetben volt benne, és amikor a szervezetet elkezdték nyomozni, felgöngyölíteni, akkor ő jelentkezett besúgónak, s nagy pénzt kapott, amiért elárulta a többieket, akiket kivégeztek, és ezért került a pokolba, mert mások vére árán gazdagodott meg.
A negyven év körüli nő élete is látszik. Valóban postafőnöknő volt, de leszbikus, vagyis homoszexuális volt. A hozzá beosztott fiatal lányokat kényszergette, hogy vele folytassák ezt a dolgot, és aki ellenállt, azt elbocsátotta. A fiatal lányok szegények voltak, és ezért sokszor a saját becsületük ellen kellett vétkezniük, hogy vele így együtt éljenek. Egy ilyen alkalommal benyitott véletlenül az egyik lánynak a vőlegénye, és hogy a dolog ne derüljön ki, azért ütötte agyon a fiatalembert. Azért került tehát a pokolba, mert így végzett egy emberrel.
A villany ismét felgyúl, benyit a portás, és azt mondja: Most már ismerik egymást, jó szórakozást kívánok.
Egy darabig csend van. Akkor odahúzódik a fiatal lány az idősebb nőhöz és azt mondja: Mi ketten tartsunk össze, talán csak nem fogunk egy követ fújni egy árulóval, aki a mások élete árán gazdagodott meg? De a férfi is észreveszi rögtön, hogy ellene beszélnek, és odafordul ő is az idősebb nőhöz, és azt mondja: Mi ketten tartsunk össze, talán egy gyermekgyilkossal nem fogunk egy követ fújni, barátságot kötni? És elkezdi mindig kettő vádolni a harmadikat, mert egyik sem akar a saját vétkéről beszélni. Először csak suttognak, azután már kiabálnak egymásra: Te gazember, te áruló, te gyilkos, te gyermekgyilkos! A nők egymásnak támadnak és tépik egymás haját, a férfi pedig ütlegeli őket. Odarohannak a csengőhöz, rázzák, és bejön a portás. Azt mondják neki: Uram, egyet közülünk vegyen ki, mindegy, hogy kit, de egyet vegyen ki. A portás azt mondja: Maguknak nincs semmi más büntetésük, csak hogy együtt legyenek, az örökkévalóságig együtt legyenek. Értsék meg, szeressék egymást, békességben éljenek! És becsukja az ajtót. De ők nem tudnak békességben élni, mindig szövetkezik kettő a harmadik ellen, mert a földön is megszokták a szövetkezést, a másik eltiprását, megsemmisítését, és ezzel együtt önmagukat is menteni akarják. És tovább folytatódik a veszekedés, az átkozódás, a verekedés. Ismét odamennek a csengőhöz és rázzák. Bejön a portás, és ismét mondják neki: Uram, egyet vegyen ki közülünk, mindegy, hogy kit, csak egyet, mert így nem tudunk élni. A portás pedig ismét mondja: Itt nem lehet igényekkel előállni. Ha valahol a földön lennének, a börtönben tarthatnának éhségsztrájkot, de ez itt nem megy, itt a legfelsőbb úr az Isten, ő így rendelkezett, maguknak itt van a helye. Nincs semmi más büntetésük, csak az, hogy együtt legyenek az örökkévalóságig; értsék meg. Kimegy. Ők azonban ezt nem tudják megérteni, egymást szidják továbbra is, rázzák a csengőt, végül a csengő leszakad, nem cseng többé, nem tudnak jelt adni magukról, s ott maradnak együtt ebben az állapotban az örökkévalóságig. Ez a pokol. Ez az a tűz, ami a lelkekben ég, és nem a testekben. Mert a földön lehetett gonosznak lenni a jók kárára, lehetett kihasználni másokat, a pokolban azonban mind azok lesznek együtt, akik le akarják tiporni a másikat, s ezért egymást akarják majd ott letiporni, s azt a tüzet, ami ott égni fog, saját maguk fogják táplálni egymás ellen. Mi a pokol igazi büntetése? Kik lesznek a pokolban? Akiknek itt a földön nem kellett a szeretet, a bocsánat, a jóság, nem kellett Isten. Azok lesznek ott együtt. Semmi más nagyobb büntetésük nem lesz, mint amit akartak, hogy ott legyenek együtt, ahol nincsen szeretet, nincsen bocsánat, nincsen jóság, nincsen Isten közelsége. Ez lesz az a tűz, az a féreg, ami soha el nem alszik.
És mi a mennyország? A mennyország az, ahol azok lesznek együtt, akiknek kellett a szeretet, a jóság és Isten közelsége. Ott lesznek, ahol van szeretet, van bocsánat, van jóság, ahol ott van Isten közelsége. Mert ha Isten egyszer mennyországot akar teremteni és boldog életet túl a halálon, akkor szükséges, hogy elkülönítse kétfelé az embereket. Mert ha oda is bemenne mindenki válogatás nélkül, akinek nem kell a szeretet, nem kell a jóság, nem kell a bocsánat, nem kell az Isten, akkor ott is megrontanák a többiek életét, s ott sem lenne mennyország.
Ezért a halál után az ítéletben nagy rostálás következik. A pokolhoz és a mennyországhoz vezető úton kétfelé válnak az emberek. Mint a búza és konkoly példázatában. Ezért mondja az Úr Jézus a Máté evangéliuma 13,47–50. verseiben: „Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz [kerítőháló], amely mindenféle fajtát összefogott. Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták. Így lesz a világ végén is: eljönnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül. És a tüzes kemencébe vetik őket, ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Itt most a hálóban: az anyaszentegyházban mind együtt vagyunk. A világban is mind együtt élnek az emberek. A nagy válogatás azután kezdődik el, miután ítéletre állunk Isten elé. Nem tudjuk pontosan, milyen lesz a mennyország, és milyen lesz a pokol. De hasonlatképpen a fentiekből megérthetjük. És mind a kettő már itt a földön kezdődik el. Ez a földi élet vagy a mennyország, vagy a pokol előszobája. Képzeljetek el két családot ugyanolyan fizetéssel, ugyanolyan lakással, ugyanannyi gyermekkel, ugyanolyan egészségi állapottal, csak éppen az egyik családban istentelenül élnek, részegeskednek, verik egymást, káromolják Istent, és verik a gyermekeket. Ott az élet egy kicsit pokol, ott már kezdődik a pokol. A másik családban pedig, ugyanolyan körülmények között, szeretik egymást, Bibliát is olvasnak együtt, énekelnek és imádkoznak, templomba járnak, szép kirándulásokra mennek együtt, és együtt örülnek az életnek. Itt már megkezdődött egy kicsit a mennyország. Jól nézzünk körül az életünkben, vajon mi minek az előszobájában vagyunk, s a családunk vajon minek az előszobájában van. Ha majd ti is családot alapíttok, jól gondoljátok meg, hogy kit vesztek el feleségül, vagy kihez mentek férjhez, hogy az otthonotok ne a pokol előszobája, hanem a mennyország előszobája legyen.
Azt mondtuk, hogy a Káté a hívő ember hitvallása. Ha az Úr Jézus szeretetében és értünk való megváltó halálában hiszünk, és őt követjük, akkor tudjuk, hogy bennünket a pokol szenvedésétől megváltott.