91. A „szolgáló egyház teológiája”

(Fil 2,11) 398.

Mindezeket bajos lett volna nyílt diktatúrával véghezvinni - és a nyugati egyházi világ előtt is igazolni. Ezért - a kezdeti egyszerűbb próbálkozások után - az egyházkormányzat megalkotta a Szolgáló egyház teológiáját. Nehéz lenne alaposan ismertetni, mert sem rövid hitvallás, sem kifejtett dogmatikai mű formájában magyarul soha nem jelent meg. Cikkek, tanulmányok sora közölt belőle egyes érveket, még inkább hivatkozott rá. „Eszmei szerzője” dr. Bartha Tibor tiszántúli püspök, harminc éven át a Zsinat lelkészi elnöke volt - propagálói többen püspökök, teológiai tanárok (102). Lényege egy összeadási művelethez hasonlít. Két tényező összeadásából születik meg egy eredmény.

Első tényező: Jézus Krisztus szolga (Christos diakonos). Erre nézve hivatkoztak az ő saját szavára: „Az ember Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon.” (Mt 20,28.) - Tudatosan elvágták itt a mondatot, mely így fejeződik be: „... és adja az ő életét váltságul sokakért.” És talán tudatosan keverték össze a szolgálat ókori fogalmát a maival, pedig az teljesen más.

Második tényező: Az egyház Krisztus teste. Ez is többszöri igei kijelentés (pl. Ef 1,22-23.). Csakhogy, ez egy hasonlat a többi között (Krisztus nyája, szőlője, menyasszonya...). Másrészt, nem úgy teste, hogy az egyházon keresztül tartozhat valaki Krisztushoz, hanem akik őhozzá, mint főhöz tartoznak, azok az ő tagjai, és így alkotnak egy testet.

„Eredmény” Az egyház szolgálja a világot! Rossz eredőkből hamis eredmény. Krisztus az egyháznak ezt a feladatot adta: „lesztek nékem tanúim...” (ApCsell,8.) Krisztusnak nincs félbehagyott munkája, amit az egyháznak folytatnia kellene, éppen elvégezett munkája van, amit az egyháznak hirdetnie kell. De ez az egész „teológia” éppen ennek a megakadályozására formálódott (103).

Elég átlátszó érvelés volt ez, de a reklámok természete szerint, olyan sokszor hangoztatták, hogy bizony voltak, akik lassanként bevették. Néhányan igyekeztek az Ige jobb igazáról meggyőzni, nem is szerzőit (hiszen ők, sajnos tudták, hogy nem az igazat, hanem a „hasznosat” mondják), hanem a kevéssé gondolkodó, vagy kevéssé öntudatos lelkeket, hogy legalább azt ne lehessen mondani, amit régen Asszíria királya: „Nem volt senki, aki szárnyát mozdította, vagy száját megnyitotta, vagy csak sipogott volna is.” Ézs 10,14. 10l/a.

A legszomorúbb, hogy ez a teológia még Isten Igéjéhez is hozzá mert nyúlni, készült egy olyan bibliafordítás, amelyik keresve kereste, hogy Jézust a helyett, hogy Isten Fia, következetesen Isten szolgájának nevezze, és azt állítsa a Fii 2,8-ban, hogy „magatartásában is embernek bizonyult.”

Nem maradhatott végleg így. Jött megint a „fordulat éve”, az új kormányok nem ideológiai alapon állnak, egészen máshogy viszonyulnak az egyházakhoz. Jöttek is tisztújítások, bocsánatkérések, rehabilitálások. Egy vádoló tartozása van még egyházunk múltjának: sem egyénileg, sem együtt nem mondtuk ki még: „Vétkeztünk az Úr ellen”. (1Sám 12,13.) Pedig nem megbántott embereknek tartozunk bűnbánattal, hanem a mindenható Istennek, akitől függ, hogy lesz-e áldás rajtunk és gyermekeinken?

Eredmény:
- Az Evangélium 2000 éven át fennmaradt.
- A belé vetett hit, a belőle következő élet mindig ingadozott.
- Az új nemzedék dolga, hogy éljen belőle és éljen érte.