A református egyház teológiai álláspontját az ökumenizmusról egy megelőző paragrafusban már láttuk, itt most csupán arra térünk ki, hogy mit jelent az ökumenicitás a gyülekezetek és a hívek életében, a Teológiai Intézet vonatkozásában és egyházunk egyetemében.

3.1. Helyi ökumenizmus

A vallásszabadság és a viszonylagos vallási türelmesség földjén, mint természetes talajon egy olyan gyakorlati és helyi ökumenikus szellem, lelkiség alakult ki, amely független a múlt századtól elindult és a jelen század ötvenes éveiben kibontakozott ökumenizmustól. A gyülekezetek életterületén, az egyes polgári községekben, falvakon és városokon legtöbb esetben két vagy több felekezet tagjai és lelkipásztorai élnek, évszázados jóbarátsági és megértési hagyomány alapján egymás mellett. Ha a múltban, vagy egészen ritka esetként a jelenben ezt aláássa a prozelitizmus (térítői buzgóság), azt csak az egyes egyházi szolgák túlkapásának minősíthetjük, semmiképpen sem általános jelenségnek. Református híveink mindig tisztelték a mások templomát, liturgiáját, ünnepeit és lelkipásztorát. A más felekezetűek bűnén éppúgy megbotránkoztak, mint a magukén, nyomorúságában együtt éreztek a más vallásúval, s ha segíteni kellett, készek voltak ezt anyagilag is megtenni. Nem egy helyen, főleg református unitárius, református evangélikus viszonylatban egymás templomában tartották rövidebb hosszabb ideig az istentiszteletet, temetésekkor, nagyobb ünnepeken, imaheteken és más alkalmakkor. Ezt a gyakorlati, a híveink felfogásában természetesen továbbélő ökumenizmust egyházunknak és lelkipásztorainknak támogatni és továbbfejleszteni kell.

3.2. A Teológiai Intézet ökumenizmusa

Maga az a tény, hogy az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet négy felekezetnek a közös otthona, a négy egyház gyülekezeteinek és lelkipásztorainak ökumenikus gondolkozását munkálja. De ezt a célt szolgálja az Intézet tantervébe bevett ökumenika mint teológiai szaktantárgy is. Külföldön is értékelt az elvi ökumenizmusnak az a formája, amely nálunk 1964 óta gyakorlatban van. Ekkor indult meg az országunkban levő három egyetemi fokú intézet (a kolozsvári protestáns és a bukaresti, illetve a nagyszebeni ortodox) között az a konferenciasorozat, amely 1989-ig tartotta üléseit. Félévenként, a három intézetben felváltva olyan előadások hangzottak el, amelyeknek egyik célja az volt, hogy egyházaink jobban megismerjék egymást, a másik, hogy ezáltal is jobban bekapcsolódjanak egyházaink a nagy ökumenikus mozgalmak vérkeringésébe, végül, hogy személyes kapcsolatok által közelebb kerüljünk egymáshoz. Az interkonfesszionális konferenciák negyedszázados történetében sajnálatos módon az utolsó pár évben az ülések politikai, vagy éppen román nacionalista színezetet kaptak, s teljességgel elvesztették eredeti rendeltetésüket. Intézetünk folyamatosan kapcsolatot tart fenn más teológiákkal, fogadta azoknak professzorait, illetve professzoraink külföldi egyetemeken előadásokat tartottak. Mint jelentős eseményt említjük meg Mott Jánosnak (1909), Barth Károlynak (1936), H.H. Essernek (1975) intézetünkben tett látogatásait. Ezek közül Barth tiszteletbeli professzorunk, Esser díszdoktorunk. 1974 ben az Egyetemi Fokú Intézet fennállásának 25. évfordulóján díszdoktori címet adományoztunk többek között dr. Paul Hansennek a Luteránus Világszövetség titkárának, dr. James I. McCord princetoni teológiai rektornak, 1995-ben, teológiánk kolozsvári fennállásának 100.évfordulóján Babos Sándor misszionáriusnak, dr. Tóth Kálmán, dr. Bolyki János budapesti teológiai tanároknak. Intézetünk professzorai közül díszdoktori címet nyertek külföldi teológiákon dr. Nagy Géza, dr. Imre Lajos, dr. Dávid Gyula, dr. Juhász István. Örömmel említjük meg, hogy 1968 tól kezdődően kétévenként 2 2 holland teológiai hallgató, doktorjelölt folytatott tanulmányokat Intézetünkben, akik közül ketten doktori címet is nyertek. Évenként több ízben is, szinte hónaponként felkeresik Intézetünket különböző egyházi, teológiai vagy világszövetségi küldöttségek, akik teológiai életünkről kedvező benyomással térnek haza. Az a tény tehát, hogy Intézetünkben egészen sajátos biblikus és hitvallásos oktatás folyik, az, hogy ezt őrizzük minden romboló hatás elől, nem jelenti azt, hogy elzárkóznánk a magunk kis keretei közé, sőt mindezeket a sajátosságokat ökumenikus-teológiai kapcsolatainkkal szeretnők őrizni és ápolni.

3.3. Egyházunk ökumenizmusa

Egyházunk ökumenikus beállítottságát meghatározta egyrészt az a 16. századi helyzet, amelyben az első kapcsolatkereső lépések történtek a más országokban élő református testvéreink felé, továbbá Barthnak 1936 ban Intézetünkben kifejtett álláspontja, hogy az evangélium prédikálásának fontos feltétele a Krisztusban való egység, amely nem elérendő, hanem meglevő egység. Ilyen történelmi háttérrel és teológiai megalapozással kapcsolódtunk be a különböző ökumenikus mozgalmakba.

a) Egyházunk a Református Világszövetségnek, annak megalakulása óta tagja. A második világháborúval megszakadt kapcsolatokat egyházunk 1956 ban vette fel ismét, s attól kezdve püspökei, püspökhelyettesei és teológiai tanárai által folyamatosan képviselőket küldött a nagygyűlésekre. Hasonlóképpen meglátogatták egyházunkat a szövetség elnökei és főtitkárai, mint Marcel Pradervand, Varga Imre, Wilhelm Niesel, Edmond Perret stb. A Világszövetség Végrehajtó Bizottsága 1968 ban Intézetünkben tartotta konferenciáját, amely az 1970 es nairobi nagygyűlést készítette elő. Itt kell megemlítenünk, hogy miután egyházunk a Református Szemle oldalain közzétette a Lauenbergi Konkordia okmányait és az 1973. évi első lelkészértekezletén ismertette ennek jelentőségét, aláírta ezt az okmányt, amely helyi viszonylatban is munkálni kívánja az igehirdetési és úrvacsorai közösséget a református és evangélikus egyházak között.

b) Egyházunk az 1925-ös "Élet és munka" kongresszus hatására fordult az ökumenikus mozgalom felé, majd az 1937-es oxfordi konferenciára el is küldte képviselőit, ahol előkészítették az Egyházak Világtanácsának a megalakulását. Ez az Amsterdamban (1948) megalakult legnagyobb ökumenikus szervezet tulajdonképpen 1961-ben vált szélesebb körűvé, amikor a mozgalomba betagolódtak Kelet-Európa országainak egyházai, így református egyházunk is. Az ezt követő további nagygyűléseken egyházunk püspöki képviselő által mindig jelen volt. A "Hit és Egyházszervezet" mozgalom hatása attól kezdve érzékelhető, hogy ennek egyik küldöttsége 1964-ben felkereste egyházunkat. Az Egyházak Világtanácsának ez az alszerve két szempontból érdekel minket. Ösztönzésére indult meg gyülekezeteinkben a január harmadik hetében tartandó egyetemes imahét, amely az igemagyarázatok és közös imádkozások révén megengedte gyülekezeteinknek, hogy a világ többi országaiban és felekezeteiben élő keresztyének felé kitekintést nyerjenek. Másodszor azért, mert ez a szervezet alkotta meg Limában azt a konvergens szöveget, amely a keresztség, úrvacsora és szolgálat kérdésében közös platform előkészítését szolgálta. Református egyházunk egyházmegyei szinten nyilvánította ki véleményét ebben a kérdésben.

c) Egyházunk, teológiai elvi hozzájárulással, az egyes kongresszusokon való részvétellel bekapcsolódik egyéb ökumenikus mozgásba is, mint az Európai Egyházak Konferenciája, vagy a területileg szűkebb körben mozgó Oberwarti Konferencia.