Mt 1,25; Lk 2,1-20

BETLEHEM FELÉ

Mária és József még nagyon fiatal házasok voltak, amikor életükben jelentős fordulat következett be. Lukács írja le az evangéliumában, hogy Augustus császár parancsot adott arra, hogy az egész földön népszámlálást tartsanak. Messze Palesztinától, egy pogány császár parancsa döntő hatást gyakorolt két egyszerű falusi ember életére.

Augustus abban az időben hatalma tetőpontján állt. Már 18 éves korában, mint Julius Caesar unokaöccse, nagybátyja halála után pályázott a császári trónra. Kr. e. 27-ben sikerült legyőznie vetélytársát és saját kezében egyesíteni a római birodalom feletti hatalmat. Addig Octavianus volt a neve, akkor a római nép az Augustus (dicsőséges) címet adta neki. Kr. u. 14-ig uralkodott.

Ez a nagy uralkodó adta ki azt a parancsot, hogy az egész világon összeírást kell tartani. Az egész világ kifejezés természetesen a nagy kiterjedésű római birodalmat jelentette. Ez a császári rendelet mintegy két évvel Kr. e. jelent meg, mivel azonban egy népszámlálás előkészítése és végrehajtása rendkívül sok időbe került, nem lehet csodálkozni azon, hogy Palesztinában, Názáretben az összeírás csak Kr. e. közvetlenül került lebonyolításra.

Lukács megjegyzi, hogy ez akkor történt, amikor Szíriában Cyrenius volt a helytartó. A szíriai helytartó tekintélyesebb állami hivatalnok volt, mint Júdea helytartója: beleavatkozhatott a Júdeai ügyek intézésébe is. Valószínűleg abban az időben Júdeában nem volt helytartó és átmenetileg a szíriai helytartó intézte a júdeai ügyeket is.

A lebonyolításnak azt a módját, hogy mindenki menjen oda, ahol szü­le­tett, nem alkalmazták mindenütt a római birodalomban: ez palesztinai helyi intézkedés volt, amit Heródes erőltetett. Ennek célja az volt, hogy az adózási és örökösödési kérdéseket könnyebben szabályozhassák.

Megmozdult egész Palesztina. Ment mindenki a maga városába. Természetesen nem azt jelentette ez, hogy mindenki felkerekedett, mert akkor valóságos népvándorlás támadt volna. Csupán azoknak kellett elutazniuk a maguk városába, akiknek a származási táblázatából világosan kitűnt, hogy melyik városból, kinek a családjából származtak. József és Mária Júdeából származtak, a Dávid családjából, Dávid városából, Betlehemből, ezért oda kellett menniük.

Ezért hagytál el Názáretet, hogy Betlehembe menjenek. A nagy utazás Mária számára egyáltalán nem volt kellemes feladat s bizonyosan aggodalmasan tekintett a nagy út elé. Talán elég lett volna, ha József maga jelentkezik Betlehemben Mária helyett is, de nem akarta magára hagyni Máriát Názáretben, Mária sem akart egyedül maradni, amikor már közel voltak áldott állapotának utolsó hetei. Egyedül József tudta, hogy mindabban, ami velük történik, benne van Isten keze.

Elindultak Názáretből, méghozzá úgy, hogy nem szándékoztak egyhamar visszatérni oda. Valószínűleg hozzájárul ehhez a názáretiek viselkedése is. Elképzelhető, hogy Máriát gyanúsítások, rágalmak vették körül. Hogy nem kívánkoztak vissza Názáretbe, az abból is kitűnik, hogy Jézus születése után ott maradtak Betlehemben és az egyiptomi tartózkodás után is csak isteni tanácsra tértek vissza eredeti lakhelyükre (Mt 2,21-23).

Az út Názáretből Betlehemig hosszú és fárasztó volt. Először keleti irányban haladtak, átkeltek a Jordánon, a Tibériás-tótól délre és eljutottak Jerikótól keletre, Jerikó magasságáig. Ott ismét átkeltek a folyón, majd Jeruzsálem felé vették az irányt, onnan pedig még 8 kilométert kellett megtenniük Betlehemig.

Az útról, az utazással kapcsolatos élményeikről semmit nem mond el Lukács: nem tudjuk tehát, hogy hogyan mentek, gyalog vagy szamárháton, külön vagy másokkal együtt. Általában jó 3 napot vett igénybe egy ekkora út megtétele. József és Mária számára azonban lehetetlenség volt ennyi idő alatt megtenni ezt az utat, Mária állapota miatt.

Betlehembe megérkezve tapasztalniuk kellett, hogy a nehézségek egyáltalán nem értek véget. A vendégfogadóban, ahol a karavánok szoktak megszállni, most egyetlen hely sem volt. A népszámlálás miatt sokkal nagyobb volt a forgalom, mint általában. József és Mária másutt volt kénytelen éjszakai szállás után nézni. Végül is nem találtak egyebet, mint egy barlangot, amelyet istálló céljára hasznosítottak, ami egyébként Palesztinában általános szokás volt. A Biblia erre nézve nem mond közelebbit, csupán annyit, hogy olyan helyen húzták meg magukat, ahol jászol volt. Ez mindenképpen istállót jelent. Mindenesetre ez még nem zárja ki azt, hogy ez a helyiség rendes lakás céljára is szolgált, ugyanis Palesztina legszegényebb családjai gyakran egy helyiségben laktak az állataikkal. Nagyon sok ház egyetlen nagy helyiségből állt: felső részén készítettek fekvőhelyet a családnak, lent pedig a jószágok voltak.

József és Mária számára az volt a leglényegesebb, hogy fedél volt a fejük felett, és helyet találtak, ahol az utazás fáradalmait kipihenhetik. Erre különösen Máriának volt nagy szüksége. Nem voltak hozzászokva a különös kényelemhez, beérték hát azzal, ami éppen jutott nekik.

És amikor ott voltak, beteltek Mária születésének napjai, írja Lukács. Nem azt jelenti ez, hogy a legelső éjszakán, amit ott töltöttek, mindjárt megszületett Jézus. A Szentírás nem ezt mondja, csupán az ott-tartózkodásukra utal. Az biztos, hogy azon a helyen történt a szülés, amelyet letelepedésük alkalmával elfoglaltak. Mária fiút szült, elsőszülöttjét. Bepólyálta, palesztinai szokásnak megfelelően takaróba csavarta a kisdedet. Bölcső, vagy kosár híján a jászolban készítettek neki állandó fekvőhelyet.

A Karácsony-éjszakáról szóló bibliai beszámoló meglehetősen szűkszavú: amit olvashatunk, az tele van fáradtsággal, csalódással: egyetlen fény ebben a nagy sötétségben az a tény, hogy Isten irányította azokat az eseményeket. Egyébként minden úgy történt, ahogy más, közönséges esetekben. Jézuson semmi sem tanúskodott isteni származásáról, olyan volt, mint a többi kisded, nem szolgáltak körülötte angyalok, hogy gazdagsággá változtassák a szegénységet, nem töltötte be az istállóját mennyei világosság. Jézus olyan emberré lett, mint mi s az emberi lét legnagyobb mélységeiben lépett be az embervilágba. Megüresítette magát minden égi dicsőségétől, emberi formát vévén fel (Fil 2,5-8).

Tanulságok:

1.    Isten minden embert felhasznál terve megvalósításához. Nemcsak azokat használja eszközül, akik hisznek benne és öntudatosan hitből engedelmeskednek Neki. Így nemcsak a hívők szolgálnak neki, hanem mindenki a maga helyén, a maga módján, a saját természetének megfelelő módon. Így szolgált neki Augustus római császár is, amikor intézkedésével kimozdította Názáretből Józsefet és Máriát, hogy Betlehembe menjenek. Az Írásnak abban is be kellett teljesednie, hogy Jézus, a Messiás Betlehemben fog megszületni. Ahhoz azonban, hogy olyan nagy útra vállalkozzanak, olyan átfogó állami rendelkezésre vlt szükség, amellyel nem lehetett vitatkozni. Ez volt az egyik eszköz Isten kezében, amivel Józsefet és Máriát Betlehem felé irányította. A másik eszköz a názáretiek magatartása volt. Nem volt véletlen az, hogy a názáretiek olyan légkört teremtettek Mária körül, amelyben nem akart tovább maradni: így nemcsak kénytelenségből, de szívesen is vállalta a betlehemi utat. A názáretiek gúnyolódása sok szenvedést okozhatott neki. Nincs nagyobb szenvedés, mint amikor a tisztát tisztátalansággal vádolják. Máriának fontos volt, ez ahhoz, hogy ő maga személyesen jelenjék meg az összeíráson Betlehemben. Különben férjét is megbízhatta volna, hogy intézzen el helyette mindent, amit állapotára tekin­tettel joggal megtehetett volna. Sokszor nem tudjuk, mi az, ami nekünk szükséges és mi az, amire nincs szükségünk. Mária bizonyosan mindig arról ábrándozott, hogy egyszer nyugodt, zaklatástól mentes élete lesz. Pedig neki a zaklatásokra volt szüksége, hogy beteljesedjenek mindazok, amiket Isten akart vele,s általa. Amit Isten velünk akar, azt meg is teszi.

2.    Isten bölcsen vezeti az életünket. A karácsonyi történetet mindig megilletődéssel, részvéttel hallgatjuk vagy olvassuk. Sajnáljuk Máriát, akinek a kényelmes vendégfogadó helyett istállóban kellett meghúzni magát. Pedig neki pontosan arra volt akkor szüksége, hogy csendes, magányos helyen lakhassék. A zsúfolt vendégfogadó semmiképpen sem lett volna alkalmas hely az ő számára. Egyedül Isten tudja, mi kell nekünk, mi jó nekünk, hol jó nekünk. Az a jó, ha mi tudjuk ezt és rábízzuk magunkat élő hittel és valóságos bizalommal.

3.    Olykor egészen nagy dolgok történnek csak azért, hogy Isten terve egy-egy ember életében megvalósuljon. Az általános népszámlálást azért rendelte el a római császár, hogy Mária, áldott állapota vége felé elmenjen Betlehembe. A világtörténelem legjelentősebb eseménye, Jézus Krisztus golgotai kereszthalála azért történt, hogy sokak között mi is bűnbocsánatot és örök életet nyerjünk és eljussunk oda, ahol Isten helyet készített nekünk (Jn 14,2-3).

4.    Mi egyszerű, szegény emberek vagyunk, mégis Isten királyi családjának vagyunk a tagjai. József és Mária nagyon szegények voltak, de Dávid házához tartoztak, tehát királyi család tagjai voltak. Nem látszott meg rajtuk, ahogy Betlehemig eljutottak és ahogy ott elhelyezkedtek, amilyen körülmények között Jézus megszületett, mégis a Dávid házanépéhez tartoztak. Lehetünk mi külső látszat szerint különleges emberek, a valóság az, hogy Isten családjához tartozunk, hit által Jézus Krisztus lelki testének tagjai vagyunk. Egyelőre, földi életükben nem volt semmi hasznuk Máriának és Józsefnek abból, hogy királyi családból származtak, inkább csak a terhe jutott ki, amiatt kellett Betlehembe menniük, mert a Dávid házanépe tagjaira külön is ügyeltek a rómaiak s ha másoknak nem is volt kötelező a szülővárosába menni, a Dávid leszármazottait külön is összeírták, mert ismeretesek voltak a Dávid háza helyreállítására vonatkozó jövendölések. Egyszer majd meglesz a haszna is annak, hogy Isten családjához tartozunk.

Kérdések:

 1.   Mi volt a népszámlálás valódi célja?

 2.   Hogy fogadták a zsidók a népszámlálást? /Vö. ApCsel 5,37/

 3.   Milyen gond jelentkezett a szülők útján Názárettől Betlehemig?

 4.   Miért vállalta mégis Mária „előrehaladott” állapotában ezt a kockázatos utat?

 5.   Bizonyára éltek még rokonok Betlehemben; miért nem fogadták be a szülés előtt álló asszonyt?

 6.   Milyen istállóról van szó? És milyen prófécia teljesedett be a betlehemi születéssel?

A PÁSZTOROK

Nem volt hát semmi fény a karácsonyi éjszakában? Mária és József körül nem, de kint a világban csodát tett Isten annak jeléül, hogy Isten emberré lett.

Betlehem mezőin pásztorok őrizték nyájaikat. A karám bejárata előtt meggyújtott tőznél beszélgettek. Betlehemben és azon a vidéken az átlagosnál is nagyobb mértékben folyt a juhtenyésztés: onnan biztosították a jeruzsálemi templom áldozataihoz szükséges juhokat megfelelő számban és az előírt minőségben. Amint a pásztorok virrasztottak, egyszerre nagy világosság törte meg az éjszaka megszokott sötétségét. Megriadva és csodálkozva néztek a hirtelen támadt fényforrás felé: angyalsereget pillantottak meg s azok körül az egyik, nyilván azoknak az angyaloknak a vezetője, hozzájuk lépett. Az ige szerint az Úr dicsősége vette körül a megriadt pásztorokat. Nappali fényben láttak mindent. Amikor az angyalok fejedelme elmondta a pásztoroknak, hogy mi történt: megszületett a Messiás, Dávid városában, ami az egész népnek nagy örömére szolgál. Az a Messiás született meg emberként, akinek az eljövetelére évszázadok óta várt Isten népe. S minden úgy történt, ahogy a próféták megjövendőlték: a Dávid városában, Betlehemben született meg. Az angyalok a legapróbb részletekig elmondták, miről ismerhetik fel a megszületett megváltót: bepólyálva fekszik egy jászolban. Jó, hogy ezt is megmondták előre, mert egyébként a pásztorokat éppen ez a furcsa körülmény tévesztette volna meg, elvégre is, ha Isten emberré lesz, akkor csaknem olyan rendkívül szegényes körülmények között lép be az embervilágba?! A pásztorok nem tudtak felelni az égi híradásra, de az angyal nem is várt tőlük választ. Alighogy elmondta, amit Isten rábízott, már el is tűnt seregével együtt. Látni már nem lehetett őket, de a hangjukat, éneküket jól hallgatták a pásztorok: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség a jóakarat embereiben”, vagyis azokban, akikre Isten kegyelmének a jóakarata kiárad.

Az angyalok először Istent dicsőítették, csak azután hirdették az evangéliumot a földi embereknek. Azért Isten az első, mert Belőle, Általa és Rá nézve van minden.

Az ének végén a fényesség is eltűnt. Újra sötétség borult a betlehemi tájra. Már csak a pásztortűz parazsa világított a pásztorok előtt és a csillagok felettük. De a pásztorok szívében újfajta tűz gyulladt: megteltek érdeklődéssel és vágyakozással, látni szerették volna a megszületett Megváltót, akiről az angyal beszélt nekik. Abban bizonyosak voltak, hogy nem puszta látomás volt, ami történt, hanem valóságot éltek át. Elindultak hát Betlehem felé és hamarosan rá is találtak arra a helyre, ahol Mária és József tartózkodott a megszületett gyermekkel. Úgy volt minden, ahogy az angyal mondta: a bepólyált kisded a jászolban feküdt. Ez az egyszerű jel elegendő bizonyíték volt a pásztorok számára, hogy elhiggyék, amit Isten a gyermek felől üzent nekik. Letérdeltek a gyermek előtt. Ők voltak az elsők, akik az Üdvözítő előtt hódoltak. Elképzelhető, mit jelentett ez a látvány Mária és József számára. Világos bizonyíték volt ez arra, hogy Isten kezében vannak s egyben hitük próbatételének a végét is jelentette.

Ezek az egyszerű betlehemi pásztorok voltak az Újszövetség legelső evangéliumhirdetői: mindent elmondtak a boldog szülőknek, amit nekik az angyal mondott s amit láttak. Amit hallottak, és láttak, azt hirdették.

Mária minden szavukat jól megjegyezte, a szívébe véste és egyre forgatta magában. A gyermek jövője még homályosan állt előtte, de megtanulta, hogy türelmesen kell várnia, amíg Isten maga fedi fel a titkokat.

Tanulságok:

1.    Akkor is történnek csodák, amikor mi nem tudunk róluk. Mária és József körül a karácsonyi éjszaka éppen olyan volt, mintha egy közönséges gyermek született volna. Semmi égi jel nem mutatott arra, hogy Isten nagy dolgot cselekedett. Ugyanakkor a mezőn csodát láttak a pásztorok.

       Isten nem annyi csodát tesz, amennyit mi is meglátunk. Nem annyi csodát tesz, amennyit észlelünk. Jézus azt mondta: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, én is munkálkodok.” A világ tele van Isten csodáival. Az a kérdés, hogy felismerjük-e a különböző csodákban Isten hatalmát, jelenlétét és munkáját?

2.    Néha idő kell ahhoz, hogy felfedezzük életünk elmúlt eseményeiben Isten csodatételeit. Nem telt bele sok idő, amikor Mária már megtudta, hogy az ő életében milyen csoda történt, és hogy amikor körülötte csak a parányi mécs világított bele a karácsonyi éjszakába, kint az ég világossága, Isten dicsősége ragyogta tele a világot. Ne gondoljuk, hogy Isten tétlen akkor, amikor annak semmi jelét sem látjuk. Türelmesen kell várnunk, amíg felfedezzük, milyen csodát tett értünk az Úr.

3.    Isten országa olyan ebben a világban, mint a szántóföldben elrejtett kincs.

       Nem nagy zajjal, pompával, fényességgel jön el a világba, hanem csendben szinte észrevétlenül. Csak a hit emberei ismerhették fel a meg­szü­le­tett gyermekben Isten országa Királyát. Jézus mennyei dicsőségének nyo­ma sem volt azon a kisdeden. Ha egy országban trónörökös születik, ott az egész ország azzal foglalkozik. Jézus születésével Betlehemben csak néhány pásztor törődött. Isten országa azóta is el van rejtve ebben a világban. Csak azok találják meg, akik keresik és mindent odaadnak érte.

4.    Az első mindig Isten dicsőítése, csak azután következik az evangéliumhirdetés. Az angyalok pontosan alkalmazták a helyes sorrendet, amikor énekeltek. Mi szívsebben vennénk, ha fordítva volna és mindig az volna a leg fontosabb, hogy mit kapunk mi Istentől, Istentől, Isten révén, azután, ha már mindent megkaptunk, vagy legalábbis megkaptuk azt, amire nagyon vágytunk, akkor dicsőítenénk is Őt.

       Az angyalok énekének az a tanulsága, hogy Isten dicsősége minden előtt való, nem függ semmitől, a hálánktól, megelégedettségünktől. Félő, hogy a legtöbbet azzal vétkezünk, ha adósok maradunk Isten dicsőítésével. Kevesebbet magasztaljuk Őt, mint ahogy érdemli.

5.    A Pásztorok hitének kevés is elég volt Jézus felismeréséhez:

       Az angyalnak az a felvilágosítása, hogy a gyermek bepólyálva fekszik a jászolban. Sok embernek egy életen át hallgatott igehirdetés sem elég ahhoz, hogy felismerje a megfeszített és feltámadott Krisztusban Isten megváltó Fiát. A hit hallásból van, a hallás Isten igéjéből. Vagyis Isten üzenetének a meghallásából támad a hit. Különös kegyelme Istennek, ha kevés elég a hithez.

6.    A keresztyén bizonyságtétel tartalma mindig az, amit Isten mond.

       A pásztorok azt mondták el Máriának és Józsefnek, amit nekik Isten üzent az Ő angyalaival. Mi is mindig azt mondjuk el másoknak, amit Isten igéjéből megértettünk.

Kérdések

 1.   A pásztorok saját nyájukat őrizték, vagy csak alkalmazottak voltak?

 2.   Milyen volt a társadalom értékelése a pásztorokról ebben a korban? És milyen volt a hajdani?

 3.   Isten miért ezeknek az egyszerű embereknek, és miért nem a főpapoknak jelentette Fia születését?

 4.   Honnan tudták a pásztorok, hogy a Messiást hol keressék? Mi volt az úti jel?

 5.        Mi volt a biztos jel, hogy valóban azt a kisgyermeket találták meg, akiről az angyal szólt?