A Jeruzsálemi ünnepre vonuló zarándokok egyik serege már átkelt a Jordánon és a nagy városhoz, Jerikóhoz közeledett. Jerikó Palesztina gyöngyszeme volt: gazdag forrásai egész éven át ontották a vizet, hatalmas pálmaerdők, pompás virágkertek tették lenyűgözően széppé. A fekvése is szerencsés volt, mert beleesett a Kelet-Nyugat közlekedési fővonalába, amelynek eredménye a virágzó kereskedelmi élet volt. Sok jeruzsálemi pap is Jerikóban lakott; onnan jártak fel a heti szolgálatokra. Egyszóval Jerikó az ország legismertebb és leggazdagabb városának számított. Oda közeledtek tehát a zarándokok, Jézussal az élen. Elöl ment Jézus, mögötte a tanítványai, nyomukban pedig a várakozással teli tömegek.

A VAKOK
(Mt 20,29-34; Mk 10,46-52; Lk 18,35-43)

Volt Jerikóban két vak, az egyiknek a nevét is tudjuk: Bartimeusnak hívták, ami azt jelenti, Timeus fia. Ott ült mindkettő az út mentén. Koldultak. Az evangéliumok nem egészen azonos formában írják le a velük kapcsolatos eseményt: Máté ugyanis két vakról ír, Márk és Lukács csak egyről. A különbség minden valószínűség szerint abból adódik, hogy bár ketten voltak, de csak egyikük lépett fel cselekvő módon, az, akit Bartimeusnak hívtak. A másik csak vele együtt tartott. A két vakon kívül még rengeteg ember állt az út két szélén, hogy nézzék a zarándokokat. Főleg azért voltak annyian ott, hogy meglássák Jézust. A vakok a többiektől hallották, hogy Dávid Fia, a megígért Messiás jön a város felé. Ez nekik elég volt. Attól kezdve szünet nélkül kiáltozták: Jézus, Dávid Fia könyörülj rajtunk! Az embereket zavarta az állandó kiáltozás és igyekeztek elhallgattatni őket, de nem sikerült. Jézus annyi csodát tett már vakokkal is, miért ne tehetne hát velük is csodát?! Az embereket azért zavarta a vakok kiáltozása, mert meg akarták figyelni a Jézussal kapcsolatos legkisebb részleteket is, hallani akarták Jézus minden szavát, amit majd mond, de ha ezek a vakok így kiáltoznak, akkor semmit sem hallhatnak. A farizeusok azon különösen is megbotránkoztak, hogy a vakok Dávid Fiának mondták Jézust.

A két vak a szó legszorosabb értelmében sem nem látott, sem nem hallott; csak mondták a magukét: kérték Isten irgalmasságát és vallották, hogy ők Jézust Dávid Fiának, azaz Messiásnal tartják.

Jézus meg is hallotta a kiáltozásukat. Megállt mellettük és megkérdezte: “Mit akartok, mit cselekedjek veletek?” Azok teljes bizalommal és hittel válaszolták: “Uram azt, hogy lássunk!” Erre Jézus megérintette a szemüket, majd így szólt hozzájuk: “Menjetek, a hitetek megtartott titeket!”

A két meggyógyított ember leírhatatlan örömmel nyomába szegődött Jézusnak és hűséges követői lettek a Megváltónak.

Tanulságok:

1.    A kíváncsiság egymagában kevés ahhoz, hogy kapjunk valamit Istentől. A tömeg Jerikóban legfeljebb egy élménnyel lett gazdagabb, de semmit sem kapott, amiből bármiféle haszna lett volna. A két vak ezzel szemben visszanyerte a látását.

2.    Ahhoz, hogy csoda történjék velünk, hit kell. A két vak tele volt azzal a meggyőződéssel, hogy Jézus, aki már annyi betegen, többek között több vakon is tudott segíteni, rajtuk is fog segíteni. Ez a meggyőződés a hit: biztosra venni azt, ami még meg sem történt, de Isten meg fogja tenni. Aki nem hittel néz a dolgok, események elébe, az vakon néz, semmit sem lát és semmit sem kap. Még ha kér is valamit, nem kapja meg, mert nem hittel kéri.

3.    Jézus szívét mindig megnyeri, ha valaki a bűneire kér bocsánatot. Amikor a két vak irgalmasságért esedezett Jézushoz, Isten Fiához, akkor az akkori felfogásnak megfelelően azt ismerték el, hogy a vakság a bűneik büntetése rajtuk. Elismerték, hogy Isten méltán büntette meg őket, éppen ezért csakis az irgalmasság segíthet rajtuk, az ha Isten szíve megesik rajtuk és megbocsájtja azt, amit tudva, nem tudva vétettek. Bűnbánat és bűnvallás nélkül nem lehet megnyerni Isten szívét. Az alázatosnak viszont Isten mindig kegyelmet ad.

4.    Aki kitartóan kér, bizonyosan kap. A két vak mindent rátett egyetlen esélyre. Jézus, vagy senki! S mondhattak a körülállók, köztük a hatalom képviselői bármit, ők kitartóan könyörögtek, mindaddig, amíg meg nem hallgatta őket. Sok válasz nélkül maradó imádságnak az az oka, hogy hamarabb abbahagyjuk a könyörgést, mint a teljesítés ideje eljön.

Kérdések:

1.    Miért voltak olyan sokan Jézus körül Jerikóban?

2.    Mi volt Jerikó egy másik elnevezése a bibliai korban? (2 Krón 18:15) Mire emlékszünk a város történetéből?

3.    Melyek a vakok kérésének a közös jellemzői a három evangéliumi elbeszélésben?

4.    Melyik evangélium helyezi előtérbe a vakok gyógyításáról való beszámolóban Jézus szánakozó magatartását, és melyik a vakok hitét?

5.    Lukács evangéliuma a történet zárásában egyfajta „visszatérő” hangsúlyt ad. Mi ez a csak itt szereplő visszatérő elbeszélési forma?

6.    Milyen összefüggések vannak a gyógyítási történet, az Ézs 42:7,18, valamint a Lk 4:18 között?

7.    Hogyan nyilvánul meg a vakok bűnbánata?

8.    Miért vetette le Bartimeus a felső ruháját, amikor Jézus elé ment?

9.    Tudnánk-e példát említeni az életünkből arra, hogy a betegség Jézushoz vitt közel bennünket?

10.  Gyógyított-e még Jézus ezt követően betegeket kereszthalála előtt?

ZÁKEUS
(Lk 19,1–10)

Ugyancsak Jerikóban történt. Az egyik leggazdagabb vámszedő Zákeus volt. Annyit szerzett magának, amennyit csak akart. Jerikó forgalma óriási volt. A Keletről érkező kereskedők rengeteg árut szállítottak, s minden után fizetniük kellett. Arról, hogy a lakosság milyen ellenszenvvel, sőt megvetéssel nézett a vámszedőkre, már korábban szó volt (22. fejezet). Zákeus is kíváncsi volt Jézusra. Sokat hallott felőle s a csodatételeit, tanításait egyaránt érdeklődéssel kísérte. Szeretett volna Jézussal találkozni, de óvatos volt: túlságosan kockázatosnak tartotta azt, hogy egyenesen benyisson Jézushoz. Attól tartott, hogy szóba sem állna vele, levegőnek nézné, ahogy általában a tekintélyes izraeli emberek és családok tették. Először csak látni akarta, az arcát, a fellépését, a tekintetét, azután majd csak lesz valami. Jerikó utcája mindkét oldalon tele volt emberekkel. Zákeus, részben azért, mert alacsony ember volt, részben, mert félt a tömeg közé vegyülni, ahol esetleg bántalmazhatták is volna, felmászott egy útmenti eperfügefára. Jerikóban nagyon sok vad fügefa volt: levelei nagyra nőttek, hűs árnyat tartottak, ágai is alacsonyan kezdődtek, úgyhogy nem volt nehéz felmászni rá. A levelek még el is rejtették Zákeust. Hogy az alatta álló sokaság mit szólt ehhez, miféle megjegyzésekkel illették, azzal egyszerűen nem törődött. Ő Jézust akarta látni.

Akkor következett a nagy meglepetés: Jézus odaérvén, feltekintett a fára és megszólította Zákeust: Hamar szállj le, mert ma nekem nálad kell megszállnom. Zakeus nyomban lemászott a fáról, de mintegy álomban tette, nem akarván elhinni, hogy amit átél, az valóság. Valóban azt mondta Jézus, hogy nála akar éjszakázni, az ő házában, amelynek küszöbét rendes ember nem lépte át? Lám, Jézus nem veti meg őt úgy, ahogy az emberek megvetik!

Jézus pedig megindult Zákeus háza felé. A vámszedő elől ment, Jézus utána, mögöttük pedig a tömeg figyelte, mi lesz ebből. Tényleg bemegy Jézus a vámszedő házába, vagy csak nyilvánosan megalázza a háza előtt? Mert az ilyen bűnös nem érdemel mást, mint nyilvános megalázást, gondolták a jerikói polgárok. Közben Jézus úgy ment, mint aki semmit sem hall és semmit sem vesz észre, mert ő nem azért jött, hogy az emberek ítéleteit figyelje, hanem azért, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

Odaértek a pompás ház elé, amely már kívülről nézve is elárulta, hogy a tulajdonosa igen gazdag ember. Így történhetett: beléptek, majd Jézus leült az egyik padra s onnan nézte szó nélkül a díszes, drága berendezést, a keleti szőnyegeket, kincseket, amelyek felsorolhatatlan bőségben és szépségben sorakoztak. Zákeus nyomon követte Jézus tekintetét, s minden egyes darab története megelevenedett a szívében. Lelkiismerete elkezdte vádolni a bűnök miatt, amelyeknek árán hozzájutott azokhoz. A sok csalás, erőszakoskodás, fenyegetés, zsarolás, megfélemlítés egyszerre égette belül. A tanítványok és a kint rekedt tömeg némán figyelte, mit tesz majd Jézus.

Zákeus azonban nem tudott tovább várni. Odalépett Jézus elé és azt mondta: Uram, mindenemnek a felét mostantól fogva a szegényeknek adom, és ha megcsaltam valakit, négyszer annyit adok neki vissza. S ahogy ezt kimondta, már el is múlt a szégyenkezése és a félelme, s kimondhatatlan öröm töltötte el afelett, hogy szabad neki új életet kezdenie. Isten szeretete rá is árad, s az efelett érzett hála indította új élet kezdésére. Kész volt mindenét Jézusnak adni.

Jézust megindították Zákeus szavai. Meghatottan mondta: “Ma lett üdvössége ennek a háznak, mert ő is Ábrahám fia!” Eddig mindenki úgy nézett rá, mint egy elveszettre, akinek semmi köze sincs Ábrahámhoz és Izrael népéhez, mostantól fogva azonban úgy nézzen rá mindenki, hogy ő is Isten gyermekei közé tartozik: a régi élet befejeződött, új élet kezdődik.

Jézus odafordulva a sokasághoz, magyarázatképpen ezt mondta: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse azokat, akik elveszett emberré lettek.”

Kérdések:

1.    Milyen helyet foglaltak el a vámszedők a kor társadalmában és vallásos rendjében?

2.    Milyen események „hívhatják elő” a bűntudatot egy ember életében?

3.    Az elbeszélés Jézus tekintetéről is említést tesz (5.v.). Milyen további példákat tudunk említeni arra, hogy Jézus tekintete középpontba került?

4.    Honnan tudta Jézus Zákeus nevét?

5.    Soroljuk fel: kik örültek Zákeus megtérésének, és kik nem örültek?

6.    Hogyan szólította meg Zákeus Jézust étkezés közben, és mire következtethetünk szavaiból?

7.    Mit jelent az „Ábrahám fia” elnevezés?

8.    Hogyan hozhatja valaki rendbe a kapcsolatát Istennel? Mit mondanánk erről másoknak?

9.    Tudunk-e említeni a környezetünkből olyanokat, akik keresik Jézust?

10.  Hogyan magyaráznánk meg a mai embereknek ezt a szót: „üdvösség”?

PÉLDÁZAT A MINÁKRÓL
(Lk 19,11–27)

Ugyanazon a napon mondott el Jézus a tanítványainak egy példázatot. A beszélgetés, amelynek keretében elmondta, a Jeruzsálembe utazásával függött össze. A tanítványok még mindig azt hitték, hogy Jézus a királyi trónra való igényét fogja bejelenteni a fővárosban, és ők majd együtt uralkodnak Vele. Jézus viszont azt igyekezett megértetni velük, hogy egyelőre elmegy ebből a világból, és majd később tér vissza. Addig pedig a tanítványainak nem az lesz a feladatuk, hogy uralkodjanak, hanem, hogy szolgáljanak.

Egy gazdag ember, a példázat szerint messze földre utazott. Magához hívta tíz szolgáját, és mindegyiknek adott egy tekintélyes összeget, tehát minát, hogy azzal kereskedjen, gazdálkodjanak a visszajöveteléig. A szolgái azonban megüzenték neki, hogy ne jöjjön vissza, mert ők nem kérnek az uralkodásából. Később visszatért az úr, maga elé rendelte a szolgáit és számonkérte rajtuk, mit csináltak a minákkal. Az egyik előadta, hogy megduplázta a rábízott összeget, a másik 5 gírát nyert rajta. Akadt azonban egy, aki elmondta, hogy ő nem csinált semmit a rábízott pénzzel, hanem beletette egy kendőbe, nehogy elveszítse és ezért szenvednie kelljen.

Erre a gazda elvette tőle a girát és annak adta, aki megduplázta a magáét. Majd megjutalmazta azokat, akik eleget tettek a parancsának, mondván: Akinek van, annak adatik.

Ebben a példázatban Jézus előre megmondta mi fog történni vele. Elmegy a földről, sokan elutasítják, mint királyt, de ő majd visszatér királyi hatalommal és elszámoltat mindenkit arról, amit a parancsával tett.

Tanulságok:

1.    Aki igazán hisz, az igyekszik Jézust látni. Ennek érdekében legyőz minden akadályt: mások véleményét, a megjegyzéseket, az anyagi érdekeket stb. Zákeusnak sokba került a Jézussal való találkozás. Nekünk vajon mennyibe kerül és mennyit ér?

2.    Aki igazán hisz, az az otthonába is beengedi Jézust. Mindenki életének két része van: egy a küszöbön kívül, egy a küszöbön belül. Ami otthon megengedett, azt rendszerint mások előtt már kiigazítjuk. Mindenki olyan, amilyen otthon. Legtöbben szívesen elmennek Jézushoz, de kevesen hívják el Őt a házukhoz, hogy mindent meglásson, mindenbe belebeszéljen.

3.    Aki igazán hisz, az megtisztítja életét. A hit nem elméleti dolog. A Jézus Krisztusba vetett hit Jézus által megtisztít. Zákeus élete egészen megtisztult attól, hogy megnőtt a hite.

4.    Aki igazán hisz, az nem csak magáért él, hanem másokra is gondol. Zákeus a szegényekre és azokra gondolt, akik ellen korábban vétkezett, vagy akiket észre sem vett. Kiket is kellene nekünk észrevennünk, és mit is kellene jóvátennünk?

5.    A mi küldetésünk ebben a földi életben a szolgálat. Az a szolgálatunk, hogy lelkeket nyerjünk Krisztusnak. Nem elég az, hogy a mi lelkünket megváltotta Krisztus: arra kell törekednünk, hogy mások is részesülhessenek Krisztus váltságában. A tétlenek megszégyenülnek az elszámoltatás napján, amikor Krisztus visszajön, és ítéletet tart. A szolgálatban buzgók pedig gazdag jutalomban részesülnek.