(Mt 3,1 - 12; Mk  1,1 -8; Lk 3,1 - 20; Jn 1 ,15 – 28)

JÁNOS

Poncius Pilátus volt a jeruzsálemi helytartó; Galileában még mindig Heródes Antipás uralkodott, a két főpap pedig Annás és Kajafás volt, aminek az a magyarázata, hogy valójában egy főpap volt, Kajafás, de apósa Annás, aki közvetlen Kajafás előtt volt főpap, nagy tekintélynek örvendett s ugyanúgy főpapként tisztelték, mint vejét, Kajafást. Akkor történt, hogy Isten megszólította Zakariás pap fiát, Jánost, aki a pusztában tartózkodott (Lk 3,2). Szülei korán elhaltak, János pedig a pusztában nőtt fel, minden valószínűség szerint az esszénusok között. Jánost egész életre szóló elhívással állította Isten a maga szolgálatába.

János különös megjelenésű férfi volt: külsejében a prófétákra hasonlított. Teveszőrből készült felsőruhát viselt, amit szíjjal szorított a testéhez. Leginkább Illésre emlékeztetett (2Kir l,8). Tápláléka az volt, amit a sivatag adott neki. Sáskát evett sütve, ami akkoriban a szegények táplálékának számított s aminek a fogyasztását a törvény is megengedte (3Móz l1,22). Vadmézet pedig mindenütt lehetett találni a sziklák hasadékában.

Elhívása után a Jordán mellékén lépett fel János, Júdea pusztájában, a Holt-tengertől nyugatra elterülő nagy kiterjedésű köves, hegyes sivatagban. Az emberek nagy számban keresték fel, hogy hallgassák félelmetes prédikációit. Ő magát úgy tekintette, mint kiáltó szót a pusztában, akiről Ézsaiás próféta jövendölt (Ézs 40,3). Feladata a Messiás eljövetelét meghirdetni és útját elkészíteni.

PRÉDIKÁCIÓJA

Minden igehirdetésének egyszerű és könnyen érthető tartalma volt: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa! A mennyek országa, vagy másképpen Isten országa a kegyes izraeliták legnagyobb vágyálma volt: ősidők óta hitték, hogy egyszer majd vége szakad Izrael szegénységének, megaláztatásának, amikor eljön Izrael Királya dicsőségben, hatalmasan és uralkodni fog az egész föld felett (Zak l4,9; Ézs 25,6-9). Azt is hitték, hogy Isten országa örökké fog tartani (Dán 2,4-4). Jézus korában kimondhatatlan nagy vágya­kozással várták az izraeliták Isten országa eljövetelét. Természetesen ők a maguk szempontjából képzelték az egészet s úgy gondolták, hogy a Messiás had­vezér lesz, aki Izrael nemzeti dicsőségét teremti majd újjá s szent háborúban arat győzelmet Róma és az egész világ minden hatalmassága felett. Elfelejtették, hogy az ószövetségi jövendölések a szeretet és tisztaság országáról szóltak.

Elképzelhető, hogy János beszédei milyen óriási érdeklődést váltottak ki: eljöttek volna a nagy dicsőség napjai? Küszöbön áll a Messiás?

János azonban azzal kezdte beszédeit, hogy Izraelnek meg kell térnie. Nem maradhat meg úgy, ahogy van, bűnökben, mivel a Messiás úgy nem fogadhatja el őket. Az senkin nem segít, hogy Ábrahám leszármazottja, ha egyszer kőszíve van. Úgy jön el a Messiás, mint egy igazságos Bíró, aki bejárja Izrael országát, mint egy kertet és a terméketlen, rossz gyümölcsöt termő fákat kivágja fejszével és tűzre teszi. Szórólapát is lesz a kezében, amivel megtisztítja a búzát a polyvától. A tiszta búza megmarad, a polyvát pedig elégeti az ítélet tüzében. Aki azonban addig megtér, az megmenekül a rettenetes ítélettől.

A tömeg szívét félelem és rettegés töltötte el. Özönlöttek hozzá min­den­felől, hogy tanácsot kérjenek tőle mit tegyenek? János készséggel felelt. A kato­náknak azt mondta, elégedjenek meg a zsoldjukkal és ne erősza­koskodjanak a népen, senkitől semmit ne lopjanak el. A vámszedőknek azt ajánlotta, hogy ne fizettessenek több vámot, mint amennyit a törvény előír, egyszóval ne nyomorgassák az embereket.

Tanulságok:

1.    Isten bárhol megszólíthatja az embert. A vele való találkozásnak nincs kizárólagos helye. Ott szólít meg, ahol nem is gondolnánk. Zakariást a templomban, Lévit a vámszedőhelyen, Jánost a sivatagban szólította meg. Legyünk mindig készen arra, hogyha szól az Úr, azt meghalljuk. Valahányszor Igét hallunk, vagy olvasunk, mindig azt keressük benne, hogy mit mond nekünk, melyik szavával szólít meg minket?

2.    Nekünk Jézusra kell hasonlítanunk. Őrá emlékeztessünk. Nem külső­képpen, öltözetünkben vagy hajviseletben, hanem belsőképpen kell olyannak lennünk, mint ő. Lelki módon. A Krisztusra hasonlítás szabályát így állította fel Jézus: Kövess engem!

3.    Isten ítélőszéke elé senki sem állhat úgy, ahogy van. A megtérés pa­rancsa mindenbűnös ember számára kötelező. Amit János hirdetett, az nekünk is szól.

A KERESZTELÉS

Akik igazán megbánták bűneiket és készek voltak megtérni, azokat János megkeresztelte. Így nevezte a keresztséget: a bűnök bocsánatára való megtérés keresztsége. Maga a keresztelés szó bemerítést jelent. Azzal, hogy a megtérőket a Jordán vizében bemerítette, azt fejezte ki, hogy a megtérők meghalnak a bűnnek: nem élnek tovább a bűnökben (Róm 6,4).  Az pedig, hogy a lemerítés után kiemelte őket a vízből, azt jelképezte, hogy újra élnek, de most már nem úgy, ahogy azelőtt, hanem másként: tisztán.

Akit vízben megmostak, az már tiszta. Isten úgy tisztít meg a bűneinkből, mi pedig készek vagyunk az új, tiszta, bűn nélküli életre.      

János Istentől kapta a keresztelés parancsát. Azzal, hogy megtérő zsidókat is megkeresztelt, azt fejezte ki, hogy a zsidók semmivel sem jobbak a pogányoknál.

Azelőtt ugyanis csak azokat keresztelték meg, akik pogányságukból a zsidó hitre tértek.

Most aztán nyilvánvalóvá vált, hogy zsidóknak, pogányoknak egyaránt arra van szükségük, hogy megtérjenek bűneikből és új életre szülessenek újjá. Senki sem üdvözülhet csak azért, mert születésekor körülmetélték. Az üdvösség feltétele az igazi megtérés, a bűnök valóságos elhagyása és új élet kezdése.

A FARIZEUSOK

János igehirdetése nagy hatást váltott ki egész Izraelben. Júdeából és Galileá­ból áradt hozzá a sokaság. A próféta szavai annyira elevenen érintette őket, hogy némelyek egyenesen azt gondolták, hogy ő maga a megígért Messiás, aki a nép megtérítő, kegyes részét megmenti, a meg nem térőket pedig, mint igaz Bíró halállal sújtja.

János egy pillanatig sem hagyta meg az embereket ebben a tévedésükben: hangoztatta, hogy ő csak előfutár, hírnök, útkészítő, aki olyan kicsi a Messiáshoz képest, hogy még arra sem méltó, hogy annak a saruja szíját megoldja. A Messiás majd tűzzel és Szent Lélekkel fog keresztelni.

Farizeusok és szadduceusok is mentek Jánoshoz. Nem lehet pontosan tudni, miféle indulat volt bennük, de annyi bizonyos, hogy közülük nem kevesen hatása alá kerültek János szavainak.

Általában azonban elképzelhetetlennek tartották azt, hogy nekik, előkelő, kegyes, istenfélő embereknek éppen úgy meg kellene térniük, mint a közönséges bűnösöknek, nem is beszélve a pogányokról.   Nem tagadhatták, hogy János prófétai lélekkel beszélt, de képtelenek voltak úgy megalázkodni, ahogy János követelte tőlük.

Ennek ellenére úgy gondolták biztos, ami biztos, ők is megkeresztelkednek. Hogy pontosan mi vitte rá őket, az kideríthetetlen. Lehet, hogy az a népszerűség, amivel az egész nép körülvette Keresztelő Jánost, az indította őket, nehogy szembekerüljenek a néppel.

Mindenesetre Keresztelő János érezte, hogy valami nincs rendjén a farizeusoknál és szadduceusoknál. Gyanította, hogy nem szívből, csak színből, külsőleg teszik azt, amit másokkal együtt ők is megtesznek, éppen azért kemény szavakkal ostorozni kezdte őket: Mérges kígyók fajzatai, kicsoda tanított titeket erre, ki tanácsolta nektek, hogy így meneküljetek meg az elkövetkező haragtól? Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket!

János szavai tűzként terjedtek el egész Jeruzsálemben és hamarosan az egész Szanhedrin megtudta. Gyorsan megtárgyalták, mit csináljanak Jánossal? Attól féltek, hogy kiadja magát Messiásnak, háborút szervez és rettenetes nyomorúságba taszítja a népet. Végül is abban egyeztek meg, hogy küldött­séget menesztenek hozzá a Jordán mellé, hogy megtudakolják tőle mit is akar tulajdonképpen, azonkívül mit is hirdet tulajdonképpen? (Jn 1,19-24). Amikor ez a küldöttség felkereste Jánost, ő már megkeresztelte Jézust is. János tehát tudta, hogy az igazi Messiás már megkezdte földi munkáját. A küldöttség kérésére János világosan megmondta, hogy nem ő a Messiás. Akkor a felől faggatták, hogy vajon nem Illés-e ő, akiről meg van írva, hogy a Messiás eljövetelét megelőzően fog fellépni? János erre a kérdésre is tagadó választ adott. Akkor azt kérdezték tőle, vajon nem ő-e az a próféta, akiről az 5Móz 18,15-16-ban van jövendölés: „Prófétát támaszt az Úr te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” János erre nézve is nemmel felelt. Türelmetlenül támadtak rá: Kivagy hát akkor? Mit mondasz magad felől? Akkor felelt János a híres szavakkal: Én a kiáltó hangja vagyok a pusztában Készítsétek az Úrnak útját.

A farizeusok látták, hogy nincs értelme a további faggatásnak, de azt még megkérdezték tőle, hogy milyen alapon kereszteli az embereket, holott a Szanhedrin rendelkezik azzal a joggal, hogy hivatalos szertartásokat végez­zen, illetve végeztessen? Akkor azt mondta: Én ugyan vízzel keresztelek, de az, aki már eljött Izraelbe, aki már itt van, akit ti nem ismertek, az az Isten küldöttje. Utánam jött, de előttem lett és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam. A bizottság ezután visszatért Jeruzsálembe.

Tanulságok:

1.    A megtérés két dolgot jelent: egy láthatatlan, belső, lelki dolgot és egy külsőképpen is láthatót. A szív, a gondolatok és az életmód megváltozását. Az első a bűnök megbánása, a második a bűn elleni harc, a tisztaságban való élés.

2.    Megtérés nélkül a keresztelés csak bevezetés, ami után a folytatás elma­radt.  János idejében előbb volt a megtérés, azután következett a megke­resz­telkedés. Keresztyén családokban az újszülötteket is meg­keresztel­jük, miután Isten őket is eljegyzi magának, de hátra van még az, hogy megismerjék az Istent és megtérjenek Hozzá.

3.    A megtérést a gyümölcsök teszik hitelessé. Nem elég az, hogy szívünk­ben hiszünk és szánkkal vallást teszünk a hitünkről: hitünkhöz és bizonyságtételünkhöz méltóan kell élni is. Hogy egy fa milyen, azt a gyümölcsei mutatják meg. A megtérést a bűn elleni harc és a tiszta, istenfélő, Krisztus követő élet cselekedetei igazolják.

Kérdések:

1.    Ki volt Keresztelő János? Rokona volt-e Jézusnak? Mit tudsz erről?

2.    János magányosan élt-e a pusztában, vagy valamilyen kolostorban?

3.    Kik voltak az esszénusok? Mit tudunk róluk?

4.    Mi keltette fel az érdeklődést János iránt? A ruházata? A beszéde?

5.    Mi volt próféciájának központi mondanivalója?

6.    Mit „ragadtak ki” belőle az emberek?

7.    Mi tartotta az elnyomás alatt élő zsidóságban évszázadok óta a lelket?

8.    Minek volt a jele János keresztsége? Mi lett az ő további sorsa?

9.    Mi volt az alapvető oka a szanhedrin látogatásának? Mitől tartottak?

10.  Minek nevezi őket Keresztelő János?

11.  Milyen embernek látod Keresztelő Jánost?

12.  Elég- e a megtérés az üdvösségre? Elég-e, ha elmondjuk a hitvallást: „Hiszek Jézus   Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában?” Vagy valami másra, többre van szükség?

KERESZTELŐ JÁNOS JELENTŐSÉGE

Istennek nagy embere volt: Isten erejével teli próféta. Nem félt senkitől, a Szanhedrintől sem. Kizárólag azt nézte, hogy mire küldte őt Isten ebbe a világba. Ahová Isten állította, ott bátran megállt, akár egy mozdíthatatlan kőszikla. Ugyanakkor alázatos volt: tisztában volt azzal, hogy milyen parányi a Messiáshoz képest, még arra sem méltó, hogy a sarujának szíját megoldja.

 Nemcsak keménység volt benne, de szeretet is. Akárki ment is hozzá bűneit megvallva, ha őszinte bűnbánatot látott, megkönyörült a megtérőn, megmutatta számára a menekülés útját és megkeresztelte.

Ha kellett, bárkinek szemébe merte mondani az igazságot: amikor azt látta, hogy képmutatásból akar valaki megkeresztelkedni, képes volt a legkeményebb eszközökkel nyilvánosan megszégyeníteni a képmutatókat.

Keveset törődött önmagával, nem kereste a saját dicsőségét, nem kellett neki gazdagság, anyagi haszon : úgy élt, mint egy remete, magányosan és igénytelenül.

Udvarias finomságot nem lehetett találni benne. Az igazságot nem csoma­golta be szép szavakba. Kereken kimondta, amit akart. Mert egyre töre­ke­dett: amit Isten üzen a bűnösöknek, azt félreérthetetlenül tudtukra adja.