A TIBÉRIÁS TENGERNÉL
(Jn21,1–14)

Még mielőtt meghalt volna, Jézus előre megmondta a tanítványoknak, hogy feltámadása után Galileában meg fog jelenni előttük (Mt 26,32). Ezt az ígéretét feltámadása után két ízben is megismételte: egy alkalommal az angyal révén, második alkalommal pedig személyesen, amikor megbízta az asszonyokat, hogy ezt közöljék a tanítványaival (Mt 28,10). Ezért szinte érthetetlen, hogy a tanítványok nem indultak el nyomban Galilea felé. A halogatásnak az is oka lehetett hitetlenségük mellett, hogy Tamás ismeretlen helyen tartózkodott, vagy bolyongott: csak a Húsvét utáni vasárnapon kereste fel a tanítványok közösségét s azt követően indulhattak el. Nélküle nem akartak útra kerekedni.

A galileai úttal kapcsolatban két biztos pont van. Az egyik az, hogy Jézus egy meghatározott helyet nevezett meg, ahol majd megjelenik (Mt28,16). A másik az, hogy a jelzett helyen nem csak a 11 tanítvánnyal óhajtott találkozni, hanem mindazokkal, akik Galileában és Júdeában követői lettek, és tanítványaivá váltak. Nem tudni, hányan lehettek, minden esetre a sok faluban és városkában szétszórva élő tanítványok értesítése és összehívása egy adott helyre a 11 tanítvány feladata volt. Nyilvánvalóan meghatároztak egy bizonyos napot, amelyen mindnyájuknak együtt kellett lenniük a galileai helyen. Hét tanítvány már ott volt, négyen még úton voltak. A hét megérkezett tanítvány között volt Péter, Tamás, Nátánael, akit Bertalannak is hívtak Jakab és János.  A hatodik és hetedik tanítvány neve nincs megemlítve.

Egy este Péter közölte a többiekkel, hogy elmegy halászni. A régi halásztermészet úrrá lett raja: nem volt képes tétlenül nézni a tengerkék vizét, a zsákmányt ígérő víztükröt és alkalmas esti időt. De mindezen túl egészen bizonyosan a nyugtalanság is szerepet játszott abban, hogy nem akarta tétlenségben töltei várakozási idejét. Számára Jézus megjelenése, a vele való találkozás nem annyit jelentett, mint a többieknek. Egyikük sem tett akkora ígéreteket Jézusnak, mint ő, s egyikük sem tagadta meg olyan nyilvánosan, mint ahogy azt ő háromszor egymás után tette.

A többiek vele mentek, de az igyekezetük hiábavaló volt, nem fogtak semmit. Úgy telt el az az éjszaka is, mint az a bizonyos éjszaka, amelyre a csodálatos halfogás napja következett (Lk 5,5). Így virradt rájuk a reggel.

A part felé közeledve a hajnali derengésben emberi alakot láttak a parton, majd hangot is hallottak: ,,Fiaim, van-e néhány halatok?" A kedvetlen halászok kurtán kiáltották vissza: ,,Nincsen.” Erre újra kiáltott a parton álló férfi: ,,Vessétek ki a hálót a hajótól jobbra, akkor majd lesz." Kivetették, és a háló úgy megtelt halakkal, hogy nem voltak képesek kiemelni a vízből. János szívében abban a pillanatban kész volt a felismerés: ,,Ez az Úr!" Oda is súgta Péternek: ,,Ez az Úr!" Erre Péter, aki az előző pillanatban még teljes figyelmét a hálónak szentelte, felegyenesedett, egyetlen mozdulattal ledobta magáról a felsőruháját és belevetette magát a vízbe, hogy úszva, elsőként érjen partot.

Péter nem sokkal előzte meg a többieket, mert a hajó már nagyon közel volt a parthoz. Mind kiugráltak a hajóból, egyikük sem a halakkal teli hálóval törődött, mind Jézust akarták látni. Majd messziről megszólalt Jézus: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket ti fogtatok." Egy szóval sem utalt arra, hogy a halfogás kizárólag neki volt köszönhető, mert ha ő nem ad tanácsot, akkor egyetlen hal nélkül kötöttek volna ki. Megint csak Péter ugrott elsőnek, s már a hajón is volt, megragadta a hálót, közben a többiek is segítettek neki. Amikor partra vonták, l53 nagy halat számoltak meg a hálóban.

Elkészítettek néhányat, tűzön megsütötték és fogyasztották. Némán ettek. Egyikük sem szólt, senki nem tett fel kérdést, mint korábban, az évek során minden étkezésnél. Hányszor még ellenkeztek is Jézussal! A bizalmas szeretet helyét a megilletődött imádat foglalta el. Nem a tanítómestert látták már Jézusban, hanem Isten testet öltött Fiát, aki dicsőségesen feltámadott a halálból. Erre gondoltak és hallgattak.

Jézus pedig fogta a halakat, mint házigazda, letört egy-egy darabot és osztogatta közöttük. Ez volt a harmadik eset, hogy feltámadása után megjelent a tanítványok előtt.

Tanulságok:

1.    Jézus magától is megteszi azokat a csodákat, amelyekre a követőinek szükségük van. Ne féljünk attól, hogy amit nem kérünk, azt nem adja meg. És ne gondoljuk, hogy feltétlenül szükségünk van mindarra, amit olykor erőszakosan kérünk Istentől. Bízzuk Istenre, mikor, milyen csodával avatkozzék be az életünkbe, a javunkra. Jól tudja Ő, mi kell nekünk - mondja egyik énekünk.

2.    A csoda attól még csoda marad, hogy emberek közreműködésével jön létre. A csodálatos halfogásra azt mondta Jézus, hogy azokat a halakat a tanítványok fogták. Valóban. De sohasem fogták volna, ha Jézus nem biztatja őket, és nem jelöli meg pontosan a helyet, ahol érdemes kivetni a hálójukat. A legtöbb csoda úgy jön létre, hogy Isten embereket használ eszközül. Csak egy a kérdés: az, hogy azok az emberek, akiket Isten eszközül használt, vajon maguknak tulajdonítják-e a dicsőséget, vagy Isten előtt hódolnak meg?

Kérdések:

1.    Mi a Tibériás-tenger másik elnevezése, és melyik vidéken volt?

2.    Miért mentek a tanítványok erre a vidékre?

3.    Miért mentek el halászni a tanítványok?

4.    Honnan ismerték fel a tanítványok, hogy Jézus van ott a parton?

5.    Több alkalommal is Simon Péter a kezdeményező, a tanítványi csoport vezetője. Van-e itt ennek a ténynek valami külön jelentősége?

6.    Milyen messze voltak a parttól, amikor felismerték Jézust?

7.    Hogyan fogadta Jézus a parton a tanítványokat?

8.    Miért nem merték megkérdezni a tanítványok Jézustól, hogy kicsoda?

PÉTER VISSZAHELYEZÉSE TISZTSÉGÉBE
(Jn 21,15-23)

A reggeli elfogyasztása után Jézus ezzel a kérdéssel fordult Péterhez: ,,Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?” Az összehasonlítás a többi tanítványokra vonatkozott: vajon jobban szereti-e Jézust, mint a többi tanítvány? Az a Péter, aki elsőnek számított a tanítványok között, és magát is elsőnek tartotta, a többinél feltétlenül különbnek, odaadóbbnak, áldozatkészebbnek, többre késznek és többre képesnek, hogy is áll a Jézus iránti szeretettel?

Nem véletlenül szólította meg így: Simon, Jóna fia. Azt fejezte ki ezzel, hogy mielőtt Jézust megismerte, Simonnak hívták és a Jóna fiaként ismerték. Azután pedig, hogy Jézus követője lett, új nevet kapott, új emberré lett, de kiderült, hogy a nehéz helyzetben semmi sem látszott meg az új emberből: úgy viselkedett, mintha még mindig a Jóna fia lett volna, aki semmit sem tudott Jézusról, és semmi köze sem volt hozzá.

Péter méltatlanná vált arra, hogy új nevén nevezze. Péter érthető módon szégyenkezett, majd így válaszolt: ,,Igen, Uram, Te tudod, hogy én szeretlek Téged." Már nem merte összehasonlítani magát a többiekkel, még kevésbé merte a többiek fölé és elé helyezni magát, de azt határozottan állította, hogy mélyen Jézussal érez. Feleletében nem ugyanazt a szót használta, amit Jézus, hanem a szeretetnél, az agapénál kevesebbet mondó, kevésbé értékes és tartalmas szót: a filiát. Ezzel azt fejezte ki, hogy nagyon vonzódik Jézushoz, rokonszenvez vele és feltétlenül óhajtja a kapcsolat fenntartását. Az agapé szeretet Isten szava és Isten tulajdonsága.

Egyedül Istenhez illő fogalom az agapé: Ő szerette igazán a világot, amikor önmagánál is többet, egyszülött Fiát adta érte.

Péter válaszára Jézus így folytatta: ,,Legeltesd az én bárányaimat." Arra feltétlenül alkalmasnak ítélte Pétert, hogy a nyáj kicsinyeivel foglalkozhassék, ha van benne annyi alázatosság, szerénység és belátás, hogy már nem hasonlítja magát a többiekhez, s nem helyezi magát azok elébe.

Jézus másodszor is kérdést intézett Péterhez: ,,Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Azt a szeretetet kérte rajta számon, amelyikkel Jézus szerette őt. Péter megint csak úgy válaszolt, ahogy első ízben: ,,Igen Uram, Te tudod, hogy én ragaszkodom hozzád." Ebben a válaszban megismétlődött Péter megalázkodása, amelyre Jézus így felelt: ,,Légy pásztora az én juhaimnak." Most már nemcsak a bárányokat, hanem a nyáj érett korú tagjait is rábízta.

Harmadszor is kérdés hangzott Péterhez: ,,Simon, Jóna fia, igazán vonzódol hozzám? Igazán rokonszenvezel velem?" Most már Jézus is a könnyebb, az emberi szót használta, a filiát. Péter könnyekkel a szemében s a bűnbánat gyötrelmeitől szinte megsemmisülten válaszolta: ,,Uram, Te mindent tudsz. Te tudod, hogy én csak így szeretlek Téged." Jézus így felelt: ,,Legeltesd az én juhaimat!" Majd hozzáfűzte: ,,Amikor még fiatal voltál, útra készültél, s odamentél, ahová akartál, de ha idősebb leszel, majd én készítelek útra és odaviszlek, ahová Te nem akarsz menni."

Jézus arra célzott, hogy Péterre a mártírhalál vár az út végén, amelyre Jézus, mint apostolát küldi.

Így helyezte vissza Jézus Pétert apostoli méltóságába. Előzőleg Péter háromszor egymás után tagadta meg Jézust, most a tanítványok közösségében nyilvánosan, háromszor egymás után kellett megvallania a hitét és a bűnbánatát. Ezek után már senki sem tehetett szemrehányást neki amiatt, hogy korábban megtagadta Jézust.

Péternek nagyon fájt, hogy Jézus háromszor tette fel neki ugyanazt a kérdést. Nem lett volna elég egyszer megkérdezni? Bizony, nem. Péternek nagyon kellett az, hogy tisztázódjék a helyzete. És legfőképpen az, hogy szembenézzen önmagával: belássa, és háromszor is nyilvánosan megvallja azt a változást, amelyen át kellett mennie ahhoz, hogy Jézus apostolaként szolgálhasson. Mindebből nemcsak Péter tanult, hanem a többi tanítvány is. A jelenetet Jézus ezekkel a szavakkal zárta le: ,,Kövess engem!" Péter előtt újra megnyílt az út, adva volt a feladat, a cél: követni Jézust.

Tanulságok:

1.    Van alkalom, amikor Jézus csak egy emberrel akar beszélni. A tanítványok mind együtt voltak, mégis csak egyikükhöz intézte Jézus a kérdéseit. Hányszor csak egy emberrel tett csodát. Hány olyan alkalom volt már a templomban, amikor egyedül Veled akart beszélni, személy szerint Neked küldte az üzenetet? Persze, amikor Jézus csak egy emberrel akar beszélni, azt úgy teszi, hogy a többiek is tanulhatnak, kaphatnak abból.

2.    Az elkészített alkalmakat ki kell használni. Péter sietett kihasználni, annál is inkább, mert kettőt már elszalasztott. A húsvéti vasárnapon és a rákövetkezőn is néma maradt, de most sietett a rendezéssel. Ki tudja, a sok alkalom között melyik az utolsó, a visszahozhatatlan?

3.    Vannak esetek, amikor Jézus csak a bűneinkről akar beszélni velünk. Mi inkább azt szeretnénk, ha csak a helyzetünkről, a kenyerünkről, a gondjainkról, a körülményeinkről beszélgetnénk. Az igazi orvost azonban elsősorban az igazi baj érdekli, azt akarja feltárni és gyógyítani. Ha az a bajunk, hogy vétkeztünk, akkor azt kell elrendeznünk Jézussal.

4.    Kevés az, hogy Jézus tanítványainak mondjuk magunkat: annak is kell bizonyulnunk. Péterről ne az derüljön ki, hogy olyan, mintha sohasem találkozott volna Jézussal. Ne legyen kevély és főleg ne hiányozzék belőle az igazi szeretet. Az alázatos, szerény és Isten szeretetét gyakorló ember igazán követője Jézusnak. Ennek kell kiderülnie!

5.    Jézussal azért érdemes találkozni, együtt lenni, mert a vele való együttlét formálja az embert. Aki fenntartás nélkül feltárja előtte a szívét, és megérti, amit róla Jézus mond, az olyan emberré válhat, amilyen Isten szeretné, hogy legyen.

Kérdések:

1.    Miért éppen Péternek teszi fel a kérdéseket Jézus?

2.    Milyen megbízást, ígéretet adott korábban Jézus Péternek?

3.    Miért kérdezi meg háromszor is Jézus, hogy „szeretsz-e engem”?

4.    Miért szomorodott meg Péter amiatt, hogy Jézus harmadszor is ugyanazt kérdezte tőle?

5.    Mit jelent Péter számára Jézus megbízatása: Őrizd az én juhaimat! Összhangban áll-e ez a Péternek korábban ígértekkel?

6.    Mire vonatkozott Jézus jövendölése, hogy Pétert öregkorában más fogja felövezni, és oda fogja vinni, ahova nem akarja?

7.    Ki lehetett az a tanítvány, aki az utolsó vacsorán Jézus kebelén nyugodott?

8.    Miért szerették volna azt hallani, hogy ez a tanítvány nem hal meg?

9.    Jóvá tudott-e tenni Péter valamit „abból”, hogy háromszor is megtagadta Jézust?

10. Milyen tanulságot összegezhetünk a magunk számára Péter történetéből?

A KIRÁLY MEGJELENÉSE
(Mt 28,16-20; Mk 16,15-18; IKor 15,6)

Az emberek, akikhez eljutott az apostolok híradása, megindultak egész Palesztinából a Galileai tenger felé. Mentek mind, akik hittek az Üdvözítőben. Mind, akik engedelmeskedtek a Megváltó parancsának, mentek ahhoz a hegyhez, amelyen Jézus akart találkozni velük. Ezek voltak Jézus testvérei (Mt 28,10). Ez lehetett az a találkozás, amelyről Pál apostol azt írta le, hogy Jézus egyszerre több, mint 500 atyafinak jelent meg. Még akkor is azonosítani lehet a két esetet, ha Máté csak a 11 tanítványt említi. Az ugyanis egyáltalán nem zárja ki mások jelenlétét.

Jézus szándékosan Galileába hívta össze a követőit. Ott töltötte a legtöbb, leghosszabb időt, ott vitte véghez a legtöbb csodát: minden helység, minden út, az egész partvidék ismerős volt neki. Ahhoz az országrészhez fűzte a legtöbb emlék. Hogy pontosan melyik volt az a bizonyos hely, nem tudjuk.

Amikor már mind együtt voltak, megjelent közöttük Jézus. Nem úgy, mint korábban annyiszor, jól ismert fehér ruhájában, valóságos ember benyomását keltve, hanem leírhatatlan dicsőségben és fenségben. Kifejezhetetlen ragyogás áradt belőle, annyira, hogy mind az ötszázan térdre borultak előtte és imádták, úgy, ahogy alattvalóknak a felséges királyt, teremtményeknek a Teremtőt kell imádniuk.

Ha valamelyikükben volt még bizonytalanság, vajon igazán Isten-e Jézus, most egyszeriben semmivé kellett annak válnia. Nem akadt senki, aki akár egy szót is akart vagy tudott volna szólni, kérdezni, vagy valamiféle meggyőző jelt kérni. Nem volt rá szükség.

Jézus ekkor közelebb lépett hozzájuk és megszólalt: ,,Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Azt fejezte ki ezzel, hogy minden földi esemény az Ő kezétől függ. Nem kell félniük hatalmasságoktól és királyoktól: Ő a királyok Királya és az uraknak Ura. Majd ezt mondta: ,,Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket. Mindenki, aki hisz és megkeresztelkedik üdvözülni fog, de aki nem hisz, az el fog kárhozni. Mindenkit, aki hisz, kereszteljetek majd meg az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Tanítsátok őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek. Akik hisznek bennem, csodálatos jeleket látnak majd: az én nevem által démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak, betegeket gyógyítanak.” – Majd folytatta: ,,Ímé én tiveletek vagyok a világ végéig minden napon.”

Amikor ezeket elmondta, eltűnt előlük. Mindenki megértette, hogy Jézus ennyit akart közölni velük. Megértették és elindultak hazafelé. Mindnyájan érezték, hogy életük legnagyobb élményét élték át, olyasmit, amit soha nem lehet elfelejteniük.

Kérdések:

1.    Hogyan fogadják Jézust a tanítványai, amikor megjelenik előttük?

2.    Mit jelent az, hogy Övé minden hatalom mennyen és földön? Honnan „adatott” ez a hatalom?

3.    Hogyan kapcsolódik össze a tanítvánnyá tétel és a keresztség?

4.    Milyen feladatot és milyen ígéretet kapcsol Jézus a missziói parancshoz?

JAKAB
(1Kor 15,7)

Pál apostol megemlíti azt, hogy Jézus külön megjelent Jakabnak. Minden valószínűség szerint nem az apostol Jakab, hanem Jézus egyik testvére volt az, akinek külön is megjelent. Nem valószínű, hogy Pál apostol személyesen ismerte az apostol Jakabot, annál inkább ismerhette Jézus testvérét (Gal 1,19). Ez a Jakab eleinte nem hitt Jézusban, ugyanúgy, ahogy Jézus többi testvérei sem hittek Benne (Jn 7,5). De Jakabnak, egyik testvérének külön is megjelent a feltámadás után.

Hogy azon a találkozáson mit mondott neki, nem tudjuk, de az a találkozás Jakab megtérését eredményezte. Ez abból derül ki, hogy a Pünkösd utáni gyülekezetben Jakab is és Jézus többi testvére is ott volt (ApCsel 1,14).

Tanulságok:

1.     Jézus olyan sok alkalommal megjelent a feltámadása után, hogy a feltámadás tényét kétségbe vonni egyszerűen képtelenség. Ha annyi tanú bizonyságtétele sem lenne elég, akkor a múltnak alig maradna olyan eseménye, amelynek a hitelességét biztosra lehetne venni. Semmi kétség: Jézus bebizonyította, hogy halála ellenére is él. Ez a bizonyosság az egész keresztyén hit és minden keresztyén reménység alapja.

2.    Azokra a csodákra, amelyeket az első időkben az apostolok tudtak véghez vinni, később már nem volt szükség, ma sincs. Ma már nem a csodák láttán kell hinni, hanem az ige hallása nyomán, amelyben Isten élő beszéde jut el hozzánk. Ami csodára mégis szükségünk van, azt a velünk jelenlévő Jézus mindig végbe viszi.

Kérdés:

1.    Mit tudunk Jakabról, az Úr testvéréről?