(Lk 15,1–2)

Valahol Bétabara és Betánia között kellett történnie annak, amit Lukács evangélista az evangélium 15. fejezetében leírt. Vámszedők és egyéb bűnösök mentek Jézushoz.

Jézus barátságosan beszélt velük. Ahogy ez történni szokott, a farizeusok felháborodtak ezen.

Nem tudták, nem is akarták megérteni, miért nem kerüli az ilyen embereket, miért nem tartja magára nézve kötelezőnek az írástudók előírásait, amelyek szerint a súlyos bűnben élőket kerülni kell? Erre az értetlenségre válaszolt Jézus a 15. fejezetben leírt három példázattal. Olyan ez a három példázat, mintha hármasikrek volnának. Mindegyiknek közös a főgondolata: örülni kell annak, ha valaki elveszett és újra megtaláltatott. Okulhattak belőle mind a farizeusok, mind a bűnösök.

A farizeusok azt tanulhatták meg e példázatokból, hogy Isten örül annak, ha egy bűnös megtér hozzá. A bűnösök pedig azt tanulhatták meg, hogy meg kell térniük.

AZ ELVESZETT JUH
(Lk 15,2-7)

Az első példázat juhokról szól. Egy pásztornak száz juha volt; egy elveszett és nem talált vissza a nyájhoz. A sötét éjszaka halálos veszedelmet tartogatott a számára. Magát menteni, ragadozókkal szemben megvédeni nem volt képes. A pásztor azonban, amikor észrevette, hogy nincs a helyén, otthagyta a nyájat és elindult a keresésére. Minden fáradságot vállalt, még veszélyt is. Addig kereste, amíg meg nem találta. Amikor megtalálta, megörült, a vállára vette, úgy vitte haza a nyájhoz. Így örül Isten is annak, ha egy bűnös belátja a bűnét és visszatér hozzá. Az égben nagyobb öröm van azon, ha egy bűnös megtér, mint 99 olyan emberen, aki magát igaznak tartja s úgy véli, hogy nincs szüksége megtérésre.

AZ ELVESZETT DRAHMA
(Lk 15,8-10)

Izraelben régtől fogva szokás volt, hogy a menyasszony szüleitől egy zsinórt vagy egy láncot kapott, amelyre 10 drahma volt ráerősítve. Részben emléknek szánták, részben a jókívánságok jelképének. A példázatban arról van szó, hogy egy asszony észrevette, hogy egy pénze hiányzik esetleg erről az emlékről. Tudta, hogy csak a házban, a lakásban lehet, mert nem vitte ki onnan soha. Az akkori házakban azonban nem volt egyszerű dolog megtalálni valamit, mivel a legtöbb házban egyetlen helyiség volt, s azt nemcsak emberi lakásnak, hanem istállónak is használták.

Egy pénzdarab megkeresése nem volt tehát csekély feladat. Ez az asszony seprőt vett a kezébe, lámpát is gyújtott, azaz mécsest vagy gyertyát, mert ablaktalan volt, mint a legtöbb ház. A keresést addig folytatta, amíg meg nem találta a pénzdarabot. S amikor megtalálta, valóságos örömünnepet rendezett a szomszédasszonyokkal együtt.

El tudott felejtkezni a kilencről s minden gondolatával az egyetlen elveszettre gondolt. Isten is örül, amikor egy elveszett embert ismét megtalál, de azért a kilencről sem felejtkezik el.

Tanulságok:

1.    Isten egyetlen emberről sem mond le. Mindent elkövet annak érdekében, hogy a Tőle elfordult, bűnében élő embert visszanyerje. Igét hirdettet, üzeneteket küld, olykor történelmi megrázkódtatásokat is okoz, csakhogy megtérésre bírja az elveszetteket.

2.    A megtérés sem egyéb, mint megtalálás: a megtérő ember rájön, hogy Isten megkereste és megtalálta. Nem a juh keresi a pásztort, hanem a jó Pásztor keresi az elveszett juhot.

3.    Isten szeretetére a méltatlan emberek is számíthatnak. A bűnös, ha megtér, nem azt kapja Istentől, amit érdemel, hanem szeretetet, megbocsátást, kegyelmet.

4.    Mindig örülni kell más megtérésének. Ez volt a farizeusok számára feladott lecke. Ezt kell nekünk is megtanulnunk.

A TÉKOZLÓ FIÚ
(Lk 15,11–24)

Ebben a példázatban Jézus már nem juhhoz vagy pénzhez hasonlítja az embert, hanem nyíltan az emberről beszél. A farizeusok magatartását ebben szemléltette a legélesebben. Maga a példázat 3 részre osztható fel:

a) Az elfordulás

A tékozló fiú eredetileg az atyai házban lakott. Ott megvolt mindene, amit csak kívánt, de neki olyan örömök kellettek volna, amilyeneket a szülői környezetben nem szerezhet meg senki, csak messze onnan, a bűn tanyáin érhetőek el. A bűn ígéretei ezerszer különbnek tűntek, mint mind­az, amit az otthon látott és megszokott élet nyújtott neki. Az elfordulás azzal kezdődött, hogy az ifjú nem érezte magát jól otthon. Az Istentől való elfordulás is azzal kezdődik, hogy az ember nem érzi megelégedettnek magát azzal, amit Istentől kap, olyasmi után vágyik, amit csak Istentől távol szerezhet meg.

Az ifjú elkérte atyjától a jussát. Kisebbik fiú lévén, az örökségnek csupán egyharmada illette meg, de az is csak az atya halála után. Az ember általában Istennel szemben éppoly türelmetlen, amilyen a tékozló fiú volt: nem tud várni addig, amíg eljön az öröklés ideje: már most, itt, ebben a földi életben akar megszerezni magának mindent. Isten csak arra kell, hogy hozzájuttassa az embert mindenhez, ami e földön megszerezhető. A mennyei örökség helyett sokkal inkább kellenek a földi dolgok. Így az apa megosztotta köztük a vagyont, és kiadta a kisebbik fiú részét. Vajon miért tette, amikor a fiúnak még nem volt hozzá joga? Azért, mert nem akarta rákényszeríteni az akaratát. Isten senkit sem kényszerít arra, hogy Nála maradjon, ha nem akar maradni.

Tele zsebbel ment ki az ifjú az életbe, s azt tehette, amit csak akart. Messze vidékre költözött. A bűnös mindig nagyon messze akar lenni Istentől.

b) A megtérés

A bűnben először kielégült, azután kiábrándult. Jött az ínség, mindenféle gond, baj, nyomorúság, minden segítség, támasz nélkül.

Mindenki elhagyta, így magányos ember lett a tékozló fiúból. Senki sem sajnálta. Az emberek kegyetlenek: akitől semmit sem remélhetnek, azzal nem törődnek. Nem talált megoldást a munkában sem. Még a moslékból sem ehetett eleget, amin a disznókat tartották, amelyeknek az őrzését elvállalta. Már az is jó lett volna, ha úgy táplálkozhatott volna, mint az állatok, de még azt sem kapta meg. Emberi méltóságában tökéletesen megalázva látta be, hogy el van veszve. Rádöbbent arra, hogy milyen is ő valójában: szánandó, veszendő, bűnös ember, aki halálosan rossz cserét csinált, amikor a szülői ház bőségét a világ gazdagságára cserélte fel. Nem könnyen, de elhatározta, hogy hazamegy, és atyjától fog kérni munkát. Nem visszafogadtatást, csak munkát. Azt talán még remélhetett.

c) Hazatérés

Ez a legnehezebb. Nem a bűnbánat, hanem a bűnök megvallása. Belátni, hogy vétkeztünk, még nem haladja meg az erőnket; de odaállni az elé, aki ellen vétettünk és előtte elítélni magunkat és kiszolgáltatni magunkat neki, az a megtérés legnehezebb része.

Ez a fiú vállalta és megtette. Csak azt nem tudta, milyen fogadtatásban lesz része?

A találkozás úgy folyt le, hogy felülmúlta a fiú minden reménységét, sőt ál­mát. Az apa elébe ment, megölelte, és fiává fogadta vissza. Úgy örült neki, hogy azt akarta, hogy mindenki örüljön vele együtt.

AZ IDŐSEBB FIÚ
(Lk 15,25–32)

Mindenki örült, csak az idősebb testvér nem. Távol maradt az örömünneptől, s vádolta az atyját azért, hogy visszafogadta a tékozló testvért. Sőt, egyéb vád is csordult ki a szívéből az atya ellen. Szemére vetette, hogy soha sem kapott annyit, mint a béresek, szolgák. Azt nyilván semmibe sem vette, hogy miközben valóban nem fizetést kapott, mint azok, aközben mindent úgy élvezett, mint a gazda fia, akié minden. Kiderült, hogy irigyelte öccse bűnös élményeit, amelyekhez otthon nem juthatott hozzá, mert atyja nem tette lehetővé, hogy úgy szórakozzék paráznákkal, mint öccse a távolban tette. Amiért elítélte öccsét, azt ő maga csak azért nem követte el, mert nem állt módjában elkövetni.

Úgy ítélte meg a dolgokat, hogy atyja általában nem helyesen cselekszik. Az apa csak ennyit mondott neki: fiam, te mindig velem vagy s mindenem a tied.

Ezzel a példázattal két célja volt Jézusnak. Először is bátorítani akarta a vámszedőket és a többi megvetett bűnösöket, akiknek valóban szégyellni való bűneik voltak, hogyha elhagyják bűnös életüket és megtérnek Istenhez őszinte bűnbánattal, akkor éppúgy fogadja őket Isten, mint az atya a tékozló fiát. Nem kell egyebet tenni, csak megbánással térjenek meg. Különben a halál, a kárhozat vár rájuk. Miért ne térnének hát meg?

Másodszor: le akarta leplezni a farizeusok valódi lelkületét, azt, hogy milyen szolgalélekkel szolgálnak Istennek és mennyire vágynak a jutalom után: nem szeretetből és örömmel, hanem a megjutalmazásért, a haszonért teszik, amit tesznek. Felebarátaikkal szemben pedig tele vannak megvetéssel és kegyetlenséggel. Pedig belül semmivel sem jobbak másoknál.

Tanulságok:

1.    Csaknem minden vallásos ember azt szeretné, ha Isten már itt, ebben a földi életben adna meg mindent; inkább, mint majd a mennyei örökséget. A tékozló fiú türelmetlensége általános.

2.    Isten senkire nem kényszeríti rá az akaratát. Aki el akarja őt hagyni, azt elengedi. Senkinek sem áll az útjába. Jézus is elengedte azokat a tanítványokat, akik kiábrándultak belőle, amikor kiderült, hogy nem akar király lenni. Ezért felelős is mindenki, aki elhagyta az Istent.

3.    Isten közelében csak a tiszták érzik magukat jól. Ahogy a bűnbeesett első emberpár a bokrok mögé, úgy rejtőzik el minden bűnös ember Isten elől, legtöbbször a messzeség, a távolság mögé. Könnyebb Istentől messze vétkezni, mint közel Hozzá.

4.    A bűn áldozatait senki sem sajnálja, egyedül Isten. Amíg haza nem ment a tékozló fiú, addig nem talált senkit, aki segített volna rajta. Atyja volt az első s az egyetlen ember, akinek megesett rajta a szíve és teljes értékű segítséget, megoldást biztosított számára.

5.    Egy bűnös megtérésének örülni a legszentebb érzés ezen a földön. Isten szívéhez illő érzés. Csak az képes erre, akiben Isten Szentlelke van.

6.    A lappangó bűn éppoly utálatos, mint a nyilvánvaló. Úgyhogy a titkos bűnös semmivel sem jobb a leleplezett bűnösnél. A farizeus nem különb a nyilvánvaló bűnösnél, de különbnek tartja magát, ezért nehezebb megtérésre jutnia.

7.    A megtérés mindenki számára a legteljesebb megoldást jelenti s mindenki előtt álló lehetőség: nyitott kapu, csak be kell lépni rajta. A halálból az életbe vezet.

Kérdések:

1.    A történet vagy a példázat kategóriájába tartoznak-e az itt leírt események? Mi a különbség közöttük?

2.    A mai ember „százalékban” (viszonylagos számok szerint) gondolkozik, Isten abszolút értékben! Mi a különbség a kétfajta szemléletmód között?

3.    Amikor a tékozló fiú élete mélypontjára kerül, milyen más út (utak) közül választhatott volna?

4.    Miért érzi magát hátrányosabb helyzetűnek az otthon maradt, idősebb testvér a hazatért fiúhoz képest, és miért nem tud örülni?

5.    Isten nem különbözteti meg a mellette szolgáló és a később mellé szegődő embert! Befolyásolja-e ez a szempont az én értékítéletemet?

6.    Tudok-e igazán örülni egy számomra nehezen elfogadható ember megtérésének (zsidó, cigány, esetleg más politikai felfogású stb.)?

7.    Igényt tarthatott-e még egyszer a tékozló fiú a „ráeső részre”?