A TÍZ SZŰZ
(Mt 25,1–13)

Jézus három példázatot mondott el a visszajövetelével kapcsolatban.

Az első példázatban ahhoz hasonlította a visszajövetelét, ahogy egy vőlegény érkezik menyasszonya házához. Júdeában késő este szokott megérkezni a vőlegény, barátainak és ismerőseinek a kíséretében. Fejedelmi módon kiöltözve, lehetőleg lovon ment. Ilyen vőlegényhez hasonlította magát az Üdvözítő.

A menyasszony feladata pedig az volt, hogy tíz leánybarátja kíséretében illő módon fogadja az érkező vőlegényt. A lányok lámpást is vettek magukhoz, amelyet bot végére akasztottak. A menyasszony tehát a tíz leány kíséretében kiment a házból, és előrement azon az úton, amelyen a vőlegényes menet érkezését várták. Valahol, alkalmas helyen, leültek az út mentén, és vártak. Jézus példázata szerint is kiment egy ilyen menyasszonyi menet az útra, és letelepedtek. Mivel késett a vőlegény és csoportja, telt-múlt az idő, az éberség egyre alábbhagyott bennük, majd egészen elfogyott. Elaludtak.

Éjfél tájban járt már az idő, amikor felhangzott a vőlegény kíséretének a hangja. Jön a vőlegény! A tíz lány felriadt és gyorsan igyekeztek meggyújtani a lámpásukat. Kiderült azonban hogy ötnek nagyon kevés olaj volt a lámpásában s az időközben elfogyott. Tartalékolajat pedig nem vittek magukkal. Bizony nagy gondatlanság, nagy hanyagság volt tőlük. Megpróbáltak kölcsönkérni azoktól a lányoktól, akiknek vígan égett a lámpásuk, de azok nem adhattak, mert akkor az ő lámpájuk aludt volna ki. A nagy napon már senki sem segíthet a másik emberen.

Ha valakit felkészületlenül talál Krisztus visszajövetele, azon akkor már nem fog segíteni senki.

Eközben megérkezett a vőlegény, a lányok elébe mentek az égő lámpásokkal, és üdvözölték a vőlegényt. A másik öt lány pedig mindenfelé járkált, hogy valahol olajat szerezzenek maguknak, de sehol sem kaptak. Végül is sötét lámpással tértek vissza a menyasszonyos házhoz, ott azonban akkor már zárva találták az ajtót, amelyet a vőlegény menete után becsuktak. Megpróbált az öt lány mindent, zörgettek, kiáltoztak, de csak egy hangot hallottak belülről: ”Nem ismerlek Titeket!"

Tanulságok:

1.    Jézus Krisztus visszajövetele nem azonnal következik be, hanem hosszabb idő eltelte után. Nem az a fontos, hogy az időpontját kiszámítsuk, hanem az, hogy készen legyünk, bármikor érkeznék is meg. Egy bizonyos: visszajön, egyszer megérkezik. Nem szabad tehát meglankadni a várásban.

2.    Krisztus várásának legfontosabb feltétele az, hogy legyen hit a szívünkben. Krisztus, amikor beül az ítélőbírói, királyi székébe, egy dolgot fog számonkérni, a hitet: ”Az embernek Fia amikor visszajön, talál-e hitet a földön?" A hitről addig kell gondoskodni. Akkor már késő lesz minden, azon a napon már senki sem tud segíteni rajtunk. Addig azonban egymás hitéből mindenkinek a hite épülhet. S aki kér, annak Isten késedelem és szemrehányás nélkül ad hitet.

3.    Isten egyházát a Krisztus visszavárása tartja feszültségben. Ez a legfőbb reménység és vigasz forrása. Az erről elfeledkező egyház megüresedik.

Kérdések:

1.    Hány példázatot mondott Jézus az Ő visszajöveteléről?

2.    Melyek ezek a példázatok?

3.    Milyen volt egy lakodalmi előkészület Jézus korában?

4.    Hogy várta a menyasszony a vőlegényt?

5.    Előfordult-e, hogy késett a vőlegény?

6.    Mi volt a bűne az öt szűznek?

7.    Hogy kell várni ma is az Urat?

A TALENTUMOK
(Mt 25,14–30)

A második példázatban, amelyik egyébként hasonlít a minákról szóló példázatra (Lk 19,11-27), de alapgondolatában is és részleteiben is jelentősen különbözik attól. Egy emberről van szó, aki külföldre utazott. Mielőtt útra kelt volna, pénzt adott az alkalmazottainak, hogy távolléte alatt kereskedjenek a rájuk bízott pénzzel. Az egyiknek 5 talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet.

A talentumokot súlymértékként használták, amellyel az ezüstöt is mérték. Néhány gramm eltéréssel egy talentum 59 kiló ezüstöt jelentett. Tehát az, aki mindössze egy talentumot kapott, az is rendkívül jelentős tőkével indulhatott a kereskedelmi életben. Amikor a gazda visszatért hosszú útjáról, kiderült, hogy az, aki 5 talentumot kapott tőle, megduplázta a rábízott értéket, másik öt talentumot szerzett. Érthetően dicséretet kapott: „Kevésen hű voltál, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe”. Ugyanazt a dicséretet kapta az is, akire két talentumot bízott az ura, mert másik két talentum hasznot szerzett vele.

Egészen más volt a helyzet a harmadik szolgával, aki a rábízott talentumot elrejtette biztos helyen, szándékosan nem használta fel semmire, nem is kísérelte meg, hogy hasznot hajtson vele. Miért nem követte a másik kettő példáját?

Amikor el kellett számolnia, elővette az egy talentumot, elébe rakta az urának és szemébe mondta, hogy nem is akart hasznot hajtani neki a rábízott pénzzel. Ez a szemrehányás azért hangzik különösnek, mert a példázat addigi részében a gazda rokonszenves, rendes embernek tűnt, aki barátságos és jószándékú. Minden bizonnyal az is volt, csupán ez harmadik szolga akarta vádaskodásával leplezni a maga lustaságát és tétlenségét.

Kérdések:

1.    Mi volt a talentum?

2.    Mennyit ért egy talentum?

3.    Mi a különbség az „egytalentumos” szolga és a másik kettő között?

4.    Miért mondja a Gazda gonosznak az „egytalentumost”?

5.    Lopott, vagy „csak” lusta volt? Esetleg a „számlájára írható” még más is?

6.    Mikor lesz a mi „végelszámolásunk”?

AZ UTOLSÓ ÍTÉLET
(Mt 25,31–46)

Ebben a példázatban azt mutatta be Jézus, hogy miben is áll a tálentumok hasznosítása: nem szó szerinti kereskedést kell folytatniuk Jézus követőinek, Isten szolgáinak. Hanem könyörületes szívvel segíteniük kell mindenkin, akin csak lehet, bármiféle segítségre szoruljon is a másik ember. Előre megmondta Jézus, mit fog mondani a végső nagy ítélet napján azoknak, akik embertársaikkal jót tettek, s mit mond majd azoknak, akik életük folyamán bebizonyították, hogy nem volt valóságos kapcsolatuk, igazi közösségük Jézussal. A jóknak azt mondja, hogy amit a rászoruló emberekkel tettek, azt vele, Jézussal cselekedték meg, akik pedig nem tettek jót, azok vele, Jézussal szemben voltak irgalmatlanok, részvétlenek.

Tanulságok:

1.    Az Istentől kapott képességeket használni és hasznosítani kell. A henyeség, lustaság, dologkerülés bűn Isten ellen, s nem egyeztethető össze a kegyességgel.

2.    Nem azt kell nézni, hogy másoknak mit adott Isten, hanem azt kell megbecsülnünk, amit nekünk adott. Más arról számol majd el, amit kapott, mi majd arról adunk számot Istennek, amit ránk bízott. Úgy sáfárkodjunk a ránkbízottakkal, hogy dicséretet kapjunk az igazságos Bírótól.

3.    Istentisztelet és emberszeretet ugyanannak az egy dolognak a két oldala. Azért van az, hogy aki egy rászoruló emberrel jót tesz, az Istennel magával tesz jót. Ebből következik, hogy Istent csakis az emberek között és nem a világtól elvonulva lehet szolgálni.

4.    Isten a végső ítéletben minden emberen a szeretet gyakorlását kéri számon. A minden ember iránti szeretet alapja, forrása az a hit, hogy akik egy Atyának a gyermekei, azok bármilyen magatartást tanúsítanak is egymás iránt, egymásnak testvérei. A szeretet gyakorlására Isten minden embert képessé tett: az egyiket nagyobb mértékben, a másikat kisebb mértékben, de a szeretet képessége minden ember szívébe oltott tálentum. A szeretetet kell sokasítani a világban. Ebből van Isten haszna, ebből van az emberiségnek is a legnagyobb haszna. Ebből lesz Istennek dicsőség, az emberek közt pedig békesség és közösség.

Kérdések:

1.    Az utolsó ítéletkor mi az Úr panasza?

2.    Mi alapján küldi el a bal keze felől állókat?

3.    Mi a szerepe a jótettnek az életünkben?